1.fejezet

„ Önkéntes Úr ! Merre lehet Magyarország?”

1942. június 17-én Miskolc város közönsége nem mindennapi eseményre készülődött. Ezen a napon búcsúztatták a keleti frontra induló miskolci csapattesteket. Miskolci katonai alakulat a háború kezdete óta részt vett  különböző  hadműveletekben[1]. Az oroszországi hadszíntérre azonban harcoló alakulat még nem került ki.[2]

Miskolc lakossága felfokozott várakozással készülődött e jeles eseményre. A város polgármestere a helyi sajtó útján felkérte a város közönségét, a háztulajdonosokat és bérlőket, hogy az épületeket lobogózzák föl.[3] A frontra induló csapatok búcsúztatása a "város közönségének határtalan lelkesedése mellett" a lóversenytéren kezdődött. Az esemény jelentőségét mind a város, mind a megye vezetői nagyon nagyra értékelték. A korabeli újságok részletesen tudósítottak az aznapi történésekről.[4] Borsodvármegyét vitéz Borbély-Maczky Emil kormánybiztos, a vármegye főispánja képviselte, Miskolc város képviseletében homorogdi Lichtenstein László, a törvényhatósági jogú város főispánja jelent meg. E két előkelőség mellett vitéz Görgey László felsőházi tag, vitéz Ruttkay Béla ezredes, a Vitézi Szék főkapitánya, valamint doktor Legeza László kormányfőtanácsos is megtisztelte jelenlétével a búcsúztató ünnepséget. A kormányzati oldal mellett mind a városi, mind a megyei tisztikar küldöttsége megjelent, doktor Mikuleczky Gyula alispán vezetésével. Rajtuk kívül még az egyházak magas rangú képviselői és a polgári élet számos előkelősége megjelent. "A mindenki számára nagy élményt jelentő" ünnepségen Borbély-Maczky Emil főispán tartott búcsúbeszédet. A főispán beszédében saját életének régebbi történését elevenítette föl, összehasonlítva az első világháború harctérre induló katonáinak sorsát, a hátramaradt családok helyzetét, kiemelte, hogy amikor ő búcsúzott, és indult a harctérre, nem volt az úgynevezett "belső front" megszervezve, akkor "nem a józan ész, becsületes magyar munka, a lemondás és a fegyelem dominált, hanem az önös-önző egyéni érdek, a meggazdagodási vágy, a féktelen spekuláció, hajhászás". A főispán beszédében a magyar katona győzni akarását emelte ki. Drámai szavakkal ecsetelte, hogy amikor ő megtért a frontról, "csak őszirózsával várták", azonban ők (mármint az akkori idők társadalma - Sz. Gy.) " renddel, nyugalommal, békével, munkával és puha kenyérrel akarják, és fogják várni. a frontról hazatérőket. A főispán fogadalmat tett arra, hogy az igazgatási területén élő "igaz magyar emberek" biztonságát és jólétét garantálja. Beszéde végén utalt arra, hogy a frontra induló katonák keresztes hadjáratba indulnak, harcolnak önmagukért, gyermekeikért és a jövő nemzedékéért. A mielőbbi boldog viszontlátás reményében mondott istenhozzádot a búcsúzóknak. Borbély-Maczky főispán szavai mély érzéseket váltottak ki a hallgatóságból. Ahogy a korabeli sajtó írta," könnyek fakadtak, majd percekig dörgött a taps. "

A sajtó részletesen beszámolt a harctérre induló seregtest parancsnokának válaszáról, bár furcsa módon a nevét elfelejtette megjelölni.[5] Az altábornagy ígéretet tett, hogy "méltó utódai lesznek hős elődeiknek, hogy a vérrel szerzett maradandó értékeket a jövő nemzedék megbecsülje". A beszédek elhangzását követően a színpompásan feldíszített Erzsébet téren a dísztribün előtt díszfelvonulással ért véget a búcsúztató ünnepség. "Mindenki büszke örömmel nézte, délceg, vitéz katonáinkat, az ablakokról virágokat hintettek a katonákra, közben katonai zenekar indulókat játszott."[6]

Mozgósítás volt és ez lett az ezred távbeszélő szakaszának a mozgósítási körlete. Nekem kellett odavezetni a behívottakat. A behívottak között volt Galambos Béla tartalékos zászlós, s mikor közénk érkezett, hozzánk képest öregnek néztük, pedig csak 30 éves volt. Ha jól emlékszem, június 17-e környékén indult, a 19. hadosztály Miskolcon állomásozó alakulatai, ki a frontra. Búcsúztatásuk Miskolcon, az Erzsébet téren felállított tribün előtti elvonulással történt. Az emelvény a Szarvas patika és a tér másik oldala között volt felállítva. Az alakulatok a Városház tér környékén várakoztak, és onnan indultak el. A tribünön elől állt egyedül Deák ezredes hadosztályparancsnok, aki tisztelgéssel fogadta az elvonuló alakulatokat. Mögötte álltak a város és a megye előkelőségei. Az elvonulás alatt végig játszott a 13. gyalogezred zenekara indulókat és menetelő nótákat. Az elvonuló alakulatok parancsnokai díszlépést és „Jobbra nézz! ”-t vezényelve tisztelegtek. Deák ezredes megszemlélte csapatai egy részét. Az utca két oldalán a hozzátartozók és a kíváncsiskodók álltak vagy mentek az elvonulókkal. Mi a karpaszományos tizedesek, akik nem kerültünk bele az elvonulókba, a rendet igyekeztünk fenntartani kordonnal. Érdekes eset játszódott le, amikor a 13/II. zászlóalj páncéltörős szakasza vonult az emelvény előtt. A zenekar nagydobjának a beütése a szakaszparancsnok lovát megijesztette és az elkezdett csúszkálni a macskaköves úton. Szegény zászlósnak ugyancsak kapaszkodnia kellett, hogy nyeregben maradjon. Egy katona odaugrott, és megfékezte a lovat. A tömeg egy része éljenezte a katonákat és integetett, másik része pedig sírt.

Elindultak az ismeretlen felé és többségük sosem tért vissza! Így Bodnár Zoltán főhadnagy barátom sem.

Miskolcon a laktanyák kiürültek, így a Rudolf is. Csak annyi katona maradt, amennyi az őrszolgálatokat ellátta. A mi századunknál Külkey főhadnagy[7], mint parancsnok, Kovács őrmester, mint szolgálatvezető, Harangi hadapródőrmester, mint napos tiszt, egy írnok, négy honvéd és mi hatan karpaszományos tizedesek maradtunk, s besegítettünk a szolgálatba.[8]

A díszes búcsúünnepség, a lelkesítő szavak, a virágeső múló pillanat volt. A következő napokban az ünnepi emelkedett hangulatot egyelőre hetyke bizakodás váltotta föl. A száztíz tengelyes szerelvényekkel megindultak a vonatok az arcvonal felé, a katonák előtt egyelőre ismeretlen úti céllal.

A búcsúzó katonák fogadalmat tettek szüleiknek, szeretteiknek, hogy ők visszajönnek. Ekkor még, 1942. júniusában szinte kirándulásnak fogták föl az egész utazást, még mit sem sejtettek azokról a borzalmakról, amelyekkel később szembe kellett nézniük.[9]

A 13. gyalogezred Miskolcot elhagyva Pelsőcön szállt meg. Sajnos így utólag elmondható, hogy a szervezés erős kívánnivalókat hagyott maga után. Az ezred békehelyőrségül szolgáló laktanyája teljesen kiürült.[10] így a késve jelentkező bevonulók esetében a jelentkezőkkel egyszerűen nem tudtak mit kezdeni.[11] Persze ez lett volna talán a legkisebb baj, mert végül is a késve bevonulókat a postajárat elvitte Pelsőcre, ahol az ezredtörzs az ezred közvetlen alakulatok és a miskolci székhelyű 13/II. zászlóalj tartózkodott. Az ezred kivonuló parancsnoka Sepsy Pál ezredes már az első este tiszti gyűlést tartott, mely a Himnusz eléneklésével ért véget.[12] Sepsy ezredesről egyébként megoszlanak a visszaemlékezők véleményei. Martin Ferenc tartalékos főhadnagy szerint például "csak egy csendes öregember volt, aki tábornok szeretett volna lenni".[13]

Mások szerint egy karrierista volt, aki kizárólag a ludovikás tiszteket vette emberszámba, a tartalékosokkal kezet fogni sem volt hajlandó. [14]  Az ezredparancsnok Sepsy Pál ezredes volt. Az egyszerű katonákkal, vagy tartalékos tisztekkel nem is volt hajlandó szóba állni. Emlékszem rá, hogy egy állomáson szerelvényünk németek mellett állt meg. A német egység parancsnoka is ezredes volt. Beszélgettek. Ez a Sepsy mondata ütötte meg fülemet: „…Sajnos ezzel a fiatal, százados első tiszttel (Pelle György)[15] és ezzel a tartalékos zászlóssal kell majd az oroszokra támadni, írja visszaemlékezésében Szép József zászlós az ezred II.segédtisztje.[16] A miskolci 13. Gyalogezredet 1942 nyár elején hadilétszámra egészítették ki. Ahogy én ennyi év után visszaemlékszem, a bevonultatott legénység zöme 38-40 éves volt. Zömükben napszámosok, kisbirtokosok, cselédek egyszóval a nincstelenek.

 Én ebben az időszakban a miskolci parancsnokságú 13/II. zászlóaljnál tartózkodtam a Miskolc melletti Szirma községben. Itt a behívottak harcászati kiképzésével, a fegyverekkel való gyakorlatozásokkal foglalkoztak. Az állomány hangulata itt jónak mondható volt. A parancsnokok (század, szakasz) általában tartalékos tisztek voltak, akik már régen leszoktak a katonásdiról. Mikor még Szirmán tartózkodtunk csak annyit tudtunk , a frontra de hogy hová, arról sejtelmünk sem volt . Talán ezért volt mondható az, hogy a hangulat általában jónak volt mondható .Itt kell megemlíteni, hogy a miskolci 13. Gyalogezred a különböző hozzátartozó alakulatokkal együtt kb. 7000 főből állott. [17]

Az ezred megszervezése, a nyilvántartások elkészítése kívánnivalót hagyott maga után. Nem volt sem névsor, sem kimutatás a létszámról, beosztásokról, fegyverekről. Az alegységparancsnokok számára szinte csak percek maradtak, hogy a személyi állománnyal megismerkedjenek, és elhelyezkedésüket ellenőrizzék. Így indult el június 18-án este 7 órakor a Pelsőcről a szerelvény.

 

A  miskolci 19 .könnyű hadosztály huszárszázada.1942 június 17.-e. Miskolc.
(Doni Bajtársak fotó.)

1942 június 17.-e. A 13/II.zászlóalj búcsúztatása Miskolcon. (Szarka fotó)     

 

Ahogy elkezdődött. Dr. Szarka László eredeti naplójának reprodukciója.

             

Részletek a helyi sajtó aznapi számából.

1941-ben szigorlatoztam a pécsi jogi egyetemen,(mesélte el a vele készített rádióinterjúban dr. Szarka László, aki 1942 nyarán póttartalékosként került a frontra induló csapattesthez) ebben az évben a vasúthoz kerültem. Jogi osztályon lettem csoportvezető. 1942-ben júniusában hívtak be katonának. Póttartalékos lettem. Tulajdonképpen "SAS" behívót kaptam. A vasút még nem ragaszkodott hozzám, kezdő voltam. Nem kérték a felmentésemet a katonaság alól.  A testvérem és a nagybátyám már a menetszázadba be volt osztva.

42 május 14.-től voltam 43 június 18-ig ténylegesen katona. Ez a 13.gyalogezrednél a 13/II. zászlóaljnál a Donnál. A behívót a lakásomra küldték. Csodálkoztam is hogy póttartalékos létemre behívnak. Később tudtam meg miért. Az eredetileg behívottak hadgyakorlaton voltak, Gömörhosszúszón, ott sokan megbetegedtek, ezért engem és még hat bajtársamat behívtak mint póttartalékost. Elbúcsúzni sem engedtek édesanyámtól, egyenesen a menetszázadba[18] bevagoníroztak ott a nagygyakorlaton.Vittek ki Oroszországba a Vág-völgyén át Vilnóig. Onnan le Szmolenszk, Brianszk, Orel,Kurszk ott vagoníroztunk ki.[19]

1939 októberében vonultunk be a 13. gyalogezred nehézfegyver századához( emlékezett vissza Dr. Réty János aki 1942-ben hadnagyi rendfokozatban a 13/I.zászlóalj kötelékében indult a frontra.) többek között Szmetana Gyurival[20] együtt. Pap-Váry Elemér százados volt a parancsnokunk. Karpaszományosok voltunk, így velünk valamelyest enyhébben bántak. A nehézfegyver század állt egy gépkocsizó géppuskás, egy aknavető és egy páncéltörő ágyús szakasz. Én páncéltörő lettem Szmetana Gyurival, Vas Miklóssal, Fazekas Gyurkával, Horváth Józseffel. Jól végeztük a tartalékos tiszti iskolát. Később géppuskás lettem, de jelentkeztem szakszolgálatra, a Mária Teréziában laktanyában Pesten voltam tartalékos tiszti képzésen. Engem beosztottak a 13/I. zászlóaljhoz Rozsnyóra, 13/II. zászlóalj székhelye  Miskolcon, 13/III. pedig Tornaalján volt. Elosztották a tiszteket. 41-ben zászlósként kerültem Rozsnyóra, miután hivatásos tanfolyamot végeztem. Láttam a nevemet én leszek a 13/I. zászlóalj gh.[21] főnöke. Arra törekedtem hogy a zászlóalj  minél jobban helytálljon a fronton.1942 elején eldőlt hogy Rozsnyóról indulunk a frontra, Ez öröm is volt, meg kötelesség, mert melyik magyar ember nem örült a visszakapott területeknek ?

Láttuk hogy szenvedtek a magyarok Rozsnyó környékén, örömmel fogadtak 1938-ban amikor visszakaptuk a Felvidék déli részét. Eljött az indulás napja. 1942 június 16.-án volt a zászlóalj búcsúztatása Rozsnyón. Amikor elbúcsúztattak minket a Rozsnyói főtérről, kilovagoltunk az állomásra, ahol már bent állt a vonat, a vagonokban a legénység, az állomány zöme. A frontra indulásra állt a mozdony. Láttam az elszántságot, a hazafiúi érzelmet. Tudtuk mit akarunk elérni, hogy nem így sikerült nem rajtunk múlott. A mi zászlóalj parancsnokunk vitéz Gáll Sándor őrnagy[22] volt, a három század parancsnok , Túróczy Feri barátom, akinek fényképe ott van az albumban, megörökítettem amikor hátba támadta aknavető .Nagy volt az ambíció, nagy volt, a kedv, végre visszaadjuk amit 19-ben elkövettek ellenünk. Ez a hangulat uralkodott a legénység körében, vártuk a találkozást az oroszokkal.[23]

A VII. hadtest törzsének búcsúztatása a miskolci lóversenytéren.
A hadtesttörzsbe több 13. gyalogezredbeli tiszt került, többek között Dr. Szarka Zoltán zászlós.
( Dr.Szarka Zoltán hagyatéka.)

 

Rozsnyó 1942 június 16. A 13/I.zászlóalj búcsúja.(Réty fotó.)

Nekem nem volt ott senkim a búcsúztatásnál,( írta visszaemlékezésében Martin Ferenc) így megilletődve néztem ki az ablakon, látva a könnyeket és a kétségbeesett arcokat. Vajon hányan fogunk ide visszatérni. Nagyon meghatott, mikor egy fiatal kismama karon ülő szőke kislányát biztatta, hogy adjon nekem is egy szál virágot, mert észrevette, hogy nekem senkim sem mond búcsút. Aztán elhagytuk az állomást. Egy darabig csönd volt. A fapados fülkében négyen voltunk. Andrik zászlós az állatorvos[24], Babos László [25]főhadnagycsapatcsendőrtiszt, Szép József zászlós, ezred másodsegédtiszt és én. Andrik nős, két gyermek apja, Babos nőtlen, ugyanígy Szép is. Én nős vagyok, de gyermekem még nincs. Feleségem tudja, hogy bevonultam, de mivel biztosra mondták, hogy másnap hazajöhetek, ő most már Pesten várja, hogy mikor érkezem. Szüleimet nem is értesítettem. (Martin főhadnagy eredetileg Sopronban a III.honvéd huszárezrednél katonáskodott. Több alkalommal behívták fegyvergyakorlatra, így többek között a délvidéki bevonulásban is részt vett. 1941-ben egy hadiüzemben helyezkedett el, mint mérnök. Civil beosztása miatt felmentették a katonai szolgálat alól. Ennek ellenére 1942 június 16.-án "SAS" behívót kapott a 13. gyalogezredhez. Hivatali felettese biztosította, hogy csak formaság az egész és azonnal leszerel. Miskolcon már csak üres laktanyát talált, tovább utazott Pelsőcre. Itt jelentkezett Sepsy ezredesnél, aki azonban nem őt, hanem egy Sárközy nevű zászlóst szerelt le. Martin főhadnagy minden tartalék ruha és egyéb holmi nélkül indult ki a frontra.- SZ.GY.)[26]

Rozsnyó 1942 június 16.

Mivel a vonat csak akkor állt meg ha szenet, vagy vizet kellett vételeznie és a sötétben a vidéket sem lehetett látni, mi is lefeküdtünk a padokra és a pokróccal betakaróztunk és elaludtunk. Úti célunk ismeretlen volt. Reggel arra ébredtünk, hogy Hatvanon keresztül Pest felé tartunk. A MÁV személyzet szerint Rákoscsabán egy óra hosszat fogunk állni. Egyik állomáson megkértem egy idegent hogy adjon fel egy táviratot a feleségemnek, hogy jöjjön ki Rákoscsabára az állomásra. A találkozásból semmi sem lett. Akkor ért oda, mikor a vonat már kigördült az állomásról. Ettől kezdve már eléggé egykedvűen ülök a helyemen.

A szerelvény Vác, Érsekújvár, Trencsén, Zsolna útirányon át haladt tovább. Kellemes meglepetésként érte a tiszteket, hogy a magyar kemény fapados kocsit lecserélték, és egy viszonylag kényelmes párnás kocsiban utazhattak tovább. A fejetlenség és a szervezetlenség persze szlovák területen is kisérte az ezredet. A szlovák-német határon például lemaradt a konyha a vonatról, ebből aztán komoly vita kerekedett[27] A szerelvény haladt tovább anélkül hogy az ezred állományát tájékoztatták volna valamiről is. A tisztek úgy tudták hogy Sepsy ezredes sincs tájékoztatva a végső úti célról. Mindenki találgatott és valószínűsítették, hogy a végállomás Kiev lesz.[28] A szerelvény időközben Kelet-Poroszország határát átlépte.

 

A 13/I.zászlóalj legénységi állománya. (Réty fotó.)

A katonák itt találkoztak igazán a nyomorral. Voltak napok hogy a kenyér fejadagjukat kiosztották a kéregető gyerekek között. A szinte végtelennek tűnő utazás újabb állomása Litvánia volt. A szerelvény mindössze hatvan kilométerre volt a Keleti tengertől, annak ellenére hogy nyár volt, hidegre fordult az idő és ez próbára tette a katonákat.

Mit láttak a magyar honvédek? Elképesztő nyomort, kifosztott városokat. Litvánia visszanyerte nemzeti függetlenségét, de ezért komoly árat fizetett. Lerombolt városok, a romok között kotorászó rongyos emberek. Itt már megcsapta az ezredet a háború szele. Düneburgban találkozott az ezred másik szerelvényével is. Sokáig vesztegeltek a szerelvények, mert előttük felrobbantották a partizánok a völgyhidat. Hosszú órákig tartó várakozás után folytathatták útjukat. Az ezredet szállító szerelvény június 23.-án a késő délutáni órákban lépett be a mai Oroszország területére.

1942. június 18-án Pelsőc menetszázaddal bevonultam 9 órakor ( írta Dr. Szarka László[29] az általa vezetett kicsi noteszba mely több mint hatvan év után került elő). 2 vonattal indultunk Pelsőcordára. Este tábortűz 2 óráig.  Június 19-én felkészültünk az indulásra, ünnepélyes búcsúztatás. Egész éjjel a vonatba rakodtunk.

Június 20-án 7 órakor elindultunk. 11 és 3 óra között álltunk, ebédeltünk, majd Hatvanban vacsorát kaptunk. 9 órakor lefeküdtem.

Június 21-én reggel 6-kor ébredtem Tárkánynánán. Márkát váltottam, Borovicskát vettem. Galántán ebédeltünk, és ez volt az utolsó ebéd Magyarországon. Tíz perc múlva Szlovákiában voltunk. A gyönyörű Vág völgyén fel Pöstyén, Trencsén, Ilava, Zsolna következett. Csaszán át éjszaka 10-kor mentem Lengyelországba. 

Rozsnyó 1942 június 16.

Rozsnyón bevagoníroztunk ( Emlékezett a vele készült rádióinterjúban Dr. Réty János.).[30]

 A szerelvény elindult, az ellátás nagy gond volt, a hadtáp az én feladatom volt, hogy hol mit vételezzünk, mert az  élelmezési  létszám a legfontosabb. Én terjesztettem elő a vételezést. Megérkeztünk Valuikibe, odáig volt vasút, benyomtak minket a durnevoi erdőbe, az egy partizánfészek volt szabályos bunkerokkal, fagerendák satöbbi. Itt két éjszaka után felmálházva, irány Osztrogozsszk felé. Rengeteg nehéz esettel találkoztunk. Osztrogozsszkig 200 km gyalog. Lerombolt város, minden legyalázva elpusztulva, sajnáltuk a lakosságot. A mi helyzetünk sem volt rózsás. Volt új páncéltörő ágyúnk, de nem használtuk, harckocsi nem támadott, csak repülő. Osztrogozsszkban keserves éjszaka volt. Itt még intakt voltunk, nem volt veszteségünk. Két napig tartó erőltetet menet, nekünk a szántóföldeken kellett bukdácsolni. Az ellátás a hadsereg szervezésében ellátó oszlopoktól volt, de kenyér nem volt mert a sütőoszlopok nem mertek előre jönni. Kértük a hadseregtörzset hogy szüntesse meg a kenyérellátási gondokat. Repülőn hoztak és ledobtak egy zsák kenyeret. Később megengedtük hogy megegyék a húskonzervet, nagyon boldogok voltak a katonák, főleg amikor az újabb konzerveket meglátták. Volt kávékonzerv, annak sikere volt. A jobb élelmiszer az ezrednél elakadt. Volt ehetetlen szárított kelkáposzta, felöntötték vízzel, inkább bűze volt mint íze. Aztán egy német oszloptól” generálzaftot” kaptunk, gombócokkal. Osztogozsszkban volt magyar ellátóoszlop, ott kaptunk húsos burizst, finom volt. A vízzel voltunk a legnagyobb gondban, a vizet megmérgezték. A lovam nem itta meg, de egypár katona belekóstolt. A németek adtak pasztillákat a legpiszkosabb vízből tiszta vizet csinált. Adtak kőkemény sajtokat, a tápértéke megvolt. Sok pudingot kaptunk.[31]

A 13/I.zászlóalj néhány tisztje. (Réty fotó.)


Megkezdődött a 2. hadsereg feltöltése. Behívások voltak mindenfelé. A dunán­túli III. hadtest ebben az időben már a Don felé vonatozott. A VII. hadtestet is feltöltötték. Én a 43. gyalogezred I. zászlóalj, I. menetszázadához kerültem. Rozs­nyó mellett egy kis falu volt. Június közepétől július elsejéig, június 20-a körül az el­vonuló zászlóaljak elindultak a doni frontra. Mi a 13/1. és a 43/1. menetszázadok júli­us elsején indultunk el az elvonuló zászlóaljak után. A 13. gyalogezred első zászlójá­nak parancsnoka vitéz Gál Sándor, háromszoros aranyéremmel kitüntetett alezredes volt. A kitüntetéseket az első világháborúban kapta. A zászlóaljat úgy búcsúztatta Rozsnyó főterén „ha kell, aktatáskában fogom hazahozni a zászlóaljat." Ez majdnem sikerült is neki. A doni visszavonulás után kb. 5-6 ezer emberből hatszázan maradtunk. Ezeknek nagy része olyan személyek voltak, akik hátul a front mögött voltak.

Berzétén kiképzéssel telt az idő, a század emberei tartalékosok voltak, katonai dol­gokat régen hallottak, akkor sem sokat. Sokan voltak ruszin nemzetiségűek a szá­zadba. Ekkor már Kárpátalja magyar terület volt. Itt még nem sok baj volt velük. Annál több kint a rajvonalban.

Nekünk is eljött a búcsúzás ideje. Július elsején bevagoníroztunk Rozsnyón úgy este felé. Másodikán értünk Miskolcra. Itt a Tiszai pályaudvaron várt édesanyám és a fel­ségem, Irénke, ki akkor már menyasszonyom volt. Egy könnycsepp sem esett senki­nek a szemébe, olyan volt minden mintha egy nagy kirándulásra mennénk. Az itt ké­szült fényképeken jól látnia két század tisztikarát. Az én századomnak a parancsno­ka Rédey Ferenc főhadnagy volt, sajnos ő sem tért haza. Jobbszélen édesanyám, mellette én, előttem Irénke, hátunk mögött Jakab József, hadnagy, miskolci fiú. Mindkét század tisztikarának a hozzátartozói jelen voltak, hiszen volt idő a családo­kat értesíteni, arról, hogy mikor leszünk Miskolcon. Lassan búcsúzni kellett, mert in­dult a vonat, akkor még senki sem gondolt rá, hogy hányan fogunk visszajönni, kb. 400 emberből. Nincsen adatom róla, de ha húszat mondok, sokat mondok. Fiatalok voltunk, fűtött bennünket a hazaszeretet, hiszen a gyűlölt bolsevizmustól kellett a ha­zát megmenteni.

Hogyan? Miképpen? Főképpen mivel, mert az egyenlő volt a semmivel. Fegyverzet elavult, ha elveszett vagy elromlott, utánpótlást nem kaptunk, még a gyalogságit sem, a század fegyverzete: szakaszonként 3 elavult golyószóró. Az ezredtől kiegé­szítésképpen kaptunk egy géppuskás szakaszt, amelyet a 3 századnál kellett elosz­tani. Ezek a fegyverzetek az első világháborút átélt fegyverek voltak. Aknavetős sza­kasz, páncéltörős század, csak a nevük volt az, mert semmire sem valók voltak. A 40 mm-es lövedéke a páncélról lepattant, a nehézpuska 20 mm-es lövedéke sem tett semmi kárt. Géppisztolyt, mint ilyet, semmit sem kaptunk. A tisztek fegyverzete csak egy pisztolyból, és 14 lövedékből állott, amit használni nem volt szabad, mert után-. pótlást nem kaptunk.

Elindultunk tehát mit illik, nótaszóval. Az első nagyobb állomás, ahol hosszabb időt töltöttünk Szob volt. A vasútállomáson kidőlt, bedőlt, megrongált vasúti kocsik voltak. A megrongálás a légitámadástól származott. Lassan elindultunk, vonatunk a Pripet mocsarakban száguldott velünk. Ez a mocsárvidék igen já búvóhelye volt a partizá­noknak. Az úton porfelhőbe burkolt menetelő oszlopok haladtak. Az itteni utak csak földutak voltak: nyáron por, ősszel sár, télen hó. Közel egy hetes vonatozás után megérkeztünk Gomelbe. Itten kipakoltak bennünket, innen a front még több mint ezer km-re volt a Donnál. Egy hatalmas laktanyában szálltunk meg, méretei lenyűgözőek voltak. Egy- egy teremben több száz ember is elfért. Több soros emeletes ágyakkal, rajtuk szalmazsák. Másnap sorakozó. Szerencsénk volt, velünk egy időben érkezett a hetedik hadtest gépkocsi-vonata, amely kb. 150 gépkocsit tartalmazott. Ennek biz­tosítására osztották be a századunkat. Így 600 kilométert autón tettünk meg. Kurszk mellett Riskovó község határában egy füves térségen vertük fel a sátrat. Itt vártuk be a 13-okat és mindazokat, akik gyalog tették meg az utat, Gomeltől Kurszkig. Körülbe­lül 6 hetet töltöttünk ezen a réten. Az időt, hogy az emberek ne unatkozzanak kikép­zéssel töltöttük. Nagyon vágytunk már arra, hogy mi van otthon és főleg, hogy mi van előttünk.

Nyugtalan természetemnél fogva én vállalkoztam rá, hogy mindezt megtudom. Meg­tudtuk azt is, hogy a posta tőlünk kb. 200 kilométerre van, Sztarioszkolban van. Felvételeztem egyheti hideg élelmet és nekivágtam az útnak egy alkalmi gépkocsival. Meg is érkeztem szerencsésen, ezt az utat többször is megtettem a legényemmel. vittem a postást és hoztam is. Kiégett elpusztult házak romjai a háborúnak, Kurszk­ban hosszú házsor kiégve az egyik repülőtámadás után. Mentem be lóháton a legé­nyemmel Kurszkba. A légitámadás friss nyomait még nem tüntették el, egy hulla le­szakított karja még ott feküdt a porban, utána nem esett jól semmilyen ennivaló leg­alább két napig. Később megszoktuk, a sebeket bekötöztük, még amputáltam is Au­gusztus 20-án postáért voltam Sztariszkolban. Ott hallottam, hogy Horthy István le­esett a repülővel, és meg is halt.

Egy-egy ilyen út alkalmával méla undorral gondolunk arra, hogy eső elől vagy éjsza­kéra bemenjünk az oroszok házaiba. Ott szállást keressünk. Egyszerűen undorító volt a közös bejárat, amely közös volt a lakás és a jószággal. A lakás a jószággal, az emberrel közös volt, előre került az ember a pitvarból jobbra a jószág. Az ilyen he­lyen ágyat nem láttunk sehol. Négy karót a földbe vertek arra deszkát raktak ez volt az ún. priccs. Takaró birkabőr. Gyerekek a búboson, sparhét nem volt, csak a búbos, abban sütöttek-főztek. Zománcedény nem volt csak cserép. Ebben mindig színültig kellett tenni a levest, mert másképpen elhasadt. Ez volt az ún. csuhiny. Kétágú villá­val tették be a kemencébe. Természetesen nem mindenütt ilyen volt. Ennek voltak fokozatai. A búbos mellett volt már rakott tűzhely némi zománcedénnyel. A városok­ban asztali tűzhellyel is találkoztunk. Augusztus utolsó napjaiban megérkeztek azok, akikkel együtt jöttünk a vonaton. Szomorú látvány volt a zsidó század. Lovaik már nem voltak, azokat elvették a katonai járművek vontatására. 18-20 ember húzta-tolta a szekereiket. Tépettek rongyosak voltak. Egy-két napot pihentek, majd velük együtt mi is útra keltünk, kb. 400 km volt előttünk.

Az első nap 70 kilométert tettünk meg. Összeestem, mint a colostok, nem kellett a vacsora.[32]

Útban az arcvonal felé. Az ezredtörzs vonata 1942 június.
(Martin Ferenc hagyatékából.)

A frontra induló zászlóalj megkoszorúzza az I.világháborús hősi halottak emléktábláját.
Rosznyó 1942 június. (Réty fotó.)

Június 22-én   Oderbergben ébredtem. Ratiborgban reggeli, ebéd. Rünstburg, Morva-Oderán át mentünk. Gnevenben feküdtem le 10 órakor. Június 23-án    reggel 6 órakor Ostravettben ébredtem. Tornon éjszaka jöttünk át. Allenstein, Waldberg, 13 óra Bergenhut. Insterburg. Gumbirku határállomáson este átléptük a litván határt. Éjjel Kaunason át mentünk. Litvániában Lednvánál eltértünk Düneburg felé. Eglaimennél immár 21 óra van, és lefekszem. [33]

A 13. gyalogezred katonái  orosz földön szembesültek csak igazán a háború nyers valóságával. Hiszen korábban Litvániában "a bolsevik uralom alól felszabadított területeken jártak", itt azonban már orosz földön erről igazán nem lehetett beszélni. A nyomor, amivel találkoztak, minden emberi képzeletet felülmúlt. Az egyes állomásokon, ahol megállt a vonat, kéregetők hada vette körül. A magyar katonák azonban nem szívesen cseréltek árút a helyi lakosokkal, mert különböző "rémmesékkel traktálták őket".[34] A szerelvény késő éjszaka ért Vityebszkbe, belefutott egy légiriadóba, bár ez nem volt komoly, de a legénység itt most már tapasztalhatta hogy ez a háború. Itt értették meg igazán, hogy ez bizony nem kirándulás, aminek kezdetben felfogták az egészet.[35] A következő éjszaka ismerték meg az ezredbeliek igazán a félelmet, amikor egy erdős, mocsaras részen vágtatott velük a vonat. Az egész szerelvény rettegett egy partizán támadástól. Mindenki megkönnyebbült, amikor végre Szmolenszkbe befutottak. Szmolenszk.(Írta emlékezésében Martin Fernc)  A város egy hatalmas romhalmaz. Az állomásból csak füstös falak maradtak meg. Mellettünk hatalmas tartálykocsik, odébb hegyekben mozdonyok, kocsik, hadifelszerelések roncsai. Kicsit odébb a töltésről leszaladt vonat felborulva, kiégve. Igen, ez már a háború. Vonatunk tovább robog, elhagytuk az erdőket, a katonaság csak a hidakat védi. Este Brijanszkon megyünk keresztül. Valamikor gyárváros volt, ma romhalmaz.

Június 25.Oroszország területére értünk, az első lebombázott helység Polozk-West. 11 órakor értünk ide. Szörnyű rombolások történtek, a lakosság között éhinség van. Obol, Sirotino, Witelszki romokban hever, kő kövön nincs. Kevés a gyermek és az asszony. 10 perc múlva tovább megyünk, és éjfélkor Szmolenszkba érkezünk.

Rozsnyó 1942 június 16. (Réty fotó)

A miskolci 13/II.zászlóalj vonata, melyet repülőtámadás ért 1942 június 27.-én.
(Martin Ferenc hagyatékából)

Dr. Drabon József főhadnagy/ 13/I.zászlóalj/ családjával 1942.
A kép egynappal a frontra indulás előtt készült. (Drabon hagyaték.)
Drabon Józsefné sz: Molnár Anna, elöl Drabon Ildikó és ifj. Drabon József

Június 26. Megreggelizünk, és csak fél 8-kor megyünk tovább. Troszna. Este 8-kor Brijanszkba érkezünk. A város a földig le van rombolva egy nagy gyárral együtt. Továbbmenve reggel Orelben ébredtem, ami szintén a többi város sorsára jutott, rom és rom. A vonatok végig keskeny nyomtávon mennek és mindenütt őrzik a vasútvonalakat. Itt egy egész napot töltöttünk, mert a zászlóalj vonatát bombázták, és a vágányt meg kellett csinálni. Este van már, amikor elindulunk. Orelben nagy tankgyár volt. Budanowka. Éjfélkor egy Kurszk előtti állomáson kirakodtunk, és gyalogmenetben indultunk tovább. Egy bokros, hóvédő részben táboroztunk egész nap. Megmosakodtam, este 11 órakor ébresztő volt, és szakadó esőben mentünk tovább a hadak útján sárban, esőben. [36]

A Rudolf laktanyában szereltek fel- emlékezett hatvan évvel később Dr. Szarka László - minket, így mentünk ki a hadgyakorlatra. A gyakorlaton beosztottak a géppuskás századhoz. Egy hétig ott voltunk. A gyakorlat után bevagoníroztak és útbaindítottak a frontra. Arra sem volt mód hogy elbúcsúzzunk a szüleinktől, ez nem volt valami lelkesítő, de a parancsot megtagadni nem lehetett. A parancsnokom Magyar László százados volt. Akkor még mint karpaszományos tizedes legénységi állományú voltam, ezért szalmával borított marhavagonokban helyeztek el. Húszan voltunk egy vagonban. Az a tizenhat nap amig Kurszkba értünk nagyon összerázta az embert. Az úton különösebb harci esemény nem történt velünk. Kurszkban kivagoníroztunk és a repülőtér mellett a durnevoi erdőben helyeztek el minket. Itt voltunk három napig, akkor újra bevagoníroztunk és mentünk talán Timig. Híreket az arcvonalból nem nagyon hallottunk. Még a durnevói erdőben voltunk, mindennap támadtak a Raták nem minket, hanem a repülőteret. Mi hallhattuk a bombákat, meg az elhárító ágyúk tűzét. A mieinknek "Boforcai"voltak, ez egy légvédelmi gépágyú. Az orosz gépek jelentős részét a légvédelmi tüzéreink lelőtték, nagy veszteségeik voltak. Újra bevagoníroztunk és elindultunk a Don felé. Útközben a mi vonatunkat egy Rata kettévágta egy bombával. A vonat eleje elszaladt a hátsó része pedig befékeződött. Volt tizennyolc fő sebesült katona mint veszteség és elvesztettünk kilenc lovat. Volt halott is, de nem emlékszem mennyi. Aztán véget ért a vonatút, kipakoltunk és a német Tigris páncélosok után gyalogmenetben indultunk. Nem tudtuk mi a végcél. A terepet, homokos terep lévén sem a géppuskás lovak sem az emberek nem bírták. Napi 35-40 kilométert gyalogoltunk. Homokon úgy megy az ember mint a hóban, csúszik. Kegyetlen menet volt. Posztóruhában 35 fokos melegben, éjszaka pedig 8 fok volt. A sátorlapot terítettük magunk alá és a köpenyünkkel takaróztunk éjszaka, így aludtunk a homokban. Alig vártuk hogy megérkezzünk a Donhoz.[37]

 

Tiszti csoportkép 1942 július ( Dr. Szarka Zoltán hagyatékából )

1942. június 21.

Osztovóban ébredünk kora hajnalban. Nagyon hideg van és nekem még egy köpenyem sincs. De az egyenruhám csillog, mert én parádéban jöttem, míg a többieknél legfeljebb a csillag volt arany. Fogalmunk sincs, hogy utunknak mi lesz a végállomása. Állítólag maga az ezredparancsnok sem tudja. Egyesek szerint Kiev felé tartunk, de ugyanakkor a vonat rendületlenül északnak megy. Elhagyjuk Jarotschin, Gnesen és Thorn városokat és a végtelen síkságon Kelet-Oroszország felé visz utunk. Az elkanyarodás Kiev felé csak nem akar bekövetkezni. Most már az eső is esik, és a hidegben gyakrabban váltom embereimet a felállított golyószóró mellett. Az egyik állomáson az ezredparancsnok megszemlélte az együttutazó ezredrészt és legnagyobb csodálkozásomra ezredparancsnoki dicséretben részesített az őrség és ellátás jó megszervezéséért.  Mert mondanom sem kell, hogy a gyalogos tisztek eleinte nagyon ferde szemmel figyelték a „huszár” minden ténykedését, de lassankint még a konyhát is rám hagyták. Hozzá voltam szokva a felelős és feszített munkához, így ez nem okozott különösebb megterhelést.

Dr.Drabon József, Babos László, Szabó Sándor, Andrik László ( Dr.Drabon József hagyatéka.)

  
A
ndrik László, Selmeczi Árpád,Babos László, elől Szabó Sándor és Drabon József
(Dr.Drabon József hagyatéka.)


 
Tiszti csoportkép Düneburg állomáson.
Bal széle Babos László fhdgy.középen Szabó Sándor és Selmecz Árpád lelkészek.(Drabon fotó.)



Itt még a Vág völgyében, mintha kirándulás lenne.(Drabon fotó.)

 

       

Tisztek borotválkozása.(Dr.Drabon József hagyatéka.)

Valahol a Vág völgyében.1942 június.(Dr.Drabon József hagyatéka.)

  

A szerelvény eleje, irány Orel.(Csorba fotó.)

1942. június 22.

Allenstein, Insterburg és Virballen kelet-poroszországi városokon haladunk át. Utunk csaknem teljesen északnak visz. De hova? Emlegetik, hogy Szentpétervárra visznek. Pedig ez a vidék nem a magyarnak való. A keleti tenger már csak 60 km-re van tőlünk és hűvös szele minket is elér. Virballen a porosz-litván határállomás. Szakad az eső. Sajnálom a szabadban őrködő embereimet, mert a szél oldalt is beviszi az esőt. És otthon nem gondoltak arra, hogy már a nyáron ilyen időjárásban lesz részünk. Délután megérkezünk Kaunasba, Litvánia fővárosába. Itt már harcok voltak. Még a német részen láttunk felrobbantott vasúti szerelvényeket, most pedig már mindenhol német katonasírokat. A város teljesen kihalt. A horogkeresztes zászló mellett ott lóg a sárga-zöld-piros litván lobogó is. Pénzváltása miatt bemegyek a személypályaudvarra. Miden üres.

Dr. Szarka László korabeli jegyzetei.

Semmi sem kapható. Az emberek találgatják, hogy milyen nemzetiségű lehetek. A németek általában románnak hisznek. Az ember tiltakozva világosítja fel őket. Az állomás olyan, mint egy magyar kisváros pályaudvara. Litván és német katonákkal van tele. Az utunk folytatódik. A napokig tartó síkság, végtelen fenyő- és nyírfaerdők után, most apró dombok, völgyek következnek. De a kultúra elszomorító. Rozzant kis faházak. Pár házból álló lerongyolódott, elszegényedett falvak. Vetéseket már csak ritkán látni. Inkább csak óriási kiterjedésű legelők, de sehol semmi jószág. Végre keletnek kanyarodott a vonat Kaunasz után. Újabb találgatások: talán Moszkva alá visznek minket? Késő délután Wilnába érkezünk, Észak-Lengyelország egykori fővárosába. Nagyobb, mint Kaunasz, de a háború nyomai még erősebbek. Persze mi mindent megbámulunk, mert ilyet még nem láttunk. Ha csak egy golyóütötte lyuk tátong valahol, akkor már valaki felkiált. Én szinte egész nap velük együtt lógatom a lábamat ki az ajtón és közben beszélgetve igyekszem őket megismerni, bújukat, bánatukat megtudni, egyeseket vigasztalni és lelket önteni beléjük. Mert itt már elérhetetlen távolnak tűnik az otthon és a sok katona sír mindenkiben sötét, hátborzongató történeteket mesélnek a partizánokról. Sőt most már annyira bent vagyunk az ellenséges területen, hogy még légitámadást is kaphatunk. Óvatosabbnak és éberebbnek kell lennünk. Elrendelem a harci készültséget. A fegyvereket csőre töltik és meredt csöndben figyeli mindenki a látóhatárt, a kétoldalt futó végtelen erdőket, mocsaras nádasokat. Szerencsére a következő éjjel kialudtuk a háborúról megálmodott első rémképeket.

1942. június 23.

Hajnalban arra ébredtünk, hogy vonatunk áll. Düneburg állomáson voltunk. Mellettünk jobbra és balra német és magyar katonavonatok. Ismerősök, bajtársak. Itt találkoztunk a II. zászlóalj egyik szerelvényével is. Hír szerint az éjjel a partizánok előttünk felrobbantottak egy völgyhidat. Amíg a műszaki csapatok helyre nem állítják, nem mehetünk tovább. Esetleg órákat állunk még itt. A város siralmas képet mutat. Állítólag a szovjet csapatok felrobbantották és felgyújtották az épületeket, mielőtt a várost kiürítették. Egyetlen ép épület a vasúti állomás. A többi helyén csak égnek meredő kémények, melyek téglából voltak, a házak fa része földig égett. A romok közt itt –ott kotorászó rongyos emberek.

Csendben nézzük mindezt és arra gondolunk, hogy nálunk otthon még ilyen nincs és az emberek nem is gondolják, hogy milyen is lehet a háború következménye. De hol van a lakosság? Minden kihalt. Megkérdezzük mi lett velük.

Válasz: a szovjet csapatok mindenkit elhajtottak. Aki nem akart menni, azt kivégezték. Délelőtt 11 óra volt mire végre elsőnek a mi szerelvényünk indult tovább. A vidék változatlan: igen hosszú lankák, alig észrevehető emelkedések, megműveletlen földek. Késő délután áthaladunk a régi lengyel-orosz határon. Innét kezdve még kietlenebb, még elhagyatottabb a vidék. A vonat csak akkor áll meg, ha vizet kell vennie, vagy mozdonyt cserélnek.

Eddig egyenruhás német katonák képezték a kíséretünket. Most azokat leváltották civil ruhás, géppisztolyos, sötét külsejű mindenre elszánt fickók. Itt már haditerületen vagyunk. Itt már a partizánok felségvizein hajózunk. Kisiklatott vonatok, felrobbantott szerelvények, lerombolt hidak lépten-nyomon. Állítólag az erdőségekben 80.000 partizán van, kiknek java része a nehéz fegyverekkel, tankokkal és repülőgépekkel is ellátott, itt rekedt reguláris hadsereg, de akiket az erdőségeken kívül teljesen körülfogtak a németek.

Az első nagyobb orosz város Polock, ahol megszállunk. Gyárváros volt, azonban most cak üszkös romhalmaz. Számunkra szokatlan, hogy a várostól kissé távolabb a síkságból 2-3 emeletes téglaházak meredeznek, mellette a gyár. Az új gyárhoz új lakótelepet is építettek, de azt teljesen elkülönítették a régi településtől, mely csupa földszintes faházból állt. A lakóság éhezik. A megszállók a polgári lakossággal nem törődnek. A vonat mellett, aggastyán és gyermek, asszonyok, lányok rongyokban valami kis élelemért könyörögnek. Felszedik a földről a kenyérhéját is. Nagy érték a cigaretta is, melyért cserébe tojást és piszkos újságpapírba csomagolt vajat kínálnak. Szörnyű látvány. Népviselet nincs. A nők feje szorosan bekötve fejkendővel, térdig érő sima angolos szabású szoknya és egy hosszú ujjú blúz. A férfiak mezítláb, vagy bakancsban, orosz szabású ingben és nadrágban és Lenin-sapkában vannak. A nők a hírekkel ellentétben ápoltak, tiszták, inkább úgy néz ki, hogy álcázzák magukat. A tojás csereára 2 levente cigaretta, de nem merünk cserélni, mert tele van a fejünk a mérgezésről szóló rémmesékkel.

Késő este érünk Vityebszkbe. Alig hogy megérkezünk légi riadó van. A fényszórók csóvájában feltűnik egy ide-oda kóválygó száguldó RATA. Ugatnak a légvédelmi ágyuk és mi lélegzetvisszafojtva várjuk a továbbiakat. A Rata elment. A riadónak vége.

1942. június 24.

Végeláthatatlan erdők és mocsarak közt vágtat a vonatunk. Szinte érezzük, hogy a mozdonyvezető azért kapcsolt a legnagyobb sebességre, mert velünk együtt fél egy esetleges partizán támadástól. Rengeteg a szúnyog. Pedig milyen hideg van és a bestiák mégsem pusztulnak el. A vasút két oldalán a töltés oldalában, minden 150 méterre egy bunker, benne géppuska, golyószóró, vagy akár páncéltörő ágyú. A partizánok főleg éjjel támadnak és amelyik bunker legénysége nem veszi őket előbb észre, ott nincs kegyelem és rövidesen már robbantják föl a vasútvonalat. Minden katona sisakjáról körbe zöld szúnyogháló lóg le. Az erdő kétoldalt 50 m-es sávban ki van irtva, de éjszaka a partizánoknak nem okoz gondot a szélső fákig odakúszni és a bunker legénységét kilőni. Hát ezt a feladatot nem vállalnám! Nagy fellélegzés volt mikor végre átjutottunk a veszélyes zónán és kora délelőtt Szmolenszk állomásán megálltunk. A város egy hatalmas romhalmaz. Még az állomásból is csak a füstös falak maradtak meg. Pedig nem is ez a főpályaudvar, az teljesen eltűnt. Mellettünk hatalmas tartálykocsikból – 40 – 50 – 60 t – álló vasúti szerelvény áll. Ilyen kocsikat eddig még nem láttam. Orosz kocsik. Odébb hegyekben állnak a mozdonyok, kocsik, hadifelszerelések roncsai. Mintha egy hatalmas kéz mindent egy csomóba összerakott volna. Tovább a töltésről leszaladt vonat felborulva, kiégve. Igen, ez már a háború! Vajon mennyi emberéletet követelt mindez? Ilyenkor mindig eszembe jut May Károlynak az az indiánokról szóló regénye, melyben az van, hogy a kibékíthetetlen ellenfelek vezéreit pucéran egy késsel beküldik egy sötét helyiségbe és amelyik onnét élve kijön, azt elfogadják az összes törzs közös vezérének. Itt csak egy-két ember pusztul el és nem a szerencsétlen védtelenek. Vonatunk tovább robog. Megszűntek az erdők és a katonaság már csak a hidakat védi.

1942. június 25.

Reggel Orelbe érkeztünk. Már egy hete utazunk. Türelmetlen mindenki. Szeretnénk már kiszállni. Állítólag nemsokára megérkezünk és gyalog megyünk tovább. Orel igen közel van a fronthoz, nagy a forgalom, sebesültszállító vonatok mennek, újabb katona vonatok jönnek. A mozdonyt most elölről lekapcsolják és leghátra viszik. Tolatva megyünk tovább egyenesen délnek. A nyitott teherkocsiban embereimmel ülök együtt. Szép napos idő van és jól esik a friss levegőt szívni. Előttem áll szakaszom golyószórója, ami a vonat egyetlen légvédelmi fegyvere. Hátunk mögül hirtelen alacsony repüléssel egy német katamarán repülőgép húz el fölöttünk. Utána egy kis duplafedelű magyar géppel is találkozunk. Ez nagyon megnyugtat, úgy érezzük vigyáznak ránk. Messze kelet felé füst gomolyog az égnek. Ott a front. Talán egy falu ég, vagy benzin tartályok repültek az égnek. Végig a horizonton füstfelhők. Mindenki azt nézi. A front dübörgését is hallani. Dél van, amikor megérkezünk Swoboda állomásra és lám letérünk a fővonalról és rámpa mellé áll a szerelvényünk.

Megkezdjük nagy sietséggel a kirakodást. Közben fülsiketítő zúgással egyik német bombázó a másik után húz el felettünk. 3 repülőtér van közvetlenül az állomás körül és onnét a pokoli lárma. Néha 10-15 gép is emelkedik a levegőbe egyszerre. És közben semmi szünet. Állítólag pár perccel megérkezésünk előtt jártak ott az orosz gépek és megszórták a pályaudvar környékét. A tátongó bombatölcsérek erről árulkodnak. A szakasz kirakodása gyorsan befejeződött. Igyekeztünk távol kerülni ettől a helytől. Ember és állat egyaránt jól bírta a hosszú utazást. Tulajdonképpen most látom először együtt szakaszomat, embereket, lovakat és a felszerelést. A lovak kissé imbolyogva lépkednek, de minden rendben van.

Elvonuló létszám: 1 tiszt49 fő legénység 56 lóFegyverek:  3 db golyószóró (Madsen)4 db géppisztoly (magyar)42 db karabély5 db pisztoly.Mindenkinek és mindenhova kiosztottam a maximálisan magunkkal vihető lőszert, a többit ami ládaszám volt még, ott kellett hagyni, mert a lovak nem bírták volna.

A szakasz három rajból állt, élén egy-egy tizedessel és volt egy szakaszvezető, a helyettesem. Parancs szerint a 17a. jelű úton 4 km-el az ezred előtt kellett az élen menjek szakaszommal, biztosított menetben. Nem kell sietnünk, mert gyalogság jön mögöttünk és nekünk nem szabad elszakadnunk. Ők összekötőket küldtek előre, akik tartották a kapcsolatot az én utolsó embereimmel. Tőlem pedig látótávolságra éllovasok mentek előttem. Néhány órás út után Bukrejewka község mellett elhaladva, Zamenevo községen át elértük a vasúti keresztezést, ameddig aznap mehettünk. Lóról szállva, nagy területen, rejtve, letelepülünk. Golyószórókkal biztosítva magunkat, amikor máris repülőzúgás közeledik. Az előttünk levő Kurszk mellől megszólalnak a gépágyuk, mire a gépek visszafordulnak. Ekkor hírvivő érkezik azzal a paranccsal, hogy azonnal induljunk tovább és még aznap vonuljunk át Kurszk városán. Éjjeli szállásunk a durnewói erdőben lesz. Mivel ez 30 km-es út és már este 7 óra is elmúlt, azonnal lóra szállunk és indulunk. Már erősen megközelítettük Kurszkot, amikor az ezredparancsnok autója állt meg mellettem és utasított, hogy szakaszommal forduljak vissza és a legközelebbi helyen, ahol erre alkalmas lesz a hely, éjszakára táborozzak le. A gyalogság nem vállalta éjszaka ezt a hosszú utat. Éjfél volt mire letáboroztunk és utolért a két zabos és lőszeres kocsim, na meg a konyha és embereim meleg ételhez jutottak.

1942. június 26.

Csak 9-kor jött meg az indulási parancs. Az éjszakai szálláshely a Tuskarj folyó partján egy felrobbantott vasúti híd körzetében volt és úgy látszik jól választottam, mert az éjszaka itt nyugodtan telt el. Pedig körbe mindenütt nagy volt a légi tevékenység. A további út mély homokos területen vezetett. A kocsik kerekei mélyen belevágtak, így további zabot kellett itt hagynom, mert a lovak nem bírták a terhet. Beértünk Kurszk elővárosába. A felvonulás olyan méreteket öltött, autók, tankok, lovasság, tüzérség, kerékpárosok egymás mellett több oszlopban igyekeztek előre, hogy ha itt most légitámadást kapnánk, mérhetetlen fejetlenség törne ki, és rendkívüli veszteségeink lennének. Nincs összehangolva és széthúzva az átvonulás a városon. A magyar hadsereg parancsnokság is itt van a városban. Jány már korábban ideérkezhetett. A „város” szó nemigen illeti meg Kurszkot. Nagy kiterjedésű, de kövezett utcája alig 2-3 van. Hosszú kanyargások után a vasúti aluljárón át végre kijutottunk a városból és most a repülőterek felé haladunk. Közben Raták jelentek meg felettünk és végig lőtték a felvonulás vonalát, de a nagy lármában és tolongásban már csak akkor vettük észre, mikor túlrepültek rajtunk. Szóvá is tette egy német forgalomirányító, azzal, hogy „de bátrak vagytok”. Hát nem azok voltunk, inkább figyelmetlenek. Szerencsére a Raták nekünk még sérülést sem okoztak. A kurszki állomás teljesen romokban hever és még füstölög. Itt van a magyar hadsereg felvonulásának vége. Ezért az oroszok szinte szakadatlanul bombázzák. A kurszki repülőtéren egyik gép a másik mellett. Töltik a benzint, szerelik fel a bombákat és máris indulhatnak újabb bevetésre. A bombatölcséreket magyar zsidó és helyi lakosokból alakított munkásszázadok állítják helyre. Parancsnokuk egy 16-17 évesnek látszó Hitlerjugend gyerek, élet és halál ura. Sok katonasír is domborodott. Az éjszakai bombázás eredménye. Hatalmas zápor zúdul ránk, de mindjárt kisüt a nap és megszárítja ruhánkat.

A további menetparancs úgy szól, hogy a 17.a. úton haladjak, amíg a 15.a. út elágazáshoz nem érek. Ezen befordulva a Durnevo-i erdőben kell letáboroznunk. Délután 3 órára már oda is értünk. Mindössze 20 km-t mentünk ezen a napon. Az erdőben volt az oroszok kb. 1 millió fős kiképző tábora, mielőtt a németek azt elfoglalták. Az erdő mintegy 4 km hosszú és 1,5 km széles, tele van óvóhelyekkel és rombadűlt fakunyhókkal. Összesen 1 működő kút van benne, a többit az oroszok felrobbantották. Alig hogy megérkeztünk, verjük a sátrakat és gyűjtjük a zöld ágakat, hogy a lovak fölé készíthessünk leplezésükre féltetőt. Dr. Andrik állatorvos zászlóssal lakom egy sátorban, de nagyon kicsi a sátor és térdig kilóg a lábam, így az állandó esőben majd meg fagynak a lábaim. Az első két napon két lovam már feltört. Egyéb probléma a szakaszban még nincs. A legénység nagyobb része magyar, de van néhány ruszin és román is, akikkel még szót se igen tudok váltani, mert magyarul is alig tudnak, írni olvasni egyáltalán nem. A magyarok Szentes és Csongrád vidékéről valók. Nagyon megbízható, becsületes emberek. Velük nem lesz semmi probléma. A ruszinoktól szabadidőmben oroszul, a románoktól románul próbálok tanulni. De ez nagyon nehezen megy, hiszen ők maguk sincsenek tisztában nyelvtanukkal. Így aztán egy magammal hozott orosz szótár szavait kezdem sorra megtanulni nyelvtan nélkül. Az első éjjel elszabadult egy ló és össze-vissza vágtatott az alvó emberek feje mellett. Ebből nagy botrány lett, mert kiderült, hogy az őrök aludtak.

1942. június 27.

Durnewói erdő: kiosztották a tábori posta levelezőlapokat. Mindenki 8 darabot kap. Az írni nem tudók helyett én írok. Ezzel megnyertem barátságukat és végig nagyon fegyelmezetten viselkedtek. Baj van az egyetlen kúttal. Alig csordogál a vize és ennyi ember meg állat részére természetesen nem elegendő, illetve kénytelen voltam elrendelni, hogy minden felesleges vödröt, kondért, hordót hozzanak oda és két huszár felváltva állandóan az edényeket töltse. Így nem folyt el a víz feleslegesen és 24 óra alatt abbahagytuk, mert híre ment, hogy 40 méternél van a talajvízszint. Éjjel ellenséges bombázók jöttek, de terhüket távol dobták le tőlünk.

1942. június 28. Vasárnap

9 órakor az egész hadosztály istentiszteleten vett részt. Ezután Sepsy ezredes összehívta a tisztikart, melyet akkor láttam először, így együtt, és ismertette a hadihelyzetet. Közölte, hogy Tyimnél nagy erőkkel támadnak a németek és át akarják vágni az orosz vonalat. Mi valószínűen ebbe az ékbe fogunk besorolni.

1942. június 29.

Még mindig a durnewói erdőben vagyunk. A német gépek nagy kötelékekben szállnak el fölöttünk, most folyik az áttörés légi előkészítése. Éjjel nagy felhőszakadás volt.  A terepen állt a víz, így mindenki átázott még a sátorban is. De legalább meleg lenne, hogy ruházatunk megszáradjon.[38]

Több mint egyheti utazás állt már az ezredbeliek mögött, amikor a vonat Orelba érkezett. A hosszú utazás kikezdte mindenki türelmét, nagyon  várták a kiszállást. Orel már nagyon közel volt a frontvonalhoz, hatalmas vasútforgalmat bonyolított le, ami persze torlódásokhoz, újabb várakozáshoz vezetett. Sajnálatos módon az egyes fegyvernemek tisztjei között rivalizálás, illetve gyanakvás is megindult, ami persze egy ilyen hosszú ideig tartó összezártság esetén szinte természetes. 1942. június 25-e több szempontból is mérföldkő az ezred életében. Ezen a napon a szállító szerelvény eléri Szvoboda állomást, és megkezdődik a kirakodás, amely példás gyorsasággal megtörténik, és az ezred ezután gyalogmenetben elindult a frontvonal felé. A következő napon (június 27-én - Sz. Gy.) szenvedik el első veszteségüket.[39]

június 29.

Éjjel orosz bombázók rakétafény mellett bombázták a mellettünk fekvő vasútvonalat és Kurszkot. Önkéntes úr, merre van Magyarország? /kiemlés tőlem -Sz.Gy./

június 30.

Reggel 4 órakor keltem, mert hideg volt és nedves a talaj az előző eső miatt. A kurszki reptér mellett ástuk be magunkat 15 órai gyaloglás után. Egyébként a napot fürdéssel és mosakodással töltöttük el. Ma írtam az otthoniaknak Olvashatjuk Dr. Szarka László egykori jegyzeteiből..

 Az ezred közvetlen lovas szakasz haladt az élen, őket követte a gyalogság. Több órás erőltetett menet után Bukrejevkán haladtak át, és Zamenovó községben tartottak először pihenőt. Ez azonban nem tartott sokáig, mert Sepsy ezredes parancsa értelmében még aznap el kellett érni Kurszk városát. Embert és állatot próbáló kegyetlen erőltetett menet következett az elkövetkező napon, mire beértek Kurszk elővárosába. A csapattest felvonulása itt olyan méretű volt, hogy egy esetleges légitámadás rendkívüli veszteséggel járhatott volna.  A 2. hadsereg parancsnoksága is Kurszkban helyezkedett el. A gyalogezred szinte megállás nélkül haladt tovább. El kellett szenvedniük egy újabb légitámadást is. Kurszkban találkoztak magyarországi zsidókból összeállított munkásszázadokkal is. Mindannyian érezték, hogy itt van a hadsereg és egyben a 13. gyalogezred felvonulásának a vége. Az ellenséges repülők szinte állandóan bombázták a várost. Az ezred a durnevói erdőben tartott pihenőt igen rossz körülmények között. Víz alig volt. Arra jutott mindössze idő, hogy tábori posta levelezőlapokat írjanak, és azt elküldjék haza szeretteiknek. 1942. június 28-a vasárnapi napra esett, ezért a 13. gyalogezred teljes személyi állománya misén, illetve Istentiszteleten vett részt. Ezt követően Sepsy ezredes összehívta az ezred teljes tisztikarát, és ismertette velük a kialakult hadi helyzetet. Ekkor valószínűnek tűnt, hogy Tyimnél kerül sor az ezred bevetésére. Az elkövetkezendő napokban semmi különösebb nem történt, eltekintve attól, hogy az ezredet ismét megbombázták, de komolyabb veszteségeket nem szenvedett. 1942. július 1-e. Ezen a napon délután Sepsy ezredes tiszti megbeszélést tartott, bejelentette, hogy Tyimet elfoglalták. A 19. könnyű hadosztály, melybe a 13. gyalogezred is tartozott, megindult az első vonalba. Ez a megindulás nem mindennapi megpróbáltatásokkal járt. Azon a kevés úton, ami járható volt, torlódások alakultak ki. Bonyolította a helyzetet, hogy nehezen jutottak ivóvízhez, mert a kutakat vagy berobbantották, vagy dögökkel teledobálták a visszavonuló ellenséges csapatok. 

Ebben az időszakban az ezredparancsnok sem állt a helyzet magaslatán.[40] Emellett az ezred tisztjei közötti antipátia is kezdett elhatalmasodni.[41] Folytatódott a végtelennek tűnő gyalogmenet. Az ezred elérte Blossovkát, majd rövid pihenő után Leshenkit. 1942. július 4-én érik el Bjelovszkijt. Az élmény megrázó: kilőtt tankok, páncéltörő ágyúk, szekerek, lóhullák, sőt az előző napok harcainak temetetlen elesettjei is szanaszét feküdtek. Ebbe a nyomasztó és fárasztó menetelésbe első örömteli nap július 5-e volt, amikor megérkezett az első posta otthonról. ez egy kicsit visszahozta az otthon meghittségét. De ez csak egy rövid intermezzo volt, arra sem jutott idő, hogy normálisan tisztálkodjanak, hanem erőltetett menetben haladtak tovább. Közben a veszteségek száma is nőttön nőtt.[42] A felszerelés, de különösen a lovak állapota aggasztóan romlott. Újabb 29 km-es megerőltető gyalogmenet után július 6-án Sukovóba érkezik be az ezred. A rákövetkező nap végre pihenőnap volt. A közeli folyóban fürdenek, és mosdanak a katonák, sőt végre a zsoldjukat is megkapják. Július 8-ám folytatták útjukat elképesztő szervezetlenség mellett. A különböző menetoszlopok összekeveredtek. A túlzsúfolt utakon több egység is menetel. Így érkeznek be Sztari Oszkolba. A városban nincs megállás, hanem a végeláthatatlan homoktengeren át folytatódik az útjuk. Tüzérek, gyalogság egymás mellett, ordítozás, hórukkolás. Az útról senki sem mert letérni, mert mindenütt el volt aknásítva.[43] Újabb 30 km megtételét követően az alakulat szinte bezuhant Csernyikovóba. Rövid pihenés után indultak tovább, Oserki, Dimitrijevka, Csusikovó községeken át jutottak el Satalovkáig. Itt újabb emberveszteséget szenvedett az ezred, egy lovastüzér aknára lépett, és széttépte.

A végtelennek tetsző menet folytatódott. Luganka, Sztaraja Csarkojevka, Viszokoje, Rodniki, Krilovka, Roszosski. A községek elmaradtak az ezred menetelt. Közben a mindennapi kenyérért szó szerint meg kellett küzdenie több alegységnek is. A katonák megszakállasodtak, lefogytak, ruházatuk egyre inkább tönkre ment, de a legnagyobb baj az volt hogy nem tudtak igazán eleget enni.[44] Szoldatszkoje falunál újabb kellemetlen több meglepetés várta a katonákat. Először egy német fogatolt tüzér tiszt el akarta cserélni a lovakat, értelemszerűen a németek lovai rossz állapotban voltak. Másodjára soproni gyalogosokkal és győri tüzérekkel találkoztak. Tőlük tudták meg, hogy nem messze már ellenséges tankok vannak, személyzetük vad tűzzel fogadta a magyar katonákat. A felső vezetés puskás katonákat küldött a tankok ellen. A soproni és a győri alakulatok komoly veszteségeket szenvedtek.[45] A miskolci csapattest folytatta menetelését, bár szóba jött hogy leváltják a soproni, komoly veszteségeket szenvedett alakulatot. A menetparancs azonban úgy szólt "TOVÁBB!". Átkelni a lerombolt híd alatt a mocsaras folyón ez természetesen csak a lovas szakasznak sikerült, a gyalogság nem tudott átvergődni.[46]

Át a mocsáron.(Martin fotó.)

 

Moldoványi Gyula főhadnagy fotói 43. gyalogezred.

A kép bal szélén Langer Henrik hadnagy, elesett VIII.09.-én, mellette Moldoványi főhadnagy,
sisakban Kardos hadnagy elesett, a jobb szélen … mögötte Szabados Ferenc elesett.



Bevonulás

Középen Moldoványi főhadnagy

Megérkezett a tábori posta.

Tábori mise.

A végtelennek tűnő menetelés és egy kis pihenő 1942 június-július.
(Réty János fotó)

július 1.

A délelőtt karbantartással telt el, és beszéltem Bandival[47] is. Délben kiadták az indulási parancsot, Bandiék előttünk mennek. 24 km-t tettünk meg. Éjfél után 1 órára érkezünk meg, és a fronton alszunk, illetve fagyoskodunk. 

július 2.

10 órakor indulunk tovább Vowossitovkba, rengeteg autó, páncélautó van az utak szélén. Az első magyar honvédsírok (négy) itt vannak.

július 3.

Nagyon jó időnk van. Ingujjmosást rendeztem, megszárítottam, és megebédeltünk. Várjuk az indulást. Útközben három libát szereztek a szakácsok a kondérba. Dögök úton-útfélen.

július 4.

4 órakor ébresztő és menet, tovább már a front van. Két napja esőben üldözzük az ellenséget. Riplovka, Beslejokinának megyünk. Hideg van, majd megfagyunk. Este egy hordozható rádiót hallgattunk, közben elkészített a szakács népség egy tehenet vasárnapra. Különben megkaptuk az első német kenyeret. Igen fonnyadt és sötét rozskenyér.

július 5.

Gyönyörű reggel van. 4 órakor ébresztő, 6 órakor menet Bisztricán át. 13 órakor Berhejszkinában alszunk. Itt megfürödtem, rádiót hallgattunk, és kellemesen telik a nap. Közben kiosztják az első tábori postát.

július 6.

3 órakor ébresztő, Goloviczán és Sejasovaján át mentünk, és Szmarnenszkaján aludtunk, ami elég nagy község, a templomát az oroszok gépjavítónak használták. A halastóban megfürödtünk. Megyünk előre.

július 7.

6 órakor ébresztő, és délelőtt pihenő volt. 4 órakor megyünk tovább. Beretovában nagy gyümölcsösben alszunk. Már megkaptuk az első menetkosztot. Zolival találkoztam.[48]

július 8.

Reggel 4 órakor ébresztő. Vaj és fekete a reggeli. 40 km-t mentünk. Ember és állat is egyaránt kimerült a hőségben és a bakancsszárig érő homokban. Éjszaka 11 órakor érkeztünk holtfáradtan Bogdanovkába.

július 9.

Igen meleg van. 4 órakor ébresztő, és 6 órakor megyünk tovább. Ozerkiben kerékpáros szálláscsinálóink egy húsz főből álló partizán bandát lestek meg, amint az erdei tóban mosakodtak. Egyet sikerült elfogni. Vallomása szerint fegyverük van, de nincs töltényük. [49]


  

Átkelés a Tuskarj folyón. Huszárok pihenője. (Martin fotó.)

Miközben a gyalogezred folytatta emberfeletti menetét, az itthoni sajtó áradozott a „sikert sikerre halmozó” honvédcsapatok hőstetteiről. A miskolci helyi sajtó külön nem foglalkozott sem a 13. gyalogezreddel, sem a miskolci VII. hadtesthez alárendeltségébe tartozó más alakulatok harctevékenységével. Persze több mint fél évszázad után igazságtalanok lennénk az akkori újságírással szemben, ha kritikával illetnénk, hisz mire támaszkodhattak, csak a cenzúrázott MTI híradásokra. A Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap július 10-i száma szó szerint lehozta von Weich vezérezredesnek[50] Horthy kormányzóhoz intézett üdvözlő táviratát, melyben a magyar csapatok kiváló helytállását „a régi fegyverbarátsághoz híven, a tűzkeresztségen vitézül átesve”, harcolva elérték a Dont. Ugyanez a lapszám napról napra követve számolt be a magyar csapatok tíznapos harcairól.

Magyarországon békehangulat honolt, jelentősebb esemény özvegy gróf Teleki Pálné született Bissingen Nippenburg Johanna grófnő temetése volt. A temetésen a kormány több tagja a vitézi szék és a főtisztviselő kar is képviseltette magát.[51]

július 10.

7 órakor ébresztő, és menet tovább a fárasztó nagy homokban. Igen meleg van. Nem érjük el a kijelölt célt. 10 órakor a kimerültség miatt meg kell állni. Ekkor robban a százados úr lova alatt egy akna, ami a ló hátsó részét leviszi.

július 11.

Itt ébredek fel a kemény földön fél ötkor, és már igen meleg van. Menet tovább 40 km-t tettünk meg a nagy homokban. Felejthetetlen élmény, gázálarcban rohant a baka. 12 órakor Soldatskojéba értünk, tehát csak három órát aludtam az árokparton. Sveiczer Pista kínált meg aludt tejjel és orosz friss kenyérrel. Jól eszek, mert kenyeret már három napja nem ettem. Az élelem, de különösen a kenyérutánpótlás nagyon nehezen jön. A postát várom.

július 12.

Soldatskojéban ébredtem 3 órakor. Peskovátka Potudán folyó mentén volt az a hely, ahol aludni kellett volna. Bandival itt beszéltem, és írtam lapot. Azonnal tovább mentünk, mert az oroszok elkezdtek lőni.

július 13.

Pernovoje. A nagy homokban ember és állat rendkívül fáradt. A lovaink kidőlnek, és mi is fáradtan állunk, támolygunk, de csak a falu végéig megyünk. Onnan visszafordulunk, mert csak reggel megyünk tovább. Mindjárt egy derékig érő széles vizet szelünk át. A konyhában kialudt a tűz.

július 14.

Ébresztő 3 órakor Soldatskojéban, és megyünk dél felé. Osztrogozsszk a romok városa. Ettől délre egy kis községbe érkezünk. 3 órakor szakadni kezdett az eső este 10-ig. Sátorban töltöttük az éjszakát.

július 15.

Reggel 6 órakor ébresztő, délután megyünk tovább. Útközben hatalmas vihar ér bennünket. Igen elázunk, négy lovunk kidőlt. Főbelőtték őket, és ott maradtak. Este érkezünk, egy iskolában aludtunk, egy nagy gyár romokban.

július 16.

5 órakor Jerodakovóban ébredtem, jó idő van. Disznót öltünk, de fél 7-kor tovább megyünk Markin át. Petrovszkajában alszunk, 10 km-re a Dontól és a fronttól. Bandival beszéltem, és sok édességet és szalámit adott. Hála istennek csak 17-én délután megyünk tovább. [52]

1942. július 2.

Reggel jött a híre, hogy az elmúlt éjszakán a durnewoi erdőt az oroszok több hullámban nagyon megszórták bombákkal és a még ottlevőknek nagy veszteségeket okoztak. Jókor jöttünk el! Továbbindulás ¾ 10-kor. Mindjárt az első községben kis kalamitás ér. Lovam, mely ideges bolond, valamitől megijedt, felágaskodott és a bakhátas úton hanyattvágta magát, úgy hogy én is alája kerültem. Ráadásul, amint fel akart kelni, minduntalan visszazuhant. Alaposan meggyötört, de nem tört össze semmim, csak a kulacsom lett lapos és napokig nem tudtam kiegyenesedni. Ezután Bassowo, , Jasenki és Melechino községeken át folytattuk utunkat. Utunk végcélja előtt egy szép sima, zöld fűvel benőtt völgyön át vezetett utunk. Dorongút vezetett rajta át, ami csak egy-nyom széles volt és hogy a torlódást elkerüljem, mert lovam még mindig idegeskedett, nekivágtam a dorongút mellett a füves rétnek. 10 m után a lovam már szügyig süllyedt a mocsárba és eldőlt. Én valahogy hasra fekve, nyakig sárosan kimásztam, és sikerült a lovat is kötelekkel kihúzni. Így hát mégis a dorong hídon kellett átmenni. Mikor visszanéztem arra a helyre, ahol még az előbb lovammal vergődtünk, a fű már összezáródott és nyoma sem volt annak, ami történt.

Éjjeli szálláshelyünk Kolodeski-ben volt. Délután ½ 5-kor érkeztünk oda 18 km-es út után. Este vissza kellett küldeni egyik kocsimat Melechino II-be zabért és kenyérért. Zaboz kapott, de a kenyér teljesen elfogyott, így anélkül vacsoráztunk. Éjjel állandó orosz felderítés és bombázás folyt és mindenütt tevékenykedett a légelhárítás, eredménytelenül. Embereim már annyira megszokták, hogy nem voltak hajlandók a futóárkokba lemenni. Inkább aludtak.

1942. július 3.

Reggel 9-kor indultunk tovább. Most már nem voltak megjelölve az utak, így én lovagoltam az élen és vezettem az ezredet, illetve hadosztályt valami járható terepen a naponta megadott cél felé. Ugyanakkor állandó figyelmeztetést kaptam, hogy nagyon vigyázzak, mert a németek gyors előrenyomulása miatt mindenütt maradtak vissza, főleg az erdőkben, nádasokban ellenséges egységek és ezek a magános katonákra vadásznak lés jól céloznak. Reggel korán kenyérért küldtem az egyik kocsit. Nem jött vissza. Ez annyit jelent, hogy az ebédet is kenyér nélkül kell elfogyasztani. Blossowka-n át délre Ssemenowka faluba érkeztünk. Itt utolért minket Sepsy is. A konyhára jó darabig vártunk. Sepsy alaposan leszidta Zokonyi főhadnagyot, segédtisztjét, hogy mindig hátulról kezdik az étkeztetést, így az élen levőknek késve és rendszerint csak hideg koszt jut. Igaza volt. Ekkor vettem észre, hogy ki az, aki a huszárokkal nem szimpatizál. Zokonyi főhadnagy kifejezetten utált minket. Nem tehet róla, bele nevelték. Tovább menve Leshenki-től északra elértük a két nappal ezelőtti csaták színhelyét. Drótakadályok, német és orosz lövegek, légelhárító ágyuk szanaszét. A lovak még temetetlenek. Fel vannak puffadva és rengeteg légy van rajtuk. A drótakadályok előtt kis fácskák leszúrva. Ezek jelzik az aknásított sáv töréspontjait. De akna mindenütt lehet. Okos dolog ilyenkor a már kitaposott úton maradni. De az én lovam ideges és állandóan ide-oda táncol. Az ember a gyomrát a szájában érzi. Sepsy parancsára Zokonyi is velem lovagol az élen. Sose a nevemen szólít. Számára én csak a „huszár” vagyok. A beszélgetés nehezen indul, de végül is kezdünk egymással megbékülni. A térképekhez és terephez nagyon értek és végre valami, amit ő is méltányol. Sose tévedünk el, mindig a helyes irányt sikerül megválasztanom. És a végén már nem is sértő, hogy én vagyok a „huszár”.

Rövid pihenő. (Szarka fotó.)

A mai út kissé hosszú. Már fáradtak vagyunk. Elölről asszonycsoport közeledik. Mikor minket meglátnak betérnek egy ugarra és leülnek a gazba.

Aztán messzebb abból az irányból lövések és géppisztoly sorozat hallatszik. Az asszonyok is arra néznek, de nem látunk semmit, csak egy látszólag csendes erdőfoltot. Suspenszkoje falu van előttünk. Közeledtünkre tűz csap fel az égre. Kigyulladt egy ház. Állítólag ez jeladás, hogy katonaság jött a faluba. Mi a patak túlsó oldalán, a dombtetőre épült településbe, Sabele-be irányítjuk utunkat, ott jelölték ki éjjeli szállásunkat. Este 8-kor értünk oda, 33 km-es út megtétele után. A tűzjel alapján éjjel megbombáztak minket, de mivel erre számítva nem mentünk be a faluba, hanem előtte egy horhosban éjszakáztunk, nem tett semmi kárt a bombázás.

1942. július 4. Szombat

Reggel 6-kor indulás tovább. Az út mellett mindenütt szétbombázott szekerek, lódögök. Bjelowskij-nál kanyarodik az út Tim felé. Itt még szanaszét fekszenek az emberhullák is. Kilőtt tankok, páncéltörő ágyuk, szekerek, lóhullák. Szörnyű büdös van. A tankok közt van egy angol is, sokkal alacsonyabb és nem olyan durva kivitelű, mint a magas, otromba KV 34-esek. Tim-et elkerüljük, mert ott még harcok folynak, pedig csak 8 km-re voltunk tőle.

Délután 3 órára értünk 29 km megtétele után Repjewka-n át Biztrezbe, éjjeli táborhelyünkre. A falu melletti nagy nyitott pajtába szállásoltuk el magunkat, de nem volt jó, mert igen huzatos volt.

1942. július 5.

Ma kaptam az első postát hazulról, no meg a többiek is. Mindenki örült és lélekben egy rövid időre elfelejtkeztünk a háborúról és otthon voltunk. Vasárnap lévén hallottuk a harangzúgást, láttuk a kiöltözött embereket templomba vonulni és szinte éreztük szeretteink csókját, ölelését. Az a hír járja, hogy ma itt maradunk. Erre mindenki borotválkozik, mosdik, mos, varr, tisztítja ruháit és ápolja lovát. De jön a futár: délután kettőkor indulunk tovább. Kenyeret megint nem hoztak. Mióta elhagytuk a Durnewói erdőt, kenyér még nem érkezett. Ugyancsak nincs zab a lovak részére és hátraküldött kocsijaim nem jöttek vissza. Rettenetes rossz az élelmezés! A lovak napok óta már csak füvön élnek és nagyon leromlottak és így fel is törtek. Már három emberem gyalog vezeti a lovát. Eligazítás szerint mi már nem a németek mögött vagyunk, mert azok oldalt kitértek, így mi üldözzük az ellenséget. Nem érzékelem, hogy az előrenyomulásunk ennek megfelelő alakzat lenne. Hiszen szakaszom a 3 golyószórójával és 4 géppisztollyal esetleges visszamaradt tankok ellen nem jelent tűzerőt. Besslephino községből kijövet utasítást kapok, hogy egy erdőt fésüljek át és maradjak a kerékpárosok mögött, akik már bementek az erdőbe. Onnét kijövet a kerékpárosok már vígan elkarikáztak egy jó úton, de rossz irányba, így torony iránt visszamegyek szakaszommal a jó útra és ismét az élen menve folytatom utunkat, de ezt csak hittem, hogy az élen vagyok, mert míg az erdőben partizánvadászatot játszottunk, az ezredtörzs megelőzött minket, így mögöttük utolsónak értem be Golovistye községbe, éjjeli szállásunkra. Aznap 21 km-t tettünk meg.

1942. július 6.

Indulás tovább hajnali 4-kor. A községtől 3 km-re a dombtetőn orosz bombázó fekszik. A bombák még a szárnya alatt lógnak. Tankjai tele vannak üzemanyaggal. Schlasovaja községtől ismét az élen vagyok szakaszommal, de látom, hogy a kerékpárosok által megkezdett útirány ismét helytelen. Átdirigálom az oszlopot a helyes útra. Znamenskoje községnél megint partizánvadászatra küldenek egy erdőbe. Ők közben mennek előre. Csatárláncba fejlődve megyünk át az erdőn. De elhagyott bunkereken, szétszórt fegyvereken kívül semmit sem találunk. pJatnickaja községben akartunk éjjelezni, de tele van németekkel, így tovább kell mennünk. A lakosság rimánkodása ellenére a németek összefogják háziállataikat és megeszik, mert az ő ellátásuk is akadozik. Délelőtt 11-kor értünk Schukowóba29 km-es út után. Itt vettünk cigarettáért, (nekem rengeteg volt, mert nem dohányzom), a községben egy bárányt, a földeken találtunk krumplit és embereim készítettek egy birkagulyást. Csak éppen só nem volt hozzá. Kenyér még mindig nem volt. A kétszersült adag mindenkinél már rég kifogyott. De mindenki éhes volt, így az utolsó cseppig elfogyott a sótlan birkagulyás. A gyengegyomrúak éjjel meg akartak halni. Olyan jajgatás volt, hogy az ember már komolyra vette a dolgot. Szerencsére én csak egy falatot ettem.

1942. július 7. Kedd

Ma pihenőnap. Délelőtt mindenki a Gerosim folyóban fürdik, mos. Megkapjuk a zsoldot is és végre haza is küldhetjük. A hazai postáról semmi hír. Hajnalban a szállásőrség egyenruhás, rohamsisakos, fegyveres oroszokat fogott el. Egy szalmakazalban puskákat, rozstáblában nehéz puskákat találtak. Egy rajomat vissza kellett küldenem a tegnap már átfésült erdőt ismét átkutatni, mert a hadosztály parancsnokság nem mer eljönni mellette. Embereim ma sem találtak ott semmit.

1942. július 8.

Parancs szerint indulás 6-kor. De csak elméletileg, mert a község templománál egy másik oszlop elejével találkozom, pedig azoknak 1 óra járásnyira előttünk kellene lenni. Másfél óra várakozás után folytathatjuk csak utunkat. Egy ún. főútvonalon vonulunk.

Csak abban különbözik egy másik földúttól, hogy 40 m széles és oldalán cölöpök jelzik a szélét és az egész felülete domborúra le van sarabolva. Kikövezve, kavicsolva nincs. Csak száraz időben, vagy fagyban járható, egyébként le van zárva, hogy felületét tönkre ne tegyék. Feltűnnek a Stary Oszkol felé vezető vasút menti villany és távíró oszlopok. Kurszk óta ilyet nem láttunk. Itt még alig van valahol villany, vagy telefon. Folytatva utunkat kétszer is keresztezzük a síneket, míg végre Stary Oszkol elővárosát elérjük. Közben az út mentén mindenütt kilőtt KV 34-es kilőtt tankok. Óriási kolosszusok. Egy kocsi kis játékszernek tűnik mellette. A város ipari része teljesen romokban hever. A vasútállomáson az ottrekedt vasúti szerelvények tele orosz hadifelszereléssel. A városon hamar átvonulunk aztán kezdődik a homoktenger. A közeli kis erdőnél magyar katona sírja. Kézigránátot talált, az tépte szét. Az erdő melletti réten német katamarán gép fekszik. Ebédszünetet az erdőben tartunk, de a szörnyű dögszagtól nem lehet a falatot lenyelni. Mindenütt temetetlen hullák és állatok és rajtuk milliónyi légy. Temetésük a munkaszolgálatosokra vár.

Az út túl van zsúfolva. Több egység is menetel ugyanabban az irányban és persze a németek előnyben részesülnek. Nagyon nehezen vergődünk előre a nagy tumultusban.

Az erdő túlsó oldalán ismét elakadunk, mert a Kotel hídján egyszerre csak egy oszlop vonulhat át. A homoktenger itt is folytatódik. Tüzérség, teherautók, lovaskocsik és gyalogság egymás mellett. Szörnyű ordítozás, hó-rukkozás. És az útról senki sem mer letérni, mert aknásítva van a környéke. Végre Nesnamovo községhez érünk. Erre már csak magyarok menetelnek, de annál többen. Napok óta nem volt eső és a por és izzadtság sárcsomókban csurog le rólunk. Találkozom egy volt műegyetemi hallgatómmal, Urbán zászlóssal, aki most egy utász szakasz parancsnoka. Végre ½ 5-kor délután beérünk Csernikowóba, 30 km út megtétele után, nagyon kimerülten, mert sem mi sem a lovak nem kaptunk vizet egész nap. A meglevő kúthoz kénytelen voltam őrséget állítani, mert egyszerre rohanta meg mindenki.

Utasítást kapok, hogy két rajjal azonnal induljak a községtől keletre levő erdők átfésülésére. Találtunk egy német katonát, feje beverve, a legyek leköpték. A szerencsétlen négykézláb próbált tovább mászni, de csak nagy körben járt, amit a lenyomott füvön lehetett látni. Nem volt eszméleténél. Semmi irat sem volt nála. Bevittük a legközelebbi kötözőhelyre. A másik erdőben tüzet kaptunk, de az ellenség nyomtalanul eltűnt. Bevették magukat a legsűrűbb részbe, de azt mondták, majd az utánunk jövő huszárszázad átfésüli az erdőt.

1942. július 9. Csütörtök

Csenikovóból reggel 6-kor indulunk tovább, de most már az erdőket el kell kerülnünk. Oserki, Dimitrijewka, Csucsikowó községeken át jutunk Satalowka község elé. Ez tele van németekkel. Át kell mennünk a mellette levő folyó túlsó oldalára, de a híd lerobbantva, így átgázolunk a folyón. Közben a mély iszapban egyik ló majdnem odaveszett. Délután ½ 5-kor érkeztünk a túlsó oldalra 28 km-es út után. Egy akna mögöttem kb. 200 m-re egy lovas tüzért tépett szét, pedig a szerencsétlen ugyanott jött, mint én. A szállás körül csupa rom és sírás. Egy asszony a romokra mutat, hogy 7 gyermeke van alattuk eltemetve. Stukák dolgoztak itt.



Csucsikovo

 

Dimitrijevna. (Martin fotó.)

1942. július 10.

Indulás reggel 6-kor. Az élre kerülök ismét és az utakat is jelölnöm kell. Luganka, Sztaraja Csarkojewka, Wyszokoje, Rodniki, Krilowka és Rossosi községeken megyünk át. Közben a pihenőknél kenyeret és tejet vezyünk cigarettáért a lakosságtól. Mert kenyerünk még mindig nincs. Rosszosi után hossú pihenőt tartottunk, bevártuk a konyhát és megebédeltünk. Közben a Potudan folyóban megitattuk a lovakat és aki tehette gyorsan megmártotta magát. Ismét homoktengerben és nagy melegben vonulunk. A homok alulról olyan forrón sugárzik, hogy szinte éget. Az orrom és karjaim kezdenek kisebesedni. Drakinó község után még rosszabb lesz az út. Az előző nap minket utolért, zabbal megrakott kocsikat kézi erővel kell tovább segíteni, mert ismét lemaradnának. Repjewkában kellene éjelezni, de nem férünk el, mert a németek minden zugát elfoglalták már.

Tovább kell mennünk. Most meg egy mocsaras részhez érkezünk, mely tele van megrekedt orosz tankokkal és benne a legénység is. Mi nem vállalkozunk arra, hogy ezeket ártalmatlanná tegyük. Egy domb taréján ütünk sátrat este ¼ 8-kor 32 km-es út után, Nizsnij Melniza község mellett. Már nagyon fáradtak lovak és emberek egyaránt. A legtöbben csak a csillagos ég alatt fekszenek, nem vesződnek a sátorral. Én sem. a legnagyobb probléma a kenyér. Mégis csak az az, ami az ember gyomrát megtölti, mégis állandó hiánycikk. Mindenki lefogyott, szakállas, a ruha lötyög rajtunk. Már 5 lovat küldtem hátra nagymértékű feltörés miatt. Éjjel nézem a csillagos eget, a fáradtságtól még aludni sem tudok. Otthon is nézi azt valaki? Olyan mindegy, hogy hol hal meg valaki, de azért itt nem szeretnék felpüffedve, napokig bűzleni és a legyeknek tápláléka lenni, míg végre jönnek a munkaszolgálatosok és undorral egy tömegsírba dobják. Vajon tényleg saját hazánkért harcolunk?

1942. július 11. Szombat

Indulás reggel 6-kor. Előttünk már dörögnek mindenütt az ágyúk. Amint vonulunk előre, az ágyúdörgés és robbanások hangja csak erősödik. A rossz út miatt kis kerülőt csinálok. Német fogatolt tüzérséggel találkozom. 2 tiszt hozzám csatlakozik. Együtt lovagolunk. Mindenáron lovat akarnak cserélni. Az övék még rosszabb állapotban vannak. Déli 12-kor Szoldatszkoje-be érkezünk. A községben soproni bakák, meg győri tüzérek vannak. Mint mondják előttünk megrekedt orosz tankok vannak és tüzelnek, ha tovább megyünk. A magyaroknak nagy veszteségeik voltak, mert a felsőbb vezetés neki vezényelte a kézi fegyverekkel felszerelt gyalogságot világos nappal a tankoknak. Aratott a halál! 120 magyar halt ott meg. A község végében szállásoltunk el déli 12 órakor, 27 km-es út után. Úgy van, hogy másnap a mi ezredünk leváltja az előttünk harcoló, nagy veszteséget elszenvedett magyarokat.

1942. július 12.

Délig nyugton pihentünk, aztán jött a parancs, hogy 14 h-kor indulás tovább. Jelentem, hogy a Potudan hídja fel van robbantva és a mocsáron lovakkal átkelni nehéz. Nem baj! Kell. Az előttünk levő alakulat leváltására nem került sor, mert a tankok reggelre átkeltek a Don túlsó partjára. Az elakadást csak színlelték és megvárták, míg minden egységük a túlsó partra kerül. Mi még nem értünk az elszakadó mozdulatok és a visszavonulás tervszerű lebonyolításához. Képesek vagyunk tankok ellen szuronyrohamot vezényelni. Eredmény, egy csomó özvegy és árva, de van 120 hősünk. Sajnos a parancs kiadója nincs köztük.

Lassan és vigyázva átvergődünk a mocsáron és vízen és természetesen a gyalogság nem tud követni. Nem bánom, én már nem térek vissza. Jeszdocsnaja községen át, járatlan terepen megyünk Ternowoje-be. Útközben a mocsarak mindenütt tele voltak eldobált fegyverekkel és lőszerrel. 17 km-es út után este ½ 7-kor értünk a községbe, ahol egy német alakulat szomszédságában, egy nyitott pajtában nyergeltünk le. Itt sincs víz. Az egyetlen szélmotoros mélykutat az oroszok tönkretették. A lovak részére nagy nehezen tudunk elegendő vizet összekoldulni. A németek vacsoráznak: kenyér, vaj, sajt, tea, cukor, cigaretta és még minden más, sőt szeszes italuk is van. Mi eddig még egy csöpp alkoholt sem kaptunk. Bár én nem kívánom, de miért nincs egyenlő ellátás, hiszen értük vagyunk itt kint. Vajon a felsőbb vezetés tudja azt, hogy itt, gyakorlatilag az első vonalban mikor és mit kapnak az emberek?

Menetparancsra várva. (Szarka Zoltán hagyatéka.

)

Kilőtt orosz páncélos. (Szarka fotó.)

1942. július 13. Hétfő

Pihenünk. A lovak legelnek. Délután az ezredszakáccsal találkozom. Ezüst keresztet és egy aranybrokát kendőt árul. A templomból hozta. Odamegyek. Német és magyar katonák tépik és viszik a maradványokat. Nagyobb holmihoz nem nyúlnak, mert nem tudják hova tenni. A miseruhák bélését kapcarongynak vitték.

1942. július 14.

Éjjel 2.40-kor indulok szakaszommal tovább. Szép erdők, vetések váltakoznak. Talán a nép is szorgalmasabb és a föld is jobb. Ukrajnához közeledünk. Messze feltűnnek Osztogoszk város tornyai. Kíváncsiak vagyunk, milyen egy nagyobb orosz város. Egyik emberem orosz iránytűt talál.  Jó szolgálatot fog tenni, mert eddig mindig csak a nap állásáról és a fák mohás oldaláról tájékozódtam. A város eléggé szét van lőve. Utcai harcok is lehettek. Egy útkereszteződésnél megállít a német forgalom irányító, mert a saját egységei vonulnak keresztben. Sokáig állunk. Közben embereim bemennek a sarkon levő félig összerogyott házba. Engem is behívnak. Kapcának való lepedőt, vagy törülközőt kerestek.

 Az ágy még meg volt vetve. Az egyik ember elkezdte a lepedőt húzni, mire két merev női láb is kikanyarodott a lepedővel együtt. Ez az ember otthagyta a lepedőt, de a másik nem és hullalével  átitatva begyűrte a málhatáskába. Én egykedvűen néztem. Ez a háború!

Hosszú idő után elfogynak az úton a vonuló németek és most mi mehetünk. Milyen szerencse, hogy jól beszélek németül, mert ilyenkor mindig sikerül előnyben részesülni.

27 km-es út után délelőtt 10-kor érkezünk Dolschik-ba, ahol éjszakázni fogunk.

1942. július 15.

Reggel kellene elindulni, de valami miatt csak 11-kor kapok indulási parancsot. Már 7 lovam maradt le a vonatnál. Ideiglenesen orosz lovakat kapok helyettük. De ezek legalább igénytelenek. Erősen vág az eső. Szinte égeti az arcomat. Mindenütt temetetlen állathullák, szinte folyékonnyá szétrohadva. Irtózatos bűz és rengeteg légy. A víz bemossa ezt a dögleletes löttyöt a kutakba, folyóba és kész a kolera, vagy tífusz járvány. Este ½ 9kor érkezünk szálláshelyünkre, Kamienkába. Embereim szemfülesek és mindjárt fölfedeznek egy csomó rozsot egy raktárban. Máris viszik zsákszámra a lovaknak a német őrség minden tiltakozása ellenére. Mindegyik emelgeti a puskáját, de közbelépésemre elcsendesednek. Egy nagy udvarban ütöttünk tábort és priccseken alszunk. Valami községi milicia állomáshelye lehetett. A bútorokról a huzat levágva, minden szanaszét dobálva. 2 nagy páncélszekrény is van benne. Az egyik nyitva, a másik zárva, de egyik emberem pillanatok alatt kinyitja, rohadó büdös vér és agyvelő van benne, meg egy csomó aprópénz. Senki se nyúlt hozzá. Végre este kenyeret is kaptunk. Hosszú idő után először. 3 ember[53]

Az elkövetkezendő napokban a miskolci sajtó beszámolt arról, hogy a „szovjet hadvezetőség elvesztette az áttekintést a doni helyzet felett”[54], továbbá a magyar katonák által felállított emlékkeresztről tudósított. Beszámoltak a magyar csapatok veszteségeiről is. „A meglepően csekély veszteségek /az újság szerint - Sz.Gy./ a jó kiképzés eredménye.”[55] Az újságíró mértéktartó katonai körökre, valamint a honvéd vzérkar főnökének Szombathelyi Ferenc vezérezredesnek a 10. számú jelentésére hivatkozott. 1942. júliusában - és persze majd a későbbiekben is - az elesett katonák számára a végtisztesség megadása, a normális, emberhez méltó eltemetés lehetséges volt.

Természetesen már ekkor is előfordult, hogy katonák a harccselekmények lezártát követően nem kerültek elő, további sorsuk ismeretlen maradt. A 13. gyalogezred ebben az időszakban - júliusban - még tényleges harccselekményt nem folytatott, veszteségei csekélyek voltak, ugyanakkor sajnálatosan néhány katonát kivégeztek.[56] A gyalogezred július közepén érte el harcállásait. Verch Marki és Lobanovka községeken áthaladva Július 17-én elérték Novi Gran Hresztikit, ahol később az ezredparancsnokságának is a székhelye lett. Az ezred állománya este 7 órára érkezett be, és azonnal megkezdődött az ott lévő német csapatok leváltása. Ez másnap hajnali 4 órára fejeződött be.

Végállomás. 1942 július. A 13/I.zászlóalj Jekatyerinovkán
( Dr. Drabon József hagyatéka.)

 

           

Képek a rozsnyóí 13/I. és 43/I. zászlóaljak életéből.
A fotókat a gyöngyösi Mátra Múzeum bocsátotta rendelkezésre

A zászlóalj élszállítmánya a Vág völgyében.

Orosz kisfiú, magyar „zupa” Orel 1942.

Homok, sár, útban a Don felé.

Most merre, hová?

Tengelyig a homokban.

Bibity-Horváth Pál katonái küzdelmét figyeli.

Győzelem! Az alakulat kiveckelődött a sárból.

A távolban Jekatyerinovka. Megérkezett a zászlóalj a Donhoz.

Reggel 6 órakor ébresztő Petrovszkajában. Jó időnk van. Álmomban Klárikám ennivalót hozott kerékpáron. Bandival töltöttem a délelőttöt, pénzt adtunk postára. Délután útnak indultunk, a Don mellé éjfélkor értünk oda, azonban az előreküldött tiszteket lőtték, és egy tüzér hadnagy, Darvas meghalt. Írja naplójában július 17.-i bejegyzéssel Dr. Szarka László

Darvas hadnagy temetése.(Kristóf fotó.)

1942. július 17.

Reggel előre megyünk Nowi Gran Chrestiki-be, ahol a leendő ezredparancsnokság lesz, illetve előre megyünk a leváltandó német ezred védelmi vonalát szemrevételezni.

 A zászlóaljparancsnokok, ezredsegédtiszt és én veszünk részt a szemlén, de Darvas László tüzérhadnagy is hozzánk csatlakozik, hogy ütegének állását kikeresse. Ő különválik tőlünk, de máris repülőzúgás, és mélyrepülésben elzúg Darvas feje fölött egy orosz Rata. Eltalálták. Lágyéklövést kapott. Visszük hátra a kötözőhelyre. Mindenki gratulál neki, hogy ilyen könnyű sebesüléssel megúszta. Azonban mire orvoshoz értünk, elvérzett. Ő volt az ezred első halottja. (Itt tévedett a napló írója, ekkorra már többen elestek az ezredből. - Sz.Gy.) Már ássák is a sírját az egykori templom, most iskola falának tövében.[57] Utasítást kapok, hogy menjek előre a német ezred parancsnokságára összekötő tisztnek.[58]

A 2. hadseregparancsnokság által kiadott hadműveleti feljegyzés, amely az egész hadseregnek hadműveleteit részletesen mutatta be, a 13. gyalogezredről, illetve a miskolci VII. hadtestről kevés említést tesz. Az 1942. július 4-én végrehajtott előrenyomulás során említi a VII. magyar hadtestet.[59] A hadsergparancsnokság július 5-én lezártnak tekintette a hadműveletek első szakaszát, majd július 10-én megállapította, hogy a hadsereg átvette a Don védelmét, és a hadműveletek átléptek az úgynevezett III. szakaszba. 1942. július 5-én kiadta Jány vezérezredes a "feladatok a 2. hadműveleti szakaszra" megjelölésű intézkedését, illetve parancsát. Ebben a VII. hadtest vonatkozásában feladatul szabta meg Sztaraja Kevrosztán irányába az előrenyomulást, továbbá a 19. könnyű hadosztály számára előírta, hogy a szombathelyi III. hadtest előrenyomulását kövesse. A szombathelyiek Alexandrovka irányába törtek előre.[60]

A 19. könnyű hadosztály parancsnokának július 13-án kiadott menetintézkedése szerint a 13. gyalogezred a 19/I. tüzérosztállyal együttesen induljon Medveshaja Poljana délkelet magasságából Osztrogozsszkon át Kadubez, Litvinovka, Dolcsik területére. Ezredparancsnokság Litvinovkán rendezkedjen be. Az előrenyomuló, illetve előremenetelő csapatok élelmezése helyszíni beszerzés útján történt, élelem, lótáp és üzemanyag kiszaba kiadására a könnyű hadosztály parancsnoka később intézkedett. [61]

A miskolci helyi sajtó szuperlativuszokban számolt be a "diadalmas hadműveletekről, a honvédség jelentős szerepéről". A lapok terjedelmesen számoltak be Szombathelyi Ferenc vezérezredes vezérkari főnök hadijelentéséről.[62] Beszámolt a doni eseményekről, természetesen főoldalon, azaz a címlapon a német csapatok "dicsőséges sikereit" hozta, de jutott bőven a magyar csapatok harci tetteinek. "A honvédség kemény ellenállásán meghiúsultak az ellenséges átkelési kísérletek a Donnál", "Nagy veszteségeket szenvedett a Don kanyarban a támadó szovjet haderő" tudósított Miskolc helyi lapja. "Jól értesült helyről közlik a magyar honvédhadsereg arcvonalán az elmúlt napokban az ellenség több ízben megkísérelte a Don folyó arcvonalán való átkelést és számos felderítő különítményt hajtott előre vonalaink ellen, próbálkozásaik minden esetben meghiúsultak."[63]

A gyalogezred berendezkedett Novij Gran Hresztikiben, itt állt fel az ezredparancsnokság, valamint az ezredtartalék.

Novi Gran Hresztiki 1942 július. (Szarka fotó.)

A 13./I. zászlóalj Jekatyerinovkán, a 13./II .zászlóalj a terv szerint Nyikolajevkával szemben, a 13./III. zászlóalj pedig Scsucsje és Perejeshaja községekben rendezkedett be védelemre. Lényegében a hosszú és kimerítő gyalogmenetek után a körülményekhez képest emberibb viszonyok közé kerültek a katonák. Végre megindult és kialakult a táborszerű viszonyok közötti az élet. Eltemették a korábbi napok elesettjeit, ami azt is jelentette, hogy kijelölték a hősi temetőt. Egyébként a vonalakban csend volt. A lovas szakasz katonái a lovak jártatásával voltak elfoglalva, mások a környéket kutatták át. Közben foglyokat is ejtettek.

1942. július 18.

A németek figyelmeztettek,- emlékezett Martin Ferenc - hogy az oroszok előtt nem szabad célpontot mutatni, mert a mesterlövészeik azonnal tüzet nyitnak, és a mesterlövészeik nem hibáznak. Hangtalanul vannak egész nap a Don melletti nádasokban, és szürkületkor lesből zámadnak. Ezen kívül még számos hasznos tanáccsal láttak el, amire a mi embereink nem is igen figyeltek. Már az első reggel fejbelőtték az ezred egyik emberét, mert bámulta a Don túlsó partját.[64]

Az első komolyabb akció a gyalogezred ellen július 24-én történt. A 13/II. zászlóalj szenvedett érzékeny veszteségeket.[65] Az ellenséges csapatok átkeltek a Donon, és betörtek a II.  zászlóalj  körletébe. Ugyanezen a napon egy zászlóaljnyi orosz kötelék Kolibelka községbe tört be. Azonnal riasztották az ezred gyorstartalékát, melynek a helyszínre érkezésére az oroszok visszavonultak.[66]

Az ezred vesztesége kilenc halott és harmincöt sebesült. Az elkövetkezendő néhány napban ismét csend honolt, majd 29-én ismét vállalkozásra szánták el magukat az orosz alakulatok, azonban hamar visszaverték őket.[67]

 



Harci járőr vállalkozása

Az első vonal. Scsucsje.

1941 október 13.-a a behívásomnak a napja. Miskolcon a Rudolf laktanyába vonultam be a 13. gyalogezredhez, a géppuskás századhoz osztottak be. Megtörtént a kiképzésem minden vonalon, kiválóan végeztem, már ott összehozták azt a részleget amelyik a frontra kimegy. A harctérre történő kiindulásunkról nem sok emlékem van, inkább már az oroszországi vonulásunkra emlékszem, Voronyezs, Korotajak, Voluiki. Ma is emlékszem, Scsucsje- Perejeshaja volt az én harcálláspontom. Géppuskás voltam. Tőlem északra az I. zászlóalj volt. Július 24.-én támadtunk a víz felé. Elfoglaltunk egy részleget, úgy hívták Margit sziget, ott alakítottunk ki tüzelőállást. Rajparancsnok voltam, mondtam a beosztottnak "Ne bámuld a vizet, mert megdöglesz!"

Úgy is lett csak bámult és a szembe oldalról fejbelőtték, persze meghalt Fülöp. Minket előre toltak a vízig. Egy jó tüzelőállást foglaltunk el. Nappal aludtunk, éjjel mindenki fennvolt. Jó bunkerunk, teljesen fedve voltunk. Augusztus 8.-án minket tartalékba vontak. Velem igazán szeptember végén, egész pontosan 29.-én történt igazán jelentős esemény. Ez a nap úgyis mondhatnám a második születésnapom. Ugyanis ezen a napon felrobbant mellettem egy kézigránát. A zászlóaljnál ott volt a sógorom is. Szerencsére találkoztunk. A tüzelőállásunk jó volt, azonban felbukkant egy orosz és egy időzített gránátot dobott be a mi állásunkba. Itt kaptam egy nagy szilánkot, ma is bennem van. Az eset után mint sebesültet bevittek a kiserdőbe. Felraktak egy szekérre. Elkezdtem kiabálni a kocsissal "Menjünk innen el!" Nagy nehezen elindult, nem tettünk meg harminc métert egy akna csapódott oda ahol korábban álltunk. Így menekülten meg. Bevittek Ilinkára. Kórházba kerültem. Október végén tértem vissza az egységemhez.[68]

július 18.

5 órakor ébresztő Scsucsjénál. A Don egyik partján mi, a másikon az oroszok lőnek. Mi egy iskolában vagyunk elszállásolva. Délután néhány lovunkat és két falusi tehenet lőttek agyon az oroszok, és két ember súlyosan megsebesült. Vasárnap már a mi tüzéreink lövik majd az állásaikat, melyek a Don másik partján vannak. Ma csak a páncéltörőnk tüzelt a megfigyelőjükre.

július 19.

Fél 6-kor ébresztő volt, azóta itt nincs vasárnap. Ma a községben minden embert újból igazoltatunk. Az egyiknél töltény volt, és azonnal agyonlőtték. A községből az összes embert összefogták, és hátra vitték.

július 20.

6 órakor ébresztő, tejeskávé, tojás. Már nagyon jó étkezésünk van. Éjszaka nagy bombázás volt a tőlünk 1 km-re levő Iljnél. A baka cári prémmel törli a fenekét. Szolgálatban voltam, hajnalban négyszer betörtek az oroszok. Hárman megsebesültek, ketten eltűntek.

július 21.

6 órakor ébresztő. Ismét egy unalmas nap volt. Tábori postára csak egy hét múlva vagy még később van kilátás. Éjszaka kétszer riadó volt, mert az oroszok ismét eredménytelenül támadtak.

július 22.

7 órakor ébresztő. Százados [69]úrék még este a figyelőpontra mentek, mi a konyhával hátrébb húzódtunk. Ma éjszaka fogunk menni. Esik az eső, mindig haza gondolok. Éjszaka hátrább kellett volna menni, azonban a nagy sár miatt lemaradtunk a többitől, és visszajöttünk. 2 óra felé itt aludtunk.

július 23.

Esik az eső. Nem tudom még, hogy fogunk átmenni. Az éjszaka simán történt.

július 24.

Hat napot töltöttünk összesen 400 méterre az orosz sáncoktól tűzben. Ha kiment az ember az utcára, mindjárt rálőttek. Eljöttünk szerencsésen, és 7 km-rel hátrébb, Kresztikiben aludtunk.

július 25.

Folytatjuk az utunkat, Hatszor áttörtek az oroszok, és belementünk a tűzbe. Nagyon sok a sebesült, a zsidók is itt vannak a kiserdőben. Már úgy volt, hogy visszavonulunk, azonban erős támadás után, amely reggel 4-től estig tartott, a zászlóaljnyi oroszt visszavertük, a krimi hidat szétlőttük. Közben az ezredtől is erősítés érkezett, és reggel pedig az I. zászlóaljtól. Azonban már csend van, csak néhány orosz halott. A mieinknél három halott van, köztük Kepes hadnagy.[70]

Már a Don másik oldalára van az orosz visszaszorítva. Kevés a lőszer és az élelem. Éjszaka a peremvonalon anyagbeszerzés. Öt fő az én parancsnokságom alatt a 8 km-re lévő községbe megy. Fél háromra a maradék néhány oroszt is szerencsésen és eredményesen visszavertük. Éjszaka keveset alszom.

július 26.

7 órakor reggeli, de egy embernek semmi nem jut. Ma rohadt krumplit eszem, reggelire kávé, ebédre tyúkhúsleves. Tegnap a miskolci zsidókkal lőszert rendeltem.

július 27.

5 órakor ébredtem, mert fájt a fogam. Éjszaka semmi olyan különös élmény nem történt. 21 darab tábori lapot kaptam, és megírtam az első levelemet. Este telihold volt.

július 28.

8 órakor ébredtem, rántottát reggeliztem. Ma hallottam, hogy negyvenhárom aknát bombáztak, huszonketten megsebesültek, és hárman meghaltak, köztük Zsolnai hadnagy is.[71] Este liba, birka, tojás, tej.

július 29.

7 órakor keltem. Kakaós kávé mézes kenyérrel. A muszka ismét átjött, és négyszer támadott, de visszavertük őket.

július 30.

7 órakor keltem, éjszaka szakadt az eső. Nagy sár van. Egész éjjel nem aludtam, úgy fájt a fülem és a fogam.

július 31.

7 órakor keltem. Maradtunk az erdőben, beástuk magunkat. Hamarosan más községet kapunk. Este korán lefeküdtem.

augusztus 1.

Esős reggel, nagy sár, rossz hangulat. A fülem még mindig fáj. Ezredes úr meglátogatott. Itt volt a százados is, és Zolinak a sofőrjével egy levelet küldtem. Éjszaka jött egy református és egy katolikus lelkész. Végigjárták az állásokat is.

augusztus 2.

2 órakor riadó volt, mert egy csónaknyi muszka átjött, és kettő a mi aknánkon felrobbant, a többi visszament. Nagy hűhó semmiért. Volt is letolás! Este hátrébb mentünk a konyhával Kolhoszba.

augusztus 3.

5 órakor keltem, mert a reggelit az erdőbe és utána hátra Ilinka faluba innen hordjuk majd. Első tetűt fogtam.

augusztus 4.

1 órakor riadó volt, de semmi különös nem történt. Én visszafeküdtem. Reggel lementem a faluba, és ott voltam. Délután Jekatyerovkába mentem, és Bandival beszéltem. Este még kimentem az erdőbe.

augusztus 5.

5 órakor keltem, kiadtam az anyagot, és visszamentem Ilinkára. Főtt tyúk vajas krumplival, utána fekete volt ebédre. Este ismét kimentem az erdőbe a Donnál. A harmadik lapot írtam Klárikámnak. Ma rengeteg dolgom volt.

augusztus 6.

6 órakor ébresztő volt. Rengeteg dolgom van. Délután Jekatyerinovkába megyek. Rántott csirke van ebédre. Bandival mézet ettem, és írtam haza. Utoljára térképet és postát kaptam.[72]

 Novi Gran Hresztiki.

 

  Jekatyerinovka, templom,futóárok.

Tűzértisztek. A képen balszélen ül Dr. Csorba József zászlós.

Tisztibunker bejárata. Jekatyerinovka. (Réty fotó.)

A képen Dudaskó Zoltán és legénye.(Réty fotó.)

Tisztek a 13/I. zászlóaljból. (Réty fotó.)

   

Felderítő járőrök pihenőben. (Réty fotó.)

Aratás után 1942 július vége. (Martin fotó.)

Futóárok fürdőkáddal. (Réty fotó.)

Mintha nem lenne háború.Jekatyerinovka 1942 július vége. (Réty fotó.)

Tisztibunker bejárata. Jekatyerinovka. (Réty fotó.)

Csépelnek a huszárok. (Martin Ferenc hagyatéka.)

Ebéd a 13/I. zászlóaljnál. (Réty fotó.)

  

Dr.Szarka László Novi Gran Hresztikiben. 1942 augusztus eleje.

Géppuskaállás. (Martin Ferenc hagyatéka)

Novi Gran Hresztikiben. (Martin Ferenc hagyatéka.)

Bofors tüzelőállásban

Udvarhelyi László fhdgy.

Az ezredtörzs. Balról a harmadik Sepsy  ezredes, mellette Imrédy Béla,
a jobb szélen    Babos László fhdgy.

  

Aknavetősök a 13/II.nehézfegyver századból, a jobb oldalon Dr.Szarka László.

Dr. Szarka László a géppuska mőgőtt.


 

Kurszk vasútállomásának körzetében 1942. június 29-én déltájban a németek 1942 évi támadásának első napján rakodtunk ki a vasúti szerelvényből. Óriási volt a német légi tevékenység, szovjet gépeknek híre-hamva sem volt.

Néhány kilométeres menet után elértük a hatalmas Kurszk-i erdőt, ahol az éjszakát szovjet Rata-k szorgalmas bombázása mellett töltöttük el. Így estünk át a tűzkeresztségen.

Másnapra menet parancsot kaptunk és az előző napi támadás nyomán haladtunk előre. A Tyim-be vezető út mentén nagyobb harcok nyomait nem láttuk, de egyes helyeken jó néhány magyar hősi halottat találtunk a terepen. Őket kihordtuk az út mellé, azért, hogy a hátrább jövő alakulatok eltemessék Őket, mert nekünk mennünk kellett.

A harcok akkor már a tőlünk 30-40 kilométerre levő Tyim városánál folytak, onnan hallottuk az erős harci zajt. a város égő romjai közé az éjszaka vonultunk be. Időközben a harcok színhelye mindinkább távolodott tőlünk, mint megtudtuk a német páncélos egységek gyorsan nyomultak előre. A németekkel együtt támadott III. magyar hadtestről csak annyit tudtunk, hogy valahol előttünk vannak és az előző napi harcokban súlyos veszteségeket szenvedtek.

A továbbiakban mi keserves menetelésben haladtunk Kelet-Délkelet felé. A szükségszerűségből kétszeres súllyal megrakott országos járműveinket a gyakori emelkedőkön a lovak nem bírták felhúzni. Így azokat tologatva, nagyon nehezen jutottunk csak előre. Harcok nyomait ezután csak néhány nap múlva Sztárij Oszkolnál láttuk, mely romokban hevert. 1942. Július 8-án értük el a Don-tól 8 km-re fekvő Marki községet, ahol azután egy hónapon keresztül kitelepítették Őket. Házaik udvaraiban vertük fel sátrainkat. Csak nők és idősek voltak, akik barátságosak voltak.[73]

„Békésebb” napok, mintha nem lenne háború.(Martin fotók.)

A csendes Don. 1942 július vége.

 

Sepsy ezredes és Imrédy Béla[74]

 

2. fejezet

„Ég a város. Ég a ház is. Körülöttünk lángolt az ég.”

A gyalogezred eddigi sorsával, harcérintkezéseivel 2. hadseregparancsnokság összefoglalója érdemben nem foglalkozott, mindössze annyit állapított meg, hogy a 13.gyalogezred arcvonalában rendkívüli harci cselekmény nem történt. [75]  Augusztus 6-tól gyorsultak fel az események a  13. gyalogezred arcvonalszakaszán. Augusztus 7-én reggel 4óra 55-kor jelentették, hogy Perejeshaja délnél az ellenséges csapatok három csónakkal átkelést kíséreltek meg. Perejeshajan és a tőle északra két km-re fekvő Scsucsjén a tornaljai székhelyű 13./III. zászlóalj egy-egy puskás százada állt védelemben kiegészítve az ezred közvetlen páncéltörő ágyús század egy-egy szakaszával. Az ellenséges átkelés meghiúsult.[76]

Augusztus 7-én hajnalban 3 és 4 óra között egy század erejű ellenséges alegység átkelt a Donon, és 6 órakor Scsucsje községre támadt. A támadást közelharcban visszaverték, majd 8 óra 30-ig bezárólag az ellenséges alegységeket a Don túlsó partjára visszavetették. Tartalék beavatkozására nem kellett sort keríteni.[77]

Este 21 óra 10-kor készítette el a VII. hadtest az aznapra. azaz augusztus 7-re vonatkozó napi jelentését, melyben a következőket olvashatjuk: "17:45-kor megállapítást nyert, hogy Babkától az ellenség erőket von ki, melyeket észak felé Pereboj, Stupina, Krasznaja Goza területére vont. Kolibelkától délkeletre, valamint Scsucsjétól keletre eső Don szigeten még ellenség van. Benyomás, hogy az ellenség támadásait a már jelentett helyeken Kolovert, Kolibelka és Scsucsje folytatja. Esetleg nagyobb erők megjelenésével számolunk, mivel fogolyvallomás szerint Seszdakovó területére egy új hadosztályparancsnokság (állítólag a 213. gépkocsizó hadosztály) bukknat fel. Csapataink állásaikat mindenütt megtartották, tartalékok kivonása és a kötelékek rendezése folyik. Eddig ismert saját veszteség: elesett Szmetana zászlós és három fő.[78] Sebesültek:Krisztián hadnagy, Hajdú százados, Kővári zászlós, Juhász zászlós, Csepregi hadnagy, valamint egy tiszthelyettes és 42 főnyi legénység. Az eddig ismert ellenséges veszteség egy tiszt és kb. 200 fő legénységi halott.[79] Augusztus 8-án Perejeshajanál hajnalban két század, Scsucsjénál délben pedig egy ellenséges szakasz támadott. A támadás visszaverve. Perejeshajánál 2 órátó 2 óra 40-ig utcai harc dúlt." [80] Augusztus 8-án este leadott jelentés szomorú tényeket közölt. "17 óra 10-kor az ellenség Perejeshajanál egy zászlóaljjal, Scsucsjénál egy századdal támadott. Mindkét helyen ellentámadásra indult egy-egy század. Perejeshajaban sikeres utcai harc, Scsucsjénál a zászlóaljparancsnok által vezetett tartalékszázad estig a község nyugati szegélyét érte el. Veszteség Vízkelety főhadnagy, Szűcs János zászlós és Vanos (valójában Banos László - Sz.Gy.) hadapródőrmester elesett. Stolczer hadnagy és Szentgyörgyváry hadnagy és 40 főnyi legénység sebesült. A legénységi halottak száma még ismeretlen.[81] Augusztus 9-én 11 óra 40-kor távbeszélőn a VII. hadtestparancsnokság a következőket jelentette "Scsucsje és Perejeshaja községeknél 4 óra óta a harc állandóan hullámzik. Az ellenség állandóan erősödik. Jelenleg saját csapatainkat visszanyomta. A harc a községek délnyugati szegélye mentén folyik. A Scsucsjétól nyugatra két km-re bevetett saját csoport lassan tért nyer. Az itt betört ellenséget észak felé vetik vissza. A harcálláspontja veszélyeztetve van. Az ezredparancsnok minden tartalékát bevetette. A hadosztálytartalék Jekatyerinovkára tolódik el . Szándék, amint a helyzet kívánja, ellentámadásra bevetni.[82]

A gyalogezred helyzete augusztus 9-én délután drámai fordulatot vett, válságosra fordult. A 13. gyalogezred védőkörletében, tehát Scsucsjénál és Perejeshajanál a reggeli órák óta az orosz csapatok folyamatosan támadtak. Annak ellenére, hogy a támadó csapatoknak elég magas volt a vesztesége, újabb és újabb erők bevetésével az nem lankadt, sőt délután két órakor ezred erejűvé növekedett.

 A 13. gyalogezred utolsó tartalékainak bevetésével a fő ellenállási vonaltól kürölbelül 2,4 km-re szorult vissza. Scsucsje és Perejeshaja az orosz csapatok kezére jutott. A 19. könnyű hadosztály parancsnoka[83] látva a 13-asok válságos helyzetét a délutáni órákban a hadosztály tartalékát képező 43./I. zászlóaljat ellentámadásra rendelte, mely azt Novij Gran Hresztikitől keletre egy tanyacsoportból indította meg. A 19. könnyű hadosztály parancsnokának az intézkedését a VII. hadtestparancsnokság nem találta kielégítőnek, és lényegében nem számoltak azzal, hogy a 13. gyalogezred a helyzetet helyreállíthatja. A hadtestparancsnokság a hadtest gyorscsoportját a 19. könnyű hadosztály rendelkezésére bocsájtotta.[84] Augusztus 9-én az esti órákra valamelyest javult a helyzet, mert a sötétség beálltáig az orosz csapatokat sikerült megállítani, illetve visszavetni, de Perejeshajanál még a sötétség beálltával is folyt a harc, Scsucsjénál pedig az orosz csapatok a községtől délnyugatra lévő magaslaton meg tudtak kapaszakodni. A hadosztálytartalékot végül nem vetették be, az Jekatyerinovka területén készenlétben maradt. A hadtestparancsnokság szándéka az volt, hogy másnap hajnalban (augusztus 10-én) az orosz csapatokat a Donon túlra szorítják, majd azt követően műszaki zárásokkal és akadályokkal járhatalanná teszik.[85] A 21 óra 20-kor leadott hadtest napi jelentést negyed óra múlva egy újabb követte, melyben a 19. könnyű hadosztály sikeres ellentámadásról számolt be, Perejeshaja teljes visszafoglalását jelenti, továbbá a Scsucsjétől nyugatra lévő magaslatok elfoglalását is valószínűsíti. A veszteség főleg tisztekben volt nagy.[86] Augusztus 10-én a kora hajnali órákban jelentették, hogy a frontszakaszon az ellentámadás folytatódik.[87] Ezen a napon a harc a két községért minden elképesztő méreteket fölülmúlt. A községek többször gazdát cseréltek, lökés, ellenlökés történt. Estére a helyzet még mindig bizonytalan volt, a veszteség viszont ismerté vált, legalábbis sebesültek vonatkozásában.[88]

Felvonulás a Donhoz 1942 augusztus (Dr. Drabon József hagyatéka.)

Vajh kik ők?

Munkaszolgálatosok sorakozója.

Sajó István zászlós.

Ennyi maradt  egy orosz védelmi rendszerből.

Valahol Oroszországban…

Bombázás után.

Egy kis béke.

Bibity-Horváth Pál és két tisztje.

Tábori misén, elől Gáll Sándor őrnagy.

A lakosság kitelepítése.

Aknára futott gépkocsi.

A „leterített vad” kilőtt páncélos, jobboldalt a hídon Plajner János hadnagy.

Sebesült orosz katona, jó a magyar zupa.

Hősi halott orosz pilóta, mellén a kitüntetés, ő már nem ad több halált.

Katonai tiszteletadással, hősi halottak temetése.

Zsebesi Béla hadapród őrmester temetése.

Neki még jutott koporsó.

Parancsnoksági épület.

 

Engem először 1942  augusztus 9.-én vetettek be először. Az oroszok virradatkor támadtak. Mindenki tudta mi a dolga, én a géppuskához az Apró Jóskával, volt ott két segédkezelő is. Mi a scsucsjei oldalon voltunk, a két falu között /Scsucsje-Perejeshaja. Sz.Gy./ volt egy nagy horhos, ott ment a támadás. Szmetana Gyuri ott esett el 7.-én, zászlós volt.[89] A horhosban drótakadályok voltak, aztán aknásítás, utána lángszórók. Az orosz birkákat és kecskéket hajtottak az aknákra.  Azok felrobbantak. Mi géppuskával oldalról fedeztük a támadást.

 Mi  ahol mozgás volt tüzeltünk. Nagy volt a veszteség, úgy emlékszem az I .zászlóalj  jött nekünk segíteni. Az oroszok nagyon előkészítették a támadást.  Lőttek mindennel, aknavetővel, Sztalinorgonával. A támadás, illetve a  harc  sötétedésig  tartott, akkor kaptunk parancsot a visszavonulásra. Az oroszok is meg mi is - az árkászok - szedték a halottakat. A sebesülteket is, volt  aki ott jajgatott, főleg az aknaszilánktól sérültek. Az ember ott nem gondol semmire, lázban van figyel hogy meg ne előzzék. Minket nem fedeztek fel, mi támogattuk a mieink ellentámadását. Hátramentünk, pihenőt kaptunk jót aludtunk. Aki tudott evett, de rendszeres vacsoraosztás nem volt. Másnap elhoztuk a géppuskát, egyébként semmittevés volt.  Érdeklődtünk  hogy kik haltak meg. Főleg a tisztek után. Réty Jánostól tudom, hogy  Bandit az unokaöcsémet - Sebőköt[90] - ő vitte hátra Jekatyerinovkába amikor a fejlövést kapta.9.-én mentem én is amikor Szmetana Gyuri...mert kíváncsi voltam én is... mert bennünket kivontak, huszonhatan  vagy huszonheten maradtunk meg, kivontak  mint már nem ütőképes századot, hátravontak .Én akkor elmentem Perejeshaja...Scsucsjétól nem messze, elmentem keresni a Sebők hadnagyot az unokaöcsémet. Akkor találtam rá 45 emberre Perejeshaja szélső házánál, úgy van előttem 45 sír...mert sátorlapba temették a katonákat...a szélső háznál volt a sírja Szmetana Gyurinak. Ő különösen emlékezetes nekem. Annak idején a laktanyában nem nagyon láttam, igaz ő páncélelhárítós volt, a testvérem is az volt páncélelhárítós. Ott látom a Szmetana Gyurit, nézem ó Istenem hisz ő a Tibinek az öccse. A bátyját jól ismertem itt volt ügyvéd. Gyuri 7.-én esett el, a pap mondta a bátyjának, az autentikus amit a pap mondott. Én talán 11.-én jártam ott, kerestem az unokaöcsémet, akkor láttam a sírokat.[91]

 

Szmetana György zászlós (13.gye.pct.szd.) sírja közvetlenül a temetés után.
A képen balra Gál Antal őrvezető (13.gye.pct.szd.) sírja látható.
Mindketten 1942.augusztus7-én a Scsucsijei hídfőben haltak hősi halált.

Augusztus 11-én délután kétszeri gazdacsere után Scsucsje végleg az orosz csapatok kezére került. Emellett más események is történtek ezen a napon. Sepsy Pál  ezredes[92], az ezred parancsnoka epegörcsökben megbetegedett, és az ezred parancsnokságát ideiglenesen Muhoray Elemér vette át.

Scsucsjétól Kolibelkáig mienk volt a vonal. A zászlóalj elhelyezési körlete, harcálláspont „GAZDA”...hídfőállások voltak...Urivnál is a 13/II. ahol Massányi Feri elesett.[93] Nálunk akadtak vállalkozók  akik éjszaka átmentek a Donon hoztak foglyokat. Állóharcban voltunk.  A hídfőállással nem lehetett bírni. Persze mi is küldtünk felderítőket. Volt egy rozsnyói legényem Zuhorits ő jól beszélt oroszul ő ment át, aztán amikor már visszafelé jöttek már majdnem itt voltak  amikor egy akna telibe találta. Jók voltak az orosz aknavetők.

 Augusztus 12,.én volt a nagy orosz támadás, hadikészültség volt. Nem nálunk támadtak, Uriv volt az ő súlypontjuk. Ott nagyon nagy volt a veszteség. Nálunk szűk volt a lőszer kiszabat. Úgy kellett lőszert szerezni. Seftelve kellett lőszert szerezni. [94]

Huszárok vállalkozásra indulnak.(Martin Ferenc hagyatéka.)

 

(Naplórészlet Martin Ferenc tart. főhadnagy naplójából)

1942. augusztus 1.

Lójártatás. Utána a készülő második védelmi vonal megszemlélése.

1942. augusztus 2.

Az ezredparancsnokság területén minden eshetőségre lövészárkokat ástunk.

1942. augusztus 3.

Hajnalban nagy kötelékekben saját bombázók mentek el felettünk vadászok kíséretében.

1942. augusztus 4.

Hajnalban a németek bombázták a tőlünk 10 km-re levő Nizsnij Ikoreszt, illetve annak  vasútállomását. Délután két emberem foglyokat kísér.

1942. augusztus 5.

Délután magyar gépek bombázták Nizsnij Ikorezt. Swoboda felől erős robbanások hallhatók. Leadtam 4 teljesen leromlott lovat.

1942. augusztus 6.

Reggel magyar gépek bombázták Nizsnij Ikorezt. A fél szakasszal jártattuk a lovakat.

1942. augusztus 7.

Reggeli után a Chrestiki-től északra levő völgyben jártattunk, mikor fehér füstgomolyagot vettem észre magasan az égen. Röviddel utána hozzám ért a hangja is, majd további két dörrenés. Ez volt az általános támadásra a jeladás, mert után a Donon átszivárgott nagy számú orosz minden oldalról megrohanta Scsucsje községet. A mieink alig tudtak védekezni, pedig már messziről észrevették őket, és elárasztották a terepet összes fegyverük tüzével. [A támadás során a támadó orosz csapatok azonnal megsemmisítették a páncéltörő ágyuk tartalék lőszereit, és az ágyút kezelő személyzetet is közelharcra kényszerítették. - SzGy.] Mi is a leggyorsabban segítségükre siettünk, ami az oroszokat megzavarta. A zászlóaljnak sajnos nagyon nagy vesztesége volt és csak délre sikerült az oroszokat visszavetni. Egy tiszt meghalt, aki a páncéltörő ágyúnál volt, [Szmetana György tartalékos zászlós a páncéltörős ágyús század szakaszparancsnoka. - SzGy.] Három pedig megsebesült. Az oroszoknak még a századparancsnokuk is elesett, és sok halottjuk volt. Tőlünk délre lévő 43. gyalogezred körzetébe is betörtek az oroszok, így a gyorstartalék innét [Scsucsjétól - SzGy.] odarohant, és még a tüzérek is odalőttek Chresztikiből. Délutánra azonban azokat is sikerült visszaszorítani a Don mögé.

 

Szmetana György zászlós

 

Krisztián György hadnagy visszaemlékezése

1942 július végén vettem át Scsucsje község védelmét a németektől. Nem volt könnyű a helyzetünk, mert nem volt egységes főellenállásivonal, hanem csak egymástól kisebb-nagyobb távolságra levő tűzfészkek. Fátyol védelem volt mert mindössze egy század látta el a zászlóaljra kiszabott vonal védelmét.nnek is tulajdonítható hogy 1942 augusztus 7.-én századom súlyos veszteséget szenvedett. A támadást megelőzően szemben velünk Szvoboda községnél erős ellenséges mozgásokat láttam. Naponta vázlatokat és irásbeli jelentéseket küldtem a zászlóaljparancsnokságra Felcsíki alezredesnek, aki közölte hogy a jelentéseket naponta küldjem. Pontos vázlatokat küldtem az orosz nehézfegyverek és tüzérség elhelyezkedéséről és kértem azok megsemmisítését. Az volt a válasz hogy nem teljesíthető, mert nincs megfelelő lőszer. Csak egy bekövetkező támadás esetére igértek támogatást. Ezt megerősítette Felcsíki alezredes aki éjjelente többször feljött Scsucsjéba a századhoz és együtt értékeltük a helyzetet. Én ma is nagyrabecsülöm őt, bátorságát és a katonáival való bánásmódját. Megjegyzem más oka is volt a látogatásának. Én a falu sztarosztájával megegyeztem, mi nem bántottuk őket, de kértem segítsenek az élelem feljavításában. Kaptunk tőlünk tojást, tejet, zöldséget. No a zászlóaljparancsnoknak minden alkalommal keménytojást kellett főzni amit tejjel fogyasztott el. Jellemző Felcsíkire, hogy csak a legénye kisérte, ennyire bátor vagy merész volt. Augusztus 7-e előtt főleg hajnalban és kora délután az oroszok aknavetőkkel lőtték a falut, így minden mozgás a részünkrők szünetelt. Éjjel mindig teljes harckészültség volt, inkább nappal pihentünk. A századnál levő nehézfegyverek állásait állandóan változtatnunk kellett. Egy péncéltörő két aknavető és egy géppuska volt hozzánk beosztva. Augusztus elején mi a 13/7. század Scsucsjén a 13/8. század (parancsnok Juhász százados) Perejeshaján volt.Az én századom balszárnyán megerősített reteszállás volt az alján egy mély horhossal és kukoricással.Az augusztus 6.-án este kiküldött felderítő járőr nem tért vissza a századhoz, sorsuk ismeretlen. 7.-én hajnali három órakor az oroszok tüzérségi belövéssel megsemmisítették a kiépített bunkerban levő géppuska állásunkat. A mi figyelőink felfedezték az oroszok jól rejtett lövegállását. Szmetana Gyuri zászlós aki a páncéltörők szakaszparancsnoka volt az orosz lövegállást három célzott lövéssel belőtte, minden bizonnyal eltaláűlta, mert onnan tovább lövés nem jött. A páncéltörőt gyorsan másik lövegállásba kelett átvontatni mert hatalmas aknavető tűz volt a válasz. Közben a szomszédban Juhász százados védősávjában is élénkült a harcizaj és a tüzérségi tűz. Nem volt mire várni intézkedni kellett a szárnyak megerősítéséről. A század balszárnyához – ahol egy kukoricás volt -  rendeltem a megmaradt géppuskásokat és a péncéltörőt. Pont itt indult meg a támadás hajnali 3 órakor. Én magam is a balszárnyon helyezkedtem el. Az ellenség meglepetésünkre a kukoricásból tört ránk és erős géppisztoly és géppuska tűzzel árasztottak el. Parancsot adtam az aknavetősöknek hogy lőjék a horhost. A páncéltörőágyúval Szmetana Gyuri lőtte az orosz által elfoglalt házakat, sikerrel mert onnan már nem lőttek minket. Sajnos azt tapasztaltam hogy a páncéltörő nem tüzel, odaküldtem egy honvédot aki jelentette hogy az ágyút találat érte a kezelők és a parancsnok Szmetana Gyuri holtan fekszenek mellette. Folyamatosan lőttük az oroszokat, de ők is minket. A legényem Kiss János  halálos lövést kapott, Szabó Ferenc őrmester két lábába kapott lövést, én comblövést kaptam. Az egyik katonámat hátraküldtem a századparancsnoki bunkreba, itt volt egy vezetékes telefon, jelentettük hogy az oroszok a faluban vannak. Közben az aknavető is elhallgatott. Az oroszokat nem tudtuk kiszorítani a kukoricásból, ők lőtték a falut így sok volt a civil áldozat is. Így telt el a hajnal, reggel 7-8 óra között Felcsíky alezredes személyes vezetése mellett indult meg az ellentámadás ( Így emlékezett Kristóf hdp. Őrmester is. SzGy.) tüzérségi és aknavető ellencsapással, de megjelentek a huszárok is. Sikerült az oroszokat a folyón túlra szorítani és a megmaradt sebesülteket kimenteni. Engem hordágyra tettek és mentőautó vitt el Lucsnikovk községbe. Itt elláttak, majd tovább indítottak Kiev felé. Kievben szakszerű ellátást kaptam, majd Bécsbe vittek, itt három hétig ápoltak, majd kórházhajón kerültem haza. 1943 tavaszán kerültem vissza Tornaljára.[95]

 

Martin Ferenc naplójából.

1942. augusztus 8. szombat

Már korán reggel erős gyalogsági és tüzérségi tűz van az egész védelmi vonalon. Szakaszomat hajnal óta készültségben tartom. 1/2 7-kor riasztanak. Ismét bent vannak az oroszok Perejeshaja községben Indulunk ellentámadásra. Nem értem miért ragaszkodik a magyar hadvezetőség ennek a kiugró Don kanyarnak tartásához. Rettentő áldozatokba kerül és szemmel láthatóan védhetetlen. Az ellentámadásnak 1/2 8-kor kellene elindulni, de negyed órával későbbre fejlődünk fel. Szakaszom van a bal szárnyon. Előttünk egy kisebb völgy, aztán egy kopasz mészkő taraj és azután a Don felöli oldalon van a község. Egyik rajomat tartalékban hagyom a bal szárny mögött, a másik kettővel hosszú láncban, lépésről lépésre ereszkedünk le a mészkő taraj alá. Az oroszok aknazáporral és géppisztolytűzzel fogadnak. Feljutunk az élre.

 Parancs jön a támadásra. Indulunk, de előttünk még erősebb a zárótűz. Egy akna nagy sistergéssel szinte a lábam elé vágódik, forog, perzseli a füvet, aztán elgurul. Nem robbant fel. A tartalék raj is utánunk jött, mert belőtték őket aknavetővel és nem volt értelme kitartásuknak. Hirtelen átfutunk a gerincen és beszaladunk a községbe a házak közé. Kimegyünk a házak közti sikátorban az utcáig. A szemközti házakból erős tűz fogad.

 Mi viszonozzuk és úgy látszik, ez meglepi őket. Mindenütt égő házak, sebesültek, hullák fekszenek az utcán. Az egész utcán végig jól tartjuk magunkat.

 A mögöttem levő Lukácsi András hozzám jön és jelenti, hogy megsebesült. Mondom: menjen hátra. De már összeesik. Hogy találhatták el, mikor egymás mögött álltunk két ház közt egy szűk helyen? Most már közelharc folyik, de úgy néz ki, tartani tudjuk az utcát, mikor váratlanul mögöttünk a hegyoldalon megfújják a visszavonulás jelét. Mindenütt visszafelé futó magyarok. Nyomukban az oroszok. Mi két orosz részleg közé kerültünk, de ezt csak akkor vették észre, mikor nagy kiáltással és teljes tűzerővel a mögöttünk levők felé rohantunk. Ez nagy zavart keltett és így sikerült magunkat átvágva, a zászlóalj többi részéhez csatlakozni, Kiderült, hogy a Lakatos zászlós által vezetett géppuskás szakasz, melyet a völgy bejáratánál hagytam, ahonnét az egész községet be lehetett látni, az első megfutamodott magyar láttára, szintén hátra vonult. A község mögötti völgyben rendezzük sorainkat, lőszert vételezünk és mivel magasabb rendfokozatú tisztet nem látok, átveszem az egész vonal feletti parancsnokságot és újra indulunk vissza ellentámadásra a községbe. Előrenyomulás közben hátulról is tüzet kapunk. Észreveszem, hogy közvetlenül a mieink alatt egy horpadásban oroszok vannak, azok tüzelnek. Pillanatok alatt odairányítunk egy géppuskát és egy fél hevederrel elcsendesítjük őket. Aztán ismét be a községbe. Most már kisebb az ellenállás és a szürkület is segítségünkre van. Jól elmúlt az idő, de úgy látom, itt az ideje az általános támadásnak. Kiadom a parancsot és rövidesen az egész község ismét a mienk. Kimegyünk a szélére, és ott várjuk meg, míg a gyalogság átveszi tőlünk a védelmi vonalat. Thúróczy főhadnagy[96] egysége jött a helyünkre. Éjfél volt, mikor nagy csöndben mentünk vissza a két völggyel odébb hagyott lovainkhoz. A géppuskás szakasznak csak sebesültjei vannak. Nekünk azonban 3 halottunk és egy súlyos sebesültünk.

A gyülekező helyen kapjuk a parancsot, hogy nem mehetünk haza, hanem át kell mennünk egy másik veszélyeztetett pontra, mert további orosz támadás várható. Odamegyünk és éjjel 2-kor ott kapunk vacsorát. Ez volt eddig a legnehezebb napunk.

1942. augusztus 9.

Lőszert vételeztünk és egy kicsit leülünk pihenni. Mindenki az elveszett bajtársakra gondol, akiket ott hagytunk, ahol éppen meghaltak, hisz harc közben nincs mód temetni. Lukácsi zsebeiből kivettem iratait és egy fedeles zsebórát. Két kis gyerekére gondoltam. Egyidősek voltunk. Ő is 1910-ben született.  Fölriadok. Riadó van! Parancs szerint a Halál völgybe kell lovas rohammal előnyomulni és ott védőállást elfoglalni. Már világosodik, mikor odaérünk. Egy nagy kukoricásban felfejlődünk, majd teljes vágtában előre megyünk. Óriási tüzet kapunk a szemközti dombtetőről és mi kitűnő célpontként vágtatunk előre egy nagy lankás mezőn. Ostoba parancs volt! Tűzgépek ellen nem lehet lovas rohamot vezényelni. Ezen kívül a lankás mező alján egy 10-15 m széles horhos húzódott, amit átrepülni a lovak nem tudnának. Így amint odaértem, megállítottam a szakaszt és gyorsan bementünk a horhosba. Ott aztán vagy 600 m hosszon tüzelőállást foglaltunk el. 3 lovamat kilőtték és egy ember megsebesült.

 Az oroszok srapnellal kezdtek minket lőni. Itt szereztem magamnak először köpenyt. Egy halott magyarról húztam le. Igaz, hogy a hátán lyuk tátongott és véres volt, de pont az én méretem. És a srapnel tűzben jó szilánkfogó, mert kétszer is eltalált egy kis repesz, de a kabát után a zubbonyban elakadt. Jobb szárnyunkon magyarok vannak, de baloldalon senki sincs, illetve rájövünk, hogy messze mögöttünk folytatódik az arcvonal.

 Itt tehát egy nyílás maradt, amit mi betölteni nem tudunk és úgy tűnik, hogy a horhos folytatásában, ahol most mi vagyunk, vagy 200 m kihagyása után az oroszok vannak. Itt tehát teljes a zűrzavar. Gyér lövöldözés és ágyútűz mellett múlik el a nap. Vacsora óta semmi ennivalót sem kaptunk.

1942. augusztus 10.

Csendes éjszaka után lassan kivilágosodott. Magyar egységek szivárognak óvatosan előre mellénk. Most már helyreállt az összeköttetés baloldalt is, de a frontvonalon ott egy nagy kiszögelés van.

 Ekkor kapom a parancsot, hogy azonnal jelentkezzem a zászlóaljparancsnoknál. Átadom a szakaszt helyettesemnek és a teljesen nyílt terepen átmegyek a küldönc után. Az orosz rögtön észrevesz és aknavetővel kezd minket lőni. Nagyon mulatságos játék volt, de életre-halálra ment. Mi futkostunk cikk-cakkban, hasra vágódtunk, majd tovább rohantunk. Jól céloztak. Mindig valahol a nyomunkban volt a becsapódás. Aztán végre elértünk a kukoricást, ahol tegnap a lovas rohammal elindultam. Itt tovább már nem lőttek. Viszont előttünk kerepeltek a géppisztolyok és robbantak a kézi gránátok. Nem tudtuk, mi történt. Átérve a kukoricáson, láttuk, hogy a zászlóaljparancsnokságot néhány orosz körbefogta és támadja. A küldöncnek is, nekem is géppisztolyom volt, így mi is tüzet nyitottunk, ami megzavarta az oroszokat és elmenekültek. Odaszaladunk a parancsnoki bunkerhez, mikor golyó vágódik kezem mellett az ajtóba. Egy orosz még visszafordult és ránk lőtt. A zászlóaljparancsnokságon nagy az idegesség, de szerencsére ép bőrrel úszták meg a támadást, illetve csak könnyebb sérülések voltak. Újabb bevetési parancsot adnak, de közben szól a telefon és Sepsy visszarendeli a szakaszomat. Küldönc megy értük. Én pedig a lovainkhoz megyek előre, hogy felkészüljünk a visszamenetelre. A következő percekben dobpergésszerű robbanások zaja hallatszik szakaszom irányából. Az oroszok aknatűzzel árasztották el az egész vonalat. Két sebesültet is hoznak. Mindkettő az enyémek közül való. Aztán végre dél felé megjönnek a többiek is. Visszamegyünk az ezredparancsnokságra. Eddig már elég nagy a veszteségünk!

Mise az elesettekért

augusztus 7.

6 órakor keltem. Tej lekvárral, rántott csirke délben ebédre. Riadó. Megyek az erdőbe. Délután Jekatyerinovkába mentem, és este újra az erdőbe. Bandi[97] Scsucsjéba ment Krisztián helyett, mert ő megsebesült.

augusztus 8.

6 órakor keltem. Nagy sebtében a százados úr parancsára kimentem a lőszeres kocsival. A muszka a III. zászlóaljat kiverte állásából, a községet felgyújtotta, és az ezred nagy nehezen 4 órára visszanyomta őket. Bandiért aggódom. Este a mellettünk lévő községben volt. Újból áttörtek az oroszok, de visszanyomták őket. Rengeteg a dolgom, még írni sincs időm. Később a negyedik és ötödik számú lapot írom. Este visszanyomták a muszkát.

augusztus 9.

Riadó volt egész éjszaka. Segítséget kértünk, és érkezett is egy zászlóalj, mert Perejesjénél hajnalban ismét erős muszka támadás indult. Szentgyörgyvári hadnagy és Vízkelety főhadnagy elestek. Zolitól levél érkezett. Bandi Scsucsjéban harmincadmagával elesett. Zolinak megírtam. Bányai F., Bánhegyi L. láblövést kapott, és hátravitték őket. Bajáni a karján sebesült meg, nyolc lövést kapott. Délután a vonat is hátrament Jekatyerinovkába. Éjszaka visszajöttünk Ilinovkára. A muszka erődítmények elöttünk vannak.

augusztus 10.

4 órakor keltem. A muszkák Kreszticsibe akartak betörni, de sikerült őket megállítani a magaslaton.

augusztus 11.

Délután Bandi holttestét kerestem, de bizony muszka kézen van a város.

augusztus 12.

Sok a halott. Pudingot ebédeltem. Délután Kreszticsibe mentem, Zolit látogattam meg. Bandi még mindig nem volt betakarva, de megígérték, hogy lehozzák.

augusztus 13.

Éjjel 12 órakor nagy támadás és riadó volt, de a mieink visszaverték az oroszokat. Délelőtt postát kaptam, és levelet írtam. Délután kimentem az erdőbe, előttem 40 méterre vágódott le két akna. Nyugodt éjszaka volt.

augusztus 14.

5 órakor keltem. A 13/III. zászlóalj megmaradt és leváltott embereit ideadták a II. zászlóaljnak. Most dől el, hogy meddig maradunk. Különben leváltották a hadosztály- és az ezredparancsnokot a vezérkari főnökkel együtt. Biztosan a nagy veszteségek miatt, mert az I. zászlóalj 70%-a, a II. zászlóalj  35%-a, a III. zászlóalj  50%-a veszett oda.

A képen bal oldalon a hősi halált halt Atkári Sándor címzetes őrvezető.


Augusztus 8-án kaptuk a parancsot, hogy másnap hajnalban a scsucsjei szovjet hídfő ellen támadunk. Szürkületben indultunk a gyülekezőhely egy nagy horhoshoz.. Ott kaptunk nagyon hiányos tájékoztatást feladatunkról és az ellenség helyzetéről. A szovjet hídfőt kellett volna visszavernünk a Don K-i oldalára. Mintegy ezrednyi erővel támadunk, szólott a parancs, de abban szó sem volt légi vagy tüzérségi támogatásról, mint ahogy az nem is volt. Nagyon gyenge előkészítéssel és hiányos felderítéssel indítottuk meg a támadást 9-én.

Századom a Donnal párhuzamosan futó dombhát peremvonalát átlépve vagy 30 méter után a jól kiépített szovjet állások zárótüzébe került. Súlyos veszteségeket szenvedtünk s ezért támadásunk megakadt. Ugyanígy jártak a többiek is, ezért az egész támadó alakulat visszavonulni kényszerült.

Más parancs híján zászlóaljunk a szovjet állásokkal szemben, azoktól kb. 300 méterre a dombok peremvonala előtt védőállást foglalt el, amit később jóváhagytak.

Ezekben az állásokban – amiket műszaki anyag híján nem kellően tudtunk megerősíteni – augusztus 9. és szeptember 26.-a között a szovjetek 21 különféle erősségi támadásával szemben, azok visszaverésével sikerült tartanunk. A szovjeteknek a Scsucsje-i hídfőt nem sikerült kiszélesíteniök.

Ebből az állásból szeptember 26-án váltottak le minket, ismét Marki-ba tartalékba kerültünk, október 5-ig.[98]

  

A „halálhorhos” ( Martin Ferenc hagyatékából.)

  

   A scsucsjei Don kanyar. (Martin Ferenc hagyatékából.)

A baloldali képen egy magyar páncélos. Jobb oldalon a Novi Gran Hresztiki temető éjszakai fényekben. (Martin fotók.)

Járőröző huszárok. (Martin fotó.)

A mindennapok „valósága”. (Csorba fotó.)

Hírvivő érkezése.(Csorba fotó.)

 

( Kristóf János hadapród őrmester naplójából)[99]

1942. augusztus 6.

Dél körül elindultam az üteggel, hogy bevessem az általunk szemrevételezett védelmi állásba. Közeledve a vonalhoz mindenkinek lóról kellett szállni, mert nem akartuk kitenni az üteget egy esetleges aknázásnak, mivel egészen magas gabonatáblában haladtunk, de mégis kevesebb célpontot nyújtottunk így. Elérve a kijelölt tüzelőállásba, az üteg elhelyezkedett, és Dima és Csanádi megkezdték az emberekkel beásni magukat, és a megfelelő óvintézkedéseket megtenni, majd a lovakat a mozdonyokkal együtt hátrább helyezték egy mélyedésbe. Én elindultam a tegnapi megfigyelésünk helyére, hogy bemérjem a tüzelőállást a figyelővel és a telefonösszeköttetést megteremtsem úgy a gyalogság, mint a tüzelőállás között. Nagy meleg volt, és mindent csúszva-mászva kellett megtennem, mert most már vigyáznom kellett a feltűnő mozgásokra, nehogy az oroszoknak felhívjam a figyelmét. A német kamerád tanácsait megfogadtam, és aszerint végeztem el a célbelövéseket. Amíg az én vonalam teljes kiépítése el nem készült, a századparancsnok telefonját használtam. Dimának a lövege egy búzatábla szélén, Csanádié virágos réten helyezkedett el, 10-20 méterre egymástól, lövészárkokkal összekötve. Éjfélig itt maradtam a gyalogszázad parancsnokságán, amíg meg nem érkezett Rátz hadnagy[100] Tamási hadapróddal, és még az éj leple alatt a figyelőt teljesen kiásatták és berendezték 2-3 ember részére.

Augusztus 7. Péntek

Hajnali négykor heves aknatűzre ébredtünk. Az oroszok körülvették a tüzelőállásainkat. Hat órakor a mi ütegünk is megkezdte a lövést, és eléggé jó eredménnyel, mindaddig, amíg a muszkák megsokallták, és veretni kezdték figyelőnket, majd ismét a tüzelőnket. Egy ideig folytatódott a tüzérségi párbaj, amíg Rátz a tüzelőből vezetni tudta a tüzet,de midőn vele szemben a Don túlpartján egy orosz harckocsi megállt, és gépágyújával valósággal felszántotta körülötte a terepet, a további megfigyelés lehetetlenné vált. A reggelit sem tudtuk felküldeni nekik. Az üteg kénytelen volt beszüntetni a tüzet, mintha találat érte volna a figyelőt. Utána mély csend lett, az orosz harckocsi ott maradt, mert a mi lövegeink gránátjai nem tudtak kárt tenni benne. Egyszer el is találták, de mintha dinnyét lőttünk volna rá, úgy szétesett rajta a gránátunk. Lám, ennyit ért a mi lövegünk a páncélossal szemben. És még a magas vezetés azt képzelte, hogy hatos fogattal bevágtázva, nyílt állásban ki tudnánk lőni ezen acélkolosszusokat. A repeszgránátok jók voltak, a gyalogsági támadásnál közvetlenül igen hatásos is volt. Ezekkel a gránátokkal (páncéltörőkkel) csak 50 méteren belül lehet eredményesen harcolni, de akkor is csak a hernyótalpakat tudta szétszakítani. Bár az sem megvetendő, mert így mozgásképtelenné válik. Dél felé posta érkezett Rátznak is, de megtiltotta hogy bárki is felvigye hozzá. Mivel a lőszer nála is fogytán volt, délután csak kimentem hozzá, alig voltam tőle 100 méterre, de ott egy belátható területhez értem, irgalmatlan aknatüzet kaptam, majd egy óra kúszás után értem a figyelőbe. Nagy volt az örömük, hiszen otthonról jött hír, üzenet, igaz, igen megszidott, hogy parancsa ellenére kimentem hozzá. Örömmel újságolta, hogy sikerült egy aknavezetőt, 5 parancsnoki épületféleséget a szemben lévő faluban kilőni, és egy párt utánpótlást szállító autót. Szürkületkor visszaindultam a tüzelőállásba, de onnét már, amikor elhagytam a mozdonyállást, lóháton a szálláshelyemre mentem. Hajnalban az oroszok több helyen betörtek, de sikerült visszaszorítani őket. A foglyok vallomása szerint egy nagyobb támadás van kilátásban. Tudniillik bosszantja őket, hogy mi magasabban vagyunk, és teljesen belátunk a gyomrukba, ahol nincs erdő. A nap folyamán a 43. Gyalogezrednél is egy betörést kellett elhárítani, amit csak újabb zászlóalj bevetésével tudtunk elhárítani. Itt ugyanis 5-6 kilométer szélességben, és 3-4 kilométer mélységben áttörték a védőállásainkat, ez azonban nem tartott sokáig, újból támadtak, és  a mieinket visszanyomták jóval Scsucsje mögé.

Augusztus 8. Szombat

Hajnalban fél 4-kor riadó volt. Az ellenség bal szárnyunkon betört, és kiszorította csapatainkat Perejeshajából. Ütegünket előrevontuk a község felé, de már bevetésre nem került sor, mert Felcsíky alezredes úr személyesen vezette rohamra ezredét, miután a lőszer idejében megérkezett. [Itt tévedett a napló írója, Felcsíky zászlóalj parancsnok volt – SzGy.] Közben táborhelyünkhöz két gyalogos érkezett azon hírrel, hogy a III. zászlóaljnál a lőszer elfogyott, az orosz meg özönlik. Ütegünk minden épkézláb emberét mozgósítottuk, és a kolhoz körül körvédelemre rendezkedtünk be, két géppuskával, két golyószóróval. Helyzetünk valóban igen komollyá vált. Még a szakácsokat és kocsisokat is bevontuk a védelemre, karabéllyal és kézigránátokkal felszerelve. A gyalogság valóban özönlött vissza, mert nem volt lőszerük. Az egyik visszaérkező lövegünk emberei és parancsnoka kezdték összegyűjteni a gyalogos egységeket, és a közben befutott lőszerkocsikról szétosztani a lőszert. Addig a mi tűzerőnk hatásosan tudta megállítani az oroszokat ezen  a kis részen, sőt egyetlen itt lévő lövegünk kartácsa egy kissé vissza is nyomta őket.

 Végre a meghátrált gyalogság, miután kellően el lett látva lőszerrel, ellentámadásba ment. Így mi is felszabadultunk a nagy nyomás alól. 9 órakor távbeszélőn értesítés jött, hogy amennyiben nem kap kellő támogatást a Perejeshaja községnél küzdő zászlóalj, akkor teljesen megsemmisül, kérik a tüzérütegek teljes támogatását. A kérés vételekor a közelben lévő ütegek azonnal megnyitották tüzüket azon térségre. A mi ütegünk is azon löveg kivételével, amely itt védte körletünket, éppen indulófélben volt, amikor megjött Rátz és lefújta az átcsoportosulását az ütegnek, mert ott volt, és mondta, hogy már nincs ránk szükség, mert a többi üteg megtette a hatást, az orosz támadása leállt ott. Délután Rátz ismét előre megy, hogy megtudja a való helyzetet, de közben parancs jő, hogy közben ütegünk egy szakasza induljon el Gáll őrnagy zászlóaljának támogatására, mely most indul ellentámadásra, mivel Perejeshaja községet feladtuk. Én a mozdonyállásban maradtam az üteg többi részével. Hatalmas tűzfüggönyt kap az előttünk lévő terep, mire megszakad az összeköttetés az előreküldött szakasszal. Nagy hevességgel folyik az egész vonalon a csata. Sajnos egyre közeledik felénk ismét. Futár érkezik, hogy a kolhozt hagyjuk el, mert újabb áttörés van folyamatban. Amíg készülődünk, és erősen esteledik, megérkezik Rátz az üteggel, mert az eset beálltával eredményesen már nem tud beavatkozni. Az összeköttetés a csapatokkal ismét helyreáll. A tüzérség nehéz ütegei erősen dolgoznak, és híre jön, hogy a támadást megállították. Éjjel 11-re a két falut sikerült ismét visszafoglalni.

Augusztus 9. Vasárnap

Hajnali 5 órakor riadó. Egy szakaszt ismét be kell vetni Scsucsjétól délnyugatra, mintegy 3 kilométerre, nyílt tüzelőállásba, támogatni a III. zászlóaljat, melyet észak felöl támadták a hajnali köd leple alatt átkelt ellenséges erők. Ismét Rátz megy, Grassl és Sárközi őrmesterekkel és két löveggel. A többi tisztnek, altisztnek maradnia kell, mert várható a másik szakasz bevetése is valamely frontszakaszon. A helyzet válságos, mert kevés az ember, egy-egy zászlóaljnak sok esetben 8-9 kilométeres szakaszt kell tartani. Igaz a Don folyó köztünk van, de ez nem akadály a számbeli fölényben támadó oroszoknak. Hét körül futár érkezik, hogy a leggyorsabban hagyjuk el a kolhozt, mert mindenütt támad az orosz és általános visszavonulás van, nem akarjuk elhinni, de rövidesen telefonon is megkaptuk Rátz utasítását. Reggel 10 órakor parancs érkezett, hogy álljunk meg és 2 páncéltörő löveget  helyezzünk tüzelőállásba, mert az oroszok páncélosokat is bevetettek. Az éjszakát nyílt terepen, a búzatáblába leheveredve töltöttük el, körvédelemben helyezkedtünk el, körénk gyűjtve a gyalogságot is, és kettőzött őrség vigyázott addig, amíg pihentünk, felváltva egy-egy tiszttel. A magasabb parancsnoksággal állandó rádióösszeköttetésünk volt a visszavonulás alatt. Egy magaslaton voltunk elhelyezkedve, a lövegekkel, búzakötegekkel fedve állásainkat, és innen láttuk a siralmas helyzetet. Minden felé füst, égő házak, a távolban fegyver nélküli katonák kószáltak. Megriadt lovak összevisszasága kavargott. Az ágyúink előtt a lejtőn a még üzemképes géppuskáink és golyószóróink várták a fejleményeket. Délben beérkezett az egyik lövegünk Rátzéktól, törött csővisszahúzó rugóval. A kezelő legénységből csak az jött hátra, akire szükség volt. A többi kint maradt mintegy erősítésül a még küzdőképes lövegeknél, melyekre igen nagy és nehéz feladat nehezedett, a hátráló gyalogságot fedezte. Maga Rátz irányzott, és lőtte kartáccsal az alig 100-200 méterre lévő ellenséget. Többször oldalba támadták az üteget, de az emberek és parancsnokuk kitartása még a hátrálókat is visszatartotta, és szembefordultak az ellenséggel. Egyik alkalommal alig 50 méterre oldalt felbukkantak a búzatáblában az oroszok. Ekkor Rátz maga mellé vett négy önként jelentkezőt, és a mellig érő búzában visszaverte a támadást, mégpedig úgy, hogy egy román fiú válláról tüzelt a golyószóróval. A fiú ezért a tettéért később”kisezüstöt”kapott. Így sikeresen elhárította a már majdnem végzetessé vált bekerítést. Ez a gyalogságra is igen jó hatással volt, mert megállította a hátrálásukat. Már szinte legendássá vált ott, hogy a piros sálas hadnagyot a golyó nem fogja.  A legnagyobb baj ott volt, hogy sok volt a nemzetiségi katona, akik nem is mi hadseregünkben kapták az alapkiképzést, némelyik alig tudott magyarul. Rátz is utasítást kapott az ezredparancsnokságtól, hogy ösztönözze a mellette lévő gyalogságot az ellenállásra. Emberei legnagyobb meglepetésére a mozdonyállásba ment, ott felülve lovára, egy hajtóostorral kezében vágtázott be a gyalogság közé, és ostorral kényszerítette futókat a megállásra. A golyók mondanom se kell, mint a darazsak röpködtek körülötte. A becsapódó aknák is megközelítették. Ő azonban nem törődve a veszéllyel végrehajtotta, és egy időre megállt a front.  Még az oroszokat is megbabonázta az a hihetetlen bátorság, hiába lőttek rá, tényleg nem fogott rajta a golyó. Emberei kitörő örömmel fogadták, amikor visszatért közibük. De hiába volt minden hősiesség, lassan, de biztosan hátrálniuk kellett nekik is, meg a gyalogságnak is. A lőszer is már fogytán volt, az ellenállás kezdett egyre vészesebben megszűnni. Délután három órakor az utolsó tartalékát is bevetette az ezred. Árkászokat és műszaki egységeket. Kértek bombázókat is, de mindössze egy felderítő gép jött, mely azt jelentette a hadosztálynak, hogy a helyzetünk nem oly vészes. Hát persze, fentről valóban nem. Miután délután háromra ki lett javítva a sérült löveg, ismét állásba ment, magával víve az összes tartaléklőszert. Nálunk emberenként csak 20-20 töltény maradt, valamint a géppuskához néhány rakasz. Este megérkeztek a nagyszőlősi kerékpárosok, azonnal bevetésre kerültek. Az ezred vesztesége halottakban 3-400 fő. Még délután a gépesített rohamlövegek jöttek segítségünkre, melyeket a nagyszőlősiekkel együtt vetettek be. Este hatkor jött a hír, hogy gépkocsizó gyalogságot is vetettünk be, egypár páncélos is érkezett. Végre sikerült megállapítani az ellenséget, de a veszteségek szinte pótolhatatlanok. Van olyan század, ahol 20 embernél több ép ember nem maradt.

Orosz halott

Ütközet után


Lelőtt Rata roncsai


 Martin Ferenc főhadnagy

 

(Martin Ferenc naplójából)

1942. augusztus 12.

Éjjel 1 órakor indulunk és 3-kor érkezünk az ezred keleti szárnyához. Czupy[101] alezredes a zászlóalj parancsnoka adja ki utasításait. A zászlóalj  jobb szárnya mögött foglaljak el tüzelőállást egy esetleges átkarolás elhárítására és ássuk be magunkat. Szemben a Halálvölgy és a mészkőhegy csúcsai láthatók. Tehát pont a Don könyöke mögött vagyunk. Feszülten figyelünk egész nap. Éjjel 11 körül tőlünk jobbra erős gyalogsági tűz, de reggelre az is elcsendesedik. Ma volt feleségem névnapja.

1942. augusztus 13.

Egész nap viszonylagos csend. Néhány akna és gránát ugyan a közelünkben ért földet, de a várt gyalogsági támadás elmaradt. Kiderült, hogy a jobb szárnyamon másfél kilóméters hézag van. Bármikor bejöhet ott az orosz, ha ezt észreveszik. Parancsot kapok, hogy az összeköttetés helyreállítására éjjel tiszti járőrt vezessek az ún. „kiégett kolhosz”-hoz. Jól láttuk, hogy nappal ott kettesével, hármasával oroszok kószáltak és még lövést sem kaptak. Kézigránátokkal, géppisztolyokkal felfegyverkezve indulunk a sötétség beállta után. De ilyen sötétet én még sose értem meg. Bukdácsolva, minden árokba beleesve értünk a kiégett kolhoszhoz. Időnkint bagolyhuhogás hallatszott, egyébként teljes csend, illetve macskák verekedtek a romok közt. Elég soká vártunk, a végén kiabáltunk, de semmi válasz. Visszafordultunk. A másik fél nem jött oda.

1942. augusztus 14.

A kapcsolatfelvétel meghiúsulását azonnal jelentettem Czupynak. Hajnalban támadásra indultak az oroszok, de a mieink éberen fogadták őket, erre a tüzelés abbamaradt. Délben berendelnek Sepsyhez és kérdőre vonnak a kapcsolatfelvétel meghiúsulása miatt. Kitartottam amellett, hogy a másik oldalról nem volt ott senki, pedig egy alezredesnek kellett volna odajönni. Parancsot kaptunk, hogy nappal, még aznap vegyük fel a kapcsolatot. Ez meg is történt elég nagy akna- és gyalogsági tűz közepette. Kiderült, hogy az alezredesék vagy egy km-rel hátrább egy másik kiégett épületnél jártak az éjjel. De ezt Sepsy előtt nem vallották be. A hézag kitöltésére oda egy gyalogos szakaszt vezényeltek. A gyorstartalék már csak a huszárokból állt, mert a kerékpárosokat és kocsizó géppuskásokat beosztották a zászlóaljakhoz. A Chrestikiben levő kis temető lassan kezdett megtelni, pedig a halottak egy részét be se tudták oda hozni, mert ellenséges területen maradtak, vagy az aknamezőn. Az első vonal egyes részein néha borzasztó bűz volt.

 

Édes kicsi Anikám!( Írta Dr. Drabon József[102] feleségének az első napok nehéz ütközetei után)Azt hiszem, hogy a keltezésről is észreveszed, hogy hosszabb ideig (5-6 nap) nem írtam. Bizony itt nem úgy van az ember, mint otthon. Nehéz és kemény napjaink voltak, de hála Istennek, megtörtük az oroszt. Sajnos nem adta ingyen. Szegény Langer[103] hadnagy, aki Szentpéteren volt az a barna fiú, levente  járási parancsnok, meghalt. Azt hiszem, hogy apa ismerte. Most már egészen nyugodtan vagyunk, most már kezdünk megpihenni. Már megint nem jön leveled egy hét óta, nem kapok rólad semmi hírt. Sem csomag nem jön, pedig cigaretta már elkelne, mert amit kapok, az nem elég. Csak dohány és jó erős szesz vagy konyak legyen benne.

Augusztus 12.-én hajnalban  egy nyugalmasabb éjszakáról számolhatott be a hadosztályjelentés. Megkezdődött az átcsoportosítás és a tartalékok kivonása. Majd hajnali 2 óra 45 perckor Perejeshaja déli részénél heves harci zaj indulását jelezte.[104]Ez a támadás azonban melyet az orosz csapatok megindítottak a magyar gyalogsági és tüzérségi tűz hatására abbamaradt[105].       ” Perejeshajánál ezúttal a település észak-nyugati pontjánál ismét támadtak az ellenséges erők, mely a saját erők tűzében megakadt.” olvasható az augusztus 14.-én reggel kiadott hadtest jelentésben[106] Ugyanezen nap este a hadtest jelentés egy délután megkisérelt de visszavetett századerejű orosz támadásról számolt be. A támadás Scsucsje nyugati része ellen irányult. A 19. könnyű hadosztály parancsnokság elkészítette az augusztus 7.-e és 13.-a közötti napok harci cselekményei veszteség kimutatását. A 13. gyalogezredre vonatkozólag külön információt nem szolgáltatott, de valószínű hogy a lejelentett veszteség túlnyomórészt a 13-as csapattestet érintette. Elesett 29 tiszt (főleg tartalékos állományú) ebből 6 századparancsnok volt. A legénységből elesett 175 fő. Eltünt 5 tiszt és 356 főnyi legénység. Megsebesült 52 tiszt ,ebből 1 ütegparancsnok és 6 századparancsnok mindösszesen tehát 86 tiszt és 1419 fő legénység volt a könnyű hadosztály vesztesége. A fegyverzet tekintetében is érzékeny veszteségek voltak, 37 golyószóró, 4 gránátvető, 31 géppisztoly, 2 nehézpuska, 6 aknavető, 4 47 mm páncéltörő ágyu. Az augusztus 14.-én elszenvedett veszteség 2 halott és 14 sebesült.[107] Lényegében augusztus 14.-ével lezárult a Scsucsje-Perejeshaja hídfőcsaták első szakasza az elkövetkező néhány nap viszonylagos nyugalomban telt el.

Sebesültek egy csoportja a 13/I.zászlóaljból.(Réty fotó)

A miskolci sajtó is közölte Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök 16. számú hadijelentését.

„Augusztus 8.-a óta /valójában 7.-e-Sz.Gy/ a honvédhadsereg arcvonalának egyes szakaszain kemény harcok folynak. Az ellenség erős repülőegységek támogatásával ember és anyagáldozatra való tekintet nélkül folytatja támadásait. Csapataink 32 harckocsit és repülőt semmisítettek meg. Ezekből nyolcat a légierő kötelékei huszonhármat pedig a légvédelmi tüzérség semmisített meg. Egy magyar repülőgép nem tért vissza támaszpontjára. ” A többi veszteségről a vezérkar főnöke hallgatott. A sajtó lelkendezve írt a „kemény harcokról”, „hősies gyalogságunkról” a légierő kiváló haditetteiről, és természetesen nem maradt el az egyébként valóban kiváló tüzérek dicsérete sem. Az újság teljes terjedelmében közölte Horthy kormányzó rádióüzenetét melyet a fronton harcoló honvédeknek, menyének s fiának a kormányzóhelyettesnek küldött. A kormányzó azt kérte a honvédektől hogy az „őshaza közelében tegyenek tanubizonyságot a hagyományos magyar katonai erényről” biztosította a fronton küzdőket, hogy az ország „szeretettel gondol rájuk”[108] Szép, magasztos szavak, sajnos ebből a „szeretetből” a szabadságra hazatérők, majd a következő évben végleg hazatérők szinte semmit sem éreztek. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy az úgynevezett mikroközösségek, a falvak, tanyák, kisvárosok lakossága spontán gyűjtéseket szervezett, szeretetcsomagokat juttatott ki a frontra. Ebben különösen az egyházi szervezetek jártak az élen. Az is igaz, hogy a katonák szinte „bombázták” leveleikkel az otthoniakat. Nemcsak a család, de a lelki vezető plébános, gazdakör  igyekezett kapcsolatait fenntartani, sőt nem egy helyen a helyi sajtóban ezekről részletesen beszámoltak.[109] A társadalmi gondoskodás megnyilvánulása volt a megindult téli ruha gyűjtés. ”Kötelességérzettel áldozatos készséggel támogatja a közönség a honvédek részére megindult téli ruhagyűjtést” írta a helyi sajtó. Név szerint tételesen bontva közzétették az adományozók nevét társadalmi rangját és az adomány nagyságát.[110]

Sebesültek a segélyhelyen.(Réty fotó.)

Részlet a „BORSOD” című hitbuzgalmi-társadalmi folyóirat 1942 őszi számából

 

 

(Martin Ferenc naplójából)

1942. augusztus 15.

A jobb szárnyamon levő gyalogos szakasz délfelé támadást kapott. A kiégett kolhosz még éghető részeit is felgyújtották. Parancsot kaptam, hogy menjek nekik segíteni, de egy másik parancs szerint maradjak, mert itt is támadás várható. Nagy az izgalom. A támadás elmaradt. Az éjszaka és a hajnal is csendes volt.

1942. augusztus 16.

Embereim és én is nagyon ki vagyunk merülve. Túróczy főhadnagy, Lakatos zászlós és még tizennyolc tiszt esett el. A sebesültek száma hétszáz felé, a halottak száma a legénység közül már kettőszáz felé jár. Az ezred ellenálló képessége megszűnt. A legelső lövésre a vegyes nemzetiségű századok eldobálják a fegyverüket és szaladnak hátrafelé.

   

Túróczy főhadnagy temetése.

 

( részletek dr Szarka László naplójából )

augusztus 15.

 5 órakor keltem, nyugodt volt az éjszaka, már az ágyúlövéseket leszámítva. Délben tábori mise volt a megmaradt III. zászlóaljnak. Kimentünk, és leültünk a kukoricásban. Pudingot ebédeltem. Scsucsje - Perejeshaja, Jekatyerinovka - Ilinka. Sebők Bandi Ilinkán van eltemetve. Mire gondol ilyenkor, hadnagy úr?

augusztus 16.

5 órakor keltem. Reggeli és napi kenyér kiosztás. Imádkoztam. 1 órakor bementem Kreszticsibe. Még örömömre ott találtam Dénes Bélát, és megkínáltam egy pohár borral. Isteni volt. Délután lementem Ilinkára.

augusztus 17.

3 órakor keltem. Délután az ezredhez megyek. Disznó volt vacsorára és utána puding. Zoli csomagot küldött.

augusztus 18.

4 órakor keltem. Bandi után érdeklődtem, délben kimentem az erdőbe. Százados úr örömmel elengedett.

augusztus 20.

Fél 5-kor keltem. Sok elintéznivalóm van. Délelőtt az ezrednél voltam. A Bandiék már elmentek. Délután búcsút vettem az ezredes úréktól, mert reggel 3 órakor indulok.

augusztus 21.

Rádióüzenetet hallgattunk az ünnepről. Ma 3 órakor keltem, fél 5-kor indultam, és 12-kor már meg is érkeztem. Irány: Jekatyerinovka, Lobovka, Werch Marki, Kamenka, Karpenkovo. Útközben Magyar L., D. Jánfalvy E. és D. Gerébbel találkoztam. Itt a Ritz-ben érzem magam. Zolival alszom az első este[111].

          

                                       Átszökött orosz katonák motozása. ( Doni Bajtársak fotó.)

 

1942. augusztus 17.

Éjjel kettő órakor megindult az orosz támadás. Tőlem balra egy huszár század van, annak balszárnyát nyomják. Egy egy huszárszakaszt körülvettek, megsemmisítették és most a helyükön özönlenek befelé. Szörnyű géppisztolytűz van. Ez a modern hadviselés. Kerepelni és közben menni előre. Az győz, aki idegekkel jobban bírja. Czupy alezredes, Borbás zászlós, Knefély hadnagy, Stielly főhadnagy (unokaöcsém) megsebesültek, illetve elestek. Már egész közel hallatszik a csatazaj és a nagy összevisszaságban várom, hogy kissé világosabb legyen, hogy támadásra indulhassunk. Előttünk a napraforgóban oroszok vannak. Rájuk rontunk és 6-ot elfogunk. A többi menekül a Don felé. Hátulról jön a segítség is. Éppen idejében, mert a huszárszázad többi része is meghátrált. Minket is felváltanak. Mehetünk vissza. Alig tudunk hazáig elvánszorogni többszöri pihenő tartásával. De mindannyian épen maradtunk!

1942. augusztus 18.

Egész nap pihenő.

1942. augusztus 19.

Pihenő. Úgy érzem magam, mint nagy betegség után. Csak éppen hogy lézengek. Este parancsot kapunk, hogy másnap ismét ki kell mennünk. Az ezredparancsnokságra sietek, hogy a részletes utasítást átvegyem. Közben találkozom Sepsy Pál ezredessel és Imrédy Béla tartalékos századossal [korábban miniszterelnök – SzGy.] a 19. huszárszázad parancsnokával, akik éppen hozzám jönnek, hogy megszemléljék szakaszomat. Látva a kimerült társaságot, úgy döntöttek, hogy csak Imrédy vonul ki századával, mi egyelőre maradhatunk.

A képen elől Babos László fhdgy. Mögötte Sepsy ezds .és Imrédy Béla szds.

 Imrédy és Sepsy ezredes középen szemben Pelle György százados


1942. augusztus 20.

Egész nap pihenünk. Híre jött, hogy Horthy István kormányzó-helyettes nagy névnap ünneplés után mindenáron fel akart repülni és bár felettese ezt nem engedélyezte, ő felszállt, de gépe rögtön visszazuhant és ő szörnyethalt. Lám mi eddig még egy csöpp alkoholt sem kaptunk. Embereim hazulról kis üvegekben kapják a sósborszeszt és cukorra csöppentve élvezik az alkohol ízét. Én is megkóstoltam. Nem is olyan rossz és nem is lehet tőle berúgni.

1942. augusztus 21.

A magyar hadsereg eddig az első vonalba eső falvak lakosságát helyükön hagyta. Humánus cselekedet volt, de bebizonyosodott, hogy támadások, harcok alkalmával rengeteg védtelen polgári személy hal meg, másrészt, az oroszok kihasználják ezt a helyzetet és kisgyerekeket küldenek vizért, élelemért (ezt magam láttam Scsucsjében) a magyarok által megszállt házakban, és ezekre a magyarok nem lőnek, de a gyerekek visszamenve megmondják, hogy hol, milyen erő van. Emiatt elrendelték az érintett falvak kiűrítését. A lakosságot a szakaszom lovasai kisérték hátra.


1942. augusztus 22. Szombat

A napok csendesek. Néha odajön Imrédy és elbeszélget velünk. Ha bármi probléma van az ellátással, utánpótlással, elkéri Sepsy autóját és elrobog a hadosztályparancsnokságra intézkedést kérni. Nekünk határozottan jól jön, hogy itt van. A fogolyvallomások szerint augusztus 8-án állítólag 7 zászlóalj támadott minket. Az első vonalba egy tanzászlóalj jött és mindjárt az első bevezetésnél 200 volt a vesztesége. Holnap hajnalban állítólag nagy páncélos támadás várható. Közben mi is támadásra készülünk és az egész hadosztály nélkülözhető ütegét ideösszpontosították a szállásom melletti nagy síkságra. A volt honvédelmi miniszter fia, Rátz Tibor főhadnagy is itt van ütegéve.Hozzám jött lakni a kis házba. Volt ott elég hely. Ugyancsak érkezett egy távolharccsoport (200 mm-es lövegekkel) Pórffy György százados parancsnokságával. Előbbit Pestről ismertem, utóbbi a gimnáziumban volt osztálytársam. Imrédy is odajött és sokat vitattuk a helyzetet. Rátz Tibor megmutatta az apja által írt levelet, mely szerint ezt a hadsereget egyszerűen a veszteség listájára írták. Azért nem kaptunk korszerű fegyvereket, mert a fegyverek pótlását a németek vállalták magukra, mi meg azt az utasítást kaptuk, hogy ha kell, hát zsákmányoljunk. Ugyanez volt a helyzet a lőszerrel is. Imrédy nagyon szidta a felső hadvezetést.

Szerinte egyenrangú partnerei vagyunk a németeknek, meg kell követelni, hogy így is bánjanak velünk. Hallottunk átszökésekről is és a ledobott röpcédulák is erre biztattak. De aztán híre ment annak, hogy egy tutajon felakasztott magyar katonák hullái úsztak lefelé a Donon, ami nagyon elrettentő példaként szolgált.

1942. augusztus 23.

Pihenő. Hírek szerint szeptember 15. után délebbre megy ezredünk. Az orosz rádió állítólag bemondta, hogy a mi ezredünk teljesen megsemmisült.

1942. augusztus 24.

Pihenő. Északnyugatról erős bombázás, ágyúzás hallható.

1942. augusztus 25.

A szomszéd hadosztálytól átjött Török László zászlós. Szintén Bácstopolyáról indult el, mint az én embereim is. Tőle hallom, hogy Korotojaknál nagy páncéloscsata volt. Csak nehezen sikerült a németek segítségével az oroszokat megállítani. A magyar páncélos alakulat csaknem teljesen megsemmisült, de a németeknek is igen nagy veszteségeik voltak. Ugyancsak megtizedelődött a szekszárdi és kaposvári gyalogezred is. Régi huszár ismerőseim közül Ugray György, Csapó György, Inkey István a hadosztály lovasszázadánál vannak, de tőlük már elvették a lovakat.

Hosszú levelet írtam Lukácsy András özvegyének. Szépen kikerekítettem hősiességét. Legyen családjának szép emléke róla, ha már őt vissza nem kapta. Remélem a levelet megőrzik gyerekei részére is. Elküldtem az óráját és iratait is és egy csomó pénzt is összegyűjtöttünk.

Elkészítette a hadtest a Scsucsje-Perejeshaja  csata augusztus 8-13.-a közötti időszak végleges veszteséglistáját, mely a korábbival a 19. könnyő hadosztály által  kiadottal szemben alacsonyabb számban állapította meg a veszteséget. 19 tiszti és 164 legénységi hősi halottat, 32 sebesült tisztet illetve 768 legénységi sebesültet, végül 4 eltünt tisztet és 323 fő legénységet jelentettek[112] Az elkövetkező két napban a 13-asok ellen jelentősebb támadás nem történt.[113] A hadseregparancsokság természetesen nem törődött bele a Scsucsje-Perejeshajánál kialakult helyzetbe és a hídfő felszámolását továbbra is a miskolci seregtestre bízta.Szóba jöhető tartalék mely megerősíthette volna a támadásban részt vevő alakulatokat nem állt rendelkezésre,így a miskolci 19.könnyű hadosztályra maradt a feladat, hogy a Scsucsje-Perejeshaja orosz hídfőt felszámolja.

A hadosztály parancsnoka  - ebben az időszakban Szász Ferenc vezérkai ezredes  - elkészítette intézkedési tervét az ellenséges hídfő elleni támadásra. Ebben a 13.gyalogezredre komoly feladatok vártak. A hadosztályparancsnok  rögzítette hogy Scsucsjétól illetve Perejeshajától nyugatra két nem teljes értékű ellenséges zászlóalj rendezkedett be védelemre. Scsucsje területén egy leharcolt zászlóaljjal számolt, egyebekben úgy vélte hogy az ellenséges csapatoknak a Donon túl sem lehetnek nagyobb tartalékai.[114]

A hadosztályparancsnok  szándéka ” a 13.gyalogezred védőkörletében levő ellenséget megsemmisíteni és a védelem szempontjából fontos magaslatokat elfoglalni”.[115] Ezt „két tervszerűen előkészített támadással tervezete végrehajtani.” [116]

Az elképzelés szerint augusztus 30.-án az esti szürkület beállta előtt az úgynevezett rohamszázad és a 13/I.zászlóalj[117]Perejeshaja dél-nyugat két horhos közötti magaslaton át a község dél-keleti sarkán levő Don könyökig előre tör, a hídfő déli részében levő ellenéges erőket hátba támadja és megsemmisíti. Ezt követően a 13/I. zászlóaljjal arccal északkeletre a magaslatnak a község felé eső lejtőjén védőállást foglal el, ezt műszakilag megerősíti. A bevetett rohamszázadot még a sötétség leple alatt kivonja. Két három nap elteltével elfoglalja a Lipóthegyet majd védelemre rendezkedik be.[118] A támadás célja az ellenségtől való megtisztítása a hídfőnek, utána a főellenállási vonalak előre helyezése, a tüzérség számára kedvező lehetőségek biztosítása, hogy a Dont illetve Scsucsjét uralják.

 

 

A támadás előkészítésére a következő intézkedéseket tették. „ A 152. gépkocsizó utász zászlóalj parancsnoka az alárendelt műszaki erőkkel elkészített spanyolbakokat és gyorsakadály anyagot a rendeltetési hely közelében tárolja. A támadás idejére a hadosztály összes műszaki erőit és munkás alakulatait a 152.gk.u.zlj. pk.-nak alárendelem. Az alárendelt műszaki alakulatok parancsnokait VIII.29.-én 8 órakor a nála való jelentkezésre utasítottam. A műszaki erők elosztására és irányítására szóbeli intézkedésem alapján az utász zászlóalj parancsnoka intézkedjék.

 Az előkészített akadályok hordozását és kifektetését kellő képpen gyakoroltassa, úgy hogy azok beépítése a sötétségben is gyorsan és fennakadás nélkül végrehajtható legyen. Az új védőállás minden 2 km-re 300 spanyolbakkal és 30 gyorsakadállyal kell számolni.”[119]  A támadás előkészítésében a 13/I.zászlóalj parancsnoka is feladatott kapott ” szabályozza az első támadás napján megejtett szemrevételezés alapján a 13/I.zlj. és a rohamszázad előrevonását és készenlétbe helyezését, figyelemmel az ellenséges légi felderítésre, tehát rejtve kisebb egységekre tagozódva történjék”[120] A támadást egy órás tűzérségi előkészítés után tervezték megindítani, ehhez a 13.gyalogezrednél lévő gyalogsági tűzfegyverekkel kellet hogy kiegészítést biztosítson, megerősítésül a 12.könnyű hadosztálytól 20 aknavetőt is a gyalogezred rendelkezésére adtak.[121] A támadás végrehajtása a 13.gyalogezred parancsnokát jelölték ki, iderendelték a 13/I.zászlóalj és a rohamszázad mellett a hadosztály tüzérségét is.[122] A konkrét feladatokat az egyes alegységekre bontva határozták meg. A rohamszázadnak 3 lángszórós rajjal kiegészülve Perejeshaja délkelti részén kellett volna a Don könyökig előre törnie. „Ha a feladatát végrehajtotta tolódjék el Ilinkára.” olvasható az egykori feladattervben. A rohamszázadot a 13/I.zászlóalj váltotta volna. A rohamszázad előretörésével egy időben a gyalogezred 13/II. zászlóalj  6. százada Zokonyi Jenő főhadnagy [123]vezetésével járőrök előre küldésével támadást színlel és ha a rohamszázad sikeresen előretört szállja meg a Don könyöknél levő folyószakaszt és tűzzel foglalja le a túlsó parton levő ellenséges erőket. A rohamszázad előretörését más ezredbeli alakulatok is kisérték.[124] A 13/III. zászlóalj számára ugyancsak színlelt támadás végrehajtást adták utasításba.  A 13/I.zászlóalj a rohamszázad által elfoglalt magaslat megszállását és védelembe helyezkedését parancsolták.[125] Természetesen az intézkedés kitért a tüzérségi előkészítésre, illetve a zárótűzre. A támadás végrehajtása után a 13/I.zászlóalj, illetve a 13/III.zászlóalj  biztosította volna a főellenállási terepet.[126] A támadáshoz a csapatok megemelt lőszer javadalmat kaptak, de utasították őket hogy a „támadáshoz lehetőleg és legfeljebb a lőszerek /teljes csapatjavadalmazás/felét használják el”.[127]Kiemelt élelmezést a 13/I.zászlóalj számára utaltak ki. ”Kolbász, szalonna, szardínia, műméz, fekete kávé.”[128]

A „Levente” fedőnevű támadás augusztus 30.-án megindult, és véres kudarcba fulladt.A támadó rohamszázad, illetve a 13/I.zászlóalj az ellenséges csapatok erélyes sortüzében elakadt. A zászlóalj megindult az orosz állások felé, de betörni nem tudott, mert az erős aknavető és Sztalinorgona-tűzet kapott. Több alegység parancsnokát elvesztette, átláthatatlan kavarodás keletkezett, végül is a támadó magyar alakulatok sebesültjeiket is hátrahagyva visszavonultak a kiindulási területre. A sebesülteket csak a késő éjszakai órákban tudták kimenteni.[129]

 

 

A „LEVENTE-NAP”1942 augusztus 30-31.

„Levente-nap. Munkában a kisérő könnyű ágyús üteg.(Réty fotó.)

            

Nehézpuskások figyelőben.(Csorba fotó.)

A 13/III. zászlóalj 7.századának katonái Perejeshaja faluszélen.(Csorba fotó.)

Támadásra várva.(Csorba fotó.)

Tüzelőállásban.(Csorba fotó.)

Orosz katona holtteste.(Csorba fotó.)

Az égő Perejeshaja.(Csorba fotó.)

A lakosság kitelepítése Novi Gran Hresztikiből. (Martin fotó.)

Ég a város, ég a ház is.(Csorba fotó.)

Vége a harcnak.(Csorba hagyaték.)

     
  

Kristóf János fotói.


                      

Dalolva a halálba. (Internetről átvéve.)

A hazai sajtó által lefestett idill.

 

A búzatáblában bennégett rozsnyói honvédek holtteste-(Kristóf fotó.)

Az „ismeretlen katona” (Réty fotó.)

 

(Martin Ferenc naplójából)

1942. augusztus 26.

Ma tér át az ide összpontosított tüzérség az egységes vezetésre. Délután az egyes ütegek belőtték magukat a Don könyökben levő, Scsucsutyje melletti mészkőhegy legnagyobb bunkerére, mert az egész hegyet az oroszok tartják megszállva. Itt volt a hadosztályparancsnok is és félfüllel hallottam, hogy támadást hajtunk végre az egész Don könyök visszafoglalására. Fedőneve Levente I. A bunkeros hegyet pedig elnevezték Lipóthegynek. Az ezredünk részéről a támadást Zokonyi Jenő ezredsegédtiszt vezeti, mert ő állandóan rágta Sepsy fülét, hogy ő is szeretne már egy vállalkozásban részt venni.

1942. augusztus 27.

Pihenő. Az első vonalakban nagyjából nyugalom van.

1942. augusztus 28.

Kiszivárgott hírek szerint vasárnap, 30-án fogunk támadni. Nagy az izgalom. Jönnek a csapaterősítések, elsőnek a 48. gyalogezred aknavetői. Őket az első vonalból a németek váltották le. Állítólag ezután a vállalkozás után hazamennek. Mi is azt hisszük.

1942. augusztus 29.

Nagyon nagy az izgalom. Már a támadási parancsot is tudja mindenki, talán még az oroszok is. Távcsővel látni, hogy a Lipóthegyen nagy erővel folynak az erődítési munkák. Az oroszok ássák be magukat.

1942. augusztus 30. Vasárnap

Délután négykor megdördült 64 löveg. Fülsiketítő koncert kezdődött. Én felmásztam az istálló tetejére és távcsövön néztem az eseményeket. De rövidesen nem láttam semmit, mert akkorra füstfelhő kerekedett. A levegőben 10 vadász, 2 felderítő és 6 magyar bombázó gép jelent meg. Ellenséges repülőt nem lehetett látni. A bombavetők ledobták terhüket, aztán megindult az általános roham, amire az ágyúk elhallgattak. A jobbszárny valamennyire előre jutott, de a balszárny áll. Nagy ellenállásba ütközött. Közben beesteledett. A csatazaj elcsendesedik, már csak a hegyen levő égő szélmalom világít és szór világító csíkokat, mert úgy látszik lőszer volt benne és az most egyenkint robbanik, ahogy a tűz terjed.  A támadás eredménye: rengeteg magyar halott és semmi térnyerés. Zokonyi Jenő főhadnagy is elesett. A telefon mellett egy szilánk végzett vele.

1942. augusztus 31.

Egész nap temettünk. 6 halott tiszt, több, mint 20 a legénység közül és 320 sebesült. Már 50 tiszt az ezred vesztesége. A temető már egészen megtelt. Mindenütt kereszt. Aztán majd egy dózer az egészet simára gyalulja és nyoma sem marad.

 
  


Halott magyar gyalogos és a szerencsés sebesültek.(Kristóf fotó.)
 

A „Levente-nap” elesettjeinek temetése. (Martin fotó.)

 

1942. szeptember 1.

Csendes nap. Mindenki rosszkedvű.

1942. szeptember 2.

A foglyok szerint az oroszok szeptember 3-án akarnak támadni. Azonban már ezen a napon este is nagy tüzérségi tüzet és aknatüzet kapunk. Ekkor szólalt meg először az orosz sorozatvető, a Sztalin orgona. Erkölcsi hatása nagy, de kárt alig tett valamiben. Egy zászlóst akna-telitalálat ért, fél teste hiányzott. Saját tüzérségünk csak félórával később végzett a beméréssel. Újabb félórás párbaj után mindkét fél elhallgatott.

1942. szeptember 3.

A várt támadás elmaradt.

„Haditanács.” (Csorba fotó.)

 

Szász vezérkari ezredes szeptember 5.-én készítette el és terjesztette fel az augusztus 30-31.-én lezajlott harcok veszteségeiről a jelentését. A 19. könnyű hadosztály harcos létszáma szeptember elején a következő volt zászlóaljanként:

 

alakulat

 

tisztek létszáma

legénység létszáma

13/I.zászlóalj

4 fő

255 fő

13/II.zászlóalj

6 fő

272 fő

13/III.zászlóalj

8 fő

293 fő

43/I.zászlóalj

11 fő

243 fő

53/I.zászlóalj

15 fő

472 fő

16/III.zászlóalj

13 fő

477 fő

54/III.zászlóalj

13 fő

312 fő

Rohamszázad

4 fő

169 fő

19.lovas század

4 fő

167 fő

IX.kerékpáros zászlóalj

6 fő

184 fő

 

 

 

A hídfő felszámolására indított véres kudarcot vallott támadás során 61 hősi halottat, 118 eltüntet és 313 sebesültet vesztett a könnyű hadosztály, a veszteség jelentős hányada a 13.gyalogezredet sújtotta.[130]

 

Az egyes zászlóaljak fegyver-anyag vesztesége a következők szerint alakult

Alakulat

géppi.

g.szóró

n.puska

aknavető

pc.törő á.

gránátvető

13/I.zlj.

3 db

20 db

4 db

2 db

 

2 db

13/II.zlj.

2 db

15 db

1 db

 

1 db

2 db

13/III.zlj

3 db

10 db

2 db

 

2 db

2 db

43/I.zlj

2 db

 

1 db

 

 

 

53/I.zlj.

1 db

1 db

 

 

 

 

16/III.zlj.

1 db

1 db

 

 

 

 

54/III.zlj.

2 db

4 db

 

 

1 db

1 db

Rohamsz.

3 db

10 db

 

 

 

 

IX.krp.zlj.

 

6 db

 

 

 

 

Az ezred közvetlen alakulatok elvesztettek 3 db 47 mm-es páncéltörő ágyút a 13.gyalogezrednél.[131]

 

Az augusztus végi harcokról részletesen tájékoztatott a helyi sajtó. "Minden támadást visszavert a honvéd arcvonal" volt olvasható az 1942 augusztus 30.-i lapszám címoldalán. ”Lankadó elkeseredett” szovjet erőfeszítésekről számolt be. Sajnos a tények mást bizonyítottak. Sikertelen hídfő felszámolási támadás, magas veszteség, általános elkeserdettség. "2413 hősi halottat vesztett a honvédség, az össz veszteség (halott, sebesült, eltünt) 14531 fő. A veszteséglista természetesen csak az arcvonalbeli csapatokra vonatkozó, a megszálló erők veszteségeit nem tartalmazza. Jány vezérezredes a honvédhadsereg parancsnoka könnyebben megsebesült miután a mindenkor leghevesebb küzdelmek helyszínén irányította a védelmet"[132]

Jöttek a tartalékosok, öreg tisztek, hivatásos kevés, aztán a veszteségek miatt altisztek is századparancsnokok lettek. Nagyon becsültem Barsi Péter törzsőrmestert, ő fél karral is vezette a századot[133].Így sebesült meg Jány Gusztáv is. A 13/II. zászlóalján ahol Medlits Rezső volt a zászlóalj parancsnok, ott jött látogatni,(Perejeshajánál-Sz.Gy.) a századparancsnok Kula Mihály  főhadnagy, nekem jó barátom volt. Éppen a szemlét végezték amikor istentelen aknatüzet zúdítottak oda és akkor Kula Misi megsebesült, kapott a hátába és a karjába, Jány szintén a hátába és a karjába. Persze Jányt azonal elszállították és repülőn hazahozták.[134]

Emlékezetem szerint- írta Vietórisz László tartalékos zászlós- 1942. július 28-n délelőtt hívtak a távbeszélőhöz. Dr. Sütő László főhadnagy osztálysegédtiszt volt a telefonnál és a következőket mondta: Nagyon gyorsan hozzátok magatokat rendbe, mert valaki meglátogatja a Horhost, nehogy glottnadrágban találjon titeket és mezítláb, mint ahogy szoktatok lenni. Kérdeztem, hogy ki jön, de csak annyit mondott, hogy „nagyon magas”. Erre gyorsan megparancsoltam, hogy a nagy kánikula ellenére mindenki rendesen öltözzön fel, ing, nadrág, csizma és arra is felhívtam a figyelmüket, ha valaki előljáró elmegy előttünk, akkor nincs tisztelgés, csak fővetés. Gondoltam, hogy nem minket akar valaki megszemlélni, de a gyalogsághoz, csak a rajtunk keresztül vezető ösvényen lehetett lemenni a Kula-századhoz, mely a 19. hadosztály legészakibb százada volt és bal-szárnya érintkezett a szomszédos 12. hadosztály századával, mely ahhoz a zászlóaljhoz tartozott, mely a Scsuscsénál lévő orosz hídfővel szemben helyezkedett el. Kora délután során, azután megérkeztek a „vendégek”, elől két géppisztolyos táboricsendőr, mögötte 7 vagy 8 törzstiszt, köztük vitéz Jány Gusztáv vezérezredes, akit képről jól ismertem. Mi az ösvény mellett álltunk vigyázban és fővetéssel kísértük az elvonulókat. Jány kezét felemelve köszöntött minket és mentek és mentek tovább le a gyalogszázadhoz, ahol Medlics alezredes úr legjobb századparancsnoka fogadta Őket. Tőlünk légvonalban vagy 150 méterre lehettek. Kb. egy negyedóra múlva gránátvető gránátjának robbanásait hallottuk, s egy pár perccel később távbeszélőhöz hivatott Dr. Dániel Ernő zászlós, Kula egyik szakaszparancsnoka és izgatottan mondta, hogy egy gránát pont az árokban robbant. Súlyosan sebesült Kula főhadnagy közepesen Medlics alezredes és könnyebben a hadseregparancsnok úr. Egy félóra után azután jött is a menet, elől a két tábori csendőr, utána a Kula-század katonái hordágyon hozták parancsnokukat, majd Medlics alezredes urat, s utánuk saját lábán jött egyenes tartással Jány vezérezredes úr. Mi megint sorfalat álltunk vigyázban és én a bal mellén a zubbonyon láttam olyan sötétebb nedves foltot. Mikor elmentek én lementem Dániel zászlóshoz, aki elmondta, hogy mi történt. Itt a gyalogsági állások kb. 30-35 méterrel voltak magasabban, mint az orosz állások a Don keleti partján. A hadseregparancsnok úr a többi magas rangú tiszttel a Scsucsjei hídfőt nézegették és – gondolom – az ellene intézendő támadás tervén vizsgálódtak, persze sokan beszéltek és meglehetősen hangosan. Kula főhadnagy meg is jegyezte, hogy: Urak, ha lehet, méltóztassanak halkan beszélni, mert a víz jól vezeti a hangot és mi az orosz állásoktól légvonalban mindössze 140 méterre lehetünk, s ha észreveszik a csoport beszédét ideaknázhatnak. Alig telt el egy pár perc, az oroszok felfigyeltek és odalőttek gránátvetővel, ami pontosan az árokban robbant Kula főhadnagy mellett, aki vagy37-38 szilánkot kapott, mellette Medlics alezredes kapott vagy 7-8 szilánkot és a Vezérezredes úr a mellén kapott szilánkoktól sérülést, de csak kb. kettőt. Mindenki hazavágta magát majd mindenki Jány hadseregparancsnok úrhoz igyekezett, hogy segítsenek, de Ő elhárította azt, azzal, hogy: Úgy látom a főhadnagy úr komolyabban megsérült. Akkor bekötözték Kula főhadnagyot, akkor megint mindenki Jányt akarta kötözni, ezt Ő megint elhárította magától azzal, hogy: az alezredes úr is sok szilánkot kapott. Csak mikor ez a két tiszt el volt látva, akkor engedte meg, hogy Őt is bekötözzék. Emberséges viselkedése a katonákban mély nyomot hagyott. Később, hetekkel később a kezembe került egy Magyar Futár c. képes újság és abban láttam egy ágyra dőlve fekvő helyzetben Jány Gusztáv vezérezredes urat. A kép alá volt írva: „ A sebesült hadseregparancsnok.” Tudtommal 1942. október 4-n jött vissza a hadseregéhez és vette át a vezetését, Én 1942. októberében szabadságra hazajöttem két hétre és természetesen felkerestem a kórházban Kula főhadnagyot, aki ugyanúgy adta elő az esetet, mint Dániel Ernő zászlós.

Lövészárokban. (Réty fotó.)

 

A második nap már csak 28 km volt a tét, ezt már könnyen viseltem. Ezután megint úgy adódott, hogy előre kellett mennem a kocsival. augusztus 30-án jártam először a vonal közelében. Itt találkoztam Oláh István putnoki református lelkésszel. Ismertük egymást. f5 számolt be először arról, hogy ez itt egy vágóhíd. Emberek ezrei haltak és sebesültek és haltak augusztus 8-tól mostanáig.

Amikor egyszer postáért voltam a sztarioszkoli állomáson találkoztam az első sebe­sülteket szállító vonattal. Ott láttam a volt iskola parancsnokomat sebesülve. Semmit nem változott, éppen olyan gőgös, fellegekben járó volt, mint először.

Új feladatot kaptam, egy löveget kellett a tüzérjavítóhoz szállítani Kurszkba. Ezzel én elutaztam az időt, nem kellett többet gyalogolni. Ez előző községet Márkinak hívták. Itt halt hősi halált az ezred elsö tisztje, Zsebesi Béla, jóbarátom. Együtt jártunk a tiszti iskolába, miskolci fiú volt.

A századommal már csak a vonal előtt találkoztam. Másnap ki a vonalba. A mi me­netszázadunk a 13/I. zászlóaljhoz lett beosztva, de így is alig érte el a zászlóalj az 500 főt 900 helyett. A legénység a váltást várta, arra gondoltak, hogy most már me­hetnek haza, de ez az egész csak ellenséges propaganda volt. szeptember 5 és 6-a körül feladatunk a II. zászlóalj területének védelme volt. Az én alakulatom a Margit ­szigetre került. A Donnak nagyon erős kanyarulata volt. A mi oldalunkon meredek

oldal, kiálló kúppal. A 26 emberemmel kb. 2 kilométeres vonalat védtünk. Ott jöhetett át az orosz, ahol akart, szerencsére nem akart.

Védővonal sehol, futóárok, Jövőállás sehol. Meg is fizettünk érte később csúnyán. Most még nem volt baj. A fákon a lombkorona eltakart, amikor a lomb lehullott, fede­zetlenül maradtunk, hullott az ember, mit ősszel a falevél.

10 nap alatt 26 emberből 14 lett oda. Csend volt, nem voltak harcok sehol, de ha megmozdultunk azonnal lőttek, majd jöttek a zsidók és ásták a futóárkot éjjel-nappal. Szeptember 29-ig csend volt a vonalon. Délután jelentettem hátra, hogy elmegyek, meglátogatom az első század parancsnokát, Dékány Imre hadnagyot.

Ahogy ott beszélgettünk, jön a Don partjáról egy hírvivő. Világos nappal, hogy egy csónakot láttak átrántani a velük szemben eső partra. A szerencsétlent berendelték hátra. Kihallgatás után rémhír terjesztéséért 2 árára kikötötték. Én is jobbnak láttam visszamenni. Nekem azon a helyen kellett elmenni, ahol az esetet látta. A rajpa­rancsnokot visszaengedték kikötés után. Visszament a helyére, elfoglalta a harc ál­láspontját. Egy kis idő újra jött: jelentette. Nem bánom, ha újra kikötnek is, de megint csónakot láttam átjönni. 29kn 7 óra után este meg is indult a támadás. Rö9vid idő alatt áttörték a vonalat, de sikerült megállítani őket. 30-án indult a csata. Vasárnap volt, egész nap folyt az előre-vissza való küzdelem. 30-án éjjelre virradóra vissza­mentek. 30-án este még nem tudtuk pontosan, hogy mi a helyzet, kellemetlen érzés volt ránk nézve: elhangzott a telefonban, hogy az utolsó ágyúlövedéket is kilőtték. Szerencsénkre akkor nem is kellett több. A II. zászlóalj, amely segítségünkre sietett, kb. 200-250 fó veszteséget ért meg, ami nagyon hiányzott az amúgy is hiányos lét­számból. 30-án délelőtt elmentem megnézni a csata színhelyét. Ilyenkor lehetett orosz géppisztolyt szerezni. Találkoztam Gáll alezredes úrral, hogy mit keresek hátul? Elmondtam, hogy orosz géppisztolyt. Megfenyegetett, hogyha még egyszer engedély nélkül hátrajövök, szó nélkül agyonlő. A magyar sebesülteket már már elvitték, de az orosz sebesültek még ott feküdtek a búzatábla szélén. A támadás nem járt ered­ménnyel. Október 3-án orosz szökevények jöttek át. Elmondják, hogy a közeli jövő­ben 2 ezreddel fognak támadni. Pontosan megadják a támadás helyét. Az én harcál­láspontomnak a neve D:9.

6-án és 7-én beteg lettem. Bevittek a kis erdőbe a zászlóalj segélyhelyére. Onnan kocsival tovább vittek a zászlóalj segélyhelyére. Réti János barátom segédletével, aki megkérdezte tőlem: Mondd, nem félsz te ott elóY? Válaszom: Meg vagyok gyözódve, hogy hazakerülök, úgy, hogy a hajszálam se görhül meg. Vele pár évvel ezelőtt talál­koztam Miskolcon és ő emlékezett erre a mondásomra, hogy mi volt ennek a értelme az később tisztázódott. Másnap reggel kimentem a vonalba, kaptam 10 embert és 2 géppuskát, azt kellett elhelyezni.

Október 7-6-a csöndben telik. Újabb szökevények jönnek. Pontosan megjelölik a tá­madás helyét és időpontját. Minden az én vonalam előtt történik. Október 9. a nap csendesen telik, mint a többi. Este 6 órakor vacsorát osztok, csak a sötétben lehetett az élelmet szétosztani.

Este 7 órakor a hírvivő csónak, csónakot ér.

48 ágyú ontja a D:9 területére a gránátjait. Nyilván erre a helyre, ahol az oroszok csónakokba szállnak. A kijelölt géppuskák pásztázzák a területet, ahol a csónakok úsznak a vízen. Éjjel 9 órakor jön a hír, a csónakázás megszűnt. Várjuk, hogy mi lesz.

Éjjel 10 óra: a támadás késik, nem jön. Végigjárom a vonalat. Az emberek bizakodnak. Hajnali 3 óra, virrad.

Riasztás: a 8. század előtt becsapódások, fekvő embereket mutatnak. Riadóztatjuk a századot, ahogy jobban világosodik, csakugyan nem emberek, hanem csak be­csapódások. 10-ére virradóra meg van a kétely, vajon mi történt?

Vajon lesz támadás, vagy nem lesz? Reggel 7-8 óra, már világos van és a támadás sehol. Idegölő órák, 9 órakor jön a parancs, felderíteni mi történt ideát? Vannak, ha vannak, mennyien? Én viszem személyesen a felderítő rajt. Velem jön az árkász fő­hadnagy is, mutatja az aknakaput, melyen nekünk át kell jutnunk. Alig megyünk a kapu után egy pár lépésre, telefonvezetéket találunk, mely a hátunk mögé vezet. Nem messze a fa távében megtaláljuk az első oroszt. Az ő állítása szerint 3-400 fő van ideát. Megyünk előre, Csikó Pista hónalja alól lelövik a golyószóró tusa lemezét. Meglátom a második oroszt is. Beugrik a fa tövébe az ott lévő gödörbe. A hosszú csövű nehéz puskáját rám irányítja és lő. Repesz a gallyaktól szétpattan, a fülemnél egy szilánk felhasítja a fejbőrt. Csikó hátulról kiabál, hátunk mögött az oroszok, ha nem sietünk, bekerítenek. Gyorsan hátra és vissza.

Megállapítás Valóban vannak ideát, egész vasárnap az ellentámadás készületében telik el, de nincsen annyi emberünk, hogy art végre is tudjuk hajtani.

Újra besötétedik. 7-8 óra körül - este- jön a hírvivő megindult a csónakázás. Vajon miért? Éjjel 11 óráig tart a csónakázás. Szünet nélkül lövik őket. Ember és csónak a levegőben. Visszavitték az itt lévőket.

11-én hétfőn reggel elmentünk megnézni a helyszint. Véres kötelék eldobálva nagy mennyiségben.

12-től látszólagos csend. A hegyoldalban lehullott a levél. Futóárok nem volt. 2 nap múlva közölték velem, hogy bátor magatartásomért bronz vitézségi éremmel tüntet­nek ki. Meg is kaptam rövid időn belül.

Hangulat az embereknél? Milyen volt a hangulat a Don partján pár ezer kilométerrel a a magyar határtól? Nagyon nehéz erre most válaszolni. Akkor könnyű volt. Akkor úgy válaszoltunk: inkább mi itt, mint ők minálunk. Ez a gondolat soká élt a magyar nép szívében. Amikor ők lettek itt az urak, mi semmivé lettünk. Hol voltak akkor a mai nagy hősök? Még a doni veszteség is természetes. Hiszen háború van, az emberek

halnak, ezerszámra sebesülnek. Az ország nagy része nehezen tudta elképzelni a bolsevizmust Magyarországon.

Élelmezés Merem állítani, hogy nem volt rossz. Nem éheztünk, megkaptuk a napi adagot. A tisztek a vonalban ugyanazt kapták, mint a legénység. Elég sok volt az orosz szökött katona a vonalban. A háti tarisznyájukban mindössze néhány darab nyers krumpli. Ez volt a tartalék élelmük.

Ruházat

Ruházatunk a mi viszonyainkhoz készültek. A csizma, bakancs bőrből, míg náluk préselt szőrmeszerűség. Az ottani viszonyokhoz decemberben kezdték szállítani a meleg ruházatot, akkorra viszont nagyon sokan fagykárt szenvedtek. Ez a hiba főleg a visszavonulásnál lett végzetes.

Félelem Csodálatos érzés töltött el az egész háború alatt. Rozsnyóról indultunk vonattal Mis­kolcon át Pest, Vác és a Végvölgyön végig Lengyelországon át. Miskolcon várt rám az édesanyám és a feleségem. olyan volt az egész, mintha egy távoli kirándulásra utaznék. Semmi olyan érzés nem volt, hogy talán soha többé nem látjuk egymást. Orosz területen haladtunk, már látni lehetett a levegőbe repített vonatok maradvá­nyait. A miénk is repülhetett volna bármikor. Az első tűzkeresztségen szeptember 30­án estem át. Volt, amikor egy-egy géppuskasorozat a lábam mellett porzott. Amikor másodmagammal voltam és 3 páncélosból kaptuk a tüzet. Lefeküdtünk és abbahagy­ták. Mikor elhaladtak, felkeltünk és továbbmentünk. Volt, amikor két hét alatt 14 em­bert veszítettem 26-ból. Volt, amikor 10 napon át gyűrűből gyűrűbe mentünk. Soha nem volt olyan érzésem, hogy ott maradok. Mindig olyan érzésem volt, hogy a hajam szála sem görbül meg. Ez volt a szerencsém. Mások féltek, jobbra-balra ugráltak, míg a lövedék el nem találta őket. Nyugodtan tűrtem sorsomat, és ez a türelem nem volt más, mint a hit. Meggyözödésem volt, akkor is, mais, hogy az embernek a sorsa nem a saját kezében van, hanem egy különös valami, ami szinte kézen fogva veze­tett. Ez a valami nem más, mint az Istenben való hit, amit mi úgy mondunk, hogy ele­ve elrendelés. Magyarul sorsát az embere nem kerülheti el. Kinek mi van elrendelve, mi az isteni kegyelem? Egy rövid példa a visszavonulás alatt.

Január 19-én este nagyon el voltam keseredve, nincs kiút a gyűrűből. Idő kérdése és fogságba esünk. Hideg volt nagyon. Már csak ketten vagyunk a századból. Én fog­ságba nem esek, inkább meghalok. A lakásban a földön ülve körbe a fal mellett. El­keseredésemben rácsaptam a pisztolyomra, hogy végzek magammal. Felkeltem, indulni akartam ki az udvarra. Amikor kintről örömkiáltás: A németek áttörték a gyű­rűt, szabad az út, mehetünk. Szabadok lettünk. Mi volt az a kiáltás, ha nem az Isten szava. Ember ne csüggedj, bízzál Istenben és á nem hagy el soha. Nehéz annak ezt megérteni, aki még nem állott a halál küszöbén. ebben az állapotban még a legmeg­átalkodottabb Isten-tagadó is megfondorlik és kijön a száján: Jaj, Istenem!

De térjünk vissza időben a következő napokra. Látszólag elültek a nagy harci zajok. A magyar frontvonalon csend uralkodott, leszámítva kisebb felderítésekből adódó

csetepatékat. Ezeket nevezték vállalkozásoknak. Ez azt jelenti, hogy át kellett menni a Donon, rajtaütésszerűen foglyot kellett ejteni.

Csendes este volt. Október közepén a Don mellett kabát nélkül ültünk és beszélget­tünk. Miről? Talán arról, hogy mit csinálhatnak odahaza, hogy aggódnak-e értünk? A szomszéd kakasnak egy raja mellettünk volt. Nagyon vígan voltak. A figyelmük nem ott járt, ahol kellett volna. Egy óvatlan pillanatban egy orosz járőr rajtuk ütött, egy ember a helyszínen meghalt, hármat elvittek. A raj többi része szétfutott. Elveszett egy golyószóró, egy nehéz puska, egy tüzérségi szögtávcső. Az ott maradt térképek­re pedig rápiszkoltak. A zászlóalj-parancsnok mihelyst megtudta, hogy mi történt el­indult ki a vonalba a megfutamodott rajhoz, s időközben összegyülekeztek. A rajpa­rancsnoknak parancsot adott, hogy sorakoztassa össze a rajt. Amikor a raj felsora­kozott, a rajparancsnokot szó nélkül lelőtte. A zászlóalj-parancsnok szó nélkül távo­zott. Ezen egy páran vitatkoztak, vajon helyesen járt-e el a zászlóalj-parancsnok, vagy nem? Akkor a nagytöbbség helyénvalónak értékelte a helyzetet. Intő példa volt. Egy ember meghalt, három soha nem került haza egy parancsnok hanyagsága miatt. Lassan eltelt október. Az utolsó napok már csendesebbek voltak. Nem hullottak úgy az embereink, kiépült a vonal. Október 31-én leváltottak bennünket. A III. zászlóalj került a helyünkre. Mi tartalék­ban mentünk az ezred székhelyére, Jakoterinovkára, ott volt a zászlóalj egy hónapig. Én közben két hétre egy kiképző táborba kerültem. Említésre méltó esemény itt nem történt.

December 1-én egy kicsit lejjebb foglaltunk állást. Ekkorra már feltöltődött ez az ez­red. Újabb emberek jöttek a hátországból. A mi századunk is jóval felette volt 200 főnek. Szakaszom tartalékban volt. Elég közel az első vonalhoz. Már nagyon hideg volt, nagy volt a hó is. Ebből még nem sokat érzünk. Lent voltunk a föld alatt. Tüze­lőnk is volt bőven.

Probléma volt a zászlóalj de az egész hadsereg lóállományával. A nagy távolság erősen kihatott a takarmányozásra. Úgy döntöttek, hogy a lóállományt át kell vinni a hadsereg parancsnokság környékére. Központilag könnyebb lesz a takarmányozás. Így a lóállomány kb. 200 km-re került a rendeltetési helyétől. Ebből nagy baj lett. Amikor szükség lett volna a lovakra, nem volt. Az eltávolítás együtt járt a vonatrész­leg és az ágyuk elvesztésével, ami a visszavonuláskor következett be. Ott maradt minden, még a járművek is, mert a nagy hidegben lefagytak. December végéig, ka­rácsonyig csend telt el. Csupán karácsony estéjén volt egy kis csetepaté. A 43-oknál történt említésre méltó vállalkozás. Nyelvet kellett szerezni, beszélő oroszt. Török szakaszvezető volt a vállalkozás vezetője. Izsófalvi lakos volt. Ismertem jól. Kb. 30 fővel ment át a Donon. Valamennyi foglyot is ejtettek, de közben az egyik bunkerből úgy tudtak lőni, hogy lehetetlen volt a visszajutás, 30 embere élete volt veszélyben. Török szakaszvezető úgy döntött, hogy egy köteg kézigránátot fogott, óvatosan meg­közelítette a bunkert, felcsúszott a tetejére a köteg kézigránátot beejtette a kémény­lyukon. A bunker felrobbant, a géppuska elhallgatott, de Török szakaszvezető is örökre. A szakasz egy fő veszteséggel visszajött.[135]

 

1942. szeptember 4.

A tiszti étkezdén ma Imrédy nem volt ott. A hadtestnél van. Sepsy mindenképpen le akarja váltani, mert nagyon beleszól mindenbe.

1942. szeptember 5. Szombat

Az első vonalban csend. Ütegeink néha lőnek, ha a megfigyelők valamit gyanúsat jelentenek.

1942. szeptember 6.

Hajnalban az oroszok a napot nagy ágyú- és aknatűzzel kezdték. Működött a sorozatvető is. Aztán még sötétben megrohamozták és elfoglalták egyik magaslati pontunkat a Don könyökben. Elesett egy hadnagyunk. Robbanó golyóval lőtték fejbe. Szinte szétrobbant a feje. Délben Imrédyt búcsúztatjuk. Megnyílik a képviselőház, haza kell mennie. A hadosztályunk délebbre költözik, kisebb védővonalat kap. Ez igaz kell legyen, mert már itt volt a leváltó hadosztály parancsnoksága. Mindenki örül a jó hírnek.

1942. szeptember 7.

A fronton viszonylagos csend.

1942. szeptember 8.

Délben az oroszok ágyúval belőttek az istállónk környékére. Itt voltak az ezredünket leváltó egységes parancsnokai a részleteket megbeszélni.

1942. szeptember 9.

Még éjjel elkezdődött az orosz támadás. Egyik gép a másik után húzott el fölöttünk. Elfoglalt a gyalogságuk egy fontos állásunkat. Közben Korotojak irányából állandó dörgés, robbanások hallatszanak. Ott is meleg lehet. A mieink itt ellentámadásra mennek, de dacára a lángszórós erősítésnek alig valamit sikerül őket visszanyomni. Ha meg csak pár órát is engednek nekik, beássák magukat és akkor már nem lehet őket onnét kimozdítani. Este a gyalogság ismét megkísérelte az ellentámadást, de sikertelenül. 5 halott és 39 sebesült volt a veszteségünk.  Mint megtudtam a magaslati állásunkat eredetileg 6 magyar raj védte. Őket verte ki 2 orosz század. Nagyon demoralizáltak a katonáink.

1942. szeptember 10. Csütörtök

A magaslat visszafoglalására éjjel erősítést vont össze ezredünk. Hajnal helyett  azonban csak 7-kor indult meg a támadás. Megint eredménytelen volt. 1 halott és 8 sebesült lett a veszteségünk. Este ismét az oroszok támadtak és egész éjjel folyt a lövöldözés. Rátz Tibor ütegével már napok óta az első vonal mögött van és tűztámogatást ad.

1942. szeptember 11.

Kiderült, hogy az éjjeli lődözést a fejetlenség okozta. Az oroszok csak megkezdték a támadást, de abbahagyták, a mieink viszont vaktában lődöztek egész éjjel.

1942. szeptember 12.

A fronton egész nap csend volt. Délelőtt megjött Sepsy Pál ezredes leváltása Pálos Ferenc alezredes személyében, Imrédy helyett pedig Szodoray alezredes lett a huszárszázad parancsnoka. Utóbbi el van keseredve beosztása miatt. Este díszvacsora új és elmenő parancsnokunk tiszteletére. Pálos kemény kötésű magyarnak néz ki.

1942. szeptember 13. Vasárnap

A fronton egész nap csend volt. Ma este kijött végleges leváltásunkra az intézkedés. A 12. Hadosztály jön helyünkre, ahova a szekszárdi gyalogezred is tartozik. Én szekszárdi születésű vagyok, azért figyelem az ő sorsukat is. Eddig már ezeknek is nagy veszteségeik voltak.

1942. szeptember 14.

Sepsy még mindig itt van. Pálos, étkezéskor rettenthetetlen bátorságának epizódjait meséli el. Majd meglátjuk! Hirtelen nagyon lehűlt a levegő. Fagypont körül van.

A "fagypont körül járó" időjárás némi "békét" hozott, az orosz csapatok is kifáradtak, mert az vitathatatlan, hogy súlyos veszteségeik voltak nekik, megengedem talán súlyosabbak mint a 13.gyalogezred katonáinak. Igaz az orosz oldalon semmivel sem kellett spórolni és elszámolni.

A szeptember végi utolsó komolyabb Perejeshajánál lezajlott csatáról a hazai sajtó, értve a miskolci sajtót hallgatott. 1942 szeptember 29.-én érte talán az egyik legérzékenyebb veszteség a gyalogezredet, Perejeshajánál halálos sebet kapott majd az ütközetet követően elhunyt Massányi Tibor százados.[136]

 

 

Massányi Tibor hősi halála

Massányi Tibor százados 1942 nyarán, illetveőszén a 13/II. zászlóalj kötelékében századparancsnokként szolgált. 1942 szeptember 29.-én támadó szovjet csapatrészek törtek be a 13. gyalogezred védőállásaiba Perejeshaja községtől délre. A támadók megállítása, az ellenlökés illetve az eredeti állások helyre állítása volt a Massányi csoport feladata. Mintegy két zászlóalj erősségű támadó katonát sikerült a magyar egységnek az állásokból kiverni. A kemény kézitusa során Massányi százados váll-lövést szenvedett. Medlits alezredes zászlóaljparancsnok visszarendelte, ő azonban megtagadta a parancs végrehajtását, nem szállítatta magát a segélyhelyre. „ Itt a helyem, amíg bírom kitartok, századomat el nem hagyom.” Tovább vezette harccsoportját, bár ereje egyre inkább elhagyta, de emberei között maradt bár már hordágyra kellett tenni. Egy aknatelitalálat oltotta ki életét miközben katonái egyre inkább szorították az ellenséges katonákat.Halála még nagyobb harci tüzet szított katonáiban, akik végül szuronyrohammal verték ki az ellenséget és állították helyre az eredeti helyzetet. A hősi halált halt tisztet Jekatyerinovkán temették el.

A képen baloldalt Réty János./13/I. zászlóalj./

 

Egy „döglött” gránát körül a huszárok. (Martin fotó.)

 

Szép József zászlós segédtiszt fotói.

Képek az  augusztusi Scsucsje-Perejeshajai hídfőcsatábóból.

A baloldali képen alul balra Szép József zászlós.

 

Miskolc város közönsége semmiféle érdemleges tájékoztatást nem kapott, híreket a frontról a szabadságra hazatérő katonák hoztak, igaz ők is alaposan meggondolták kinek mit mondanak ,az ellátási problémákról, vezetési hibákról tilos volt beszélni.[137]

A lapok a honvédcsapatok sikeres vállalkozásairól tudósítottak. Lényegében ezek semmitmondó jelentések voltak. Biztatást, a kemény tél által már próbára tett honvédek számára Horthy kormányzó karácsonyi szózata hozott. Ez kijutott a frontra, de a helyi lapok is teljes terjedelmében közölték.

 

Képek a 19.tűzérosztály és a 13.gyalogezred mindennapjaiból ( Csorba hagyaték,)

Dr. Csorba József zászlós

A szürke hétköznapok. (Réty fotó.)

 

( Martin Ferenc főhadnagy naplójából)

1942 október 10. Szombat, Jekatyerinovka.

Az alakulatokat vállalkozásokra ösztönzik. Szabadságot kap, aki átmegy a Donon, bunkerokat robbant fel, vagy foglyokat hoz.  Honvédeink  a Don melletti nádasba beszivárgó két tisztet, egy altisztet és két közlegényt fogtak el. A foglyok szerint, bár ez rendszeresen nem szokott teljesedni, ma este támadást kapunk. Este emiatt riadókészültséget rendeltek el.

1942 október 11.Jekatyerinovka.

A felkészülés helyes volt. Hajnalban az oroszok nagy erővel átjöttek a Donon, embereink hagyták őket egészen a dobás távolságig, majd géppuska, géppisztoly és kézigránát össztűzzel visszavetették őket. Állítólag a parton körülbelül nyolcvan halott fekszik, becslés szerint százötven sebesült. Tizenhét foglyot ejtettek. Ha ez így megy tovább a magyar katona „méltó lesz régi szép híréhez”

.1942 október 12. Jekatyerinovka.

A mi körletünkben csend van, de a két szomszédos ezrednél erős ágyúzás, dübörgés hallható. Az erdőbe Marki alá öt kocsit küldtem fáért. Mikor visszajöttek jelentették, hogy ott megfutottak a mieink az oroszok elől. Az erdőben a sárban, iszapban gázoló, visszaözönlő gyalogságot láttak

1942 október 13. Jekatyerinovka.

Reggelre az oroszok a 43-asok elől/ A miskolci 43.gyalogezred-Sz.Gy./ visszamentek a Don túlsó oldalára. Állítólag tegnap húsz halottunk és negyven sebesültünk volt. Zokonyi főhadnagy holttestét exumálták, koporsóba tették és a család hazavitette. Délben három orosz bombázó és négy vadász tartott felénk alacsony röpülésben. Minden fegyver lőtte őket. Le nem lőttünk egyet sem, de legalább visszafordultak

1942 október 14. Jekatyerinovka.

A kis szőke tanítónő ismét előkerült. Bátor kislány. Azt állítja hogy beteg volt, ezért nem láttuk. Helyettem Udvarhelyi főhadnagy megy szabadságra. Lehangolt vagyok. Sok az oroszoktól átszökött katona. Azt állítják nagy támadás van előkészületben ellenünk. Az sem biztos, hogy az átszökésük nem volt-e küldetés.

1942 október 15. Jekatyerinovka.

Napközben lójáratás. Rengeteg orosz gép röpül át felettünk. Kamenkát bombázzák. A mi légvédelmünk is lövi, de eredménytelenül. Kamenkánál egyet lelőttek, innen jól lehetett látni amint eltalálják és lezuhan.

1942 október 16. péntek, Jekatyerinovka.

Egész nap csend volt. Este együtt ültünk és beszélgettünk, amikor megremegett a föld alattunk. A fákat szinte súrolva egy orosz gép szállt a község felett és időnkét egy-egy bombát eresztett el. A legényem Szőts Imre aki nem nagy vitéz, ijedtében fejest ugrott a pincébe. Majdnem a nyakát törte.

1942. október 17. Jekatyerinovka.

Pálos ezredes üzent, hogy menjünk Kolybelka felé jártatni, ő is velünk jön. Pelle százados és Udvarhelyi főhadnagy is velünk jöttek. Nagyon szép vidék, erősen dombos, kopasz oldalakkal és szemben velünk kb két kilométerre a nagy fehér templom, ott már oroszok vannak. A nyílt terepen egészen szétszóródva lovagolunk át. Képzelem a toronyból az orosz figyelő is regisztrál minket, de nem lőnek.

1942 október 19. Jekatyerinovka.

Udvarhelyi hajnalban szabadságra utazott. Vele értettük meg a legjobban egymást. Nem is biztos hogy még találkozni fogunk. Itt hagyott egy kis FÉG puskát vagy száz tölténnyel. Nagyszerű mozgócél lövő, a feldobott konzervdobozt mindig eltalálta. Otthon versenyzett, azért gyakorolt itt is. A szobában Pelle és Jávor maradtunk.

1942 október 21. Jekatyerinovka.

A fronton csend van, Perlaki tizedes ma utazik hazaszabadságra, viszi a leveleinket

Zsoldot fizettem, postautalványokat írtam a hozzá nem értőknek. A község végén kigyulladt egy ház. A páncéltörősök raktára Pusztay hadnagy a parancsnok érdektelenül nézte. Bámulatos egy ember. Minden önuralmamra szükség van hogy valami sértést ne vágjak a fejéhez. Ilyen ember egy század felelős parancsnoka. Az első vonalban még sosem volt kint, pedig emberei két hónapig ott voltak és a beosztott tisztjei mind elestek. Az embereit nem is ismeri. Egyetlen szavát sem lehet elhinni.

1942 október 23. Jekatyerinovka.

Éjjel Kretschner Lipót főhadnagy aknarakás közben belebotlott egy általa elhelyezett drótba és felrobbant. Éppen tegnap beszéltem vele és mondta hogy ez a folytonos aknarakás és felszedés már idegileg kikészítette.

Van egy szomorú emlékem is, egy miskolci barátom Kretschner Lipót főhadnagy, aknász volt, zsidók szedték az ugró aknákat ,Lipót lóháton járt, odament ellenőrizni a munkát, leszállt a lóról és a sarkantyúja beleakadt a drótba. A szemünk előtt történt. Nekem kellett a feleségének elmondani[138]

1942 október 27 Jekatyerinovka.

Három emberem nyolc lóval elindult hátra a lóátteleltető táborba. Az itt maradó embereimmel terepkutatásra mentem, mert megszökött 1200 hadifogoly. Délután jön a parancs újra megyünk az első vonalba. Ruhákat, fegyvereket hozzuk rendbe. Feltöltjük a lőszerkészletet. Délután az oroszok Kamenkát bombázzák

1942  október 30 Jekatyerinovka.

A szakaszommal éleslövészetet tartottam, az embereim gyatrán lőnek. Az oroszok újra bombáztak, a mieink veszettül lőtték őket, de egyet sem sikerült lelőni. Elrendeltem, hogy mindenki fürödjön meg melegvízben. Erre a célra volt ott három kád. Mindenkinek jól esett 5 hónap után alaposan megtisztálkodni. Csomagolunk és délután elindulunk az első vonalba. Sötét este lesz mire megérkezünk. Kolybelká. A szakaszt felviszem a helyére én pedig Metzing hadnagy harcálláspontjára megyek.

1942  november 1. Kolybelka.

Egész éjjel dübörögtek a gránátok, csapódtak az aknák. A szobámban sűrű füst és izzasztó meleg. A telefonügyeletes állandóan duruzsol. Hresztikiben lelőttek egy repülőgépet, az abban talált térkép szerint itt akarnak támadni az oroszok.

1942 november 2.

A jobb szárnyunkon hajnalban erős tüzelés indult. A 43. gyalogezredbeliek nagyobb vállalkozásba kezdtek, de elakadtak. 10 órára minden elcsendesül. Amint kivilágosodik a védővonalat járom. Délután három óra körül megjelent felettünk három saját gép, a terhük felét tévedésből ránk szórták. Egész nap a vonalat jártam. A lövészárokban térdig áll a víz.

1942 november 7.

Az előző napokban viszonylagos csend volt. Mára dermesztő hideg lett. Az embereim mint század tartalék két bunkerban vannak elhelyezve. Az első vonalban csen van. Az ember folyton alkudozik, arra gondol hogy még nem szabad meghalni. Végig géppuskáztuk a Dont. Nagyon hideg van mínusz 20 fok.

1942 november 13.

Délelőtt megbeszélés az ezredparancsnokságon. Vállalkozást szervezünk. A szakaszomból is van önként jelentkező. Késő éjjel megint kezdődik a zene-bona. Sorozatvetővel lőttek minket. Szinte rengett a föld a sok becsapódástól. Az oroszok Kolybelkátés Ilinkát lőtték. Kiderült hogy a túlsó parton hat harckocsi vonult végig és ők lőttek minket.

1942 november 15. Kolybelka.

Éjjel arra ébredek, hogy Metzing hiába igyekszik távbeszélőn Magyar Lászlóval beszélni, a támpont nem válaszol. Azonnal járőrt küld oda. Nem sokkal ezután riasztanak, mert Magyarékhoz betörtek az oroszok. Riadóztattam és rohantunk oda. Az oroszok minden fegyverükkel lőtték az utat, hogy az ellentámadást megakadályozzák. A sötét házak között végre a helyszínre érünk. Nagy a felfordulás, megriadt verébként kucorog ott egy-két magyar katona. Azonnal elfoglaljuk az állásokat, kiszorítjuk az oroszokat. Magyar László vesztesége 1 halott 1 sebesült és 1 eltünt. Az oroszok 1 halottat otthagytak, több sebesültjük is lehet .Magyar Lacit akarták elfogni, de ő hősiesen viselkedett. Felterjesztették kitüntetésre. A mi egyik sebesültünk sajnos elvérzett. Éjjel fél 3 körül kezdenek el ismét működni az orosz sorozatvetők Halász Jóska tüzér zászlós jött át a harcálláspontra és azt a hírt hozta hogy áthelyeztek a hadseregparancsnokságra.

1942 november 18.

Telefonon közölték velem, hogy a szakaszomat adjam át Kristóf hadapród őrmesternek és  vonuljak be az ezredparancsnokságra. Utoljára végigjárom a vonalat Pelle György százados is velem jön. Az ott levő embereimtől elbúcsúztam. Már csak fél napot maradjak életben!

1942 november 19. csütörtök Kolibelka.

Reggel gyorsan csomagolok, utána a szakasz ittlevő részét összehívom a pajtába. Rövid búcsúbeszédet mondok, de majdnem elakad a szavam. A halál torkában az egymásra utalt emberek nagyon összekovácsolódnak. Az egyik ruszin fiú elsírja magát. Helyette írtam a levelet családjának. Nagyon nehezemre esik tőlük elválni. Láttam a szemükben a kétségbe esést. Aztán hírtelen megöleltem őket és felugrottam a várakozó szánkóra. Hosszan álltak az úton és néztek utánam.

Búcsú a huszároktól.Martin fotó.

 

(Dr.Drabon József főhadnagy levelei.)

1942. december 28.

Édes Kicsi Annikám!

Dec. 15-én írt lapodat 26-án megkaptam. Mondhatom, hogy igen megörültem neki. Már ez a második levelem, közben lapot is írtam. Karácsonyra kaptam a pénzügyminisztertől egy szép nagy csomagot. Volt benne egy kg. szalonna, 200. drb. memphis, 300. drb. symphonia cigaretta, egy csomag uborka és egy üveg konyak és Reményi Schnellernek egy sajátkezűleg aláírt jókívánata. Jól esett, hogy a pénzügy gondolt rám.Írd meg, hogy kaptál-e karácsonyi segélyt és megjött-e már a rendkívüli segély? Most már annak is meg kell jönni rövidesen.

Szomorúan hallom, hogy Ildikó is beteg, már előző levelemben is írtam, hogy az ünnepek után vidd el a két gyerkőt Kápolnára, én azt hiszem, hogy használni fog nekik a levegő változás.A vizsgakérvényre vonatkozólag már írtam, hogy mi csináljatok. Jó lenne, ha apa úgy sürgetné a vizsga kitűzését, hogy áprilisban tűzzék ki a vizsgát, akkor kapok rá 28. nap vizsgaszabadságot, ami egy hónapot jelent otthon és addig még sokat tudnék nyugodtan tanulni.Ha megjön a kinevezés, mint már írtam is a hivatalos lapot küldjétek ki, mert szeretném látni, hogy kiket neveztek még ki az ismerősök közül. Én hála Istennek jól vagyok, csak nagyon hiányoztok mindnyájan, pedig nem tudom, hogy mikor látlak Benne újra.A gyerkők egészségi állapotáról írj részletesen és főképpen a valóságot írd ez egészségi állapotukról. A Sanyi csomagját itt adtam postára és remélem, hogy kaptam tőle.Nem tudom, hogy Gyula jobban van-e már. Írj róla. Most nem írok hosszú levelet, mert még írok apénzügyi igazgatósághoz Kerestély Sanyinak is az ügyemben.Ugyancsak most írok Makoldynak is, és egy köszönő levelet a pénzügyminiszternek is.

 Csak legyetek nyugodtak, jól vagyok. Igaz, hogy most elég hideg idők járnak, állandóan 20 fok körül van estére. Nappal elég tűrhető az idő. Sizünk is, ha van egy kis időnk. Leveled várva Mindnyájatokat sok-sok szeretet, csókollak, Téged külön is.

UI: Ildikó keresett-e mikor eljöttem?

1943. I. 8.

Édes kicsi Anikám!

Most megy haza a parasznyai körorvos, Nádor Jenő, így megragadom az alkalmat, és írok néhány sort. Már több leveledet is megkaptam. Tegnap megjött a csomag is, de zsebkendő és fogpaszta nem volt benne. Remélem, hogy több levelemet is megkaptad, jól vagyok, és örülök, hogy a gyerkők is szépen javulnak. Erősen bízom abban, hogy nem sokára hazakerülünk, és akkor újra együtt lehetünk. Csak ne idegeskedj, vigyázz magadra, mert azzal úgysem használsz magunknak. Igen várom a hivatalos lapot a kinevezésről. Most itt szép idő van, esett a hó, és egészen gyenge idő van. Bárcsak ilyen maradna egész télen. Ezt még csak könnyen kibírnánk. A vizsgakérvényem okvetlen adjátok fel, mert vizsgaszabadságra szeretnék menni. Ez is másfél hónap, amit veled tölthetek. Tanulgatok és remélem, hogy a vizsga menni fog. A leventék csomagját még nem kaptam meg, de ha megjön, megint küldök nektek pénzt, így erre ne legyen gondod. A hazai csomagban küldj szeszt is, benne birsalmabort, mert esténként snapszozni szoktunk Babossal közösen, és ami volt, az már elfogyott. Sietek az írással, mert nemsokára indulnak a szabadságoltak, és szeretném, ha elmenne. A pénzt postára adtam, de tartottam magamnál is.

A viszontlátásig is igen sokszor és hosszú csókkal mindnyájatoknak, téged külön is mindig rád gondoló Jóskád.[139]



 

Figyelőállásban. (Martin fotók.)

 

3. fejezet

Menni vagy meghalni „ Merre megyünk hadnagy úr ? „

A "boldog újév" azaz 1943. január 1-e emcsak a 13. gyalogezred, de az egész VII. hadtest számára mozgalmas volt. A 13-asoknál Kolibelkánál, illetve Markinál egy-egy század erejű ellenséges támadást kellett visszaverni. Legeza János vezérőrnagy hadtestparancsnok szerint az ellenség támadó előkészületeket hajtott végre, és ezért intézkedett vállalkozások folytatására.[140] A hadtestparancsnok helyzetmegítélése helyesnek bizonyult, mert január 2-án egy ezrederejű tüzérségi és aknavető támogatással erősített ellenséges támadás bontakozott ki a 12. könnyű hadosztály közepén Scsucsjénál. Ez a támadás a 13-asokat nem érintette. A magyar alakulatok vesztesége csekély volt, ellenben az ellenséges csapatok körülbelül 300-400 főt veszítettek. Még ezen a napon került sor a felváltások, illetve a feltöltések végrehajtásával kapcsolatos intézkedések kibocsátására.

A felváltás, azaz az arcvonalból történő kivonás a 13. gyalogezredet egyáltalán nem érintette, ellenben az ikerezredből, a 43-asoktól a 43/I. zászlóalj felváltását megkezdték.[141] A következő napon, azaz 3-án ismét vissza kellett verni a hadtest arcvonalán egy támadást. Időközben a miskolci VII. hadtesthez  az ígért német megerősítés is megérkezett. Az élénk járőrtevékenység mindkét oldalról folytatódott. Emellett azonban a hadtestparancsnokság elrendelte, hogy a felváltott alakulatok minél előbb gyülekezzenek Pirogovótól keletre, mert az előzetes tervek szerint január 15-étől kezdődött volna vasúti szállításuk. Tekintettel arra, hogy a hadtest arcvonala előtt az ellenséges csapatok mozgása folyamatosan tartott a hadtestparancsnokság egyes alakulatoknak a hadosztályok közötti átcsoportosítását rendelte el, továbbá elrendelte a vállalkozások folytatását, a szívós ellenállást még körülzárás esetén is, meghozta a 75 mm-es páncéltörő ágyúknak a felállítási pontjait, illetve a hadtest villámcsoportjának igénybevételére vonatkozó döntést.[142] Január 6-án Pokrovkánál, illetve Novi Grannál magyar részről vállalkozást hajtottak végre.

A jelentés szerint az orosz erőknek a vesztesége megközelítette a 100 főt, a magyar oldalon a veszteség 5 halott, 9 sebesült, 1 eltűnt. Még ezen a napon Lóskay ezredes a 19. könnyű hadosztály parancsnoka intézkedést adott ki riadóegységek felállításáról.

 A riadóegységből egy szakaszt a 13. gyalogezred parancsnokságának rendelkezésére bocsátott azzal, hogy azt a 13./I. zászlóalj megerősítésére kell felhasználni. Ez a szakasz golyószórós rajokból állt, a 19. hírszázad, illetve a 19. lovasszázad állományából kerültek át a gyalogezredhez.[143] Ezek az intézkedések is igazolják azt, hogy a hadtestparancsnokság jól mérte fel a helyzetet, számolt az ellenséges támadással, és intézkedett az egyes csapattestek megerősítéséről, ahogy tudott. A VII. hadtesthez  megerősítésül beérkezett ugyan Hans Cramer vezérőrnagy parancsnoksága alatt egy német és magyar páncélos alakulatokkal megerősített hadtest, de ezek az alakulatok szerepe pont a későbbi kritikus napokban nem volt egyértelmű.[144] Az ellenséges próbálkozások nem szűntek, de a magyar csapatok is hajtottak végre vállalkozásokat. A 13. gyalogezrednél ezekben a napokban a legjelentősebb - a hadtestparancsnokság által az összefoglalóban is megemlített - vállalkozás január 12-én történt. Gesztesi hadnagy[145] parancsnoksága alatt két rohamszakasz átkelt a Donon Osszinovkánál, betört az ellenség állásaiba, felrobbantottak tizenhat földerődöt, a jelentés szerint megsemmisítettek ötvenöt ellenséges katonát, zsákmányoltak két nehézpuskát, három golyószórót, öt géppisztolyt, több puskát. A vállalkozás sikerét erősítette, hogy a rohamszakasz vesztesége mindössze két sebesült volt.[146] A hadtestparancsnokság a 13-asok arcvonalánál Kolibelkánál ellenséges támadással számolt. Január 14-e sorsdöntő nap. A 13. gyalogezred parancsnoka délelőtt 11 óra 20 perckor az ezredtartalékot reteszállásba rendelte. Ekkor már az egész hadtest arcvonalán szinte válságos volt a helyzet. Már a kora reggeli órákban megszakadt az összeköttetés a hadtestparancsnokság és a hadosztályok között, a Cramer-hadtest alkalmazása bizonytalan volt. A 13. gyalogezred arcvonalán erős harckocsi támadást jelentettek.

    

    

Martin Ferenc képei.

Sajnos ezt kissé elbagatellizálták, mert a 19. könnyű hadosztály parancsnoka jelentette, hogy az ellenséges harckocsik a 13. gyalogezred hátában vannak, de a hadtestparancsnokság szerint ezek csak eltévedt harckocsik lehetnek, egységes és szervezett támadásuk nem lehetséges, tehát a parancs szerint a 13. gyalogezrednek ki kellett tartania.[147] A hadtestparancsnokság a késő esti órákban közölte, hogy Kolibelkát az utolsó emberig tartani kell, a védőállást csak a hadseregparancsnok előzetes engedélyével lehetséges elhagyni, a parancs nélkül visszavonuló embereket a helyszínen fel kell koncolni.[148] Itt most egy pillanatra érdemes két napot visszalépni az időben. Lóskay ezredes[149]hadosztályparancsnok január 12-én intézkedést bocsátott ki a 7,5 cm páncéltörő ágyúk legénységének kiképzésére.

A tanfolyamot január 17-én kezdték volna  Külkey Dénes főhadnagy felügyeletével.[150]

A páncéltörő tanfolyam a 13-asok közül 33 embert érintett volna. Ez is mutatja hogy az orosz csapatok támadásával komolyan számoltak. Térjünk vissza a drámai napokhoz. Legeza vezérőrnagy január 14-én este elkészítette tájékoztatását a hadsereg parancsnokság részére. Ebből kiderül, hogy a 13. gyalogezred megsegítésére a 150. gépvontatású közepes tüzérosztályt Markiban készenlétbe állították. Ugyanakkor a 19. hadosztály parancsnokát is utasította, hogy az alárendelt csapattestek Jekatyerinovkát mindenképpen tartsák, mert a helység "biztos kézben tartása" létkérdés.[151] Jugyinóból egy önálló, géppuskával megerősített puskás századot azonnal útnak indítottak még a délutáni órákban Jekatyerinovka felé a 13. gyalogezred rendelkezésére. Száraz vezérkari ezredes a következőket adta parancsba: "A legénységgel közölni, ezen múlik minden. Sokkal veszélytelenebb a helyzet, mintsem az elöllévő csapatok gondolnák." Mihez képest volt veszélytelenebb? Nézzük a száraz tényeket, melyeket Pap- Váry ezredes 16-án 1 órakor adatott le a hadtestparancsnokság felé. "53./1. százada leveles horhos É. csík eredeti állásába onnan Ny-ra Milch.W. és attól nyugatra útkeresztezés területén az 53./1. és 13. gy. e. részein, utána Koski-ig hézag a hézagban a sslobodai melegedő környékén a gyenge 51./1. század biztosít. Ssloboda ellenséges kézen. Koski üres. Koskitól D-re a dombvonulaton 43. síszd. hozzácsatlakozik Ny-ra a Zendy-csoport.

A 12./I. zlj. eléggé leharcolt. Az 54./II. nagyon megviselt. A 32./I.és a 23. síszd. megfelelő erőben. A 16./III. zlj. eredeti állásában. Egész csop. bal szárnya Petrovskaja felé vezető úttól nyugatra kb. 3 km-re. Szárnyon kívül semmi összeköttetés Volcsjéval. Számottevő tartalék Markiban nincs. Markitól délre összesen hat üteg Badits alezredes parancsnoksága alatt egész csoport felett Lóskay ezredes vette át a parancsnokságot. A 13. gyalogezred parancsnokság és a 43. gyalogezred parancsnokság harcállása Marki. A 48. gyalogezred parancsnokság Markiban harcos alakulattal nem rendelkezik. Az 51. gyalogezred parancsnokság harcálláspontja Jekatyerinovka. A hadosztállyal összeköttetés nincs."[152] Az eseményekről Legeza vezérőrnagy a VII.hadtest parancsnoka összefoglalót készített a hadsereg parancsnokság felé. Ez a dokumentum igen szemléletesen mutatja be az 1943 január közepétől kezdődő eseményeket[153]

Az oroszok 1943. január 14-én 6 óra 15 perckor a scsucsjei hídfőből 3 km szélességben olyan erőd tüzérségi és av. tűzzel árasztották el a 12. könnyű hadosztály fő védelmi vonalát, hogy abból mindenképpen támadásra lehetett következtetni. Ugyanakkor az orosz tüzérség a 19. könnyű hadosztály sávjába tartozó Jekatyerinovkát is tűz alá vette.

A VII. hadtest parancsnoksága elrendelte, hogy az 559./3. páncélozott vadászszázad vonuljon előre Jekatyerinovkába. 7 óra 30 perckor pedig az 51. gyalogezred csoportját - 54. /II. és 12./ I. zászlóaljakat - a 12. könnyű hadosztályparancsnokság rendelkezésére bocsátotta. A 12. könnyű hadosztály parancsnoksága helyzettájékoztatás után az 54./II. zászlóalj átirányítását kérte Jekatyerinovkából Klch. 8-e Marta-ra, a 12./I. zászlóalj pedig Markiból Jekatyerinovkába vonult. Az erre vonatkozó parancsot az 51. gyalogezred parancsnokságának 8 óra 15 perckor adta ki távbeszélőn a hadosztályparancsnokság.8 óra 40 perckor a 12 hadosztályparancsnokság kérésére a hadosztályparancsnokság elrendelte, hogy a tartalékban lévő 13./II. zászlóaljtól egy század egy géppuskás szakasszal szállja meg a Rácz-tanyát. Ezen kívül parancsot adott még, hogy a 13./II. zászlóalj megmaradt részei - beleértve a Kolybelkán lévő századot - Kch. Szavet-Nicsán gyülekezzenek, legyenek készenlétben. 9 óra 20 perckor ezek a csapatok uatsítást kaptak a hadosztály balszárnyán lévő reteszállás megszállására.

Közben a három síszázad menetkészültségének elrendelése mellett a hadtestparancsnokság mindkét ezredparancsnokot utasította, hogy az állásból minden nélkülözhető egységet kivonva tartalékokat képezzenek, és a 43. gyalogezredparancsnok tartalék százada - beleértve a jobbszárnyon lévő kapocstartalékot is - vonuljon előre Szvobodára. 9 óra 50 perckor a hadosztályparancsnok repülő beavatkozását kérte.

A 19. tüzérezred északi támaszpontján lévő csoportja és távolharccsoportja összes ütegével Perejeshaja területére tüzelt. Az ezredparancsnok azt jelentette, hogy az oroszok a 179. magaslat környékén 9 óra 55 perckor betörtek, és a 175. magaslatnál közelharc folyt. 10 óra 20 perckor a VII. hadtest parancsnoksága elrendelte, hogy Lóskay ezredes vegye át a Judinón megalakuló két zászlóalj és két ütegből álló csoport parancsnokságát. Feladata a jevdakovói reteszállás megszállása volt.

11 órakor az oroszok mintegy két zászlóaljjal és kilenc harckocsival elérték a Kloch. 8-e Marta elötti Ilinka völgyet. Eközben az 54/II. zászlóalj - Lészay 12. könnyű hadosztálybeli ezredes parancsára - a 179. magaslat felé ellentámadást hajtott végre, melyet az ellenséges orosz csapatok túlerejüknél fogva visszavertek.

A beérkezett jelentések szerint 11 óra 50 perctől a 12. könnyű hadosztály tüzérségét az oroszok megtámadták, és 13 óráig közelharcban teljesen megsemmisítették.

13 óra 8 perckor a hadtestparancsnokság azt az utasítást adta, hogy Jekatyerinovkát észak és nyugat felé biztosítani kell. 13 óra 40 perckor a 12. könnyű hadosztály jobbszárnya is felborult, de az oroszok támadását a 13/II. zászlóalj ellentámadása a Rácz-tanya magasságában megállította. Az ezt követő ellenséges túlerő által végrehajtott támadás azonban a magyar zászlóaljat visszavetette, a Rácz-tanyát elfoglalta, és a zászlóalj bal szárnyát Klch. Schawet-Nitscha-ra nyomta vissza.

14 óra 45 perckor utolsó tartalékát, a ho. síszázadot és egy av. valamint egy géppuskás szakasszal és nehézgéppuskás rajjal a 13. gyalogezred parancsnokság rendelkezésére bocsátotta. A hadosztályparancsnokság háp-ján csak egy lovas szakaszt tartott vissza. 15 óra 30 perckor egy javaslat érkezett a hadtestparancsnoksághoz, miszerint a 13. gyalogezred a hadosztály bal szárnyának biztosítására saját bal szárnyát kanyarítsa le, és végszükség esetén Kolibenka, Klch. Savet-Nitscha - az Ilinka-völgy - vonalába vonuljon vissza.

A 12. könnyű hadosztályparancsnokság háp.-ját Petrovszkajaról Kruteczbe helyezte át.18 óra 30 perckor az oroszok Petrovszkajaból dél felé már harckocsik igénybevételével nyomultak Jekatyerinovka irányába.

Felsőbb parancsra a 12. hadosztályparancsnokság távozása után a 12. hadosztály védőkörlete felett egészen Kolomencó községig a 19. könnyű hadosztályparancsnokság vette át a parancsnokságot. Az azonnal bevezetett felderítés eredményeként megállapították, hogy a 12. könnyű hadosztályparancsnokság védőkörletében a 12. könnyű. hadosztály egyetlen kézbentartott egysége a Debreczeny százados parancsnoksága alatt levő 12. lovasszázad mintegy 60 fővel állt rendelkezésre Krasznaja-Sarjan. Későbbi megállapítások szerint Kruteczben további két menetszázad állt, melyeket azonnal Debreczeny századpshoz irányítottak Krasznaja-Sarjara azzal a paranccsal, hogy az egyik századdal Krasznaja-Sarjanál, a másik századdal pedig az attól két kilométerre délkeletre levő helységnél szállják meg a jewdakovói reteszállást. Ezzel egyidőben a Kruteczben állomásozó Mattláry ezredes utasítást kapott, hogy az ott lévő német tüzérosztály parancsnokkal vegye fel az érintkezést.

 A német tüzérosztályparancsnok pedig személyesen kapott parancsot arra, hogy három ütegével az éjszaka folyamán folyamatosan tartsa bénító tűz alatt Petrovszkajat.

A hadosztályparancsnokság megismételte a 13. gyalogezred visszavételére vonatkozó javaslatát.

Eközben a 12. könnyű hadosztály visszaözönlő részei a hadosztály területén Koszkiban, Markiban, Volcsjén és Klch. 2 Pjatiletkán gyülekeztek.

A hadtestparancsnokság, majd a hadseregparancsnokság is úgy döntött, hogy a védőállásokból csak a hadseregparancsnok úr parancsára és engedélyére lehet. Az esti órákban, kb. 20 órakor, nyolc harckocsi támadta meg a 13/III. zászlóalj háp-ját annak bal szárny mögött., 23 óra 30 perckor az orosz harckocsik pedig már az Ilinka-bölgyben törtek előre. A 19. könnyű hadosztályparancsnokság szabad bal szárnyának biztosítására a következő intézkedéseket tette meg:

A parancsnokságtól Török századost Pjatiletkára küldte, hogy az ott gyülekező 12. könnyű hadosztálybelieket szervezze meg, és a helységtől keletre levő reteszállást szállja meg. Fegyvert, gsz.-t, lőszert és élelmet rendelkezésére bocsátottak.

Az egész éjszakán át tartó távbeszélő tevékenység következményeképpen az időközben Volcsjéba érkezett puskás századot Pjatiletkára rendelték, majd a Volcsjébe és Kruteczbe beérkező egyes zászlóaljakat egy-egy páncéltörő ágyús századdal a 12. könnyű hadosztály védelmi körletében lévő jevdakovói reteszállásba irányították. A VII. hadtestparancsnoksághoz beosztott ök. ti. Ostman ezredes mindössze egyetlen századot tudott Pjatiletkára előretolni. A jelentés szerint a 26. német hadosztály parancsnoka a javaslattal egyetértett, de zászlóaljainak nem akart közvetlenül parancsot adni, azok ezredparancsnokát pedig nem találta.

 A hadosztály sávjában az oroszok csak a Rácz-tanyánál és az Ilinka-völgyben tudtak teret nyerni. A hadosztály védelmi sávja mintegy 18 kilométerrel hosszabbodott meg, és ehhez járult még egy kilenc kilométeres sáv a 12. könnyű hadosztálynak köszönhetően.

 Ebben a védővonalban a harcokban már megviselt 13/II. zászlóalj és a teljes harcértékben lévő 12/I. zászlóalj között a 12. könnyű hadosztály visszaözönlő részeivel egyetemben különféle kis egységek álltak.

1943. január 15-én 0 óra 20 perckor a hadosztályparancsnokság ismételten kérte a hadtestparancsnokságot, hogy bármilyen, esetleg Komankáról erőkkel szállja meg a 12. könnyű hadosztály védelmi körletét. A kérést a hadtestparancsnokság teljesíteni nem tudta. A hadosztályparancsnokság tárgyalásainak köszönhetően a Volcsjéba érkezett német század 2 óra után elindult Pjatilotkára. Ezen felül szintén a hadosztályparancsnok utasítására a Markiban lévő német páncélos vadászosztály parancsnoka 2 páncélos vadászlöveget reggel Pjatiletkára irányított, ahová az nem sokkal később meg is érkezett. A 12. könnyű hadosztálytól a Volcsjén összegyűlt 200 fő Dr. Nánásy százados parancsnoksága alatt ugyancsak előrevonult Pjatiletkára, hogy ott Török százados rendelkezésére álljon.

A hadosztálynál rendelkezésre álló gépkocsikat a Judinóban gyülekező részek gyorsabb előreszállítására rendelték ki.

4 óra 10 perckor Lóskay ezredes azt az utasítást kapta, hogy a reggeli órákban várható Tömössy alezredes vezette zászlóaljat a jevdakovói reteszállásnak a 12. könnyű hadosztály sávjába eső részének - tehát a 181. foktól északra eső területnek - megszállására utasítsa.4 óra 40 perckor az oroszok Kolomenzovót kezdték el támadni.5 óra 20 perckor a 12. könnyű hadosztályból származó további 140 fő három gsz.-val, két nehéz puskával és egy géppuskával egy tiszt parancsnoksága alatt a 198 * területére vonult.6 óra 15 perckor arról érkezett jelentés, hogy az oroszok Klch. 8-e Marta, Petrovszkaja és Mihailovkij községeken keresztül nyugati irányban harckocsikkal és gépkocsikkal vonult előre.6 óra 40 perckor Petrovskajatól délre harckocsik gyülekeztek. 6 óra 45 perckor érkezett meg a 77/III. német zászlóalj parancsnoka, akinek feladata az volt, hogy a német erők felvonulását biztosítsa. A reteszállás megszállására nem volt hajlandó, de a Pjatilatkan levő német század leváltására intézkedéseket tett, hogy az a hadosztályparancsnokság kívánsága szerint északra tolódhasson el.

A hadosztályparancsnokság kérésére és Ostman német ezredes közbenjárására 15 német gép 80óra 20 perckor Klch. 8-e Martat és Petrovszkajat igen rövid ideig ugyan, de hatásosan bombázta. Ez a támadás sokkal eredményesebb is lehetett volna, ha azt a hadosztályparancsnokság kérése szerint hajnalban és jóval nagyobb erővel hajtották volna végre.8 óra 50 perckor a 43. gyalogezred parancsnoka jelentette, hogy az Ilinka-völgyben több harckocsi lendült támadásba. A foglyok elmondása szerint az egész területen három-négy hadosztály támadt összesen 40 harckocsival.

9 óra 25 perckor körülbelül egy zászlóaljnyi erő több harckocsival támadta Krasznaja-Sarját. Ugyanekkor érkezett be Kruteczbe egy német zászlóalj.

9 óra 45 percre már harckocsis támadás fejlődött ki az Ilinka völgyéből Jekatyerinovka irányába.10 órakor a hadosztályparancsnokság a 43. gyalogezred parancsnokán keresztül azt a parancsot adta Lészay ezredesnek, hogy a 12. könnyű hadosztály Markiban gyülekeztetett részei felett vegye át a parancsnokságot, és szállja meg vele együtt a Koszkitól délre található reteszállást. Ugyancsak ebben az időpontban, 10 órakor az oroszok nagy erőkkel támadták az Ilinka völgyét, ahol harckocsik bevetésével a 13/II. zászlóaljat részben megsemmisítette, részben visszavetette, majd a 13/III. és a 13/I. zászlóaljakat is hátba támadta.

10 óra 25 perckor az ellenséges csapatok kelet felől betörtek Jekatyerinovkába. Ezt a támadást a 12/I. zászlóalj 1. százada ellentámadással állította meg.

 A 13. gyalogezred parancsnokság pedig arról adott jelentést, hogy közelharcba bocsátkozott.

A 43. gyalogezred parancsnoka tájékoztatás után parancsot kapott a Koszkitól délre található reteszállás megszállására, a Szvobodától 1 kilométerre lévő nyereg 177 * vonalában lévő felvételi állás elfoglalására, ahová odarendelte a Szvobodán lévő páncélos elhárító lövegeket is, a 13. gyalogezred a Kolybenka és az Ilinka-völgy déli lejtőjét feltétlenül tartsa; ezen felül a tüzérség utasítást kapott a legerősebb tűzhatás kifejtésére. 11 órakor az oroszok jelentős túlerőben lévőm harckocsikkal a 198. fok irányában előretörve nyugat felől is megtámadták Jekatyerinovkát. A 12/1. zászlóalj súlyos harcokban betört Jekatyerinovkába, majd helységharcban áttört a falun, de a harcoló csapat csak kis része tudott keresztüljutni Koski felé. Ezzel Jekatyerinovka az orosz csapatok kezébe került. Közben - 10 óra 10 perckor - a hadosztályparancsnokság a lövészhadosztály részeinek előrevonását és feltétlenül erős légi támogatást kért a hadtest vezérkari főnökétől. E kérés nem volt teljesíthető.

10 óra 45 perckor ellenséges csoportok harckocsikkal meglepetésszerűen elfoglalták Pjatiletkát, és megtámadták a hadosztály volcsjei parancsnokságát. A községet harckocsi lövegekkel és géppuskákkal vették tűz alá. A hadosztályparancsnokság elrendelte a község körvédelmét, amire egy lovász szakasz, a hir. század részei és a törzs állt rendelkezésre. 11 óra 20 perckor a VII. hadtest parancsnoka a távbeszélőhöz hívta a hadosztályparancsnokot, és elrendelte, hogy a hadosztályparancsnok helyezze át hadosztályparancsnokságát Markiba, szűkebb törzsével egyetemben. A hadosztály tágabb törzsét Verch. Markiba, majd a később kialakult helyzetre való tekintettel Kamenkára rendelte. Miután a hadosztály kijelölt része Verch. Markiba érkezett, a hadosztály ottlevő részeit Soncsinóra irányította.

A 13. gyalogezred Ilinka völgyétől északra állomásozó részei - tekintettel arra, hogy az oroszok közben Jekatyerinovka felől Szvobodát vették kezükre, és ők összeköttetést az ezredparancsnoksággal nem tudtak felvenni - az Ilinka völgyétől délre levő magaslatokat szállták meg.

A 43. gyalogezred parancsnoksága megszervezte a Koszkitól délre levő reteszállás védelmét, Lóskay ezredes pedig a Jekatyerinovkából Marki nyugatra vezető úttól északra levő részeit védte.

A Marki-völgytől északra lévő 53/I. zászlóalj és a Felcsiki őrnagy[154] parancsnoksága alatt álló 13. gyalogosztály részei a 193,3 és Milchw. területén úgyszólván körvédelemben, a hadosztály többi részei a 12. könnyű hadosztály részeivel összekeveredve a Koszkitól délre lévő reteszállásban harcoltak. A hadosztály tüzérségének zöme Szvoboda környékén az oroszokkal vívott közelharcban elesett. 1943. január 16-án hajnalban az oroszok harckocsikkal gyülekeztek Koszkiban. Miután a 23. könnyű hadosztálytól Molnár őrnagy csoportja és a 23. könnyű hadosztály síszázada beérkezett, mindkét alakulat a 43. gyalogezred parancsnokának rendelkezésére állt. 10 óra után egy harckocsikkal megerősített zászlóalj indította meg a támadást Koszkiból dél felé. Az ellenséges harckocsik támadását magyar tüzérségi tűzzel és német páncélos vadászok, valamint a hadosztály megmaradt elhárító lövegei segítségével arcban sikerült megállítani. Az orosz gyalogság két helyen is betört a magyar védelmi állásokba, de ellentámadással visszaverték őket. 13 órakor az oroszok ismételten megtámadták Markit Koszki keleti irányából mintegy egy zászlóaljnyi erővel megerősítve. A támadás elől a német páncélos vadászok Marki déli részére, majd a judinói útra tértek ki, ezért a harckocsikkal támogatott támadást az elhárító fegyverek nélkül küzdő gyalogság nem tudta felfogni, és megkezdte folyamatos visszavonulását Markin  keresztül. Az ellenséges orosz erők meglepetésszerűen törtek be Marki keleti részén, és elfoglalták a helységet. Ezen események hatására a hadosztályparancsnok Markiban személyesen és szóban adott parancsot Lóskay ezredesnek és csoportjának, hogy Marki nyugati részén zárják le a Marki-völgyet, és a jevdakovói reteszállást feltétlenül tartsák. A 43. gyalogezred parancsnoka azt az utasítást kapta, hogy szállja meg, és védje a Marki-völgy déli szegélyén található reteszállást. A 16/III. zászlóalj parancsnokát utasította, hogy biztosítsa északi szárnyát. Az 53/I. zászlóalj parancsnokát a hadseregparancsnok úr parancsára utasította, hogy csoportjával dél irányában törjön ki, és csatlakozzon a hadosztály zöméhez.A fenti parancsok kiadása után a hadosztályparancsnok fellátogatott a Markitól délre lévő magaslatra, ahonnan megfigyelte az ellenség Markiba történt betörését, s észlelte, hogy az egyes csapatrészek széles kiterjedésben Judino Klch. Drusnyij felé özönlöttek. Hadosztályparancsnokságát áthelyezte Klch. Drusnyijba, és megszervezte a visszavonulók megállítását, gyűjtését és megszervezését. Közvetlenül ezután megérkezett a VII. hadtest parancsnoka, aki hadosztályparancsnokságának áthelyezését jóváhagyta azzal, hogy a rend helyreállítása után hadosztályparancsnokságát Judinóra tegye át. Rövidesen beérkezett Szügyi Zoltán ezredes, a 43. gyalogezred parancsnoka[155] is, és jelentette, hogy csoportját a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tudta megtartani a Markitól délre lévő reteszállásban, egyben azt is jelentette, hogy a legénység a nagy hidegben meleg étkezés nélkül teljesen kimerült a három napig tartó harcban, és mivel nem rendelkezett megfelelő páncélos elhárító eszközzel, kellően meg van rettenve egy esetleges páncélos támadástól. Időközben Kemenes százados a 19/7. ütegparancsnok is jelentette távbeszélőn, hogy ütegét orosz gyalogosok támadták meg, és közelharc alakult ki. A százados parancsot kapott a végsőkig való kitartásra. Január 16-án este a 16/III. zászlóalj a helyén volt eredeti állásaiban, az 53/I. zászlóalj megmaradt részei pedig a bekerítésből visszavonulóan áttörtek a Marki-völgytől délre lévő magaslatokra. A 13. gyalogezred parancsnok vegyes kötelékekből összeverődött mintegy 250 fővel kimerülten, éhesen, fagyottan Klch. Drusnyijban állomásozott. Klcs. Drusnyij és Judinó területén a 23./21., 19./3., a VII/1. gv. és a 23/6. ütegek meglévő lövegeikkel tüzelőállásaikban várakoztak. Lódkay ezredes csoprtja három üteggel eredeti állásában a megadott parancs szerint jobb szárnyával lezárva tartotta a Marki-völgyet. A 19. légvvédelmi gépágyús üteg meglévő lövegeivel és 559. német páncélos vadászosztály négy lövegével páncélos elhárításra volt beállítva.

Klch. Udarnik, Judinó és Kvoscsevatka területén a csapatvonatok teljesen összezsúfolódtak. A 12/I. zászlóalj parancsnoka Udarnikban, a 13/I. zászlóalj parancsnoka Judinóban, a 13/II. zászlóalj parancsnoka Kvoscsevatkaán állomásozott. A 43. gyalogezred parancsnoka délután személyesen jelentette, miután a kevert kötelékeket nem sikerült feltartaniuk, Judinóba ment, hogy ott személyesen is felvegye a kapcsolatot a 16/III. és 53/I. zászlóaljak parancsnokaival.

A hadosztályparancsnok a 13. gyalogezred parancsnoknak azt az utasítást adta, hogy Klch. Drusnyij védelmére további táborőrsöket rendeljen ki, és virradat előtt küldjön előre Markiba egy egy rádióval ellátott felderítő különítményt. Ezen felül a 16/III. zászlóalj parancsnoka utasítást kapott hogy a 19/4. üteg tüzelőállásán át egy fejőrt küldjön a Marki-völgybe.

A hadosztályparancsnok szándéka az volt, hogy hajnalban megbízható egységeket szervezzenek, ezekkel érjék el a Marki patak völgyétől délre húzódó reteszállást, és ha lehetőség nyílik rá, ellentámadással foglalják azt vissza. 22 óra 30 perckor a hadosztályparancsnokság Judinóba került vissza.

1943. január 17-én a páncélos hadosztály részei az egészen korai hajnali órákban Volcsjéről Kamenka irányába vonultak vissza. Mivel a Lóskay-csoport jobbszárnyán nem voltak saját csapatai, ezért ez az egység 7 órai indulással kezdte meg visszavonulását Versina irányában.

A hadosztályparancsnokság 7 óra 15 perckor futártiszt útján kapta meg a hadtestparancsnokság parancsát a visszavonulásra. Azonnal kapcsolatba lépett a 23. könnyű hadosztály parancsnokával a részletek megbeszélése végett.

8 óra 15 perckor az 53/I. zászlóalj parancsnoka jelentette, hogy két orosz zászlóalj harckocsis támadást indított zászlóalja ellen Marki keleti részétől délre, így zászlóaljával a 19/4. üteg tüzelőállásán keresztül délre vonult. Jelentésében azt is megemlítette, hogy az ellenséges orosz harckocsik Judinó irányában haladnak előre.

A hadosztályparancsnok egy lövegszakasszal és egy páncéltörő ágyús szakasszal Judinó északi részén megszervezte a páncélos védelmet.

A 23. könnyű hadosztály parancsnoka Judinóban parancsot adott, hogy a harcképtelen részek és vonatok azonnal vonuljanak hátra. A 12. könnyű hadosztály legénységét különválasztotta, és Karpenkovóra irányította. Utasította a 19. könnyű hadosztályt, hogy a judini és a soncsinói út mentére biztosító egységeket küldjön ki, és kezdje meg visszavonulását Soncsinón át Pilipibe és Tristenkibe. A 23. könnyű hadosztály pedig parancsot kapott az északra eső területek biztosítása mellett az esti visszavonulásra. Eközben érkezett egy jelentés Klch. Drusnyikból, miszerint az ott állomásozó magyar csapatot súlyos orosz harckocsis támadás érte, így a magyar egységek Udarnikba kényszerültek vissza.  Az Udarnikban lévő csapatvonat részek menekülésszerűen áramlottak Judino felé. A 19. könnyű hadosztály parancsot kapott, hogy amennyiben nem tudja használni a Soncsino felé vezető utat, úgy a Szagunyon át térjen vissza. A 23. könnyű hadosztály távozása után 8 és 9 óra között a hadosztályparancsnok parancsot adott vitéz Szügyi ezredesnek, hogy vegye át a Judinóban lévő erők feletti parancsnokságot, és védje a települést mindaddig, míg a hadosztály csapatai Judinót el nem hagyták.

Pálos ezredest utasította, hogy mindenáron tartsa, és védje Klch. Udarnikot, Gáll alezredest csapatával szintén a településre irányította, ahol az egység Pálos ezredes rendelkezésére állt. Nyáry alezredes a parancs szerint Belorusz-Versinába és Leskoffba menetelt, miközben lezárta a Marki felé vezető utakat.

Szügyi ezredest a hadtestparancs lényegéről a hadosztályparancsnok tájékoztatta. Még a 23. könnyű hadosztályparancsnok ottlétekor jelentették, hogy Judinó felé ellenséges harckocsik közelednek, s röviddel ezután a harckocsik tűz alá is vették a települést. Eközben megérkezett Tornahy alezredes az 53/I. zászlóalj maradványaival.

A hadosztályparancsnok, miután meggyőződött arról hogy hadosztályával a kijelölt körletét már csak a Szagunyon át vezető úton érhette el, távbeszélőn értesítette a 23. könnyű hadosztály parancsnokát, kiadta a szükséges parancsokat, és 9óra 45 perckor szűkebb törzsével együtt Kvoscsevatkára indult. Itt bevárta a hadosztály zömének elvonulását, majd dél körül Szagunyba ment, ahol felvette a kapcsolatot a 23. könnyű hadosztály parancsnokával, majd 14 órakor folytatta útját Trisztenkibe. Pilipi előtt utólérte őt a 43. gyalogezred parancsnoka, akinek utasítást adott, hogy Pilipiben gyűjtse össze a 43. gyalogezredet, rendezze a soraikat, és pihentesse a legénységet.

A 13. gyalogezred Soncsinón, a hadosztály többi részei pedig Trisztenkiben gyülekeztek.

Zendy ezredes egyedül érkezett be, és azt jelentette, hogy Lesznovo és Soncsino között ellenséges harckocsik és szánon szállított gyalogság támadta meg a Lóskay vezette csoportot, és a magyar egység teljesen megsemmisült. Hegyeshalmy Fischer tüzérszázados 55 főnyi tüzérséggel érkezett, és jelentést tett arról, hogy orosz harckocsik vonultak be Soncsinóba keleti irányból, de Kamenka felől is orosz harckocsik közeledtek a település felé. Gerhardt őrnagy, a légvágó ágyús osztály parancsnoka jelentette, hogy az oroszok elfoglalták Kamenkát, és a lövegeit gyalogsági támadás folytán fel kellett robbantania. A közben beérkezett német páncélos vadászosztály négy lövegével, a hadosztálytörzs, valamint Hegyeshalmy Fischer százados parancsot kapott Trisztenki biztosítására Soncsino felé. Röviddel ezután a páncélos vadászosztály parancsnoka jelentette, hogy lövegei korlátozott használhatósága miatt nem maradhatott Trisztenkiben. A hadosztályparancsnok parancsa értelmében azonban - mivel a vadászosztály parancsnoka jelentését nem akarta írásba adni -, a vadászosztálynak további parancsig maradnia kellett a terület biztosítása mellett. A hadtestparancsnoksággal nem volt meg az összeköttetés.

Ebben a helyzetben a hadosztályparancsnok elhatározásai és parancsai azok voltak, hogy nem szállásolt el a hadosztállyal, hanem Kondenzovóban rövid pihenőt tartva folytatta menetét Karpenkovón át. Tálékoztatás híján arra számított, hogy az oroszok Kamenkán át törnek előre, és így megakadályozhatják a hadosztály visszavonulását. Ezt közölte a 23. könnyű hadosztály parancsnokával, majd Hegyeshalmy Fischer századost a terület biztosítása érdekében hátrahagyta Trisztenkiben, és 20 órakor Kondenzovóba ment. Ám Kondenzovóban a 23. könnyű hadosztályparancsnokot hosszas keresés után sem találta meg a sötétségben a zsúfolt csapatok között. Azt a tájékoztatást kapta, hogy a parancsnok Olchov-Logba távozott. Miután Szügyi ezredes írásbeli parancsot kapott a tovább menetre vonatkozóan, a hadosztályparancsnok előrement Karpenkovóra.

Az égő Karpenkovóban megállapította, hogy ott német páncélos egységek voltak, amelyek biztosítottak Kamenka felé, így a hadosztály menetét biztosítottnak látva tájékozódás és a hadosztály elhelyezésének biztosítása céljából Olchov-Logba ment.

Olchov-Logban a hadosztályparancsnok felvette az összeköttetést a 26. német hadosztály parancsnokságával. Mintegy 23 óra tájban beérkezett a 23. könnyű hadosztály parancsnoksága is, akik tájékoztatást kaptak az időközben kialakult helyzetről. Később kapott jelentések alapján a a kiadott parancstól eltérően, tekintettel a legénység kimerült voltára és arra, hogy a kondencovói élelmezési raktár ellátmányából részesülhessenek, Szügyi ezredes parancsára hosszabb pihenőt tartott, és csak január 18-án 2 órakor indult el. Ennek köszönhetően a 23. könnyű hadosztály egyes részei megelőzték a 19. könnyű hadosztályt. A hadosztály oszlopát három harckocsis támadás érte. Az egyik ezek közül Kondencovóban kelet felől, a másik Karpenkovótól keletre, a harmadik pedig Karpenkovótól nyugatra történt. Ez utóbbi támadásnál a harckocsik dél felől, Rosszos felől rohamoztak. Az oroszok ezekkel a támadásokkal teljes mértékben szétugrasztották a hadosztály csapatait és vonatát. Az amúgy is kevert kötelékek a hosszú nélkülözések után képtelenek voltak felvenni a harcot, legkevésbé harckocsik ellen. A csapat egy része fogságba került, ám néhányaknak sikerült megszökniük, és áttörve a terepen, elkerülve az utakat csatlakoztak az Olchov-Log felé menetelő oszlopokhoz. Az oszlopot a későbbiekben Alexejevkánál ismét támadás érte, és súlyos vereségeket szenvedtek. E kevert oszlop megállítására, pihentetésére, szétválasztására és átszervezésére nem volt lehetőség, így a legnagyobb rendetlenségben folytatták menetüket, részben a németek által is szétszaggatva Budenyig. Itt egyes csoportoktól elvették a fegyvereiket, hogy harcképes egységeket tudjanak felállítani, melyeket azután Novij-Oszkolba irányítottak. A hadosztályok szétválasztása csak az Oszkol vonalában kezdődött meg, ahol a hadosztályparancsnokság külön feladattal volt megbízva, csakúgy mint Belgorodban és Szumiban, ahol, végtére sikerült a VII. hadtest csapatait külön választva a hadosztályokat is különválasztani. Gyülekeztették a 19. könnyű hadosztály csapatait is, és átvették felettük a parancsnokságot.[156]

 

vitéz Szügyi Ezredes úrnak

Jelentem, hogy a 19. Könnyű hadosztályhoz tartozó emberekből az alábbi kimutatás szerint gyűjtöttem össze honvédeket

13. gyalogezred                                                    31 fő

43. gyalogezred                                                    10 fő

19. könnyű hadosztály híradószázad                      45 fő

 9. kerékpáros zászlóalj                                          1 fő

19. könnyű hadosztály lovasszázad                         9 fő

12. gyalogezred                                                      6 fő

19. könnyű hadosztály sütő oszlop                          1 fő

19. könnyű hadosztály lgv. árkász század                1 fő

19/3. Fogatolt von. oszlop                                        5 fő

19/1. Fogatolt von. oszlop                                        3 fő

19/2. Tüzérosztály                                                  2 fő

19. könnyű hadosztály hadtáp                                 3 fő

összesen          117 fő

Más hadosztályok kötelékeiből még 64 fő van parancsnokságom alatt.Jelentem továbbá, hogy jelenleg Bohus alezredes úr parancsnoksága alá tartozom és 21-én 7h 30-kor a 43./I. zászlóaljjal útba indulunk a fent kimutatott honvédekkel.

943. I. 20. 22h 30’

Szathmáry Király Pál hadnagy

Merre megyünk hadnagy úr ?

Kilőtt ellenséges harckocsi.(Réty fotó.)

Harcolva visszavonulni. (Réty fotó.)

 

Orosz tél, visszavonulás 1943 január

Magyar hősi halott a Nimródon.

Az 1. magyar tábori páncéloshadosztály katonái.

 


A 13.gyalogezred harcai, sorsa az egyes harcjelentésekből jól rekonstruálható.  Az 1943. január 14-én megindított támadás során a parancsnokok zöme elesett, az ezredparancsnok pedig segédtisztjével és egész szűkebb törzsével eltűnt, s feljegyzései is megsemmisültek[157]. Ugyancsak eltűnt a II. segédtisztje is, a III. zászlóalj segédtisztje pedig sebesülten került kórházba. A századparancsnokok közül az I. zászlóaljtól egy hadnagy, a II. zászlóaljtól egy tartalékos zászlós állt rendelkezésre, ugyanakkor a III. zászlóaljtól egyetlen parancsnok sem volt jelen.[158] A 13.gyalogezred harcairól, megsemmisüléséről Gáll alezredes a 13/I.zászlóalj parancsnoka emlékezetből  állította össze tudósítását (az általa korábban a harcok alatt írt feljegyzéseknek ugyancsak nyoma veszett), ennek köszönhetően  egyes események kimaradtak, vagy bizonyos időpontok nem teljesen helytállóak, mert a harcok folyamán Gáll alezredesnek az egész ezredre vonatkozó teljes áttekintése nem lehetett. 1943 január 14-én a gyalogezred Jekatyerinovka, Kolibelka, Volcsje, Marki községekben helyezkedett el. Tőlük északra a 12.könnyű hadosztály volt védelmi állásban. Az oroszok először a 12. könnyű hadosztály védőkörlete ellen indították meg támadásukat, majd reggel nyolc óra után rendkívül erős tüzérségi és aknavető tűz alá vették a 13./III. zászlóalj állásait is.[159] 9 órakor az ezredparancsnok, miután értesült, hogy az oroszok a 13. gyalogezred védőállásait támadják, az ezred balszárnyáról hátrahúzódó reteszállásba rendelte a 13./II. zászlóaljat. A reteszállás megszállása azonban csak a zászlóalj egyes részeinek sikerült, mert hátravonulás közben harckocsival megerősített ellenséges egységek támadtak rájuk. Ezt követően az oroszok minden tartalékukkal együtt Novij Gran Hresztiki irányában törtek előre. 11 órakor az ezredparancsnok tájékoztatta a zászlóaljparancsnokokat, hogy egy harckocsikkal és páncélos vadászokkal megerősített egység készül erőteljes ellentámadásra Novij Gran Hresztiki irányából. Mindeközben a 13./II. zászlóalj hiábavalóan próbálkozott több támadással is birtokba venni a számára kijelölt reteszállást, csak saját veszteségeit növelte. Az este beálltára azonban sikerült valamiképpen rendezni a II. zászlóalj megmaradt részeit, és az egység megszállta a Rácz-tanyát, balszárnyával pedig Ilinka nyugati részére támaszkodott. 18 óra 15 perckor a 13. síszázad a II. zászlóalj bal szárnyára támaszkodva az Ilinka és Jekatyerinovka közötti területet biztosította. 19 óra 30 perckor négy orosz harckocsi ismételt támadást intézett, de a sötét éjszakában sikerült elmenekülnie a fenyegetett III. zászlóalj parancsnokságának, akik Ilinkán keresztülmenve a 8. század parancsnokságára települtek át. 22 órakor a III. zászlóalj parancsnoka zászlóaljának bal szárnyát visszavonta, és megszállta vele a II. zászlóalj jobb szárnya valamint az I. zászlóalj bal szárny közötti területetet. Egy óra múltán öt orosz harckocsi áttört a 175, 2 magaslatnál a kolibelkai út mentén,ahol a III.  zászlóalj védővonala helyezkedett el, és csaknem Kolibelkáig törtek előre  de röviddel éjfél előtt  E támadás egyáltalán nem bolygatta meg az I. zászlóalj védőkörletét, az ellenség visszavonulta után pedig ugyancsak elfoglalták korábbi helyüket a III. zászlóalj katonái is a 175, 2 magaslat környékén.

Akik átjutottak.


A nap eseményeiről a következő összefoglaló készült a hadosztálynál[160]

Woltsche, 1943. évi január hó 14. csütörtök

8h 45 perckor a 12. hop. kérésére 13.gy.e. pság-nak a hop. az alábbi pcs-ot adta távbeszélőn: 13./II.zlj-tól egy szd. egy gp. szak-szal a Rácz tanyához, a zlj. többi része Klch. Sawet-Nitscha-n gyülekezzék. A Rácz tanyához kikülönített szd. egyelőre a 13./II. zlj. az epk. útjján a bal reteszállásra kapott pcs-ot.

9h 50 perckor a hop. repülő beavatkozását kérte.

9h 55 perckor a tü. epk. jelenti, hogy a 179. magaslat környékén az elg. betört. A 175 fknál közelharc folyik. A tü. Perejessheje területére lő. 8h 30 perc óta hk. támadás is folyik. 10h 20 perckor pcs. érkezik a VII. hdt-től, mely szerint Lóskay ezds. átveszi Judio-n két zlj. és két ütegből álló csop. pság-át s azzal a Jewdakowo-i reteszállást fogja megszállni. 14h 45 perckor ho. siszd. av., gp. és npu.raj a 13. gy.e. rendelkezésére bocsájtva Jekaterinowka-n.15h 30 perckor javaslat a hdt.pság nak, hogy a 13. gy.e. balszárnyát kanyaritsa le és végszükség esetén Klch.Sawet-Nitscha DNy-ra vegye vissza. A pság. átvételekor a 12. ho. csapatainak a 19. hop. által ismert helyzete az alábbi: Klcs. 8-e Marta-ban főleg tüzérségből álló körülzárt részek, Jekaterinowka Ény. és Ny. területén a Zendy csop. visszaszorított részei. Etőtl Ny-ra egész Kolomeizowo-ig a 12.ho szétszórt és vezetésnélkül hátraszivárgó részein kívül semmi nem volt, egyedül Krassnajaa Sarja-t tartotta Debreczeny szds. pság-a alatt a 12. lov.szd.kb 60 fő erőben.  A hop. javaslatot tett a hdt. pság-nak a 13./III. és 13/I. zlj-aknak Kolybelka, Klch. Sawet-Nitscha DNy. vonaláig való visszavételére miután ezen részeknek oldala és háta biztosítható nem volt, tartalék a 19.hop-nak már nem állt rendelkezésre és így a két zlj-nak másnapi elvesztésével számolni kellett. A visszavétel útján a 13. gy.e. még meglévő zlj-aiból egy olyan tartalék lett volna képezhető, amellyel Jekaterinowka másnapi védelme alátámasztható lett volna. A hdt.pság válasza: Erre engedélyt a hds.pság-tól kell kérni, addig pcs.: kitartani a végsőkig.

A 19. hop. a ho. szabad balszárnyának biztosítására a hdt. pság-tól Ostmann német birodalmi ezds. útján több ízben erőket kért, melyre a hdt. pság-tól azt az értesítést kapta, hogy a Krammer hdt. felvonulásának biztosítására egy német zlj. Woltschje-t egy zlj. pedig Krutez-t fogja megszállni. [161]

1943. január 15-én éjjel egy órakor kapott engedélyt az I. zászlóalj parancsnoka,[162] hogy a Kolibelka védelmére rendelt páncéltörő ágyúkat - kettő kivételével - az Ilinka-közeli állásokba rendelje, ezt még virradat előtt végrehajtották. Hajnali 2 órakor az ezredparancsnok helyzetközlést adott a zászlóaljparancsnokok részére azzal, hogy a 12. könnyű hadosztálynál német páncélos és gyalogos egységek készülnek támadásra a reggeli órákban. 6 órakor a II. zászlóalj a 19. könnyű hadosztály közvetleneinek egy részével és a 13. gyalogezred egy síszázad szakaszával együtt támadásra indult a reteszállás megszerzésére. A kezdeti sikerek után a támadás egy zászlóaljnyi orosz csapatban akadt el, s ennek köszönhetően a magyar egység eredeti helyére szorult vissza. Röviddel ezek után mindennemű összeköttetés megszakadt az ezredparancsnoksággal.  A teljesen magára utalt zászlóaljat újabb orosz támadás érte hat harckocsival kisérve,  melyek teljesen szétszórták a magyar csapatot, de egy páncéltörőágyú bevetése után megtorpantak, és visszavonultak. Az említett harckocsis támadást megelőzően Ilinka község erős tűz alá került, majd kiégett. Az I. zászlóalj az összeköttetés hiányá miatt nem tudott hatékonyan közbelépni. A soron következő ellenséges támadás szintén az I. zászlóaljat érte. Két századnyi erejű ellenség vette őket tüzérségi és aknavető tűz alá, azonban a támadás már a magyar géppuskák elsütésére összeomlott. 11 órakor tíz orosz harckocsi ismét betört Ilinka községbe, és a páncéltörő ágyúk túl korai tüzelése miatt az oroszok az összes magyar tüzelőállást felismerték, és megsemmisítették. Ezután harckocsik tűz alá vették Kolibelkát is, és egész nap a körzetben maradtak. Ugyanebben az időpontban a III. zászlóalj jelentős részét is  támadás érte, ezért  parancsnokuk a II. zászlóalj részeivel egy magasságba vonta őket vissza. Az I. zászlóalj kitartott eredeti védőállásaiban. Délben a II. zászlóalj parancsnoka Jekatyerinovkába indult, hogy személyesen vegye fel az összeköttetést Pálos ezredessel ezredparancsnokkal. Az I. zászlóalj parancsnoka szintén megpróbálkozott az ezredparancsnokkal való személyes kapcsolatfelvételre. Ő öt járőrt küldött Jekatyerinovkába, de közűlük egyik sem tért vissza. Délután kettő órakor a visszatérő zászlóaljparancsnok azt közölte, hogy Jekatyerinovka orosz kézre került, s már nem találta ott az ezredparancsnokságot sem. Gáll alezredest szűkebb törzsével együtt Szvobodánál szintén támadás érte, s csak kézigránátharcban tudott elmenekülni, de az orosz szakasz parancsnokát géppuskával sikerült lelőniük. A történések után az I. zászlóalj parancsnoka egy felderítőjárőrt küldött Szvoboda községbe, amely azonban a község határán tüzet kapott. Szvoboda ekkorra már lángokban állt. A zászlóaljak közötti összeköttetés változatlan hiánya miatt 3 órakor vitéz Gáll Sándor alezredes,  javaslatot tett a II. zászlóalj parancsnokának, Medlits Rezső alezredesnek[163], hogy mihelyt beáll az éjszaka, az egész egység vonuljon vissza, és Szvobodánál foglaljon el új tüzelőállásokat. Medlits alezredes elfogadta a javaslatot, de mivel sem fizikailag, sem lelkileg nem érezte magát felkészültnek és kipihentnek a feladat végrehajtására, a parancsnokságot vitéz Gáll alezredesnek adta át. Gáll átvette a parancsnokságot, és megtette a szükséges intézkedéseket a visszavonulásra vonatkozóan, így lépcsőzetesen megindították a csapatmozgásokat. Az ellenségtől való elválás sikeresnek bizonyult. A III. zászlóalj zöme  együtt vonult vissza az I. zászlóalj egy kisebb századával. Ők Felcsiky őrnagy parancsnoksága alatt a Don mellé vonultak vissza, mert a 43. gyalogezred védőkörletében lévő Szvoboda község tüzérségi tűz alatt állt. Az I. zászlóaljhoz tartozó egy századdal együtt a III. zászlóalj zöme Milchw. területén tartotta magát, majd az I. és II. zászlóaljjal egyetemben sikerült elérniük Koszki keleti részébe. Itt Gáll alezredes rendezte a kötelékeket, és 21 óra tájban sikerült az összeköttetést is felvennie az ezredparancsnokkal, aki ekkor a 43. gyalogezred parancsnokságán tartózkodott. Az ezredparancsnok elfogadta, és jóváhagyta Gáll eddigi intézkedéseit, majd ismét átvette az ezredparancsnokságot, és intézkedett, hogy a III. zászlóalj és az I. zászlóalj azon részei, mely felett Gáll átvette a parancsnokságot, további utasításig az ő keze alatt maradnak. Utasította továbbá a Medlits alezredes parancsnoksága alatt álló II. zászlóalj-részeket, hogy az összegyűjtött alakulatok embereivel megerősítve helyezkedjenek védelembe Marki és Koszko között a harckocsiárkoknál és attól balra, és ehhez balról csatlakozzon az I. és II. zászlóalj rendelkezésre álló része.

A védelmi felállás éjjel 11-re valósult meg, azonban az alakulat jobb szárnyán egy olyan hézag keletkezett, amiben Babos főhadnagynak sem akkor, sem később nem sikerült megteremtenie az összeköttetést.

Medlics Rezső alezredes, a 13. gyalogezred II. zászlóaljának parancsnoka. Tekintettel arra, hogy a zászlóalj századaihoz csak az én tüzér-figyelőm alatti horhos ösvényén keresztül lehetett lemenni, az alezredes úr is mindig arra járt a legényével, ahogy kezdett besötétedni, ez akkor volt még, amikor nem volt még összefüggő árokrendszer kiépítve, hanem a gyalogszázadok csak támpontszerűen, egymástól az egyes golyószórós rajok 50-100 méterre voltak egymástól, nappal ott közlekedni nem lehetett. Így az alezredes úr lefelemenet mindig megállt, elővette a dózniját átadta nekem és azt mondta, hogy sodorjál egyet. Elszívtunk egy cigarettát és a sötétedésben elindult az illető gyalogszázad körletét minden fegyveres kíséret nélkül bejárni. Egy ízben meg is kérdeztem: „ Alezredes úr! Nem tetszik félni a sötétben kóvályogni az állások között?” Azt mondta ere: Dehogynem félek, de hát mit szólnának a katonáim, ha én fegyveres kísérettel járkálnék közöttük, még jobban félnének, s meg látják, hogy én a legényemmel mászkálok itt, Ők se félnek annyira. Nagyszerű remek katona és ember volt. A derékszíján volt egy kis pisztolytáska (olyan társaságbeli), talán nem is volt benne pisztoly. A visszavonulás során, ahogy nekem elmesélték, egy rövid pihenőn, leült egy hóbuckára, s következő pillanatban már nem volt, egy orosz akna agyonvágta. Egyike azon törzstiszteknek, aki után az emberei és én vakon mentünk volna bárhová.[164]

A hadosztályparancsnokság a következő nap történéseit a következők szerint foglalta össze

Judino, 1943. évi január ho 15. péntek

6h 40 perckor a 13. gy.e. jelenti, hogy Pterowskaja-tól D-re hk-k gyülekeznek.

8h 50 perckor a 13. gy.e. jelenti, hogy az Ilinka-i völgyben sok hk. /:35?:/ támad.9h 15 perckor a 13. gy.e. jelenti 3 fogoly bemondása szerint 3-4 ho. támadott 30-40 hk-val.9h 25 perckor kb. zlj-nyi erő Krassnaja Sarja-t tád-ja.

9h 30 perckor Krutez-en egy német zlj.Ostmann német ezds. értesíti a hop-ot, hogy a Krutez-en lévő német tü.e. pság. alárendelve a 19. k.hop-nak.

A 19.pet. szd. Sswoboda-ra rendelve, tudjon hatni Jekaterinowka és Ilinka felé. 9h 45 perckor Klch. 8-e Marta-ból Petrowskaja, Michailowskij és Kolomenzowo felé három menetoszlop menetel. Hk-k Jekaterinowka-ra támadnak.10 h-kor a 43.gy.epk-on keresztül Lészay ezds-nek parancs: a 12.k.ho. részeivel szállja meg Koski-tól D-re lévő reteszállást.

10 h-kor a 43. gy.epk. jelenti, hogy 30 hk. kíséretében támad az elg. a 13./II. zlj. visszavonul Sswoboda-ra, benyomása, hogy az elg. nagyobb erővel Marki felé fog támadni.10 h 10 perckor a hop. a hdt. a hdt. vkf-től lövész zlj-ak előrevonását kérte és feltétlenül erős légi támogatást.10 h 25 perckor a 13.gy.e. sgt. Pelle szds. jelenti, hogy az epság. közelharcba bocsájtkozik az úttól É-ra lévők Sswoboda-ra, a D-re lévők Koski felé szorulnak. Az Ilinka völgyben is támad 6 hk. Ezzel az ök. a 13.gy.e. pság-gal megszakadt.10 h 30 perckor a helyzet Jekaterinowka-n felborult.” Erről a jelentést leadták a hadtest vezérkari főnöknek.[165]

A 43. gy.e. jelenti, hogy Lóskay csop. végei most érkeznek be. A 43. gy.epk. a Jekaterinowka-i helyzetről állandóan tájékoztatva van. A hop. parancsa a 43. gy.epk-nak:Koski-tól D-re reteszállást megszállni, 53/I.zlj. tart. századával Sswoboda-tól 1 km-re Ény-ra lévő nyereg és 177 fok vonalában felvételi állást foglaljon ahova a Sswoboda-n lévő pc. elhárító lövegeket is rendelje.

 A 13. gy.e. részeivel Kolybelka lés az Ilinka völgy D. lejtje vonalát feltétlenül tartani kell.A tü. Petrowskaja D. és Klch. 8-e Marta DNy. területére erős tűzcsapások leadására volt utasítva.[166]

1943. január 16-án Babos főhadnagy  szárnyát 1 óra körül hajnalban ellenséges támadás érte, de Babos visszaverte az oroszokat. Reggel 6 órakor a Bodnár főhadnagy által kiküldött felderítőjárőr jelentette, hogy hogy Koszkiban három zászlóaljnyi oroszt észlelt, és rengeteg harckocsi is gyülekezik. Nem sokkal később három harckocsi kísérelt meg előretörést Marki irányába, de egyikük aknára futott, és felrobbant, mire a másik kettő visszafordult. 10 órakor újabb próbálkozás történt az ellenség részéról. Ezúttal egy harckocsikkal megerősített zászlóalj támadt, de a próbálkozás szintén sikertelen maradt. A támadás elhárításában egy német páncélvadász szakasz is közreműködött. Az imént említett támadást az oroszok az úgynevezett „Sztalinorgonával” is támogatták, és ezeknek a harci eszközöknek köszönhetően szinte teljes mértékben kiégették a községet. Az orosz csapatok további zászlóaljakkal megerősítve újabb támadást intéztek Markira. E támadás elől a faluban lévő és a délelőtt folyamán eredményesen védekező német páncélvadászok Marki-Dél irányába kitértek. A magukra maradt magyar alegységek, illetve azok maradványai megkezdték visszavonulásukat Judino irányába. Ez volt az egyetlen lehetséges lépés, hiszen a magyarok semmiféle páncélelhárító eszközzel nem rendelkeztek, az orosz támadást pedig harckocsik kisérték. Az ezred parancsnokság szándéka az volt, hogy a visszavonulást Marki-dél peremvonalnál megállítják és védőállást foglalnak el[167] A peremvonalon körülbelül egy zászlóalj erejű gyalogság gyülekezett amelyik Koski és a Don között vonult vissza. Azt senki sem tudta akkor megállapítani, hogy ezek kik lehettek. Szügyi  ezredes[168] parancsot adott Gáll alezredesnek, hogy egy szakasz erővel fedezze a visszavonulást, és ezzel tegye lehetővé a peremvonalon a védelemre való berendezkedést. Eközben azonban Markira ismét orosz harckocsik törtek, melyek mögött jelentős számú gyalogság haladt. A harckocsik megjelenése pánikszerű hangulatot váltott ki a visszavonulókból, a visszavonulás azonban úgy ahogy sikerült, mert az utóvédül kirendelt szakasz az oroszok előrevonulását jelentősen lelassította. A peremvonalon Szügyi ezredes a visszavonulókat sajnos nem tudta feltartani, az utóvédül hátrahagyott csapatrészt pedig az ellenség bekerítette, így a szakasz visszavonulása szinte reménytelenné vált. Drámai események következtek. A peremvonal mögé visszavonult német páncélvadászok észlelték az utóvéd csapatrész szorult helyzetét, ezért ismét előrevonultak Marki délre. És  a szakaszból néhány katonát, köztük Gáll alezredest is a harckocsikra felvéve az oroszok gyűrűjéből kimentették.

Visszavonulás.. A szerencsések akik a páncélosra felkapaszkodhattak.
(Réty János fotója.)


Bolyongás a végtelen hósivatagban.(Réty fotó.)

 

A „felmentő páncélosok” (Réty fotó.)

Sajnos nem mindenki tudott megmenekülni. Azok a 13-asbeli katonák, akiknek nem sikerült a harckocsikra felkapaszkodnia, Veri Marki irányába próbáltak menekülni, sorsukról azonban senki sem tudott a továbbiakban biztosat. A magyar csapatok visszavonulása megállíthatatlanul folytatódott. Az ellenséges gyűrűből kimenekült Gáll alezredes és a vele lévő katonák Drushanyijban gyülekeztek. Ide körülbelül egy század erejű gyalogság verődött össze. Gáll alezredes embereivel elindult Jugyinó felé, mert úgy tudta, hogy a 13. gyalogezred ott gyülekezik. Jugyinó felé találkozott össze az ezredsegédtiszttel, akitől végre biztos tájékoztatást kaphatott, és főleg utasítást arra, hogy Jugyinóban gyülekeztesse a visszavonulókat, és kötelékeiket rendezze. Jugyinóban találta már Medlits Rezső alezredest, és együttesen mintegy 600 főt sikerült összegyűjteniük. E drámai nap éjszakája a kötelékrendezéssel telt el. Másnap. azaz január 17-én a helyzet áttekintése és a gyalogezred további rendezése érdekében a 19. hadosztályparancsnok kiadta utasításait. Így véglegessé vált, hogy a 13. gyalogezred gyülekeztetett katonái Gáll alezredes parancsnoksága alatt átvonulnak Drushanyijba. Mielőtt azonban a parancs végrehajtását megkezdhették volna, Gáll alezredes feladata akként módosult, hogy szállja meg Jugyinó község északi részét, fedezze az 53./I. zászlóalj visszavonulását, majd ő maga a 13-asokkal vonuljon Kondenzovó irányába.[169] A védelemben lévő 13. gyalogezred katonái 11 óra körül észlelték, hogy tizennégy ellenséges harckocsi tart védőállásaik felé. Figyelemmel arra, hogy a védőknek semmiféle páncélelhárító fegyverük nem volt, a harckocsik megjelenése óriási pánikot idézett elő, a kötelékek lényegében ebben a pillanatban véglegesen felbomlottak, és azokat a későbbiek során már egyáltalán nem tudták rendezni. A veszteség tragikus méreteket öltött. A Jugyinónál harcban állók közül mindössze négy tiszt tért vissza, a legénységnek pedig a 75%-a odaveszett. Kondenzovóba Gáll alezredes két tisztjével és néhány legénységbeli emberével érkezett be a későesti órákban. A csapatokat, a köteléket sajnos nem sikerült rendezni, össze is keveredtek, 19., illetve 23. hadosztálybeliek, és ez a tömeg január 18-án hajnalban pánikszerű visszaözönlésbe kezdett. Itt már a hideg, a fegyvertelenség, az éhség teljesen kifordította a katonákat emberi mivoltukból. olyannyira, hogy Sumankavónál kétezer halálra rémült, fegyverét eldobált magyar katona megadta magát körülbelül negyven orosznak. Ezt a megdöbbentő eseményt Gáll alezredes és két tiszttársa észlelte. Gáll alezredes nem mindennapi bátorságról tett tanúbizonyságot a következő percekben. Két tisztjével és a maradék húsz emberével megtámadták azt az negyven fős orosz csoportot, melynek magyar katonák megadták magukat. Az akció teljes sikert hozott, az ellenséges katonákat megsemmisítették. Gáll alezredes a kiszabadított katonáknak parancsot adott fegyvereik összeszedésére, és megkezdte a sorok rendezését. Ekkor azonban ismét feltűnt három harckocsi, amelynek megjelenése olyan tömegőrületet váltott ki, hogy a katonák ismét eldobálták fegyvereiket, és a pánikon, a fejvesztettségen már Gáll alezredes sem tudott úrrá lenni. Egyenlőtlen küzdelem kezdődött, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni. Az orosz harckocsikat követő gyalogság a fegyverét eldobott katonatömeget teljesen felmorzsolta, majd az ellen a huszonöt-harminc fő ellen fordult, akik a fegyvereiket megtartották, és Gáll alezredes parancsnoksága alatt megpróbáltak menekülni. Az orosz harckocsik géppuskái ezt a kis csapatot is szinte teljesen megsemmisítették. Csak Gáll alezredes és egy ismeretlen tizedes maradt sértetlen, valamint súlyosan sebesülten, de életben maradt Szodoray főhadnagy és Rédey főhadnagy. E négy bátor katona ekkor esett fogságba. A sebesülése miatt menekülésképtelen tiszteket az oroszok szánra rakták, és azonnal elvitték. Gáll alezredest egy összeterelt hadifogolytömegbe állították. Ez a kiváló katona ekkor ismét nem mindennapi bátorságról tett tanúbizonyságot. Nem törődött bele abba, hogy ő fogságba került, és azonnal szervezkedni kezdett a többi fogságba esett tiszt felé, hogy támadják meg a kísérő őröket, és  a fogságból törjenek ki. Erre azonban egy tiszt és egy ismeretlen tizedes kivételével senki sem volt hajlandó.[170] Gáll alezredes szökése sikerült, két napig bújkáltak az erdőben, majd Tatarinónál egy német alakulathoz csatlakoztak, és január 22-én elérték Novi Oszkolt. Novi Oszkolban körülbelül kétszáz gyalogos katona tartózkodott a 13. gyalogezredből. Ezen állomány fölött Gáll alezredes a parancsnokságot átvette, és Legeza János vezérőrnagy, hadtestparancsnok uatsításának megfelelően fölkészült az Oszkol folyó mentén Kolubinó védelmére. A 13-asokhoz más csapattestektől is rendeltek alakulatrészeket, és így kiegészülve harmincöt tiszt és hatezer fő legénység Lóskay Ferenc ezredes parancsnoksága alá került. Január 22-től kezdve tehát nem beszélhetünk többé 13. gyalogezredről, mert ezen  gyalogezred, mint önálló csapattest lényegében megszűnt. Nem érdektelen azonban, hogy a 13-asok töredéke, egyesítve a többi töredék csapattesttel milyen sors elébe nézett.

A 13-asok január 28-án Porgomeznél a hajnali órák óta keményen visszaverték az orosz csapatok támadásait. Jeleskajanál ez egy másik alakulatrész szárnyán nem harcoltak olyan keményen. Az ellenállás megtört, és a pánikszerű visszaözönlést csak erélyes rendszabályokkal sikerült letörni, és az eredeti védőállásokat elfoglalni. A délelőtt folyamán a Pogromeznél védelemben lévőket megsemmisítették. A községet védő 13. gyalogezredbeli századnak csak néhány embere tudta magát Gáll alezredes parancsnoksága alatt az ellenséges harckocsik gyűrűjén áttörni. E néhány katona és Gáll alezredes elérte Proharovkát, majd Nedrigajlovot, ahol ismét a 19. könnyű hadosztályparancsnokság parancsnoksága alá lépett.

A visszavonulás drámai  napjai.(Réty fotó)

Visszavonulás…(Réty fotó.)

Alexejevka 1943 január vége.(Réty fotók.)

 

Miként alakult a felváltott 43/I. zászlóalj további sorsa ? Pontosan nem rekonstruálhatóak az események, mert a zászlóalj naplója a Nyikolajevkai páncélos támadásnál elveszett.[171]  Bohus alezredes a zászlóalj parancsnoka utólag különböző feljegyzésekből tudta összeállítani harctudósítását. 1943 január 8.-án érkezett meg az arcvonalba a felváltó 12/I. zászlóalj. A rozsnyóiak teljes fegyverzetüket, valamint a téli felszerelésüket átadták, majd január 12.-én berakás céljából Nyikolájevkára irányították. Január 13.-án hajnali 5 órakor indultak el. Az éjszakát Trisztenkiben töltötték. A hadtestparancsnokság úgy rendelkezett velem – írta harctudósításában Bohus alezredes – hogy zászlóaljammal a hadtestparancsnokság közvetlen védelmét lássam el. Ennek értelmében január 15.-én megérkeztünk Karpenkovóba ahol Kovács Tibor vezérőrnagy parancsnoksága alá léptem. Január 16.-án a község külső védelmét láttam el, majd másnap Szász ezredes parancsa alapján a hadtestparancsnokság épületeit védtem, azzal hogy egy esetleges visszavonulás esetén azokat gyújtsam fel. Még ezen a napon a 12.könnyű hadosztály parancsnoka Lészay ezredes vette át a parancsnokságot a zászlóalj felett Tőle azt a parancsot kaptam, hogy első lépcsőben a 19. és a 23. könnyű hadosztály, második lépcsőben a 12. könnyű hadosztály gyülekezik. Hátramenet esetén a sorrend 12,19,23. Este azt jelentették, hogy a 19. és a 23. hadosztály részei már a községen vonulnak át. Megbeszéltem Lészay ezredessel, hogy eltérő parancs híjján a 19. és a 23. hadosztály felzárkózását követően én is indulok. Összekötetés hiányában öntevékenyen az éjszaka folyamán elrendeltem az indulást. Ebben megerősített Palotás százados[172] aki azt mondta, hogy a harckocsiezred 18.-án este Nyikolajevka felé támad, azért hogy áttörjék magukat saját seregtestükhöz.[173] Úgy terveztem, hogy a harckocsiezredhez felzárkózom és az áttörésben részt veszek. 17.-én este 21 órakor kezdte meg zászlóaljam a menetét, hajnalban Tatarinoban Legeza János hadtestparancsnoknál jelentkeztem. Legeza vezérőrnagy Ilinkára irányított. Ilinka felé repülő támadást kaptunk, emellett menetünket lassította az úton összetorlódott járműtömeg. Jelezték hogy az ellenség Nyikolajevka köré gyűrűt vont. Elhatároztam, hogy járműveinket fedezettel hátrahagyom és a jelen levő páncélos részekkel áttöröm magam a gyűrűn. Miután a saját páncélosok kaput nyitottak a kitörésünk sikerült, bár helyenként puskatüzet kaptunk, de ezeket a biztosító járőrök elnémították. A hátrahagyott járműveink is megindultak, de az ellenség ismételt támadása miatt tetemes veszteséget szenvedett. A két páncéltörő ágyúnk felvette a harcot, ennek során mindkettő megsemmisült. Vesztség két sebesült és nyolc eltünt. Január 19.-én hajnalban Ilinkán elszállásoltunk, majd még aznap Bugyonnyijba meneteltünk, itt körvédelemben vettünk részt Innen a 23. hadosztály parancsnoksága alatt Novi-Oszkolba meneteltünk, ismételten körvédelemben vettünk részt, maj Mihajlovka érintésével Belgorod és Szterleckoje irányába vonultunk.Ez időponttól lényegében harci cselekményben nem vettünk részt, hanem a 19. hadosztály parancsnokság rendelkezései szerint érkeztünk az újjászervezési területre.[174].

A kép bal szélén Moldoványi Gyula főhadnagy.

43-as honvédek a védőállásban.

 

 

A 43/I. zászlóalj kivonulása az arcvonalból. (Moldoványi Gyula képei.)

 

(vitéz Gáll Sándor alezredes harctudósítása)

Harctudósítás

Az 1943.évi január hó 14-én meginditott orosz támadásról és az ezt követő visszavonulás alatti harcokról részletes,kimeritő "harctudósitás"-t szerkeszteni nem tudok és ezt a zászlóaljak se  tudják összeállitani, a parancsnokokban beállott óriási veszte- ségek miatt. Az eph. segédtisztjével és egész szükebb törzséveleltünt és összes feljegyzései megsemmisültek.Ugyancsak eltünt a II. és III. zlj. parancsnoka és a II.zlj. segédtisztje is, a III.zlj. segédtisztje pedig sebesülten kórházba került. A szd. pk-ok közül az I.zlj-tól egy hdgy., a II.zlj-tól egy tart.zls.  van jelen, a III.zlj-tél egy szd.pk. sincsen aeg. Igy a j elenlévc tisztek a zlj-ak "harctudósitásá"-nak megszerkesztésére képtelenek. Az akkori zlj .pk-ok közül csak magam vagyok az ezrednél,, igy ezen harctudósitás gerincét a saját visszaemlékezésem alap- ján állitottam össze,kiegészitve a meglévő tisztek és tiszthe- lyettesek jelentései alapján. A saját segédtisztem /:13./I.zlj.:/ is - sebesülten- hadifogságba került, vele együtt az elg. kezébe . kerülhetett az addigi harcokra vonatkozó feljegyzéseim is,ha  megsemmisíteni azt nem tudta. Igy előfordulhatott, hogy a harctudósitásból egyes események kimaradtak, mivel a harcok folya- mán az egész ezredről állandóan áttekintésem nem volt, valamint  az is előfordulhat hogy az egyes, időpontok nem teljesen helyt- állóak, mivel csak visszaemlékezés alapján lettek lerögzítve.

1943. január 14-én.

Az ezrednek a támadás elötti helyzetét az I.sz.vázlat  tünteti fel.Az ellenség a támadását a bal szomszéd 12.k.ho./könnyű hadosztály/ védőkörleté­re indította meg. 6 h10 I-től kb. 8 h 45 I-ig igen erős tü./tüzérségi/  és av./aknavető/ pergőtüzet zuditott a 12.k.ho. védőkörletére és igen  élénk tü. és av. tüz alá vette a 13./ lll.zl j . állásait is. 6 h 3o I, Az epk. az e.tart. 13./ II.zlj-at riadókészült­ségbe rendelte,a 13./ I.zlj-nál eddig tart.viszonyban levő 4.szd-ot is hátravonva, a Il.zlj .pk. harcálláspontj ára. 9 h-kor az epk. a 13./ II.zlj-at az e.b.szárnyárcl hátra­huzódó reteszállás megszállására rendelte, mivel már értesitést  kapott arról,hogy a b. szomzéd 18.gy.e. védőállásába az elg.betört.Az e. arcvonala elött-az elg. részéről-támadási  kisérlet nem történt. A 13. / II.zli . a reteszállást csak része ivel tudta megszáll- ni,mert a megszállás közben hk-al megerősített több zlj. erejü elg, támadása bontakozott ki ellene, amely a reteszállás mögötti / ; Rácz tny-tcl DK-re 800 m-re :/ horhosba visszaszorította. Egyes részei az elért reteszállásban megkapaszkodtak,  Az elg. 16 h-ig a Rácz tanyát nem érte el, minden tartalékával  Nowij .Gran Chrestiki felé tört előre. A bal szomszéd e.j.századának egy kis része még az eredeti állásában tartja . magát ,14 h-ig.11 h-kor az epk. a zlj. pk-okat tájékoztatja a 12.k.ho-ná1  előállott helyzetről és közli, hogy Now.Gran Chrestiki irányából egy hk-kal és pc.vadászokkal megerősitett erőteljes ellentád.fog hamarosan megindulni.13./ II.zl j . a nap folyamán több ízben megpróbálta a reteszállást támadással birtokba venni, de az óriási veszteségek ellenére sem sikerült, sőt a reteszállásban már megkapaszkodott kisebb részek is vissza lettek vetve. Az este folyamán a II.zlj.  pk. megmaradt részeit rendezi és megszállja a Rácz tny-tól Dk-re  levő magaslatot, b.szárnyával Ilinka Ny-ra támaszkodva. 18 h 15 I-kor a 13.siszd. a II.zlj.b.szárnyára támaszkodva  biztosit Ilinka és Jekaterinowka között.

19 h 30-kor 4 orosz hk. támadást intézett a III.zl j .pk.háp-ja e11en.Az zlj.pk-r.ak törzs évei egyetemben sikerült a sötétségben elmenekülni és háp-ját Ilinka-n keresztül a 8.szd.harcálláspontjára áttelepiteni. Ezt az ezredparancsnokságnak is az l.zlj .pk. közvetítésével jelentette. 22 h-kor a III.zlj.pk. a zlj-án.ak b.szárnyat visszavonta  és a Il.zlj.j.szárnya,valamint az I.zlj.b.szárnya közötti te­rületet / : 175.2.magp.:/ szállta meg. 22 h 30-kor Jekaterinowka községet "Sztalinorgoná"-kal lőtték, egypár házat felgyújtottak. 23 h-kor 5 orosz hk, a 175.2 magp-nál a III.zlj. védővonalát áttörve, a Kolybelka-i út mentén, majdnem Kolybelka-ig előretört, de 24 h-kor visszavonult. Ezen hk. tád. az I.zlj.védőkörletét egyáltalán nem ingatta meg, a hk-k visszavonulása után pedig a  III.zlj.küzdői is újból elfoglalták a 175.2. magp. területén lé-  vő védőállásukat. Az éjszaka folyamán más esemény nem történt.


1943. január 15-én .

1 h-kor az epk.engedélyt adott az I.zlj. pk-nak, hogy a Kolybelka védelmére védőállásban levő pct.á-at-2 kivételével - a2.sz.vázlaton feltüntetett állásba rendelje. Ezt még virradat előtt sikerült végrehajtani. 2 h-kor az epk. helyzetközlést ad a zlj.pk-ok részére  és közli, hogy a l2.k.ho-nál német pc. és gyalogos csapatok  hajnalban, vagy a kora reggeli órákban ellentád-t hajtanak végre. 6 h-kor a II.zlj . a 19.k.ho.s iszd. egy részével és a  13.gy.e. siszd. egy szak-ával megerősitve támadásba ment át,  a reteszállás birtokbavétele céljából. A tád. eleinte szépen  haladt előre, de 7 h-kor egy zlj. ellentád-ásában elakadt és eredeti helyére visszadobatott. 7 h 15 1-kor az epság-gal, úgy a távbeszélő, mint a rádióök. megszakadt. 8 h-kor 6 orosz hk. Ilinka község ÉNY. irányából betört a községbe, a II.zlj. megmaradt részét szétszórta, de a pct.á. tüzében megtorpant és visszavonult. Ezen hk. tád-t megelőzően 8 "Sztalinorgona" lőtte Ilinka község ENY. részét és azt fel- gyújtotta. A "Sztalinorgonák"-nak tüzelőállásába vitelét jól lehetett látni az I.zlj.pk. és tábori á.üteg tüzelőállásából, de az epság-gal és a tü.o. többi ütegeivel való ök.hiánya miatt, csak a tábori.á.ü, tudta - közvetlen irányzással - tűz alá venni, teljesen hatástalanul. A II.zlj.pk. az I.zlj.pk. háp-já- ra helyezte át h áp-ját. /:3.sz.vázlat.:/ 10 h-kor az I.zlj . közép szd-ára /:Kolybelka ÉK.:/ 2 szd. erejű elg. tád-t kísérelt meg tü. és av. tűztám. nélkül, azonban a támadók a főellv-unkat seholsem tudták elérni, a tád. már a gp-ák tüzében összeomlott. 10 h-kor a 175.2 magp. területén 8 orosz löveg nyilt  tüzelőállásba ment. Ugyanaz volt a helyzet, mint a "Sztalinor- gona," tüzelésénél, csak a tábori á.ü. tudta tűz alá venni, eredménytelenül. 11 h-kor 10 hk. ismét betört Ilinka községbe a 175.2 magp. területéről. A pct.á k tüzüket nagyon korán nyitották meg, így tüzelőállásukat idő elött elárulván, mind megsemmisültek. Egy részüket a hk-ik ,valamint a nyilt tüzelőállásban levő ü ek kilőtték, más részüket a hk-ik legázolták. A hk-ik Ilinka DK-ről  tűz alá vették Kolybelka községet, majd Ilinka községben fel- alá járkálva, egész nap a községben maradtak. 11 h-kor a 2/3 III.zlj-at, melynek az ök-ése a II .zlj-al megszakadt kb. 2 szd. erejű elg. Ilinka községből oldalba támadta. A zlj.pk.a zlj. ezen részét a II. zlj-al egy magasságba viszszavonta. /:3.sz.vázlat:/ Az I.zlj. eredeti védőállásában ki- tartott. 12 h-kor a II.zlj.pk.utba indult Jekaterinowka-ra, hogy az  epk-al az ök-t személyesen felvegye.

12 h-tól úgy az e. arcvonala előtt, mint mögötte csend van, fogatolt és motorizált vonatrészeket lehet látni Jekaterinowka  irányába előremozogni. A nap folyamán a 13./l.zlj.pk. 5 ök.jör-t küldött Jekaterinowka-ra, az epság-gal való ök. felvétele céljáből, de egyik  sem tért vissza. Így az epk-al 7 h 15 1. ota semmi ök-ben nem  volt egyik zlj.sem. 14 h-kor a II. zlj.pk. visszaérkezik az I. zlj.pk. háp-jára  és közli, hogy az epk. háp-j át elérni már nem tudta, mert Jekaterinowka-t az elg. elfoglalta.

Őt magát, valamint szűkebb törzsét Sswoboda ÉNY-on egy szdk. erejű elg. megrohanta, amely  elöl csak kgr.harc árán tudott megmenekülni.Az orosz saak.  tiszt pk-át a zlj.sgt. gépi-al lelőtte. 14 h 15 I-kor az I. zlj.pk. egy fejőr-t/felderítő járőrt/  küldött ki Sswoboda községbe, amely azonban a község K. szegélyéről tüzet kapott.

 A község maga lángokban állott.15 h-kor az I. zlj.j. küzdő szd.pk-a jelenti, hogy az ök-e  j-ra az 53./ I.zlj-al megszakadt,mert a zlj.b.szárnyát visszavont ák .15 h-kor az I.zlj .pk. / :vitéz Gáll Sándor alez. javaslatot  tesz a II. zIj.pk-nak, Medlits Rezső alez-nek, mint rangidős zlj.pk-nak, hogy a sötétség beálltakor az egész e. vonuljon vissza, törjön  át Ssoboda-nál és foglaljon új tüzelőállást Koski EK-en. Javaslatát a következőkkel indokolta: "A reggeli órákban jelzett német ellentád. vagy nem sikerült ,vagy egyáltalán meg sem indult. Erre mutat a Jekaterinowka irányában látható nagy elg. gk. és kocsioszlop  forgalom. Ha az e. ellen - hátulról - egy elg. tád. megindul, azt a tü-el való ök. hiányában kivédeni nem lehet. A pc.elháritó fegyverek  hiánya még súlyosabbá teszi a helyzetet. Ha az e.a sötétség leple alatt visszavonul, Sswoboda-nál át tudja törni magát, mert az  még nagy erőkkel megszállva nem lehet és a hk.tád. veszélye sem  olyan nagy, mint nappal. Egy esetleges reggeli visszavonulás, pe. elhárító fegyverek hiányában teljesen reménytelen." Medlits alez. a javaslatot elfogadta, de mivel úgy fizikailag, mint lelkileg annyira ki volt merülve, hogy az e.felett a  pság-ot átvenni nem tudta, utasította vitéz Gáll alez-t az epság.  átvételére.15 h-kor az epság-ot átvettem és a következőkben intézked­tem;"16 h 30 I-kor a III. zlj. kezdje meg a visszavonulását Sswoboda-n keresztül, egy szd-al biztosítson SSwoboda Ny-on. Ez a szd.  a vivon-t mint uvéd. folytatja. Saját elhatározásomból a táb.á.ü,  felett is átvettem a pság-ot / :3 löveg, egyet a nap folyamán kilőttek:/ amelyből egy löveget a III. zlj.pk. alá rendeltem, 2 lö- veget pság-om alatt tartottam. A III. zlj. visszavonulásának megkezdésével egyidőben megkezdi a még az eredeti állásában lévő I. zlj.b.szárny szd-a szállásal kiürítését szak-onként, majd ezt követi a közép és j.szárny  szd., ugyancsak lépcsőzetesen,szak-onként. Gyülekezés háp-omon , további pcs-ot ott kapnak. Az elg-től való elválás sikerült. A III. zlj.zöme azonban Felcsiky örgy.pság-a alatt - lehúzódott a Don mellé és ott vonult vissza, mert Sswoboda községet a 43.gye.védőkörletében lévő tűz alatt tartotta. A III. zlj-al vonult vissza az I. zlj. egy szd-a is. Az I. zlj. és az útközben magamhoz rendelt II. zlj. megmaradt részei pság-om alatt Sswoboda irányába vonultak vissza, de mivel a község még mindig saj.tü.tüz alatt állott, a községet kikerülve az úttól K-re levő horhos felhasználásával hajtotta végre a vivon-t. A III. zlj. zömét és az I. zlj ból egy szd .erőt az 53. I. zlj. pk-a visszatartott és Milchw. területén - a pság-ot felettük át részei véve védelemre rendelt. Az I.zlj.zöme a I1. és III.zlj. elérték Koski K-et. Itt rendeztem a kötelékeket és a 43.gy.epk.háp-ján tartózkodó valóságos epk-al az ök-t 21 h-körül személyesen felvettem. Az epk.ur eddigi intézkedéseimet - helyeslőleg - jóváhagyta, az epság-ot ismét átvette és a következőképen intézkedett; "A III. és I.. zlj nak azon részei, melyek felett az 53./ 1. zlj .pk.a pság-ot átvette, további intézkedésig ott maradnak. A II.zlj.részei - Medlits alez. pság-a alatt - megerősítve az összegyűjtött ek.ala-ok embereivel, helyzekedjenek védelembe Marki és Koski között a hk. ároknál és attól b-ra, ehhez b-ról csatlakozzon az I. zlj. és a III. zaj. rendelkezésre álló része. Ezen védelmi csoportositás 23 h-ra felvétetett. J-ra egy több km-es hézag keletkezett, amelyben a j.szárnyon levő Babos  fhdgy. sem az éjszaka folyamán, sem másnap d.e. ök-t teremteni nem tudott. B-ra a de. folyamán egy ismeretlen zlj. ellentád-t  hajtott végre, eredményéről tudomásom nincsen.

1943. január 16-án.

1 h-kor a j.szárnya / Babos fhdgy.:/ kb. 2 szd. erejű elg  támadást hajtott végre, amely azonban visszaveretett. 6 h-kor a Bodnár fhdgy. pság-a alatt kiküldött fejőr jelenti  hogy Koski-ban 3 zlj. erejű elg. és sok hk, gyülekezik.

7 h-kor 3 hk. előretörést kísérel meg Koski-ból Marki irányába, de a két község között levő hk. ároknál az első hk. aknára szaladt és felrobbant, mire a másik kettő visszafordult. 10 h-kor egy hk-ikkal megerősített zlj . tád. Marki É-ra.

Ezen tád. ugyancsak vissza lett verve. A. tád. elhárításában közreműködött egy német pc. vadász szak. is.

Ezt a tád-t az oroszok "Sztalinorgoná"-val is támogatták,amellyel a községet árasztották el és gyújtották fel. 13 h-kor, az elg. még kb. 2 zlj-al megerősítve tád-ást Markira megismételte. Ezen tád. elöl a német pc. vadászok Marki D-re,  a Judinó felé vezető utra kitértek és így a hk-al támogatott támadást a pc. elháritó fegyverek nélkül küzdő gyalogság felfogni nem  tudta, megkezdette fokozatos visszavonulását Marki-n keresztül,  Judino irányába. A 43.gy.e.pk-a az összes visszavonulók felett átvette a  pság-ot és az volt a szándéka, hogy a Marki-tol D-re lévő perem-  vonalon megint védőállást foglal. A peremvonalon már kb. egy zlj. erejű gyalogság gyülekezett, amelyik Koski és a Don között vo­nult oda vissza,/ Hogy melyik ala. volt megállapítani nem tudtam, mert mire én oda érkeztem, nem találtam ott. A 43.epk-ától pcs-ot kaptam, hogy a visszavonulást Marki  D-en egy szak-al fedezzem és ezzel tegyem lehetővé, hogy a peremonalon védelemre tudjon berendezkedni. Közben az orosz hk-i Marki-ba előretörtek, több z1j. É-ról követte őket és Marki K-en levő erdőből is egy zlj. nyomult elő,  azon nyilvánvaló céllal, hogy a visszavonulók útját elvágja. A visszavonulás ekkor pánikszerűvé vált, de azért sikerült, mert az  utóvédnek kirendelt szak. ezen zlj. előnyomulását alaposan meglassította. A peremvonalon azonban a 43.epk. a visszavonulókat feltartani nem tudta. Az utóvéd. szak-t az elg. közben teljesen bekerítette, így a visszavonulásunk lehetetlenné vált. Az időközben a  peremvonal mögé visszavonult német pc. vadászok észrevették ezen szak. szorongatott helyzetét, ismét előretörtek Marki D-re  és egy párunkat hk-aikra felvéve, az elg. gyűrűjéből kihoztak. A  többi Wech. Marki. irányába próbált menekülni, sorsuk ismeretlen. A visszavonulás most már megállíthatatlanul folytatodott Hf. Drushnyj-on keresztül Judinó irányába. Kb. egy. szd. erejű  gyalogságot sikerült összeszedni Drushnyj eléréséig. ltt azt a  felvilágosítást kaptam, hogy a 13.gy.e.Judinó-an gyülekezik. A Judinó-ba való útbaindulás után a két község között találkoztam a 13.gy.e. sgt-vel, aki tájékoztatott, hogy a 13.gy.epság.  Drushnyj ban szállásolt el, de én menjek tovább Judino-ra és az  ott visszavonulókat gyülekeztessem, kötelékeket rendezzem. Medlts alez-t ott találtam és reggelig kb. 600 főt sikerült összegyűjteni.

1943. január 17-én

6 h-kor a 43.gy.e. sgt-je a 19.k.hop. azon szóbeli pcs. át hozta, hogy Medlits alez. azonnal - gépkocsin - menjen át Drushnyj-ra, az ott gyülekezett és gyülekező ho. belieket rendezze, további pcs-ot ott fog kapni vitéz Gáll alez. ugyanezt Judino-n  hajtsa végre. 7 h körül - az időközben - Judinó-ra beérkező 19.hop.ur­nál jelentkeztem, aki azon pcs-ot adta,hogy a ho. Drushnyj-Studenok területén gyülekezzen. A 13.gy.e. Judino-n levő részét rendezze  és vezessem Drushnyj-ra,ahol a 13.gy.epk. a további pcs-ot megadja. Amikor a rendezést végrehajtottam, a 43.gy.epk. közölte velem, hogy  a hop. háp-ot változtatott és azon pcs-ot adta nekem, hogy Drushnyj-ra már ne menjek előre, mert az ott levő részek visszavonulóban vannak. Judino község É. szegélyét szálljam meg és fedezzem a faluban gyülekezett 53./I.zlj.visszavonulását Azután vonuljak vissza Kondenzowo irányába. A 19.k.ho, további visszavonulását a 23. k.ho. fogja fedezni. 11 h körül Judino É-ra egy zlj. erejü elg. tád-ása bontakozott ki. Majd meglepetés szerűen 14 hk. rohanta meg a községet,  az azt védő, pc. elháritó fegyverek nélküli laza kötelékeket szétszórta. A hk-ik egy része tovább tört előre Chwoschischewati i­rányába és ott az úton elakadt járműveken rajtaütött, óriási pánikot idézve elő. Az e. kötelékei itt végleg felbomlottak és a végső kivonásig már nem is lehetett azokat rendezni, főképen az óriási tiszti  veszteségek miatt. A Jndino-nál harcban állott leg. 75 %-a elveszett, a tisztek közül pedig csak 4 fő jött vissza. Hasonló volt a helyzet a Drushnyj-ról visszavonulókkal. Egypár emberemmel, 2 tisztemmel 22 h. körül beérkeztem Kondenzowo-ra, ahol pihenőt rendeltem el. A községben több ezer em­ber volt elhelyezve, mindenféle kötelék nélkül.

1943. január 18-án. 

Hajnalban ez a tömeg / :19.k.ho. és 23.kho.beliek: / pánikszerüen és feltartóztathatatlanul megkezdette visszaözönlését  Schumankawo irányába. Ezen községnél egy kb. 40-50 főből álló  elg. csop. tüz alá vette ezt a sürü, járművekkel megspékelt me­netoszlopot, mire legalább 2000  halálrarémült ember eldobálta  fegyverét és ezen kis csoportnak megadta magát. 6 h tájban érkeztem oda, pár emberemmel és 2 tisztemmel. Si­került kb. 20 emberbe lelket verni és a foglyokat őrző 40-50 fő oroszt megrohanni. Ezeket a megrohanás annyira meglepte, hogy  védekezni is alig tudtak, egy részük meg akarta adni magát,e­zeket / :20-3o fő:/ agyonverték,a többiek pedig elszaladtak.Az  igy felszabaditott tömeg - parancsomra - fegyvreit kezdte ösz­szeszedni és nagyon lassan rendeződni kezdett. 7 h-kor D. irányból a müuton feltünt 3 orosz hk.,melyek­nek megjelenése - még a tüzelésének megkezdése elött- ismét  olyan pánikot idézett elő, hogy a fegyvereket ismét eldobálták. ltt már olyan tömegőrület tört ki, hogy azon urrá lenni nem lehetett. Pár perc múlva feltünt kb, zlj. erejü felfejlődött  elg.gyalogság is,mely ezen tömeget av. tüz alá vette és körül­keritését megkezdette. Hátulról is lövöldözés hallatszott. A kö­rém csoportosult és fegyverét el nem dobált 25-3o főből álló  csoporttal a közs égen keresztül átvágtam magamat és a müutat  igyekeztem elérni, hogy azon keresztül Ny. irányba menekülhes­sek. A község elhagyása után azonban a hk-ik észrevettek, a tüzét valamennyi .ezen kis csoportra irányította és csaknem meg­semmisitette. A műutat sértetlenül csak én és egy ismeretlen tizedes értük el, sebesülten pedig a sgt-em, Szodoray Sándor fhdgy.  és a 13./3.szdpk. Rédey Sándor fhd.gy.mindketten gránátszilánktól  sulyosan sebesültek. A müutat szegélyezö, majdnem 2 m. magas hótorlaszon átugorva ráugrottunk egy elg.szakaszra,amelyet a hó­torlasz innenső oldaláról nem lehetett látni. Azonnal elvették  géppisztolyainkat, a két súlyosan sebesült tisztet szánra rakták. Az oroszok az egész hadifogoly tömeget, amely menetoszlopban lega­lább 2 1/2 km-t tett ki, hátraszállitották. A menet megkezdése u­tán kb. 25 tisztet utasitottam arra,hogy a legelső alkalommal velem együtt törjenek ki és szökjenek meg. Az összes tisztek ­Szendröi Kovách Antal 24.gy.e-beli szds. kivételével - ezt meg­tagadták és rendfokozatukat sokan lefejtették. 3 óral menet után  nevezett szds-al és egy tizedessel egy az uttól 150 m-re levó  horhosba berohantunk és onnan 2 na.pig az erdőkben bujdokolva, Ta­tarino-nál a 26. német ho-hoz csatlakoztunk, majd ezzel az elg.  egy ujabb gyürüjén Iliwskoje községtől NY-ra I.20-án áttörve,  I.22-én bevonultunk Nowi Oszkol-ba. Itt összeszedtem kb. 200 fő  13.gye beli gyalogost és a VII.hdt.pk.ur pcs-ára, jelentkeztem a 19.k.hop,urnál Star. Masslowka-n, ahol pcs-ot kaptam az Oszkol folyó  mentén Pogromez, Golubino, Jelezkaja területének védelmére. Pság­om alá rendeltetett a 13.gy.e. tőredékén kivül a 6.,36.gy.e. és a 10.gü.e. összegyüjtött része, 35 ti, és 5-6000 fő leg.Még a­ ugyanaz nap Lóskay ezds. ur csop.pság-a, alá léptem.

1943. január. 28-án.

Az elg. hajnal óta tád-ja a Pogromez-i csoportot. Ezen csop . a tád-nak keményen ellenáll. 7 h-kor a Jeleskaja-i csop-nál pánik tör ki, visszaözönle­nek Cholki-ra,de erélyes rendszabályokkal ezt sikerül letörni és a csop-ot az eredeti védőállásba visszakényszeriteni. l0 h-kor az e lg. a Pogromez-i cs op-ot .Nowyj Oszkol felől  Golubino-n keresztül hátbatád-ta, bekeritette és csaknem tel­jesen megsemmisitette . 11 h-kor az elg. háp-omat, majd a Jeleskaja-i csop-ot hát­batád-ta. Törzsemnek és a községet védő 1/2 13.gy.e. beli szd-nak  csak egy pár embere tudta magát az elg. hk-ikkal támogatott gyü­rüjén áttörni. A Jeleskaja-i csop. egy része ugyanacsak megsemmi­sült,másik része a Star.Masslowka-i csop-al Tscherjanka irányába  vonult vissza. További sorsukról tudomásom nincs. Mivel a Michailowka felé való visszavonnlás utja el volt  vágva,Losnoje-n keresztül - megmaradt pár emberemmel bevonultam  gorotscha-ra,ahonnan iranyitást kaptam Proharowka-ra majd Nedri­grailow-ra.ltt ismét a 19.k.hop.pság-a alá léptem.  A csap-ok magatartás a az eredeti védőállásban kifogástalan,  nyugodt és bizakodó volt. A Marki község elött lefolyt harcokban  is megfelelő volt,de itt már nagyon érezték a pc. elháritó fegyve-  rek hiányát. Az innen végrehajtott visszavonulás már fejvesztetten  történt, aminek oka nagyrészt az volt,hogy az ott levö német pc.  vadászok - a csap. elött - érthetetlen okból visszavonultak és így az orosz hk-ik minden elháritás nélkül törtek előre. Később  már teljesen úrrá lett a -"hk. pánik"- amit még növelt a tiszti­karnak csaknem teljes számbani elvesztése.

 

Veszteségek tisztekben:

Ezredtörzs és közvetlenek.  Pálos Ferenc ezds. epk. eltünt.

Pelle György szds. sgt. " Dr.Drabon József tart.fhdgy.e.von.pk. eltünt. Szabó Sándor tart.táb.lelkész eltünt. Bodnár Zoltán fhdgy. e.távb.szak.pk. eltünt. Mihalik István tart.hdgy.kp.szak.pk. eltünt.  Gerő Goltán tárt.hdgy. sioktató eltünt  Pásztor Ottó tart.zls. siszd.szak.pk. sebesült.[175]  Dr.Bertalan Barna tart.zls.[176] ko.gp.szd.pk. eltünt.  Sághy Gyula tart.zls. ko.gp.szak.pk. eltünt.  Kovács Károly tart.zls. pct.a.szd.pk. eltünt.  Biró Károly tart.zls. av.szd.pk. eltünt.  Dr.Balázs Lóránt tart.o.hdgy.e.vez.o. eltünt.

 

13./ I. zlj .

 Szodoray Sándor tart.fhdgy. slj.sgt. sebesülten hadifogság .  Vályi Béla hdp.örn. l.szd.szak.pk. eltünt. Gesztessy Gyula hdgy. 2.szd.pk. fagyással korházban.

 K.Tóth Imre tart.zls. 2.szd.szak.pk, eltünt.  Dr.Lovász Lukács tart.hdgy. 2.szd.szak.pk. eltünt.  Csobay Béla hdgy. 2.szd.szak.pk. hadifogság. Rédey Sándor tart.fhdgy. 3.szd.pk. seb.hadifogság.  Majer László tart. hdgy. 3.szd.szak.pk. eltünt.  Vizy Vilmos tart.zls. av.szak.pk. eltünt.[177]

13/.II.zlj.

Medlits Rezső alez. zlj .pk. eltünt.  Major László hdgy. zlj.sgt. sebesült. Tóth István tart.zls. távb.szak.pk. eltünt.  Juhász József hdgy. 4.szd.pk. sebesült. Demeter Sárndor tart.zls. 4.szd.szak.pk. sebesült.  Koczán László tart.zls. 4.szd.szak.pk. sebesült.[178]  Novák Béla tart.zls. 5.szd.szak.pk. eltü nt.  Dr. Gombos László hdp.örm. seb.eltünt. Dr. Mezey László tart. zls. ll.gp.szd. pk. eltünt.  Dr.Dániel Erbő tart.zls. II.gp.szd.szak.pk. eltünt.  Justh Alfonz tart.zls. II.gp.szd.szak.pk. sebesült.  Sárossy János tart.zls. II.gp.szd.szak.pk. eltünt.

13./ III.zlj.

Felcsiky Gábor örgy. zlj.pk. eltünt. Alpári Károly tart.hdgy. zlj.ggt. sebesült. Dr.Kovács Gyula tart.o.zls. eltünt. Jónás János tart.zlj.zlj.von.pk. eltünt.  Detre Miklós tart.fhdgy. zlj.gh.főnök eltünt.[179]  Vasvári László tsz.fhdfgy. 7.szd.pk.elesett­ Bodnár Ferenc tart. hdgy.7.szd.szak.pk. eltünt. Német Lajos tart.zls. 7.szd.szak.pk. eltünt. Lajosházi Béla hdgy. 8.szd.pk. sebesült hadifogság. Tóth Tihamér tart.zls. 8.szd.szak.pk. eltünt. Metzing Lajos hdgy.9.szd.pk. elesett.

Lassán János tart.hdgy. 9.szd.szak.pk, eltünt. [180] Rapos Pál tart.zls. 9:szd.szak.pk, eltünt .Urr József tart.hdgy.[181] III.gp.szd.pk. eltünt. Kékessy Károly tart.zls. III.gp.szd.szak.pk. sebesült. Gulácsi Dénes tart.zls. III.gp.szd.szak.pk. elesett.  Az e. tiszti létszáma a harcok megkezdésekor 65 fő volt,ebből veszteség 47 fő.

Veszteség legénységben.

A pontos számszerinti veszteséget megállapitani nem tudom  mert nem ismerem az e , legénységének a harcok megkezdésekkori  létszámát,de 4200 fő körül mozgott.A harcokból visszakerült leg.  létszáma 878 fő / : nincs beleszámítva az időközben beérkezett3 menetszd. legénysége/ a veszteség 3322 fö körül van, tehát.

Felsorolása azon tiszteknek akik a januári harccknál különösenkitüntették magukat.

1/ Pusztay Béla ht.hdgy.,aki I:18-án többszörösen tulerejü elg.  által körülkeritve, pár emberével megroharlta az őket körülvevő orosz ömeget és ezen teljesen reménytelen helyzetéből kivágta magát.2/ Szodoray Sándor tart.fhdgy.,aki I.18-án teljesen körül kerítve  a legreménytelen hélyzetben sem adta fel azon szilárd elhatározását,hogy az elg.gyürüjén áttöri magát és sulyos sebesülése eelr.ére,óriásitüzben  harcolt addig,amig a vérveszteségtől összeesve,hadifogságba nem került.3.,4./ Udvarhelyi László ht.fhdgy. és Babos László tart.fhdgy.

akik I.16-án Marki-nál sokszorosan tulerejü elg-t tartóztattak fel és  Pzzel 1Phetővé tették az e. többi részénpk a visszavonulását,majd ateljesen körülkeritett helyzetükből, merész nekirohanással kivágták ma­gukat .

5/ Gerő Zoltán tart. hdgy. sioktató,aki Marki-nál ugyancsak hihetetlen bátorsággal harcolt, állandó- önként jelentkező - fejörpk. és  uvéd.pk. volt.i.18-án- eltünt.

6/ Csatay Bertalan tart.zls.,a 13./6.szd.pk-a I.14-én a retsz­állás .elleni tád-nál tüntette ki magát,rettenthetetlen bátorsággal vég­rehajtott nekirohanásával. Példáját szd-a követve,valosággal elsöpörteaz elg-t.

 

* * *

Mikor visszaérkeztem Valuikiben vártak a 13/I. zászlóaljból. Vittem egy korsó cseresznyepálinkát, a katonáim boldogan itták. Jelentkeztem Gáll alezredesnél, Dudaskó Zoli [182] hazajött szabadságra én pedig bele a sűrűjébe. Gáll mondta hogy nagyon kemény idők következnek. 12.-én reggel négy órakor döngött a környék. Katyusával lőttek, nem volt az veszélyes de nagy zajt csapott. Mocsáry százados volt velünk a jekatyerinovkai templom mellett, ott Pórfy Gyurka a tűzér távcsövén megmutatta a kibontakozó orosz támadást. Látom hogy az oroszok kifosztják az egyik ellátó részlegünket, fentrengtek a sok italtól. Az oroszok jöttek előre, harckocsival a katonasírokon, Túróczy Feri sírját feldúlták, borzasztó volt nézni. A mi tűzéreink már teljesen tehetetlenek voltak. Pórfy ott esett fogságba. Mi mentünk tovább, nem tudtuk mi lesz, harcolunk, vagy visszavonulunk. Én döntöttem visszavonulunk. Nem is értettem hogy egy zászlóalj 50-100 kilóméteres szakaszt védjen. Egy zászlóaljból ami 1000 ember a harcos állomány 3-400 ember és a nehézfegyverek. Mi süllyesztve voltunk, ráadásul az oroszok dobálták a sztalingyertyákat állandó fényben voltunk. A légvédelmünk jól működött, ellenséges gép nem nagyon jött be. A sors úgy intézte hogy a visszavonulásban részt kellett vennünk. Borzalmas volt, bebugyolált lábak, puska eldobva, próbáltunk ellenálni de nem nagyon ment. A németek aljasúl viselkedtek. Alekszejevkánál rengeteg téli holmit találtunk.  A templomajtón folyt ki a szalonnazsír, az oroszok meggyújtották. A templom raktár volt. Mikor a körletet elhagytuk mindenki önállósítva volt. Én 48 fővel indultam el, én voltam egyedül tiszt, egy jutasialtiszt, 3 hadapród, a többi legénység. Volt egy német térképem. Nem tudtuk merre menjünk, lehetetlen állapot volt. Mindenhol a hófúvás. Mentünk mentünk. Irhakabátban és irhasapkában voltam. Nem adták ki a téli felszerelést, a lakosság szétcibálta, minden orosz magyar bekecsben járt.”Merre megyünk hadnagy úr, mi lesz” „gyertek velem, ha én elmegyek ti is, válasszatok

 Tudták az oroszok minden lépésünket. A ruszinok adták a kulcsot, de a lakosság nem mindig az oroszok pártján volt Nekünk a lakosság sokban  segített. Sokunknak segítettek. Egy kicsit ledültünk, de jöttek az orosz asszonyok menjetek mert itt vannak az orosz katonák.  Alekszejevkát tűztem ki célul, azt kell elérni. Tábori csendőrök osztályozták ki merre menjen. Engem egy törzsőrmester akart utasítani, de elküldtem. Alekszejevkánál bekerítettek. Voltunk ott vagy negyvenen tisztek. Én a 42 emberemmel alkottam egy rámenős társaságot. Ebből az áttörésénél ott maradt kettő. Szerencsénk volt mert jött két német Panzer, de kevés  lőszerrel. A két tank kezdte megnyitni a vonalat. Tüzeltek a csúcson levő oroszokra. Puska a kézben előre, roham, nincs más. Jött egy pergőtűz, egy vasúti töltésen kellett átkúszni a másik oldalra, ott már a mieink voltak. A katonáim várták mit csinálok. Parancsot adtam, előre. Nekitámadtunk az oroszoknak. A töltésen átugrottunk. Dunai törzsőrmester ottmaradt, meg egy szakaszvezető, két emberem maradt csak oda. Sikerült a támadást átvészelni 41 emberemmel hazajöttem.

Olyan helyen éjszakáztunk ahol jött egy orosz asszony „ gyere már be, itt fekszik egy magyar katona” nagy keservesen megértettem, nem akartam, de ő erősködött. Odamentem és a saját öcsémet találtam meg. Ő távbeszélőszakasznál volt, nem tudom hogy hívták a falut. Gyorsan sítalpakat, csináltuk hordágyat, Bruhalitól behúztuk Kijevbe, az embereim szívesen segítettek, tejet akartam neki szerezni, egy asszonynak felajánlottam az aranykeresztemet, meglátta a keresztet nem fogadta el, aztán az éjszaka hozott egy liter tejet, azt az öcskösnek beadtuk. Ő a 13/I-nél a távbeszélőszakasznál volt, a visszavonulásánál más úton jöttek. Őt elvittük a tábori kórházba. Nem volt sebesült csak el volt fagyva. Keze, lába el volt fagyva. Én szereztem neki szivaccsal bélelt síbakancsot. Bevittük Kijevbe, ott magyar tábori kórház volt, Ott osztályozták kit visznek haza. Ott állt egy orvos főhadnagy „több nem fér fel mondta” „De az öcsém még felfér , ugye főhadnagy úr?” „Vidd előre az elsó osztályra ahol én vagyok, szerencsénk volt. Bevitték lefektették, kezelték, hazakerült a Miskolci járványkórházba. Én mentettem, ha én elutasítom azt az asszonyt, de ő erősködött, hogy ne hagyjam ott azt a katonát. 3 napon át húztuk Brovalitől  Kievig.

 Ő hazakerült,  engem mint hivatásost beosztottak a megszálló erőkhöz.[183]

 

Eljött az Újesztendő. Csendben, szokatlanul nagy csend mindenfelé. így telik el 8-10 nap.

Hogy a nagyvilágban mi történik, csak a sajtóból értesültünk. Persze az újságban minden rendben van. Pedig ekkor már az olaszoknál felbomlott a rend. Menekülnek hátra. Sztálingrádnál már eldőlt a háború sorsa. A magyar fronton még semmi baj. 8­9-e körül jött a zászlóalj-parancsnok és megmondja, hogy január 12-én este a szaka­szommal át kell menni a vonalon, és foglyot kell hozni. Addig mi szépen végigjártuk a kijelölt helyet, jól megfigyeltük az ellenséges állásokat. Minden olyan sötét pontra, ami feltehetőleg kilövőnyílás lehet egy-egy géppuskát állítottunk. A célt szépen belőt­tük és a géppuska ott maradt becélozva.(gyjött el január 12-e este 7 óra. Közben kiderült, hogy másik szakasz is velünk tart. Így kb. 50-60 ember kelt útra este 7 óra­kor. 9 órakor kellett elérni a kiindulási helyet. Ez a hely már közel volt a Donhoz. 9 órakor megszólaltak az ágyúk. 10 percig szórótüzet zúdított 48 löveg a kérdéses pontokra, ahová nekünk menni kellett. Itt megint megtörtént a második csoda. Nehéz ezt megérteni, ezt csak át lehetett élni, ami a háborúban gyakran megtörténik. Saját tüzérségünknek egyik ütege 4 ágyú rö­vidre szabta az irányzékát. A 4 lövedék pontosan a szakasz közepébe csapódott. És itt jön megint az isteni kegyelem, amit én így nevezek. A 4 lövedék nem robbant, be­fúródott a talajba. Ijedtségen kívül más nem történt. 9 óra t0 perckor piros rakéta szállt a tevegöbe. A tüzérségi tüzet hátrább vitték. Így megindulhattunk a kijelölt helyre. A géppuska tüzét is hátrább helyezték. Elértünk az oroszok állásába. Egyetlen oroszt sikerült elfogni. Már kezdett virradni, amikor visz­szaindultunk. Az oroszok a kijelölt ponton csak egy megfigyelőt tartottak, a többit a hátrább lévő faluban tartották. 13-án délután kiértékelés volt. Végeredményben sokat nem értünk el, ezért a zászló­alj-parancsnok úgy döntött, hogy 16-án 10 fővel újra át kell mennem, és foglyot kell ejteni mindenképpen. Persze mi még nem tudtuk, hogy miért olyan fontos a nyelv. Bezzeg megtudtuk másnap reggel. Ezért a vállalkuzásért kaptam a Nagyezüstöt. Reggel 7 óra, január 14. Nagyon fontos dátum. Mint a nyári égiháború, úgy menny­dörgött, zengett tőlünk 3-4 km-re a környék. A 48. zászlóalj vonalát tölték az oroszok. Két órás pergőtűzön. Egybefolyt dörgés két órán át. 9 óra körül megszűnt az ágyú­tűz. Megindult a roham, 2-3 km-es szakaszon. A védelmi vonalat pillanatok alatt el­foglalták, ott alig maradt élőlény. 10 órakor már mélyen bent jártak az oroszok a há­tunk mögött. Délután két óra tájban kaptam a parancsot, hogy a hátam mögött lévő völgyet zárjam le a szakaszommal. Előttünk kb. 2 km-re zárt rendben meneteltek a hátunk mögé az oroszok, nem felénk, hanem tőlünk balra. Egy letört napraforgó táb­lában álltunk, amikor ránk zúdították egy katyusa tüzét, 48 orosz lövedék robbant a hátunk mögött, majd géppuskasorozatot kaptunk, ekkor sebesült meg az egyik tize­desem. A hasába ment a lövedék, de nem jött ki. A gerincoszlopán kívülről csak egy piros pont volt látható. A sebét bekötöttem, éppen jött egy katona lóval, a ló egy gye­rekszánkót húzott, rátettük a sebesültet és elindultak hátra. Elköszöntem tőle, de nem sok reményem volt az életben maradásához. A katona vigyázott rá, éppen me­neteltek hátrafelé, amikor az oroszt elfogták kb. 5 km-re. A lovat elvették, ők mehet­tek tovább. A legközelebbi faluban még ott voltak a mieink. Kb. 20 kilométert tettek meg lovaskocsival. . Tovább sebesültszállító autón mentek és eljutottak a magyar re­pülőtérig, Nikolajevkába. Ott sebesültszállító repülőgépen Debrecenbe vitték. 3 nap múlva a sebesülését számolva megoperálták, kivették a golyót. A háború után tudta a címemet és Nagyvisnyón egy levelezőlapon megköszönte a segítséget, hogy élet­ben maradt. Ahogy beesteledett századunk is megkapta a visszavonulási parancsot. Azon az úton haladtak hátrafelé, amelyen mi is vigyáztunk rájuk. Az oroszok már mélyen bent jártak a hátunk mögötti területen. 15-ére virradó éjjelt a 6. tüzérüteg állásában töltöttük. Itt beszéltem utoljára Uj Gyula nagyon kedves barátommal. Nagyon sok közös legénykori emlék fűzött Sajóvelezdhez. Uj Gyula sem tért haza soha többet. Az üteget 15-én délelőtt az oro­szok elfoglalták, azután, hogy mi ott hagytuk őket. 15-én 9 óra tájban hagytuk el az üteget, vonultunk vissza zárt rendben, de egy pon­ton megállt a század. A századparancsnok bizonytalankodott, hogy most merre? Én erre javasoltam az ellenkező irányt, de ő nem hallgatott rám, végül elkiáltottam ma­gam: Emberek, aki életben akar maradni, velem jöjjön. mert erre kell menni! Sokan rám hallgattak, azoknak akkor szerencséjük volt, mert közülük sokan hazajöttek. A főhadnagy sebesülve ott maradt embereivel együtt.

15-én éjjel Juginó előtt lévő faluban aludtunk. Ott meleg ételt kaptunk, krumplis le­vest. Itt is szomorú emlék fogadott. A lakás előtt az udvaron egy új sírhalom. Egy na­gyon kedves századosttakart. 16-án reggel elindultunk Juginó irányába. Az úttal párhuzamosan egy völgy húzódott. Parancsot kaptam, hogy derítsem fel a völgyet. Alig tettünk 3~0 métert, ketten vol­tunk, amikor tőlünk jobbra kb. 100méterre felbukkant a völgyből 3 páncélos. Juginó irányába haladtak, de bennünket tűz alá vettek. A leadott sorozatok bizony igen közel poroztak, verte a fölvert hó a ruhánkat. Lefeküdtünk, mivel tőlünk távolodtak, majd felkeltünk, de amikor felálltunk újra lőttek. Már jó messze jártak, mikor mi is elindul­tunk egy bizonyos irányba. Hozzánk csapódott egy hadnagy és azt javasolta, ne menjünk a tömeggel, mert akkor baj lesz. Így értünk be este Kondenzovóba. Ekkor már teljes zűrzavar uralkodott. Ment mindenki arrafelé, ahonnan nem lőttek, de lehe­tőleg nyugati irányba. Ebben az időben ettünk is, meg nem is. Itt már nem volt ellá­tás. 17-én reggel újra elindultunk, velünk volt a hadnagy is. Kb.20-an voltunk, akik a mi századunkból valók voltak. Nekünk csak a hadnagy javaslatára elváltunk a tömegtől. Annyi embert még egy csomóban nem láttunk, amilyen széles volt a völgy, olyan szélesen haladt a tömeg az útnélküli úton. Ahogy a falut elhagytuk, kiváltunk a tö­megből. Kb.20-an egy keskeny völgyön haladtunk fölfelé, amikor egy nagyon rövid tűzharcot hallottunk, a későbbiek során tudtuk meg, hogy néhány páncélos bekerítet­te a tömeget és hajtotta maga előtt vissza a Don felé. Többet sohasem kerültek haza. Mi folytattuk az utunkat, felértünk a dombra és előttünk keresztbe futott az országút, rajta néhány páncélos vonult arra, amerről mi jöttünk. Felkeltünk a hóból és mentünk tovább. Előttünk húzódott Karpenkovo falu. Itt volt a VII. hadtest parancsnokságának a helye, de ők már ki tudja hol voltak. Itt volt a sógorom is Kazay Béla, ő sem került haza sohasem. Nem tudtuk, hogy kik vannak a faluban, oroszok, magyarok vagy németek. Ezért a falu felénk való végét elkerültük és haladtunk a falu túlsö vége felé. Elöre küldtünk két embert, hogy nézzék meg mi a helyzet? Szerencsénk volt. Néme­tek voltak itt, de a falu előző végén, amit mi elkerültünk. A németek beosztottak figyelőállásba. Láttuk, hogy azok, akik utánunk jöttek, bemen­tek abba a falurészbe, amit mi elkerültünk és fogságba is estek. Este megmondták a németek, hogy készüljünk mi is, mert kiürítik a falut. Menjünk mi is hátra felé. Este kb. 10-11 óráig nyugodtan haladtunk. Egy dombtetőn álltunk, amikor heves tűzharc bontakozott ki előttünk. Tatarino várost közelítettük meg. Nappal a várost megszáll­ták a partizánok, szabályszerű csata indult meg. A németek páncélosokat is bevetet­tek, majd megtisztították a várost. Éjfél elmúlt mire mi is bejutottunk és szálást keres­tünk. Ekkor már csak négyen voltunk a századból. Számplyvasgyári, egy ózdi, egy nagyszöllősi, Petyenkó Józsi, aki szintén tanító volt, jobban beszélte az orosz nyel­vet, mint a magyart. Olyan házba nyitottunk be, ahol agyonlőtt oroszok feküdtek, de ettől függetlenül mi reggelig ott aludtunk. Ők már nem bántottak. Igen hamar megvirradt. Nagyon keveset aludtunk, éjfél is elmúlt mikor lefeküdtünk. Földre terített szalmára, mint itthon az állatok. Január 18. Tatarinó. Amolyan kisebb városnak felelt meg, ahogy felébredtünk jön az egyik emberem Is mondja, hogy a szomszédba van egy pince. Térdig lehet gázolni a borban. Németek vagy magyarok ellátó raktárai voltak a városban. A pincében is bort tároltak, mielőtt elmenetek belelövöldöztek a hordóba és a bor kifolyt. Rengeteg volt az ittas ember. Egy kortyot sem ittam, mivel itt szükség volt a józan észre. Minden óra hozhatott meglepetést. A szállásunkkal szemben volt a templom. Szomorú látvány fogadott. A nemetek rak­tárnak használták. Az utolsó napokban pedig lovakat szállásóltak bele. Állítólag mar az oroszok sem eredeti célra használták. Ők is raktárt csináltak belőle. Úgy 9 óra tájban elindultam a kálváriánk további állomása felé. Január 19. Matrojánó Gecsevó. Csúnya ködös idő volt. Este értem a faluba egyedül, a három cimbora lemaradt. Bementem egy házba, itt már minden hely foglalt volt. Annyi ember volt bent, amennyien csak befértünk. Aludni már csak úgy lehetett, hogy egyszerűen a földre telepedtünk. Így próbáltunk aludni. Nagyon lehangolt volt mindenki, hiszen étlen-szomjan ballagtunk gyűrűből gyűrűbe, naponta többször is , minden egyes alkalommal le le szippantottak belőlünk. A mara­dék mehetett tovább, reménykedve, hogy holnap másként lesz, de a holnap még ne­hezebb lett sokak számára.

A nagy lehangoltság oka az volt, hogy előttünk volt Nikolajevka kb. 5 km-re. Már pár napja erősen tartják az oroszok. A németek sem tudják a gyűrűt áttörni. Ez volt a 2. magyar hadsereg székhelye. Napok megszállták az oroszok. Ebben a városban volt egy ötemeletes épület. Zsuptetövel volt fedve, kórháznak volt beren­dezve. Zsúfolásig megtömve sebesültekkel. A hirtelen jött áttörés miatt a betegek itt maradtak. A harcok közepette a szalmatető egykettőre lángra kapott, a benne lévők ott égtek bele, akik nem tudtak az ablakon kimenekülni. Szomorú látványt meséltek az átélők. Nem tudom miért, nagyon magányos voltam. A lehangolt állapotban nem tudtam ho­vá lettek a többiek. Azt tudtam, hogy Petenkó József ott maradt Tatarinóban. Érde­kes volt az is, amikor rácsaptam a pisztolyt a táskámra, hogy megyek ki és elintézem a további sorsom. Behallatszott az udvar felől: Sikerült az áttörés! Kimentem az ud­varra és a kapu előtt jellegzetes fejtartásáról megismertem Petenkó Jóskát abban a tömegben és sötétben. Nagy öröm volt számomra, hiszen ő a későbbiekben az orosz nyelvtudása révén rengeteget segített. Amikor elindultunk a tömeggel a sötét téli éjszakában, egyszer csak újra négyen let­tünk. Nikolajevkát elkerültük és más irányba kellett menni. Lassan haladtunk. Kiad­tam a jelszót, lovat, szánkát kell szerezni, mert élelmet másként nem tudunk vinni. Tartaléknak padig lenni kell. Eddig sok olyan napot éltünk át, hogy egy harapás enni­valónk sem volt. Most is talán Tatarinóban ettünk, azóta nem, de nincs is mit. Lovat sikerült leghamarabb szerezni. Ott ácsorogtak az út mellett, volt ott minden eldobál­va, csak fel kellett venni. Alig mentünk valamennyit hám is került. Kiértünk a faluból, már csak szánka kellett, alig mentünk 2-3 km-t, amikor az út mellett egy sötét foltot láttunk és egy bekerített udvart találtunk. Nem kerestem én a bejáratot, keresztül ve­tettem magam a kerítésen és épen ott volt egy könnyű ruszki szánka. A többiek is megtalálták a bejáratot, kihúztuk a szánkát, befogtuk a lovakat és trapp a többiek után. De nem soká tudtunk menni, ott virrasztottunk az úton egy széles völgyben. De még a másnapot is ott töltöttük étlen-szomjan, ázva-fázva. 25-30 fokos hidegben. 21­én tudtunk tovább haladni. Itt is amilyen széles volt a völgy, olyan széles volt benne az embertömeg. Olyan volt, mint az árvíz, hömpölygött, maga előtt sodort mindent. Jól éreztem, hogy szánkát, lovat kell szerezni. Itt láttuk, akik nem ezt tették, minden felesleges dolgaikat eldobálták, mert nem bírták cipelni. Találtunk egy fél zsák bu­rizst, majd utána egy néhány darab hurkakonzervet. Ezeket feltettük a szánkóra. 22­én Iloszkólya községbe értünk. Végre meleg hajlék, délelőtt 9 óra van. Kinéztünk egy házat, beköltöztünk. Pista és Számoly a lovakat látták el, Jóska a civilekkel próbált szót érteni, de kavés eredménnyel. Én egy csuhinba vizet töltöttem, bele a burizst. Már félen megfőtt, amikor egy gránát az ablak alá csapott. Nem tudtuk, hogy mi van. Hogy nem jó bebizonyította a második gránát. A fiuk hamarosan befogták a lovakat, én a burizst kiöntöttem egy sátorlapra, bele a szánkóba és gyorsan tovább. Csak a falu végéig értünk, ott leszállítottak és berendeltek az udvarba. Megint baj volt elől. Az oroszok olyan közel voltak, hogy közvetlenül lőhették az országutat. Csak este lehetett tovább menni. Közben láttam, hogy az út túlsó oldalán tüzérek vannak. Ők is úgy várakoztak, mint mi. Nem gondoltam, hogy a bátyám is ott van köztük. Sohasem voltam olyan közel hozzá. Este felé elindultunk, már bennünket nem lőttek, de én még annyi halottat nem láttam, kb. 10-15 m széles sávban kb. 5 km hosszan hulla hulla hátán. Ahogy az országúton haladtak volna, úgy pusztultak. Ezért kellett ne­künk is megállni és várni az estét. 23-án Bugyoni kisebb városba értünk. Különösebb esemény nem történt. 24-én Novi­Oszkor nevű város volt a szálláshelyünk. Eddig igen nyomorúságos helyeken jártunk. Itt elég rendesek voltak a lakások. Függöny az ablakon, rendes asztal-tűzhely a konyhában, padlós szoba, az ágyra nem emlékszem, hogy milyen volt. 25-én tovább mentünk, feltéve, amikor lehetett, volt úgy hogy álltunk az úton és a mellettünk egy km távolságban lévő erdőből aknavetővel lőttek, szerencsére, mindig röviden. Innen már elmosódnak a naptári napok. Jelentősebb események nem voltak. Túl voltunk a gyűrűből gyűrűbe valójutáson. Csodálatosan eddig még nem voltunk tetvesek, de jelentkezett néhány piros pont a púpom körül, amely nagyon viszketett. Találkoztam egy orosz orvossal és az adott valamit, amivel le kellett kennem és elmúlott a viszketegség. Január végén vagyunk. Ha jól tudom Noviftoszkolon vagyunk. Elhatároztuk, hogy itt jól kipihenjük magunkat. Élelmünk is volt bőven. A házigazda azt mondja, hogy az állomáson sok a liszt. Holnap fel fogják gyújtani. Civileknek nem adnak, de a kato­náknak igen. Elmentünk és hoztunk. Kenyeret sütöttek és mi is több napra valót kap­tunk, de nekik is jutott bőven. Az élelemszállítási gondunk a fogattal megoldódott, de olyan helyre jutottunk, hogy nem volt honnan pótolni. Így jól jött ki a kenyérsütés gondolata. Innen már igen jó hasznát vettük Petenkó nyelvtudásának. Ő mindent tu­dott az oroszoktól. Itt is egy hetes pihenőt akartunk tartani, de csak 3 nap lett belőle. Az oroszok megmondták, ha innen egy 50-60 km-re fekvő várost el nem érjük, akkor fogságba esünk. Igazuk is volt. Majd azt is közölték, hogy térjünk le a főútról, és az azzal párhuzamosan futó mellékúton haladjunk tovább. Megmondták, hogy milyen városokat kell elérnünk. Ott további információkat fogunk kapni, így haladtunk 30-40 km-re távolabb a főúttól. De mindenünk megvolt, amire szükségünk volt. A falu lakói nem fogadtak ellenségesen, adtak, amilyük volt. Az egyik napon Mihajlovkára értünk. Ez egy kisebb város. Rengeteg sebesült üldögélt az út mentén. Legtöbb részük fa­gyos volt. Itt valami gyűjtő lehetett. Borzalmas 18tvány, ujjaik helyén csak lógó cson­tok. Róluk csepegett a már kiengedett húsmaradvány. Egyik este a faluból mentünk kifelé, amikor megállítanak bennünket és két tiszt kéri a fogatot. Sajnos engednünk kellett, de még az engedelmesség nem halt ki belőlünk. Pistát, az ózdi fiút magukkal vitték. Fogat és élelem nélkül maradtunk. Ez pedig külön-külön is létkérdés. Elgon­dolkodva, de nagyobb bosszúsággal mentünk tovább. Nem messze mentünk, s talál­tunk egy gazdaságot. Bementünk az udvarra, magyar alakulatot találtunk. Vakmerő­en bementem az istállóba és a sok ló közül kettőt kivezettem. Rajtuk volt a hám is. Az udvaron gyorsan befogtuk a lovakat és elhajtottunk. Hozzánk senki nem szólt. Másnap este ugyanoda szállásoltuk be magunkat, ahova a fogat tartozott. Ezt látva, gyorsan befogtunk és a következő faluig meg sem álltunk. Eljutottunk Belgorodig. Itt már csak egy lovunk és ruszki szánkónk volt. A vasútállo­máson volt a menetirányító parancsnokság. Jelentettem, hogy hatan vagyunk, kap­tam egy nyílt parancsot, hogy vigyem a csoportot tovább. Nyílt parancs feljogosított arra, hogy élelmet vételezzünk. Ugyanakkor kapott egy szakaszvezető is nyílt paran­csot 180 főre, de azt is nekem adták. Természetesen azonnal mentünk Elloba felvé­telezni. Kaptunk annyi élelmet, hogy nem tudtuk hova tenni, hiszen nem voltunk csak hárman. Ennek oka az volt, hogy amikor felvételeztünk a 180 főre való élelmet, egy vasútállomáson ugyanakkor indult egy vonat abba az irányba, amerre nekünk menni kellett. A jónép nem várta meg az élelemszétosztást, hanem felszálltak a vonatra és ott hagytak bennünket. Belgorod után Szumi, Romi, Jezyn városok következtek. Pi­henten, jóllakva indultunk tovább minden nap. Elhatároztuk, hogy megnézzük Kije­vet. Mindössze 70 km-re`~olt előttünk, csakhogy este egy falu előtt beleszóltak a ter­vünkbe. A falu előtt őrség volt. Kiderül, hogy a mi ezredünk van a községben. Az ismerősök örömmel fogadtak. Jelentkezni kellett az ezredparancsnoknál, aki nem volt más mint vitéz Gáll Sándor alezredes. A maga módján ő is örült a találkozásnak. Hosszú volt az út, odáig gyalog, de akkor, meleg volt, vissza is gyalog, de akkor meg hideg volt. Kb. 1000-1500 km-t kellett megtenni, míg elértük a Don partját. A visszavonulás január 14-én kezdődött. Tartott március 4-ig. Az úton sokféle náció haladt. volt idő, amikor olaszokkal vonultunk vissza. Nagyon szárnyaszegettek voltak. Hangoskodtak, állandóan kiabáltak. Nyomukban eltűntek a macskák. Még mindig barátságosabbak voltak, mint a németek. A németek lenéztek bennünket akkor is, amikor erre semmi okuk nem volt. A visszavonulás alatt pedig formálisan gyűlöltek. Velünk együtt vonultak azok az oroszok is, akik a megszállás alatt a városok, illetve a falvak vezetői voltak. Ezeket sztarosztáknak nevezték. Nálunk a régi bírónak vagy a mai tanácselnöknek feleltek meg. A háború végén ezek az oroszok ha haza kerültek, halál vagy Szibéria várt rájuk. A háború utolsó éveiben ezekből az oroszokból töltöt­ték fel a németek a szállító oszlopaikat. Rendes német katonaruhában jártak. Csak ezek, ha bementek egy faluba, szabad rablás volt engedélyezve nekik. A sok rossz között kellemesebb emlékek is maradtak. Az egyik alkalommal, amikor még elég szűkében voltunk az élelemnek, a háziasszony tyúkot vágott. Én készítet­tem el, a zsírjába egy kis tejfölt is tettem. Kanállal ették a szaftot, ők még ilyet nem ettek. Egy másik faluban történt: Beszállásoltunk egy udvarba, nagyon barátságtalanul fo­gadtak. Egy kis idő múlva jó deltás oroszok jöttek. A lovakat vizsgálták. Azt nézték, hogy magyar vagy orosz ló-e. Mivel a pataszám meg volt, nem volt baj, meg is mond­ták, ha nincs meg a pataszám, elviszik a lovat. Ez a vidék hemzsegett a partizánok­tól. A magyarokat nem bántották, mivel mi sem bántottuk őket. Március 4-e, 5-e körül utolértük az alakulatunkat. 1-2 nap múlva elmentünk nyugatra. Kolosztény város kárnyékére. Megint közel volt hozzánk a Pinski mocsárvilág. Kiváló helye a partizánoknak. Ebben az időben nagyon tetvesek lettünk. Hiába volt minden igyekezetünk, nem tudtuk körtani. Az egyik nap a legényem felvett az udvaron egy darab pálcikát. 10 tetűt számoltunk meg rajta. Ezek a házak padlósak voltak, de bú­torzat nem volt. Annyi bolha volt benne, mintha mákkal hintették volna be. Itt csendesen, nyugalomban éltünk. Felszerelésünk nem volt, fegyverzet egyenlő vol­ta nullával. Lőszer semennyi sem volt. A visszavonulás alatt elveszett, pótolni nem tudták. Ilyen volt az élelmünk is. Szűkös volt a fejadag, de azért nem éheztünk. Egy szép napon felsorakoztattak bennünket. Az egyik felolvasta a következő napi paran­csot, melynek a lényege: XY szakaszvezető (görömbölyi fiú volt) nem hajtotta végre a kitűzött feladatot, ezért az ezredparancsnokság rangjától megfosztotta. Délután engem is hivattak az ezredparancsnokságra. Közölték velem, már csak a lényegre emlékszem, de azt nem felejtem el soha:Szakaszoddal, 30 emberrel elmégy a ne­gyedik faluba." A falu nevét is elfelejtettem. „Megállapítod, vannak-e ott partizánok, ha vannak mennyien! Megölték-e a falu szfarosztáját; igen vagy nem? Kapsz egy lovaskocsif."Azon kellett volna visszahozni a sebesülteket, vagy a halottakat. Szerencsére nem voltrá szükség. Puskát mindenki kapott, de nem működött. Jobb nem volt, lényeg az, hogy legyen mindenkinél fegyver. Töltényt is kaptunk fejenként 6 darabot. Elég volt, mert úgy sem lehetett használni. A rossz fegyverekből nem lehetett kilőni. Ilyen kö­rülmények között indultunk útra, kb. 25-30 km volt a cél. Remek, szép tavaszi idő volt. A nap már melegen sütött, nekünk is melegünk volt. Fűtött az áldott napsugár, de nem a harci vágy. Ennyi sok szenvedés és viszontag­ság után már senkinek sem volt kedve hősi halált halni, de azért mi csak mentünk, még akkor is, még akkor sem halt ki belőlünk a parancsteljesítés. Elhagytuk az első falut. Érdeklődtünk, semmi jót nem hallottunk. A második faluban is csend volt. Men­tünk tovább elértük a harmadikat. Erdő mindenütt, óvatosan megközelítettük az elsö házat. Tiszta a levegő, mehetünk tovább. A faluban csend volt és nyugalom, egy cseppnyi idegesség sem volt tapasztalható. Az én embereim is nyugodtak voltak. Bíztak bennem, hogy semmiféle kalandba nem bocsátkozom, csak annyit teszek, amit a józan ész diktál. Ismertettem a tervemet a szakaszommal és utána a tolmáccsal bementem a bíróhoz (sztaroszta). Elmondtam neki, hogy mi érdekel, válaszoljon a legjobb belátása sze­rint. Partizánok létszáma. Nagyon sokan, több százan vannak, egy hete szállták meg a falut, a környező községeket és az erdőket. Nem tanácsolja, hogy egy tapodtat is továbbmenjünk. A bírót megölték-e? Igen. A bíró erősen a német oldalára hajtotta a vizet, ezért le­számoltak vele. Még egy kicsit beszélgettünk és kijöttünk. Az embereket tájékoztattam, hogy mit mondott a bíró. Megbeszéltem velük a további teendőket. Az alábbiakat jelentem. Amikor a harmadik faluból is elhaladtunk, a negyedik faluhoz jobbról-balról tüzet kaptunk. Az utunkat folytatni nem tudtuk, visszafordultunk. Jelen­tettem, amit a harmadik falu bírója mondott. Jelentésem megegyezett a máshonnan kapott értesülésekkel. Baj nem történt, mindenki szerencsésen visszajött. Akkor tudtar, meg, hogy Imre szakaszvezető is ezen az úton járt, csak ő rem volt elég diplomatikus. Nem halott hősökre, hanem éld vitézekre van szükség! ­mondotta egy magasabb rangú, jó érzésű tiszt. Azután, amikor látta, ki vagyok, mi vagyok, kíváncsiságból szinte vágóhídra vitte, az értelmetlen halálba. Ez a megálla­pítás már késö volt. Elpusztult az egész II. Hadsereg, néhány ezer kivételével. Többször említettem, hogy nem félek, de soha nem cselekedtem ki vagyok, mi va­gyok módjára. Soha nem tartottam a markomat, hogy ezért vagy azért jár valami. Akkor ez nem is volt divat. Amit tettem önzetlenül tettem, meg azért, hogy a rám bí­zott emberek életével ne hazardírozzak. A következő történet még október elején történt a Donnál. Reggel parancsot kaptam, hogy küldjek ki egy felderítő járőrt olyan területre, ami tőlünk rövid távolságra van. És mindent jól láttunk: állapítsa meg vannak-e ideát oroszok, vagy valamilyen érdemle­ges dolog nincsen-e kilátásban? Egy őrvezetőt bíztam meg a feladattal. A következő eligazítást kaptam tőle. Lemegy a szigetre, felderíti, nincsenek-e oroszok ideát, vagy nem tettek-e olyan dolgot, ami veszélyeztetné ittlétünket? Ez volt a hivatalos parancs tőlem. Magánjellegű utasítás: „Nézd Sándor, semmi újat nem fogsz tudni mondani, hiszen velem egyútt mindent hallunk és látunk. Meglepetés nem érhet. Nagyon jól tudod, hogy a terület le van aknásítva, bárhol, bármikor robbanhat. Akár te, akár más a le­vegóbe repülhel. Kimégy innen, az embereidet leülteted valahol, egy félóra múlva jössz, jelented, hogy a parancsomat végrehajtottad. Semmi újat nem tudsz, én úgyis azt jelentem, amit Iátok." Eltelt vagy 10-15 perc, robbanás előttünk. Ki idő múlva puskára ültetve két ember hoz egy harmadikat. A jobb Iába sarkát elvitte az akna. A Iába feje kevés bőrön tar­tózkodva megmaradt. A sarka teljesen hiányzott. Levettük a bakancs maradványait, megpróbáltam bekötni. Elvitték hátra a segélyhelyre. Egy hét múlva elüszkösödött a seb, és meghalt. Vajon ki volt a vétkes? A rajparancsnok azt mondta, nem akart ne­kem bajt. A lelkiismeretét ő is tisztának akarta érezni. Lassan tavaszodik. Nagyon szép áprilisi idő volt. A testi fáradságot már régen kipi­hentük. Megdőlt a nimbusz! A német hadsereg verhetetlensége. Mi még akkor sem tudtuk, hogy mi történt Sztálingrádnál. De azt már tudtuk, hogy nem is olyan tiszta a győzedelembe való hit, mint hittük. Azt már tudtuk, hogy rövidesen haza fogják vinni a 2. Hadsereget Megindult a szabadságolás. Először Jakab József hadnagyot engedték haza, majd engem is. Mire a szabadságom letelt az alkulatom is hazaért Rozsnyóra. Május vé­gén jelentkeztem Rozsnyón. Le is szereltek. Eddig tartott a tényleges katonaidőmnek az első fele. Ekkor 1943. május végét írtak. Jutalmul megkaptam a Bronz Vitézségi Érmet, maid nemsokára a Magvar Naavezüst Vitézségi Érmet, befejezésül Sebesülési Emlékérmet. Azért kaptam legénységi kitün­tetést, mert még akkor hadparancsnok-őrmesteri rangban voltam. A Délvidéki Em­lékérmet is megkaptam, ott ugyan nem voltam, de mivel akkor katona voltam, nekem is járt. 1943 júniusában véget ért a doni hadjárat az én részemről. Leszereltek.[184]

1943 január 14.-e kora délutánján, a zászlóalj parancsnok úr ( Medlits alezredes Sz.Gy.) állítólag azt közölte környezetével, hogy Ilinka  község közelében hadosztálynyi szovjet erő tartózkodik. A besötétedésig több ízben küldte hozzám, a domb oldalán elfoglalt helyünkre Justh Alfonz zászlóst azzal a paranccsal, hogy nyomuljunk minél feljebb a domboldalon. Kívánságának eleget is tettünk, egész éjjel harcban álltunk 160 egynéhány fővel[185] mindössze két-három saját könnyű sebesülés árán. Jómagam csak reggel kaptam mindkét orrszárnyamat átfúró lövést, a segélyhely már nem tevékenykedett. A  zászlóaljtörzs még éjjel visszavonult Jekatyerinovkára a zászlóalj parancsnok úrral, majd onnan még január 15.-én tovább menekültek és szovjet páncélos ék áldozata lett közülük néhányuk köztük Medlits alezredes, Pelle százados, Bodnár hadnagy is, bárcsak megvárták volna az ellenséges páncélosok visszakanyarodását, távozását egységükhöz. A legközelebbi ki tábori kórházban remélt egy-két heti pihenőm meghiúsult, de legényemmel ellenségtől mentes utakon értünk el még működő egészségügyi intézményt.[186]

 

Jelentem, hogy a januári harcok alatt a 19.k.ho. páncéltörő ágyú szd. szabadságon levő parancsnokát helyettesítetem ; harctudósításomat az alábbiakban terjesztem fel: 1943. Jan. 14-ig a kijelölt szálláskörletben Jekaterinow-kán volt a 19.k.ho.pct.á.szd. A Schuschtjei hídfőből megindult támadás után 1943.jan.15-én hajnalban Koski, majd délután folyamán Sswoboda / Embrió erdőtől Ny-ra / lett a szd. a védelmébe beszervezve. A megjelölt időben és helyen ellenséggel érintkezésbe nem jutottunk. Jan. 15-én du. 17 h-kor újabb pcs. alapján a Marki völgy védelmére lettünk visszarendelve. A védelmi parancsok értelmében egy szakasz / 3 drb. 7,5cm. Német pct.á / a Marki templomtól É-ra kb. 400 km-re a dombvonulaton; a másik szakasz / 3 drb. 7,5 cm.pct.á / ettől K-re kb. 1,5 km-re a Marki és Koski völgyeket elválasztó dombvonulat lábánál egy hídnál / közvetlenül a harckocsi árok mögött volt tüzelőállásban. Az elg. az éj folyamán Koski-ig előrejött és 1943.jan. 16-án délelőtt folyamán gyalog egységeivel az említett dombvonulatot támadta és arra kb. 14 h-kor felért. A harckocsik a pct.á szd. 1300 méteres lőtávolán kívül maradtak kb. 2 km-re a Koski völgy É- magaslatain és a harckocsi lövegekkel tűztámogatást nyújtott a támadóknak. Amikor az elg. a magaslatot már birtokba vette egynehány Stalin orgona sorozattal rajtaütöttek Marki községnek a patakon túli ÉNY-i részén ahol a pct.á.szd.vontatói és gépkocsijai mozdonyállásban voltak és azok közül többet felgyújtottak. Egynehány lakóház is kigyulladt.         / Kb. 15 h./. Ezen időközben a jobbszárny szakaszt / a harckocsi árok mögötti hídnál / kb. 80 főnyi gyalogos a dombról lefelé rohamozva támadt a szakasz tüzelőállását, Halász József zls. szakaszparancsnok és 14 főnyi kezelő legénység harcba bocsájtkozott, az egyenlőtlen küzdelemnek azonban a lövegek felrobbantása és visszavonulás lett az eredménye. Halász zls. sérülten szállították hátra Sagunyba kórházba. Közben parancs érkezett hogy a szd.megmaradt részeit Drusnij-ra vonjam vissza. A Marki templom fölötti szakasz hátravonása közben egyik löveg baleset következtében szakadékba zuhatn. Drusnijból – Judinóra, majd Judinón rendezett visszavonulásra kapott parancsot a szd. Megmaradt két lövegünket / amelyek csöve egynéhány élőcélra leadott lövés után nem siklott többé helyre / magunkkal vontattuk és a műmester azokat Judinón kijavította. Lőszer a másik szakasznál eszközölt robbantást figyelembe véve már alig volt. A szd. rendezetten vonult vissza. Jan. 17-18-ra virradó éjjel Olgow-Log-on a volt tiszti étkezde helységeiben éjjeleztünk. Jan 18-án du.folyamán Alexejewka elé érkeztünk és Alexejew-kán 18-ről 19-ére virradó éj folyamán a Pc.ho.biztosítása mellett biztosított menetben Alewejewkán keresztül meneteltünk. Közben a szd.-al az éj sötétjében a vasútállomás felé vezető útra tévedtünk és a híd előtt egy kisebb elg.osztagba ütköztünk. A rövid tűzharc során az elg. széjjel futott, saját részről 5 sebesülés történt. Visszatérve az eredeti Budjennij felé vezető úton csatlakoztunk a többi menetelő gépkocsi után és hajnaltájban Budjennij előtt 3 km-re német forgalomszabályozó közeg irányítása szerint egy faluban az utcán éjjeleztünk, majd reggel – parancs értelmében Budjennij-ben gyülekeztünk. Budjennij-ben 1 drb. parancsnoki személygépkocsit, 2 Botond vontatót és 2 darab 7,5 cm német pct.ágyút, kevés lőszerrel és a pct.á szd. kb. 100 főnyi legénységét v. Rátz Tibor hadnagynak – a szd. szervezetszerű parancsnokának átadtam, személyemre pedig a Budjennijben levő / ködvető átképzésre német tankerethez jan. 8-án hátrarendelt 18/1. kísérő üteghez vonultam be, melynek én szervezetszerű pk.voltam. Hallomásból tudom, hogy a 19.pct.á szd. Nowy-Oskol védelménél is alkalmazásra került és itt egyik Botond és egyik löveg veszendőbe ment. Később a 2 hds. gyülekezési helyén Ovrucs-ban találkoztam újra a pct.szd.-al akkor még a pk.személykocsi és 1 Botond és 175 mm löveg megvolt és azt az anyaggyűjtőben leadták.[187]

Beosztásom 19.k.ho.pct.á.szd.pk. volt a hdm.területén.[188] A januári események meginduláskor szabadságomról voltam visszatérőben a hdm.területre. Ezért az események megindulásáról nem tudok harctudósítást felterjeszteni; azt akkori helyettesem Bacsó Károly szds. / 18.táb.tü.oszt. Orosháza. / állíthatja csak össze. Én tőle a század maradványait 1943. I. 19-én, Nowy-Oskol-ban vettem át. A létszám ekkor 2 tiszt, 63 leg., 2 Botond vontató, 2 75 mm-es német pct. ágyú és 1 kis szgk. / Skoda 1100 / volt. Sebesülésem még a századtól távol I. 18-án délben keletkezett, amikor még egységemet keresve, a pc.ho.kötelékében vettem részt a Nikolajewka-n való áttörésben. Az utcai harcokban bal combomon kaptam egy húslövést. A sebesülés azonban csak kevéssé gátolt a járásban s mivel másnapra sem gennyesedett el, a megmaradt rész feletti parancsnokság átvételére határoztam el magamat. A szakasz rendezése után, - megalakítottam két teljes fél szakaszt, tiszt parancsnokkal, egy csökkentett szak.pk-i törzset, mindezt Temesváry Ferenc vk.szds. / VII.hdt.pság./ parancsára, - a feleslegesen maradt embereket az alakuló gyalog egységhez kellett leadnom. Így azután létszámom 3 ti. és 24 leg. lett. A nap a megrongálódott vontatók rendbehozatásával telt el. A szgk-t Temesváry ezds. saját használatára tartotta vissza a gk. vezetővel és egy karp. őrm-el együtt. Másnap, 1943. I. 21-én hajnalban állásba mentem a szakasszal a város D-i kijáratánál a Budjenny és Waluki vezető utak szétágazásához. Együtt kellett működnöm az ott lévő német Flak kampftruppal és a téglaégető területén később állásba menő magyar lövegcsoporttal. Innen azonban Temesváry szds. távbeszélőparanccsal azonnali végrehajtással a város DNy-i kijáratához rendel. Itt Makray Zoltán szd. / 2.hds.közv.gv.pct.á.szd. / psága alá léptünk. A két löveg a Ninowka felé vezető út lezárására a szélső házak között megy állásba. Este Makray szds. helyzettájékoztatást ad. Az ellenség D. felől Volokonowka, K. felől Budjenny, Repjevka, É. felől St. Oskol területét érte el, általában a D. rész a veszélyesebb. Főtámadást onnan vár. Az ellátás biztosítása céljából a felvételezést ezentúl a zlj. G.H.-a végzi az alakulatok onnan vétleznek. Főzést központian szervezte meg. Én a saját részemre engedélyt kértem, hogy magam főzethessek. Ezt meg is kaptam. Miután a szakasz még meglehetős tartalékokkal rendelkezett az ellátás igen jó volt. Ez a tartalék onnan származott, hogy az embereim a 23.ho. Ssaguny-i raktáraiban a felgyújtás előtt igen nagy mennyiségű különböző konzervet szedtek össze. A főzést az emberek maguk végezték, ki ki a saját szállásán. A csapat hangulata igen jónak mondható a többi alakulatokhoz viszonyítva. A további napokban a szakasz helyzete nem változott. Tisztálkodással, anyagkarbantartással foglalkoztattam a legénységet.

I. 24-én közli velünk zlj.pk-unk, hogy a mi zlj-unk marad vissza a város védelmére. I. 26-án a szakaszt új állásba rendeli a zlj.pk. Az új állás területe a város É-i kijárata. Feladata a Tschernjanka és Ssolchi felől bevezető utak lezárása. Alárendelve a 4.számú főörsnek. Parancsnoka Nánásy szds. / keresztnevét és csapattestét nem tudom /. Az állást a délelőtti órákban el is foglaljuk. A két löveg az út két oldalán a kertekbe kerül. Velünk a 10.sz.törzs van egy helyen. I. 27-én jelentősebb esemény nem történik. A német csapatok egész nap vonulnak Tschernjanka felé. 18 h tájban Makray szds. egy ÉK felől jelentett elg-es csoport felderítésére indul. Egy gp. szakasz szállítására elviszi az egyik vontatómat is. A vontató 21 h tájban ér vissza, a gk.vezető jelentése szerint a százados úr megsebesült, őket visszaküldte. Úgy sejtik orvlövészek voltak. Másnap I. 28-án az őrség 3 h-kor erős tüzelést jelent Ssolchi irányából. Azonnal elrendelem a riadót. A gyalogság elől volt két törs-e visszavonult. Velük jött vissza Nánásy szds. is. Jelentkezésemre azzal válaszolt, hogy emberei cserbenhagyták, elfutottak, most ő is megy. Menjek én is vele szakaszommal. A helyzet bizonytalan voltára való tekintettel ehelyett inkább egy felderítő járőrt vezetek Saolchi felé. Kb. 200 méter után nagyobb ellenséges egységgel találkozom. Felszólításomra németül válaszolnak, de megállni nem hajlandók. 50-60 főre becsülöm a csoport erejét. Visszafordulok tehát, mert teljesen nyílt terepen vagyok. Amint a lövegem felé futunk egy-két lövést küldenek utánunk. Most már kétségtelen, hogy oroszok. A csoportot 30 méterre bevárva a löveg és kezelőinek puskatüzével teljesen megsemmisítettük. Igen kitűnt ekkor vitézségével Tamási Károly t.zls. / szak.pk. /. Ez a mozzanat kb. 8 h 30 I-ig tartott. Ekkor a pc.ho.két kocsija jött segítségünkre. Főhadnagy parancsnokukat azonban az oroszok hamarosan kilőtték. Ugyanis a harckocsik felérkezése után egy golyószórós orosz jör. a hátunkba került. A jört. az egyik állástváltoztatott löveg és a harckocsik egyesített tüze hamarosan elűzte, de az egyik Botond hűtőjét teljesen szétlőtték. 11 h-ig csak kevés erővel próbálkozott az ellenség a városba behatolni, úgy hogy ezt a lövegek tüze könnyűszerrel visszautasította. 11 h-kor az egyik hk.rádión vett parancsa alapján a páncélosok zászlós parancsnoka közölte velem, hogy parancsot kapott a visszavonulásra. Így én is elhatároztam a visszavonulást, annál is inkább, mert a lőszerem is fogytán volt. A város elhagyása baj nélkül sikerült. Az Oskol folyó túlsó partján a pc.ho.pk-ánál jelentkeztem. Parancsa a hadosztályomhoz való bevonulásra utasított. Az üteg ezzel ki is lépett a további harcokból, mert a ho. törzsbe osztották be és azzal harc nélkül menetelt hátra. A sikertelenségre vonatkozó észleleteim csak a páncélelhárításra vonatkoznak. A magyar hadsereg teljesen védtelen volt nagyobb hk.tád-al szemben. Pc. elhárítása kevés és gyenge volt. Ezen a hiányon a hdm.területen már nem lehetett segíteni a ho.közv.pct.á.századok felállításával sem. A századok ki nem elégítő gk.anyaguk / minden alakulat igyekezett rossz kocsijaitól megszabadulni / mellett még nyáron sem tudták volna a lövegeket a kellő állásterületekre eljuttatni, télen pedig a csapatkörlet teljesen elhanyagolt útjain teljesen  mozgásképtelenné váltak időnként. A parancsnokságok, de még a ho-t is beleszámítva, nem voltak tisztában a páncélelhárítás legelemibb szabályaival sem, ami egyrészt a fegyverek hatótávolságainak nemismeréséből, másrészt a páncélosok harcmodora felöl való tájékozatlanságukból eredt. A páncéltörő fegyverek sehol sem alkothattak súlyt és sehol sem kaptak kellő gyalogsági fedezetet. A bevetési területekre még sível, szánkóval is nehezen lehetett bejutni. A pct.á.szd-ot, mely pedig h.tart.volt, olyan elől helyezték készenlétbe – rossz helyen, ahol saját és a hozzám vezényelt német kik.tisztnek szemrevételezésem alapján tád. nemis érkezhetett – hogy az már a tád. első félnapjában kicsúszott a vezetés kezéből, hogy azután a további harcok folyamán gyalogsági fedezet nélkül egyenként veszítse el lövegeit közelharcban. Anélkül hogy részletesebben taglalnám ezt a kérdést, utalok a németeknél külön fegyvernemet alkotó páncélvadászok nagy sikereire, melyeket nagy hatású löveganyaguknak, jó kiképzésüknek és főleg egységes, tervszerű és súlypontos bevetésüknek köszönhetnek. Ennek a fegyvernemnek felállítása szerintem fontos és legalább is egyenrangú problémája kell legyen jövőbeli szervezésünknek a páncélosok fejlesztésével. A zsidó munkaszázadokra vonatkozólag, jelentésem nemleges.

Mi a századunkkal a meszes hegynél kis Ilinkán voltunk. A Don itt két ágban folyt és egy kis sziget válaszotta el egymástól kis és nagy Ilinkát. A Don túlsó partján ásták be magukat az oroszok. A szigeten is oroszok voltak, ezt nem tudtuk elfoglalni. Ezt a részt nagy erejű tüzérség és aknavetők védték. Megfigyelőink szerint innen tudták jól belátni, hogy hol vannak a futóárkaink és bunkereink.

A századunk a meszes hegy túlsó oldalán a folyótól 600 méterre volt beásva. A hegy innenső oldalán volt a századparancsnoki bunker, a fegyvermesteri és a konyha. Itt sokáig még puskalövés is alig volt. Munkaszolgálatosok és zsidók segítettek a harcállások elkészítésében. Sok volt az elhanyagolt fegyver, ezért rengeteg munkám volt. Sokszor kellett visszamenni Jekaterinovba az ezred hadfelszerelési raktárába alkatrészért. Ez nagyon veszélyes volt, mivel csak másod magammal mehettem az állandó partizán akciók közepette.

Engem nem bántottak sohasem. Jekaterinov előtt egy kis falucskában jóba voltam egy családdal, akik ha mentem megkínáltak tejjel éas napraforgó maggal. Én húskonzervet adtam nekik.A tél bejöttével igen nehéz lett a közlekedés. A glicerinnel nagyon spóroltak, ezért volt úgy, hogy napjában háromszor is kellett mennem a befagyott géppisztoly és géppuska miatt. Be kellett segítenem az élelmiszer vételezésbe is, mert a konyhások mind idősek voltak és sem ők sem pedig az öltözetük nem bírta a –35 C. fokos hideget. Igaz én szívesen mentem, mert a nagy raktárból mindig tudtam szerezni húskonzervet vagy szalonnát és glicerint a géppuskához. Ez azért volt jó, mert így nem hívtak annyiszor ki a géppuska hűtését javítani, no meg a Mamka kislányának is tudtam adni hol egy kis húst vagy szalonnát. Nagyon jók voltak hozzám ők is. A néni kislánya csinált nekem két pár gyapjú harisnyát. Ez jó is volt, mert november közepén már 38 C. fokos hideg volt. A raktárból való vételezéskor már csak síléccel lehetett közlekedni.

Már nem csak a néniékhez jártam, hanem a fia barátjához is. Itt először féltem mert a néni fiát és a nagyobbik lányát a németek agyonlőtték. A fia barátját olyan súlyosan megsebesítették, hogy le kellett vágni a lábát, a családját pedig kivégezték. Ő tudott róla, hogy abban az ütközetben hol rejtették el a hátrahagyott fegyvereket az orosz katonák. Nagyon hamar jóba lettünk úgy, hogy még azt a halina csizmáját is nekem adta amiben Ő harcolt.

A legközelebbi találkozásunkkor meg is mondta, hogy hol vannak a fegyverek. Ez állt 45 db dobtáras géppisztolyból 2 db nehézpuskából és 2 db aknavetőből. Én nagyon örültem ezeknek mert a századparancsnokom azt mondta az embereknek, hogy aki szerez 5 db géppisztolyt az haza mehet karácsonykor szabadságra. Ezt úgy kellett véghezvinni, hogy át kellett menni a szigetre és ott a bunkeroket feelrobbantani. Nagyon hideg volt a Don befagyott így át lehetett menni rajta. A vállalkozók közül Gál őrnagy jelölte ki a 60 főt. Az egyik alkalommal én is részt vettem ebben a vállakozásban. A parancs úgy szólt, hogy a bunkereket éjjel 1 órakor a piros rakéta jelre fel kell robbantani. Ezt odaátról úgy tudták, hogy a piros rakéta után támadás lesz. Az orosz tüzérség nagy Ilinkáról már várt bennünket. A rakéta lövés után nem a bunkerok közé hanem a vonalunk felöli Don jegét lőtték, úgy, hogy a tüzérségi lövedék és a beszakadt jég együttes temetője lett a katonáknak.

Én a bal lábamon megsebesültem. Amikor már lecsendesedett minden óvatosan, ahogy a sebesülésem engedte jégtábláról-jégtáblára csúszva visszatértem a hadállásba.

Visszavittek a fegyvermesteri bunkerba ahol egy idősebb munkaszolgálatos kivette a lábamból a szilánkot, majd elvittek a jekaterinovi kórházba. Innét nem haza küldtek hanem vissza a harcállásba. Itt tudtam meg, hogy az az idősebb munkaszolgálatos aki a szilánkot eltávolította egy zsidó orvos volt. Egy lángon megmelegített zsebkéssel vette ki a szilánkot.

A jó Isten is úgy akarta, hogy az istentelen Gáll őrnagy aki sok ember életéért felel „odafönn” súlyos haslövést kapott. Többé nem garázdálkodhatott az emberi élettel.

A gyógyulásom után elárultam a századparancsnokomnak, hogy én kilencszer mehetnék haza karácsonyozni. Azt válaszolta, hogy éppen most kapta a parancsot, hogy a 2. Század fegyvermestere is elesett és az Ő munkáját is nekem kell átvenni.

A műhelyemben dolgoztam – éppen a saját géppisztolyomat javítottam – amikor bejött a századparancsnokom és így szólt: - Szakaszvezető, nem jól aludtam az éjjel és azon gondolkoztam, amit mondtál, hogy kilencszer is haza mehetnél. Én mivel tizedes voltam azt hittem, hogy az írnokhoz szólt. – Neked szóltam – mondta – most jövök az ezred parancsnokságról, előléptettek szakaszvezetővé. Sőt ha visszatér a hadkiegészítő parancsnok már csak alá kell írni a felterjesztést a vitézségi érem valamelyik fokozatára. Én azt kértem tőle, hogy 9 embert engedjen haza szabadságra azért a 45 dobtáras géppisztolyért, meg a nehézpuskáért és az aknavetőkért cserébe. Nézett rám a főhadnagyom és azt gondolta, hogy elmebajos lettem a sebesülésemtől. Kértem, hogy menjünk el arra a helyre ahol a fegyverek vannak. Amikor a nénike meglátott tízünket, úgy megijedt, hogy ki se mert jönni. Szerencsére ott volt a sebesült katona aki megismerte a hangomat és kijött. A főhadnagy bátorította, hogy ne féljen. Elmentünk előszedni a fegyvereket és elvittük magunkkal a sebesült orosz katonát is. A főhadnagy maga vitte az ezred törzshöz. Sajnos én utána már nem találkoztam vele.

A főhadnagy mikor visszajött megkérdezte, hogy ki legyen az a 9 ember aki eltávozhat. Én szívem szerint az egész századot javasoltam volna. Nekik a szabadságos vonaton már nem kellett géppisztoly mivel már nem kellett visszajönniük. Ez annak volt köszönhető, hogy megígérték, hogy az elrongyolódott embereket leváltják. Január 14-én az oroszok majdnem tejesen leváltották a Magyar hadsereget. Így 9 családapát megmentettem tán a biztos haláltól. Bíztam abban, hogy azok a fegyverek amiket szereztem egy kis bizalmat adnak a katonáinknak.

1943. január 14-én az orosz haderő elérte az állásainkat. A századparancsnokunk tudatta a katonáikkal, hogy vissza kell vonulnunk, mert 60 km-re a hátunk mögött be vagyunk kerítve. A visszavonulásunk elég rendben zajlott és az emberek bíztak a fegyvereinkben. Sajnos a Halálvölgy előtt, ahol az orosz csapatok igen nagy erővel támadtak minket nem tudtuk felvenni a harcot a harckocsik ellen. Kamenka községnél a századparancsnokunk egy nehéz aknavetős csapáskor súlyosan megsebesült és meghalt. Századunk ekkor kezdett meggondolatlanul visszavonulni. Én kb. 80 fővel együtt Oksztrogosz felé vonultam vissza. Úgy hallottuk, hogy ott még vannak magyar csapatok. Igyekeztünk áttörni a bekerített vonalat és felzárkózni hozzájuk. Ez sikerült is annak ellenére, hogy visszavonulásunkat egy komoly felsőbb tiszt sem segítette. Nem a katonáink vesztették el a fejüket hanem a tisztjeikt hagytak cserben!

A parancsnokok – sajnos – tapasztalatlan tartalékos tisztek voltak. Iskolai tanítók, irodai alkalmazottak, akik nem katonai tudásuk alapján hanem az iskolai végzetségük után lettek tisztek. A katonák megmentéséért a visszavonulásnál semmit sem tudtak tenni. Sajnos még a felsőbb tisztek sem.

A halálvölgyi támadásnál kapott sebesülésem kiújult ezért kórházba kerültem. Így az osztrogoszi harcokban csak részben voltam jelen. A kórházból kijövet megkerestem a 13. Gyalogezredből megmaradt katonákat. Ez kb. 900 ember volt, lerongyolódva, fegyvertelenül. Az osztrogoszi harcokban újból megsebesültem és így a kijevi kórházba kerültem 1943. Augusztus 2-án. Innét Lengyelországba, Krakkóba vittek kórházba. Ezt követően augusztus 14-én Lavozsiba a fertőtlenítőbe, majd haza a 11. Helyőrségi kórházba vittek. Augusztus 18-án kerültem haza Bélapátfalvára. Egerben szereltem le 1943. Augusztus 22-én.[189]

* * *

Mindezekből, a szörnyű tragédiáról, a pusztulásról, az elkeseredett harcról a végsőkig való kitartásról mit tudhattak az otthoniak?[190]

A miskolci sajtó január 10-én számolt be először a keleti front veszteségeiről.[191] Az újság augusztus 20-tól számítva adta meg a veszteség létszámát.

Tehát az augusztus 20-a előtt elesettekről, sebesültekről, illetve eltűntekről nem ejtett szót.[192] „halottakban, sebesültekben, eltűntekben 13332 fő a honvédség vesztesége a keleti fronton augusztus 20-a óta” - írta főcímben a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap. Ezen belül a hősi halottak aránya összesen 2256 fő, sebesült 9017 fő, eltűnt 2059 fő. A lap tudósított a január 2-i szovjet támadásról is, melyet „fölényes biztonsággal” vertek vissza. Egyebekben a sajtó a viszonylagos nyugalomról, eseti vállalkozásokról tudósított, valamint az 1943. január 10-i újság címlapján „érdekes összehasonlítást” végzett az 1915-ös kárpáti húsvéti csata veszteségei és a doni veszteségek között. Külön kiemelte az újságíró, hogy a „bőséges téli felszerelésnek hála” fagyások nem fordultak elő .Valóban bőséges téli felszerelés valóban volt kiszállítva a hadsereghez, a Borsod című mezőkövesdi érdekeltségű helyi lapban például Pap Zoltán hadnagy még 1942. augusztusában felhívást tett közzé a téli gyűjtés megindításáról, és ezt követően a „Borsod” rendszeresen tájékoztatta az olvasóit, hogy az egyes községek által végzett gyűjtésnek milyen eredménye volt.[193] A Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap is felhívást tett közzé a téli gyűjtésre.[194] 1943. január 10-én tehát a veszteségeket nem túl jelentősnek látva optimista hangvételű tudósítást tett közzé a lap. Ezt követően a helyi sajtó a január 14-i áttörés másnapján címoldalban adott híradást a magyar csapatok „hősies küzdelméről”, valamint arról , hogy a magyar arcvonal előtt „változatlan hevességgel folynak a harcok”. Ugyanez a lapszám katonai vonatkozású híradásában háborús kitüntetésekről tudósít, így többek között Felcsiky Gábor és Gáll Sándor alezredesek magas kitüntetéséről.[195]

Gáll Sándor őrnagy, szintén az ezred zászlóaljparancsnoka. A kegyetlenségig szigorú ember, aki a hátratámolygó légnyomásos katonákat kiköttette, máskor egy gyalogost a lövészárokban felkoncolt, illetve agyonlőtt egy géppisztoly-sorozattal, mert szolgálat közben éjjel elaludt és a társát az oroszok géppuskástól elvitték. Engem, illetve a főfigyelőt egy délelőtt távbeszélőn felhívott és megkérdezte, hogy a főfigyelőmben milyen rendszerű gyorstüzelő fegyverem van, és látom-e tőlem északra a visszavonuló katonákat látom, tőlem É-ra mintegy 800 méterre. Erre megparancsolta, hogy vétessem golyószórótűz alá a zászlóaljának hátráló embereit. Ezt a témát úgy oldottam meg, hogy 300 méterrel nagyobb irányzékkal tüzeltettem, így az nem tett kárt magyar emberben.

Felcsiki Gábor őrnagy, a harmadik zászlóaljparancsnok a gyalogezredben. Az 1938-as események óta a „Hangonyi hősnek” hívták, mert zászlóaljával megrohamozta a hangonyi cseh kiserődöket. Nagyon jó katona volt furcsa beszédmodora ellenére jó benyomással volt katonáira, azok szerették is. Főleg távbeszélőn beszélt velem, arra is valamely, a zászlóalja előtt lévő célt vette észre és arra tüzet kért. Utoljára Vele 1943. január 14-n este találkoztam és beszéltem, ugyanis 14-n estére én már három irányban nem tudtam a figyelőm személyzetével kitörni, illetve visszavonulni, de mivel az előttem fekvő árokrendszerben – ami szembenézett a Donnal – a gyalogság kitartott, illetve nem vonult vissza én embereimmel lementem a gyalogsági árkokba és kb. 2 km-t mentem déli irányban, s úgy fordultam NY-i irányban és akkor egy gyalogos őr megállított és amikor megtudta, hogy tiszt vagyok, mondta, hogy keressen fel Felcsiki őrnagy urat, aki itt van a bunkerban, mert azt a parancsot adta ki, hogy ha erre tiszt megy el, az feltétlenül nézzen be hozzá. Természetesen bementem a bunkerébe, ahol fehér hólepelben sétált fel és alá. „Hát már Te is itt hagysz fiam, szólt, miután jelentettem, hogy rádióparancsra Jekaterinovkára kell vonulnunk, mivel Ilinkáról lövegeinket – amelyek délelőtt már közeltámadást kaptak, más ütegtől kapott hatosfogatokkal sikerült elvontatni, és én megyek utánuk. Vigyázz magadra kiáltással bucsuzott tőlem és azóta nem tudok róla, hogy mi lett Vele. Mi hátramentünk nagy óvatosan Ilinkába a volt tüzelőállásba, már nem volt ott senki. Benéztem a lőszeres bunkerekbe, tele volt lőszerrel, reggel, amikor lett volna nem engedtek lőni, csak 30 gránátot kaptam, most meg – ahogy utólag megtudtam – mintegy 360 gránátot hagytak itt, mert nem volt több ló a vontatáshoz, a mi megmaradt és otthagyott lovaink 200 méter sem tudtak volna egy szánt húzni még üresen sem. [196]

 A január 17-i vasárnap megjelenő lapszám címoldalán a következő volt olvasható: „Huszfokos hidegben összeomlott a magyar arcvonal ellen indított minden szovjet támadás.” „Lankadóban van a magyar vonalok elleni roham.” A sajtó a magyar erők erőn felüli kitartását méltatta. Idézzük csak vissza, mit írt e két drámai napon vitéz Gáll alezredes.

 „A visszavonulás pánikszerűvé vált.” „A Jugyinónál harcban álló ezredkötelék legénységi állományának 75%-át elvesztette, a tisztek közül pedig csak négy fő jött vissza.” A január 19-én kedden megjelenő lapszám már valamivel reálisabb tudósítást tett közzé. mert mint a címoldalon írták „súlyos veszteségeket okozva, és súlyos veszteséget szenvedve tartja arcvonalát a túlnyomó ellenséggel szemben a honvédség”.

A január 24-én vasárnap megjelenő Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap főcímoldalán már döbbenetes a hír. „A veszteségek súlyosabbak, mint eddig voltak, de meg sem közelítik az ellenséges hírverés által közölt adatokat.” „A Don középső szakaszán a német-olasz páncélos hadsereg tervszerűen elszakadt az ellenségtől.” A honvéd vezérkar főnöke a következőket tette közzé az MTI által: „Az elmúlt hét folyamán csapataink tovább folytatták a mozgó háború keretén belül tervszerű hadműveleteiket.

 A szovjet súlyos veszteségeket szenvedett. (A magyar veszteségekről a hadserg parancsnokság csak annyit állapított meg, hogy a veszteségek súlyosabbak, mint eddig voltak... számszerű adatok még nem állnak rendelkezésre)”.

 A veszteség felmérésére lényegében csak hetekkel később, a visszavonulás után a kijelölt gyülekezési körletekben kerülhetett sor.

Október 6-án zászlóaljunkat ismét az első vonalba vezényelték. Ezúttal Marki-tól D-re a folyóval párhuzamos dombvonulaton vettük át a szintén igen gyengén kiépített állásokat. Műszaki akadályok itt sem voltak. A 60-80 m magas dombokról messze be lehetett látni a folyó K-i oldalán levő ellenséges területre. Mozgást csak nagyon ritkán a folyótól 3-4 km-re levő községekben lehetett észlelni. De azt sem zavarhattuk, mert a tüzérségnek alig volt lőszere. Századom védőállásának a kiterjedése 2300 !! méter volt. Csökkent létszámú századommal (eddig 20% veszteségem volt) a védelmet ezen a nagyon széles területen csak egymástól 50-70 m távolságban levő fészkekkel lehetett megoldani, 4-5 fő egy-egy fészekben. Komolyabb szovjet járőr tevékenység ellen csak nagyon nehezen tudtunk volna védekezni, de csak kisebbekkel találkoztunk egyes éjszakákon. Ekkor már egyre hidegebbre fordult az idő, általában mínusz 10-20 fok között járt a hőmérő. A meleg ruhával hiányosan felszerelt legénység a hidegtől sokat szenvedett. Ebben a védőállásban két és fél hónapon át voltam egészen december 20-ig, mikor is szabadságra távoztam.

Szabadságomról 1943. Január 11-én tértem vissza és az esti órákban jelentkeztem zászlóaljparancsnokomnál Bohus Zoltán alezredesnél. Ekkor tudtam meg, hogy zászlóaljunkat időközben leváltották. A fegyvereket a leváltó alakulat embereinek az állásokban kellett átadni, így teljesen fegyvertelenek voltunk.

Mint kiderült, másnap reggel 6 órára menetparancsunk van, (jan.12.) Karpenkovo-ra a VII. hadtest parancsokság székhelyére. Ott kell jelentkeznünk azért, mert a zászlóalj át lett helyezve a megszálló alakulatokhoz.

Mintegy 15 km-es menet után kb. 10 óra tájban É-ÉK irányból hatalmas erejű tüzérségi tüzet észleltünk. Karpenkovo-n tudtuk meg, hogy a szovjetek nagy támadást indítottak Iriv-nál. Este 18 óra tájban érkeztünk meg úti célunkhoz, s ott tudtuk meg, hogy útközben keresték zászlóaljunkat, mert bár fegyvertelenek voltunk, vissza akartak az arcvonalba rendelni. Mivel nem a főútvonalon mentünk, nem találtak meg bennünket. Karpenkovo-i jelentkezésünkkor már nem küldtek vissza, hanem a jól kiépített bunkerekben védelemre való berendezkedésre utasítottak. Fegyvereket a hadtest javító műhelyében javításra váró jobbára hibás fegyverekből kaptunk, amiket próbáltunk használható állapotba hozni.

Január 13-tól 18-ig tartózkodtunk a bunkerekben. Az arcvonal helyzetéről csak annyit tudtunk, hogy a szovjetek több helyen áttörtek és a mieink súlyos harcokat vívnak és rendezetlenül vonulnak vissza. Január 15-én rajtunk keresztül vonultak előre igen leromlott állapotban a Kramer hadtest egyes alakulatai, de másnap hajnalban már jöttek is visszafelé maradékaik.

Január 17-én délután meglepetve értesültünk arról, hogy a VII. hadtestparancsnok és törzse bármilyen parancs kiadása nélkül egy helikopterrel távozott.

 Így számunkra továbbra is érvényben volt Hitler esztelen parancsa, hogy az utolsó csepp vérünkig tartsunk ki. Ezt teljesen értelmetlennek tartottuk s az a véleményünk alakult ki, hogy hadsereg parancsnokunknak Jány vezérezredesnek több tízezer magyar katona megmentése és kedvezőbb védelmi helyzet kialakítása érdekében ki kellett volna adnia már a harmadik napon a parancsot a Voronyezs-i vasútvonalra való visszavonulásra.

Január 18-án már csak kisebb csoportok vánszorogtak az Alexejevka felé vezető úton hátrafelé, majd megszűnt ez a hátramozgás. Viszont szürkületkor – úgy 5 km távolságban – megjelentek a szovjet első vonalat jelző rakéták fényei.

A hadtestparancsnok távozása után egyre kevésbé éreztük kötelezőnek az őrült kitartási parancs betartását. Senkivel sem volt összeköttetésünk, teljesen el voltunk szigetelve mindenkitől. Így a tisztikar véleményét figyelembe véve zászlóaljparancsnokunk arra az elhatározásra jutott, hogy az ellenséggel felvesszük ugyan a harcot, de utána visszavonulunk. Így is történt. Mintegy félórás tűzharc után, amiben az ellenség részéről csak gyalogos egységek vetek részt, a község NY-i szélén gyülekezve megindultunk mi is hátrafelé.

Meglepetésünkre az ellenség nem követett bennünket, úgy látszott támadási céljaikat elérték. Az Alexejevka felé vezető úton NY felé menetelve egyre több katonát, munkaszolgálatost, különféle járműveket előztünk meg. Az emberek szánalmas állapotban voltak. Az út mentén egyre több volt a megfagyott ember. A hőmérséklet mínusz 30 fok alatt volt. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a szovjetek a csapatmaradványok körülkerítésére törekednek, célunk a harapófogó NY-i oldalának mielőbbi elérése volt azzal a szándékkal, hogy mindenáron megkíséreljük a kitörést. Ezért nem volt módunk a hátra vánszorgókkal való törődésre. A január 18-i éjszakát egy község templomába és házaiba zsúfolódva töltöttük. Leírhatatlan volt a káosz, parancsnokoknak, rendezett egységeket sehol sem láttunk. Mindenféle nyitott ajtajú raktárak, tele oldal szalonákkal, kolbásszal, cigarettával, stb. mindenki azt vitt el ezekből, amit akart. Milye jó lett volna, ha korábban ezeket az első vonalakban kiosztották volna, de ott ilyesmit nem kaptunk, mert német koszton voltunk. Hajnalban továbbindultunk az úton, amely úgy látszott az egyetlen volt itt NY felé. Egyre inkább nő a tömeg. Összetorlódnak emberek, állatok, járművek. Időnként le-le csap egy szovjet repülőgép és vadul géppuskázza a hómezőkre vetődő tömegeket. A méteres hó miatt az úton kívül csak nagyon nehezen lehetett előbbre jutni.[197]

A Magyar Távirati Iroda 1942 január 31.-én tette közzé a honvédvezérkar főnökének közleményét. Szombathelyi vezérezredes tájékoztatta a sajtót, hogy a magyar hadsereg új védőállásainak berendezése "tervszerűen folyik" A Voronyezstől délnyugatra elterülő térségben folyó elhárító csatákban a magyar csapatok is "kivették a részüket".[198]Meglepően optimista jelentést tett közzés Szombathelyi vezérezredes. A magyar csapatok "rugalmasa vezetésének köszönhetően az ellátó szolgálat jól működik,lőszer és élelmiszer tekintetében alig van zavar, gondoskodás történik, hogy a katonák a hideg ellen megfelelő védelmet kapjanak." A miskolci helyi újság címlapján azonban ez is olvasható volt." A donmenti harcot a magyar hadsereg nem vesztette el" A cikk terjedelmesen beszámolt az orosz tömegtámadásról, mely ellen a magyar tüzérség képtelen volt védekezni. A nagy túlerő, főleg a harckocsik számbeli fölénye hét napi hősies harc után a csapatokat meghátrálásra  kényszerítette.

A veszteségeket fokozta az orosz tél. Az újságcikk hangvétele, állításai ellentmondásba keveredtek. Látszott hogy a cél az általános döbbenet, tompítása volt." A magyar hadseregnek csak veszteségei voltak". "Ezek nagysága még most nem állapítható meg." "A rendezett visszavonulás ellenére a csapatok összekeveredtek." "Veszteségeink nem akkorák mint azt az ellenséges propaganda állítja, a magyar hadsereg egyharmada most is harcban áll."Az újságcikk zárórészében igyekszik a hozzátartozókat nyugtatni"...az ország lakossága várja a híreket személy szerinti hozzátartozói sorsáról.Ez el is fog jönni. A magyar társadalomnak éppen ezért fel is kell készülnie, hogy az özvegyeket és árvákat segítse, megnyugtassa, megértesse, hogy szeretteiknek a hazáért hozott áldozata nem volt hiábavaló..."(kiemelés tőlem Sz.Gy.)[199]

Egy héttel később a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap közzétette az MTI jelentése alapján a Vkf. 42. számú hadijelentését. Német kötelékekkel együtt vívott elhárító harcról számolt be, továbbá hogy " a honvédhadsereg zöme előtt ellanyhultak az ellenséges támadások." A honvédség sikeres "mozgó védelem" elvét alkalmazza. A  honvédegységek "erőn felül helytálltak", s mintegy mellékesen megjegyzi az újság, hogy "...az ellenségen kívül az időjárás viszontagságaival is kemény csatát kellett vívni..." Első alkalommal szólt arról hogy bizony tömeges fagyások történtek, annak ellenére hogy a "téli felszerelés kifogástalan volt."

A helyi sajtó "idillikus képfestése" után lássuk mi is történt az arcvonalból kivont csapattestekkel, mi lett a megmaradt 13. gyalogezredbeliek sorsa?

A VII. hadtestparancsnokság 1943. február 24-én adta ki rendeletét a hadtest  újjászervezésének megkezdésére. E rendelet alapján a 19. könnyű hadosztály parancsnoka is kiadta intézkedését az újjászervezés megkezdésére.[200] Első feladat volt a visszavonult csapattestek személyi és anyagi számbavétele, rendezése és hadrafoghatóvá tétele.  Ennek érdekében először is a betegek és az egészségesek szétválasztása történt meg. Ezt követte az eredeti hadrend szerinti kötelékrendezés. Ez lényegében összevonásokból és kötelékek megalakításából állt, ez jelentette az újjászervezés első és második fázisát. A harmadik fázis az összevont alakulatból a seregtest megalakítása volt. Az újjászervezési munka ütemezése a következők szerint történt. A 19. hadosztály törzséhez utalták a 19. lovasszázadot, a 19. légvédelmi gépágyús üteget, valamint a 19. híradószázadot. A 13. gyalogezredhez nem utaltak alakulatokat, ikerezredéhez, a 43. gyalogezredhez utalták a felváltásra érkezett 12/I. zászlóaljat. A 19. tüzérezred, valamint a hadosztályvonat önállóan intézkedett. Az egységek felülvizsgáló bizottságokat állítottak fel. Ebben egy tényleges törzstiszt, egy tényleges főtiszt, egy orvos kapott szerepet, és ezt a bizottságot kiegészítette a szükséges segédszemélyzet.

A bizottság orvosi vizsgálat alá vetette mind a tiszteket, tisztjelölteket, tiszthelyetteseket és a legénységet is. Az egészséges hadra fogható állomány „A” jelzést kapott. Külön kellett nyilvántartani „B” jelzéssel a két héten belül gyógyuló betegeket. „C” jelzéssel látták el a két héten túl, de hat héten belül gyógyuló betegeket. A hat héten túl gyógyulóak „D” jelölést kaptak. Külön kategória képezte a megrokkant vagy alkalmatlanná váltakat („E”). A fertőző betegek jelzése „F” volt. A felülvizsgáló bizottság az alakulatonként felvett névjegyzéket három példányban kellet hogy elkészítse.

A kimutatást aszerint kellett még megbontani, hogy kik a ténylegesek, azaz hivatásosok, kik a sorállományba tartozók, illetve a tartalékosok. A felülvizsgáló bizottságok mellett létre kellett hozni gazdasági tiszt vezetésével egy anyagi bizottságot. Az anyagi bizottság feladata volt a fegyverzet, a lőszer, a tüzéroptika, a ruházat, felszerelés, híradóanyag, gázvédelmi anyag, vonatanyag számbavétele, és ezeknek a „vanálladékának” megállapítása. A következő lépcsőben a hadosztályparancsnokság az új elhelyezési körlet előkészítésére és a biztosításra adott ki intézkedést[201]. Először is harcegységek felállítását rendelte el, így a 13. gyalogezred egy csökkentett zászlóaljat három puskásszázaddal kellett hogy biztosítson. E csökkentett zászlóalj felállítását  1943.III. 1-én az alakulat elindításánál jelenteni kellett a hadosztályparancsnoknak.[202] A 13. gyalogezredből felállított harcegységet szálláskörletek biztosítására és járőrtevékenységre használták fel. A hadosztályparancsnok intézkedett arra, hogy a csapatok a műúthoz közelebb kerüljenek. A hadosztály más alakulatait, így többek között a 43. gyalogezred maradványait, úgynevezett szálláscsináló közegként küldte előre. A hadosztályparancsnokság Koselezre került. Sajnos az még akkor nem volt tisztázott, hogy az alakulat milyen szállítóeszközökkel rendelkezik. Nemcsak, hogy a szállítóeszközökről, hanem a megmaradt lovakról sem volt megfelelő kép, ezért Asztalossy vezérőrnagy intézkedett minden alárendelt alakulat, így a 13. gyalogezred felé is, a hátaslovak bejelentéséről.[203] Az egység megmaradt részeinek számbavétele az anyagi, szállítóeszközök feltérképezése mellett a rend és a fegyelem helyreállítása volt a hadosztályparancsnokság legfontosabb feladata. A 13. gyalogezredhez február  28-án 22.30 órakor érkezett meg Asztalossy vezérőrnagy parancsa.[204] A hadosztályparancsnok úgy látta, hogy a rendnek és a fegyelemnek még a csírája sem észlelhető. Megbotránkoztatónak tartotta, hogy az utak tele vannak lemaradókkal, botra támaszkodó bicegőkkel, piszkos, gondozatlan, szabálytalan ruházatú, összességében szánalmas külsejű katonákkal. Úgy látta, hogy ezek a katonák a fegyelmezett egységek becsületét is sértik, ugyanakkor az orosz lakosság is gúny céltáblájává teszi őket. [Ez olyannyira nem volt igaz, hogy több visszaemlékező is állította, hogy az orosz lakosság támogatta őket, élelemmel, tisztálkodási lehetőséggel segítette a visszavonulókat - SzGy.] A hadosztályparancsnok véresen kemény rendszabályokat vezetett be. A szálláskörletekben is csak zárt egységben engedélyezte a mozgást. Ez alól csak a karszalaggal ellátott jelentésvivők voltak kivételek. Ételkiosztást kizárólag a zárt rendben vonulóknak engedélyezett.A menetből lemaradók ellen a tábori csendőrök számára testi fenyítés alkalmazását rendelte el. Való igaz, hogy a menet előtt a menetképtelenek kiemelése érdekében és egészségügyi intézményben való elhelyezése céljából orvosi vizsgálat tartását is előírta. Elrendelte a szálláskörletek őrséggel történő lezárását, aki iratokkal nem rendelkezett, az szökevénynek volt tekintendő, és a legközelebbi tábori bíróság elé kellett állítani.  A rongáló károkozók elrettentetése érdekében megtizedelést helyezett kilátásba. Kikötéssel fenyegette, aki az öltözetét nem megfelelően hordta, illetve a tisztasági szabályokat nem tartotta be, ruházata piszkos volt. Az öltözet, illetve felszerelési tárgyak előírás ellen történő viselése felelősségre vonást eredményezett. Az elhelyezési körletet csak írásos parancs ellenében lehetett elhagyni. Szánon, szekereken kizárólag csak a kocsis ülhetett, a zászlóalj és az ezredparancsnok, ha hátaslova nem volt. Asztalossy vezérőrnagy[205] drákói intézkedései nemcsak a legénységet, hanem a tiszti kart is sújtották.[206]

            

Akik életben maradtak…

Jány vezérezredes szemlét tart a 13.gyalogezred maradványainál.(Réty fotó)


 

Megy hazafelé a vonat…1943 tavasza (Réty fotó)

 

1943. március 2-án a 13. gyalogezred maradványai Staviskoje községben helyezkedtek el. Március 4-én a hadosztályparancsnok ismét kiadott egy intézkedést az újjászervezés vonatkozásában. E szerint a csapattest állományában lévő tényleges tiszteket, név, rendfokozat, fegyvernem, eredeti beosztás, jelenlegi beosztás, különleges szakképzettség alapján kellett jelenteni. Továbbá a hasznavehetetlen fegyverekről kellett jelentést adni. Emellett megismételte a hátaslovak számának megállapítására vonatkozó parancsát, és ami a leglényegesebb, végre intézkedtek a ruházati és felszerelési igények kielégítésére, erre annál is inkább, hogy a II. 28-án kiadott szigorú öltözeti szabályokat végre tudják hajtani.[207]

A csapattest újjászervezésének második ütemét március 5-én rendelte el a hadosztályparancsnokság.[208] Az újjászervezés gyorsítása érdekében alakulatokon belül kötelékszervezésre került sor. Ennek érdekében a hadosztályparancsnok kiadta a szükséges hadrendtáblázatokat. Ebben természetesen az elérendő célt fogalmazta meg, és amennyiben létszámhiány miatt az nem volt lehetséges, részbeni felállítást is engedélyezett, de teljes egységként. A felállítandó egységek megalakításánál elsősorban a 30 éven aluli és a 30-35 év közötti alkalmas, illetve legfeljebb hat héten belül gyógyuló beteg legénységi állományúakat lehetett felhasználni. Harcos állományba a 30 éven aluliakat kellett besorolni. A kisegítő csapatvonat személyzetét adták a 35 éven felüliek. A betegek ideiglenesen az úgynevezett nehézfegyvercsoportba voltak beosztva. A nemzetiségieket kiemelték a legénységből, és azokból munkásszázadokat kellett alakítani. Minden gyalogezred köteles volt egy teljes zászlóaljat kiállítani. Ezeket az újjászervezett egységeket látták el elsősorban fegyverekkel, a többi alakulatnál csak annyi maradhatott, amennyi az önvédelemhez elegendő volt. A fegyverzeti hiányokat a hadosztályvonattól elvont fegyverekkel is pótolták. A parancs végrehajtásáról március 8-ig kellett az alárendelt alakulatoknak jelentést tenni. Természetesen ezen intézkedések megtételére, nyugodt körülmények között történő végrehajtására nem sok idő volt, ezt bizonyítja a március 6-án kiadott előzetes menetintézkedés is, melynek értelmében a 13. gyalogezred március 6-án délelőtt 10.00 órakor Liholetki, Koselez, Arbusim irányába megkezdte a menetet. A gyalogezred parancsnokának,Koselezben kellett jelentkeznie a hadosztályparancsnokságnál. Pihenő Arbusimban volt, ahol is hatnapi élelmet vettek fel, a gyalogezrednél jelentkező betegeket Koselezben kellett leadniuk.[209] Még ugyanez nap történt intézkedés a hadosztály további előrevonására. A 13. gyalogezred vitéz Gáll Sándor parancsnoksága alatt a III. menetcsoportba kapott beosztást. Előttük a 43. gyalogezred haladt, az ún. II. menetcsoportban.[210] A végtelennek tűnő menetelés, az erőltetett gyalogmenetek március közepén megszűntek, illetve megszűnni látszottak. Az új elhelyezési, illetve átszervezési körletekbe vasúti szállítással érkeztek a csapatok. Természetesen ez sem ment zökkenőmentesen, ezt bizonyítja, hogy a hadosztályparancsnok a vasúti berakás körül tapasztalt rendellenességeket megállapította és összefoglalta, és azokat az alárendelt alakulatoknak a legénységi kioktatása céljából kiadta.[211]

Legjellemzőbb hibák, melyek a hadosztályparancsnokság rosszallását váltották ki, hogy nem volt kijelölve rakodótiszt, a kijelölt szállítmányok későn érkeztek, benzinraktár mellett dohányzik a legénység, nincs elegendő élelem, a parancsnokok erélytelenek. Adminisztrációs oldalról a szállítás egészen kiválóan megszervezett volt

 A gyakorlatban azonban voltak problémák. 1943. március 18-án pl. a 13. gyalogezred három tisztje, 72 legénységi állományú tagja 108 lóval és 41 országos járművel hiába várakozott arra, hogy az országos járművek szállítására előírt ún. „I” kocsik a szerelvényhez megérkezzenek. Ez újabb fejetlenséget váltott ki. Ennél szörnyűbb volt, hogy a betegek szállítására nem volt jármű biztosítva. Asztalossy vezérőrnagy elrendelte, hogy a „D” „E” „F” jelzéssel ellátott – tehát lényegesen súlyos – betegek gyalogmenetben tegyék meg Kievig az utat. Aki elért Kievig, remélhette, hogy túléli és hazatér, Kievben már működik a 116. számú tábori kórház. [212]

 

Nem tudtunk aludni, pihenni nem lehetett a gyűjtőhelyre befutott katonákat díszlépésben vonultatták, minket tiszteket Jány gyáva árulónak nevezett,[213] mi jószántunkból mentünk. Alekszjevkától még négy nap volt nehéz, féltünk az orosz hátbatámadásától. Csináltattam lövészfészkeket, védekeztünk, de a német ellennyomás erős volt, keményen védekeztek, pedig ők is sokat fagyoskodtak, de minket segítettek nekik köszönhetjük hogy átjutottunk. A fagyások miatt sok volt a veszteségünk. Újonnan kihozott ludovikás tisztek aljasul bántak a katonákkal, ... Hadbiztosi hivatalt kaptam.  A megszállók ellátását szabályoztam. Aztán kértem a parancsnokot engedjen haza ez 43 márciusában volt.[214] Én április 1.-el hazakerültem. Itthon nagyon örültek a barátaim, elöljáróim. Eltelt május, engem kitüntettek Signum Laudis hadiszalagon a kardokkal, a kormányzó úr saját kezűleg adta át. Volt aki lovagkeresztet[215] kapott. A kormányzó feltűzte, azt a boldogságot, hogy azért nem volt hiába. Utána választhattam hol akarok szolgálni.Üdültem Balatonfüreden 3 hétre, rendbehoztak minket. Onnan haza és a VII.hadtest törzscsapatába bekerültem. A hadtest még kint volt a  fronton, de csak a törzskara.[216]

A csapatok eü. helyzete január hó 1-től 15-ig általában kielégítő. Hűléses megbetegedések és a fokozódó hideg időjárás következtében fagyásos jelenségek mind gyakrabban kerültek intézeti kezelésbe. A fagyásos esetek között uralkodó volt a lábfagyás. Az említett betegségek még tömegesebben jelentkeztek a munkaszolgálatosoknál. A legénység erőbeli állapotának fenntartását az időjárás megkívánta kalóriadús táplálkozás főleg a küzdők egyes csapatrészeinél nem biztosította. Ezzel magyarázható egyrészt a hűléses és fagyásos megbetegedések kiváltódása. Téli ruházkodás derékig szinte tökéletesen biztosította a szervezet hideg ellen való megvédését, deréktől lefelé azonban a védekezésre nem bizonyult elegendőnek. Ezt bizonyítja a fagyásos jelenségeknek főleg az alsó végtagokra való korlátozódása. Lábbelinek tiszta bőrből való használata a láb védését nem eredményezi, tapasztalat szerint tiszta nemezből vagy nemezbéléssel kombinált lábbelik viselésénél fagyásos jelenségek nem voltak. A legénység erőbeli állapotának gyengítését azonban nagyban előmozdította a hosszú küzdő vonalbeli szolgálat is. Csapatok jelentése szerint Russla tetűpora hozzáfűzött reményeket beváltani nem tudta. Eü. oszlopok egy fertőtlenítőgéppel – más irányú elfoglaltságuk miatt is – a csapatok tömeges fertőtlenítését eredménnyel nem végezhették. Járványos betegség egy-két szórványos esettől eltekintve, nem fordult elő. Eü. intézetek ellátás menete zavartalan. Kisebb-nagyobb nehézséget okozott néha orvosokban, főleg csapatorvosokban fennálló hiány. Gyógyszerellátás sem az intézetek, sem a csapatok számára nem volt elégséges. Intézetekben rendes kórházszerű működést /: például rüh gyógyítását:/ emiatt nem lehetett kifejteni, illetve végezni. Fontosabb gyógyszerek: klochraethyl, jódtinktúra, alkohol, altatószerek, szódabikarbóna, kenőcsanyagok, sós hashajtók, egyes helyeken hiányoztak. A várható támadásokra való tekintettel az eü. intézetek állandó ürítésre kaptak parancsot. Ezek az ürítések zavartalanul történtek. Problematikussá vált azonban az eü. intézetek tova mozgatása. Az állandó egy helyben való település következtében anyag-felhalmozódás történt egyrészt, másrészt fogatolt járművek kiestek a használatból a lovak egy részének lóteleltető táborba való leadása miatt, így az eü. intézetek teljes személyi és anyagi elszállítása rendszeresített járművekkel teljesen lehetetlenné vált. Ezért eü. intézetek esetleges tovamozgatása céljából jármű hiányaikat eleve jelentették. Az orosz támadás sikeres előhaladásával jan. 15-ike körül megindult elsősorban az eü. oszlopoknak a harchelyzethez való átcsoportosítása, egyidejűleg pedig az összes eü. intézetek kiürítése és hátravonulása. Mindkét eü. oszlop fogatolt része már a támadás kezdetén ellenséges támadás áldozata lett és csaknem 100 százalékban elpusztult mind személyekben, mind anyagiakban. A gk. részek kb. 60 százaléka a visszavonulás folyamán a többszörös ellenséges behatásra elpusztult, illetve odaveszett.  Nowyj-Oskol-ban a 19. És a 23. Eü. oszlop és a közben csatlakozott 12. Eü. o. töredékei VII. hadtest rögtönzött eü. oszlop elnevezés alatt egyesültek és ez egy rögtönzött kórházat állított fel a még küzdő csapatok részére jan. 21-én. Az itt megfordult betegek legnagyobb létszámát a végtagok fagyása tette ki 75 százalékban. További néhány napos Anowka-i és Korotscha-i település után Belgorod-on át Stepowka-ra hadosztályához a 23. Eü. oszlop bevonult, a 19. Eü. oszlop Nedrigalloff-ra a hadosztály gyülekezési helyére, a 12. Eü. oszlop pedig szintén eredeti beosztásába.

A VII/1. Tábori kórház jan. 17-én a betegeinek előzetes elszállítása után eredeti állandó települési helyéről elvonult. 24 súlyos sebesültjét saját szánjain szállította magával kórházi felszerelésének legnagyobb részével egyetemben. Anyagának egészét szállító eszközök hiányában kénytelen volt – a kényszerítő körülmények miatt is – hátrahagyni. Első visszavonulási helye Nemcsustyi, onnan jan. 19-én Michajlowka-n át vonult tovább állandó ellenséges behatásoknak kitéve, miközben szétszóródott. A magával vitt sebesülteket Matrieno-Besowo-n dr. Juhász orvos zászlós felügyelete alatt a VII. hadtest gk. von. csoportparancsnokságnál hátrahagyta. Ezeket később Belgorod-ban kórháznak adták le. Belgorod-ban VII/8. tábori kórházzal jan. 29-én egyesült és bevonult a VII. hadtest von. parancsnoksághoz Tomarowka-ba. Ez időponttól kezdve említett parancsnoksággal folytatta menetét. Febr. 28-án állománya jelenleg kórháznál 3 orvos, szabadságon 1, vezényelve 3, sebesülten hátországba szállítva 1 orvos. A VII/2. tábori kórház 1943. Jan. 1-től 13-ig 150, jan. 13-tól 17-ig ugyancsak 150 sebesültet látott el. A sebesültek elszállítása kórházból jan. 17-ig zavartalanul folyt, dacára, hogy a visszavonulással kapcsolatos kiürítéshez szállító eszközöket a tábori kórház nem kapott. Még jan. 17-én is sebszállító gépkocsikon és személygépkocsikon 40 fő sebesültet szállított át Nowyj-Oskol-ba. A tábori kórház jan. 17-én 11 h 30 I-kor a 23. k. ho. szállásmesterétől gyors elvonulási parancsot kapott. A tábori kórház sebesültjeit, a haldoklók kivételével elszállította, a kórház fél anyagának hátrahagyása mellett. A sebesülteket részint Nowyj-Oskol-ba, részint Belgorod-ba szállította. A kórház jan. 18-án 12 h-kor indult el Matrieno-Gesowo-ból Alexajewka-n át hátrafelé, útközben ellenséges akna és partizántűz következtében teljesen szétszóródott, anyaga megsemmisült, a szállított sebesültek közül a könnyebbek, valamint a kórház legénysége szétszóródott részei Nowyj Oskol-ba, Belgorod-ba, illetve Karkow-ba széledtek szét. A kórház részei működést nem fejtettek ki. 1943. Febr. 3-án Tomarowka-n a VII/1. von. csop. parancsnokságnál a szétszórt részek egyesültek. Összesen 8 tiszt, 89 fő legénység, 20 ló, 9 ojm. Maradt meg a tábori kórházból. Leszámítva a szabadságoltakat és a kórházba leadottakat, jelenleg 1 fő orvosról (dr. Scholcz Andor orvos zászlós) és 56 fő legénységről semmi hír. A küzdő csapatok egészségügyi egység felszerelése csaknem 100 %-ban tönkrement, a vonat alakulatok kivételével. Csapatorvosokban és egészségügyi személyzetben 30 %-os veszteséggel kell számolni előreláthatólag. A szervezetszerű egészségügyi intézetek összevonottan is csak rögtönzött működést tudnak kifejteni. Az ellenséges támadások alatt a sebesüléseken felül a legénység az időjárástól szenvedett a legjobban. Majd a hosszú megerőltető visszavonulás párosulva élelmezési hiányokkal a legénység erőbeli állapotát igen veszedelmes mértékben lerontotta. A tetvesedés tiszteknél, legénységnél egyaránt elhatalmasodott. Ezen tények következtében a betegségekre való fogékonyság és főleg a kiütéses typhus járvány fellépésére a lehetőség minden pillanatban fennállott és jelenleg is fennáll. Szövődvényes influenza esetek a visszavonulás alatt mind gyakrabban léptek fel az influenzajárvány jellegét mutatva. Az erőbeli állapot feljavítására mielőbbi pihentetés, táplálkozás megjavítása volna szükséges. A legnagyobb veszélyt: a kiütéses typhus járvány elhárítást a tetvetlenítési eljárás végrehajtásával kellene megszüntetni. Mindezek a feltételek nagyobb, vasút mellett fekvő körletekben volnának megtalálhatók. Vasúton fürdő és fertőtlenítő vonatokat lehet beállítani, nagyobb elszállásolási épületekben laktanyaszerű életet, egyben a reorgasitatio teljes keresztülvitelét lehet biztosítani egészségügyi szempontból is.( A miskolci VII.hadtest harctudósításából.)

 

Nem volt egyértelmű, hogy mi lesz a megmaradt 13. és 43. gyalogezredbeliek további sorsa. Volt olyan elképzelés is, hogy a 13. gyalogezred egy újonnal kialakított gyaloghadosztálynak legyen a része.[217] Ez az elképzelés aztán nem valósult meg, mert a 2. hadsereg újjászervezésével foglalkozó Budapesten 1943. március 14-én tartott megbeszélésen döntés született a 2. hadsereg maradványainak mielőbbi hazahozataláról, tehát még megszálló feladatokra sem engedélyezték felhasználásukat.[218] A 2. hadsereg maradványai, így a 13. gyalogezred megmaradt részei is április közepén kapták meg a sorsukat eldöntő intézkedést. A 2. hadsereg - néhány parancsnokság, csapat- és vonatalakulat kivételével  - hazaszállítása 1943. április 24-ével kezdetét vette.[219] Az erősen megcsappant állományú miskolci alakulatok hazatérése, fogadtatása bizony nagyon csendben történt. A korabeli sajtót tételesen napról napra tekintettük át, és még csak utalást sem találtunk a miskolci alakulatok, igy a 13. gyalogezred hazaérkezéséről. A miskolci csapattesek hősi harcait,tragikus pusztulásukat Jányi vezérezredes egy mondatban foglalta össze, melyet már fentebb idéztünk. A 13.gyalogezred hősiességét bizonyítandó ismerjük meg teljes terjedelmében Asztalossy vezérőrnagynak a 19. hadosztály paranscnokának emlékbeszédét. Szembetűnő lesz a változás a katonák megszólításának hangnemében, az 1943. január végi újjászervezési parancsokhoz képest. Az újjászervezás megkezdésekot érvényben volt Jányi vezérezredes januári parancsa, mely a honvédcsapatokat "rendezetlen, gyáva csürhének" nevezte, és mint láthattuk ilyen hangnemben adta ki intézkedéseit Asztalossy vezérőrnagy is. Március végén Jányi vezérezredes visszavonta januári parancsát, és új parancsában már "Don-menti hősökről" beszélt. így finomodott Asztalossy hadosztályparancsnok búcsúbeszéde is.

                                                            

vitéz Asztalossy Aladár vezérőrnagy a 19.könnyű hadosztály parancsnokának emlékbeszéde a hősi halottak tiszteletére[220]

Számolhatatlan nagy és beláthatatlan mennyiségű páncélos erővel támogatott orosz tömegek téli támadásának kivédése a szövetséges seregek által nagy áldozatot követelt. A román és német erők felmorzsolása után az olasz hadsereget semmisítették meg, ezáltal jobbszárnyunkat veszélyeztették. Két és fél hónappal ezelőtt megindult az orosz tömegek támadása a magyar hadsereg ellen. Páncélos erők bevetésével áttörték a magyar arcvonalat Urivnál. Amikor ezen áttörésüket kitágították a hátunkba verették, január 14.-én jött a támadás Scsucsjénél a 12.könnyű hadosztályon keresztül, mely a 19.könnyű hadosztály szomszédja volt. Ezen áttörésnél  megpecsétlődött a magyar hadsereg sorsa. A 19. könnyű hadosztály rendíthetetlen kitartással önfeláldozóan védekezett az oldala és a háta ellen indított orosz tömegtámadásokkal  szemben. Kétszeressé megnövekedett arcvonalán a 40 fok körül járó hidegben három nap, három éjjel küzdött étlen szomjan a szabd hómezőkön feküdve a páncélosokkal támogatott tömegtámadások ellen. 17.-én a negyedik nap reggelén orosz páncélosokon kívül gyalogság támadása, tehát súlyos harcok közepette jött a parancs, mely a VII.hdt. visszavonását rendelte el. Nehéz körülmények között elválva a súlyos veszteségeket szenvedett orosz tömegektől sikerült a visszavonulást végrehajtani. Ez azonban csak látszólagos volt. Sok szenvedés és nehézségek vártak még reánk. Az oroszok Kamenka, Kondenzovo felé, Rossoson  az olaszokon át Karpenkovo felé Urivon át Nikolajevka felé előtörve páncélosokkal állták utunkat. Rendíthetetlen  akarat szív és kitartás és önfeláldozás révén lehetett ezen gyűrűből kitörni. Ezen súlyos, emberfeletti küzdelmekkel telt napokban ezer és ezer bajtársunk váltotta meg életével hazája iránti kötelességét. Ezer és ezer hősi halott áldozatának köszönhető, hogy az orosz tömegek nagy veszteségeik folytán nem voltak képesek arra, hogy üldözzék vagy kövessék a magyar hadsereget. Úgy vált lehetségessé, hogy elváljunk az ellenségtől, így vált lehetségessé hogy sok-sok ezer magyar megmenekült a pusztulástól és magját képezheti egy újabb magyar hadseregnek. Bajtársak! Hősi halottaink emléke sokra kötelez minket. Igérjük meg, hogy követjük példájukat a kötelességteljesítés terén. Igérjük meg addig nem nyugszunk míg szeretett hazánk felett a pusztulás  veszélye lebeg, míg a bolsevizmus mindent legázoló ereje nincs végleg megtörve. Ígérjük meg kedves bajtársaim hogy hősi halottaink iránti hálánkat nem csak szóval hanem emlékezéssel fogjuk leróni. Bajtársaim, segítsük azoka akik kenyérkeresőjüket vesztették el. Mi által életünk, szabadságunk árán a nyomorba jutottak. Minden faluban szenvednek az özvegyek, árvák, szervezzük ezek megsegítését. Minden tehetős segítsen ott, ahol szükség van. Az állam erejéhez képest kis földjüknek a szántása, megmunkálása ez olyan támogatás, amellyel könnyíteni lehet szenvedésükön, biztosítani lehet megélhetésüket. Ezt tudjátok meg bajtársak, és akkor a mai ünnepi tisztelgésünk hősi halottaink előtt olyan elvetett mag lesz, mely hazánk és ezer éve küzdő magyar fajunk jövőben terebélyes fává fog fejlődni! Segítsünk egymáson, akkor az Úristen is megsegít minket.

A miskolci sajtó 1943. május 3-i számában beszámolt a keleti arcvonal hősi harcaiból hazatérő hadseregparancsnokság ünnepélyes fogadtatásáról. Ugyanez a lapszám számolt be Jányi Gusztáv vezérezredes miskolci látogatásáról.  Jányi Budapest felé tartva utazott át Miskolcon. A városban, a pályaudvaron vitéz Hegedűs ezredes, a honvédkerület parancsnoka, vitáz Borbély-Maczky Emil, a vármegye főispánja, Lichtenstein László, Miskolc város főispánja, Mikuleczky Gyula, alispán és Szlávy László helyettes polgármester fogadták. A város vezető előkelőségei a hadtest területének lakossága nevében köszöntötték a vezérezredest. Jányi vezérezredes többek között a következőket mondta: „A vármegye és a város büszke lehet fiaira, mert ők voltak azok, akik a legnehezebb körülmények között is megálloták a helyüket.” A hadseregparancsnok elismerően szólt arról a „bennsőséges, szeretet kapcsolatról”, melyet a vármegye, illetve a város vezetői a fronton harcoló csapatok között kiépítettek. Néhány héttel később Jányi vezérezredes megkapta a német vaskeresztet. Ezen esemény kapcsán nyilatkozott, melyben elismerte, hogy a hatalmas túlerő mellett a 45 fokos hideg is próbára tette a csapatokat, sőt a telet veszélyesebbnek látta, mint a támadó orosz csapatokat. A vezérezredes dícsérte a támadásban és védelemben is kitűnően helytálló, magas harckészséget tanúsító magyar honvédeket. A téli ruházat, illetve a védőállások kapcsán azért ismét elhagyta a realitásérzéke,[221] mert mint mondta, a védő- és állóharcoknál az öltözet megfelelő volt, a legénységnek módja volt a bunkerban melegedni. Gondolatait a következőkkel zárta: „Csak a dícséret és elismerés hangján szólhatok honvédeink hősi harcairól, és kegyeletes, hódoló lélekkel kell megemlékeznem azokról, akik életüket adták azért, hogy a többiek kivonhassák magukat a gyűrűből”. Ezek közé tartoztak, az utóvéd utóvédei voltak a 13. honvéd gyalogezred katonái is.Itt ért véget a magyar királyi "Görgey Arthur" 13. honvéd gyalogezred története a keleti hadszíntéren. Igyekeztünk minden levéltári kordokumentumot felkutatni, a még élő egykori 13-asokat megszólaltatni, hogy az olvasó minél teljesebb és hitelesebb képet kapjon arról az emberfeletti küzdelemről, melyet 1942 nyarán, illetve 1943. januárjában az orosz csapatok ellen vívtak, arról a borzalmas menekülésről, pánikhangulatú visszavonulásról, mely az orosz hósivatagban történt meg az ezred katonáival.

A 13. gyalogezred hűséges maradt csapatzászlójához, hűséges maradt jelszavához "Hűség a Legfőbb Hadúrhoz és a magyar becsülethez!"     

  

A Tűzkereszt kitüntetés különböző fokozatai.
Balról jobbra: sebesülési pántokkal, arcvonal szolgálatért, hadműveleti területen eltöltött hat havi szolgálat és végül a post mortem változat.

 

 

A miskolci 13.gyalogezred tisztikara a doni hadszíntéren

Parancsnokság

 

Név

 

 

Rendfokozat

 

Beosztás

 

Sorsa

Sepsy Pál

ezredes

parancsnok kivonuló - 1942.08.11.

epebetegség miatt hátországba visszaszállítva

Muhoray Emil

alezredes

parancsnok

1942.08.11-09.20.

 

Pálos Ferenc

alezredes, majd ezredes

1942.09.21-

1943.01.18

elesett Kondenzovonál

Pelle György

százados

I. segédtiszt

kivonuló - 1943.01.16.

eltűnt (Márkinál)

 

Zokonyi Jenő

főhadnagy

II. segédtiszt

kivonuló

Elesett

 1942. augusztus 30. (Scsucsje)

 

Babos László

főhadnagy

csapatcsendőr tiszt

kivonuló

 

Keresztes Vince

százados

kivonuló

eltűnt 43.01.

Dr. Drabon József

tartalékos főhadnagy

vonatoszlop parancsnok

kivonuló

eltűnt 43.01.16.

Hadifogságban meghalt 1943 márciusában Oranki.

Dr. Jávor László

orvos főhadnagy

kivonuló

 

Szabó Sándor

tábori lelkész római katolikus

kivonuló

eltűnt 43.01.14.

Selmeczi Árpád

tábori lelkész református

kivonuló

 

 

Ezredközvetlen alakulatok:

13. árkászszázad:

Lakatos József

hadnagy

kivonuló

 

Kiss István

tartalékos hadnagy

.

légnyomás érte 43.01.01. Jekatyerinovka

Kretschner Lipót[222]

tartalékos főhadnagy

szakasz parancsnok kivonuló

elesett 42.10.11. Ilinka

 

13. távbeszélő szakasz:

Bodnár Zoltán

főhadnagy

kivonuló

eltűnt 43.01.19.

 

13. kocsizó géppuskás század:

Udvarhelyi László

főhadnagy

kivonuló

 

Borbás János

tartalékos zászlós

szakasz parancsnok kivonuló

elesett 42.08.17.

Lakatos Sádnor

tartalékos zászlós

szakasz    parancsnok kivonuló

elesett 42.08.08. Perejeshaja

Sághy Gyula

tartalékos zászlós

szakasz parancsnok

eltűnt 43.01.

Dr. Bertalan Barna

tartalékos zászlós

szakasz parancsnok

eltűnt 43.01.

 

13. aknavető század:

Biró Károly.

tartalékos zászlós

szakasz parancsnok

eltűnt 43.01.

 

13. páncéltörő ágyús század:

Szmetana György

tartalékos zászlós majd hadnagy

szakaszparancsnok kivonuló

Elesett 42.08.07 Scsucsje

Kovács Károly

tartalékos zászlós

szakaszparancsnok kivonuló

eltűnt 43.01.16.

Horváth József

tartalékos zászlós

szakaszparancsnok kivonuló

elesett 42.08.11. Scsucsje

 

13. lovasszakasz:

Martin Ferenc

tartalékos főhadnagy

szakaszparancsnok kivonuló

 

13. kerékpáros szakasz:

Mihalik István

tartalékos hadnagy

eltűnt 43.01.17.

 

17/1. kísérő könnyű ágyús tábori üteg:

Rátz Tibor

hadnagy

kivonuló

 

Kösztner Vilmos

tartalékos hadnagy elsőtiszt

kivonuló

 

Miller Béla

tartalékos zászlós

 

eltűnt 43.01.

Halász József

tartalékos zászlós

 

 

Csanádi Béla

hadapród őrmester

 

 

Dima András

hadapród őrmester

 

 

Kristóf János

hadapród őrmester

 

 

Grassl Hugó

hadapród őrmester

 

 

 

13. síszázad:

Pásztor Ottó

tartalékos zászlós

szakaszparancsnok (42.11.)

seb. 43.01.15 Ilinka

 

13/I. zászlóalj (Rozsnyó)

Gáll Sándor

őrnagy, majd alezredes

kivonuló

 

Szodoray Sándor

tartalékos főhadnagy

segédtiszt kivonuló, volt század parancsnok  is

sebesülten fogságba esett 43.01.18. Kondenzovonál,

Dr. Balázs Lóránt

tartalékos orvos hadnagy

vezető orvos, kivonuló

eltűnt 43.01.15 Jekatyerinovkánál

Gyarmati Pál

tartalékos karpaszományos  őrmester, címzetes zászlós

42.09.01. tartalékos hadnagy

távbeszélő szakasz parancsnok,

kivonuló

 

Dudaskó Zoltán

tartalékos hadnagy

vonatoszlop parancsnok

kivonuló

 

Réty János

gazdász hadnagy

gazdasági hivatal főnök (42.10.01.) kivonuló

 

 

13/1. század

Popovics Pál

főhadnagy

kivonuló

 elesett 42.08.30. Perejeshaja

Pusztai Béla

hadnagy

szakasz  majd század parancsnok kivonuló

 

Varga János

tartalékos hadnagy

szakasz parancsok

kivonuló

sebesülés 42.09.30. Ilinka

Dékány Imre

tartalékos hadnagy

szakaszparancsnok kivonuló

 

Juhász Ede

tartalékos hadnagy

szakaszparancsnok kivonuló

elesett 42.08.30.

Vályi Béla

hadapród őrmester

szakasz parancsnok

eltűnt 43.01.[223]

 

13/2. század:

Gesztessy Gyula

hadnagy 42.09.12.

 

fagyás 43.02.15. kórházba

K. Tóth János

tartalékos zászlós

szakasz parancsnok

eltűnt 43.01.15.

Lovász Lukács

tartalékos hadnagy

szakasz parancsnok

eltűnt 43.01.

Csobay Béla

hadnagy

szakasz parancsnok

fogságba esett 43.01.

 

13/3. század:

Túróczy Ferenc

főhadnagy

kivonuló

elesett 42.08.10. Scsucsje

Rédey Sándor

tartalékos főhadnagy

szakasz majd század parancsnok kivonuló

súlyos sebesülten fogságba esett 43.01.18-án Kondenzovónál

Majer László

   tartalékos hadnagy

szakasz parancsnok

eltűnt 43.01.

 

13/I. géppuskás /nehézfegyver/ század:

Térfy Tibor

százados

kivonuló

seb. 42.08.30.

Institoris Gyula

tartalékos zászlós

páncéltörő ágyús szakasz parancsnok kivonuló

 

Füleky-Vizy Vilmos

próbaszolgálatos zászlós

aknavető/géppuskás/szakasz parancsnok/

kivonuló

eltűnt 43.01.16.

 

A 13/I. zászlóaljnál ismeretlen beosztásban:

Balla Károly

főhadnagy

 

sebesülés 42.08.30

Szilvási Sándor

próbaszolgálatos főhadnagy

 

sebesülés         43.01.16.

Lőrey István

tartalékos hadnagy

 

sebesülés 42.08.10.

Tamás Zoltán

tartalékos hadnagy

 

eltűnt 42.08.10.

Felsővályi György

tartalékos zászlós

 

sebesülés 42.10.05.

Kerényi Dezső

karpaszományos őrmester

 

megsérült 42.08.10

Kirner Zoltán

tartalékos zászlós

 

sebesülés 42.08.10.

Koplinger Zoltán

hadapród őrmester

 

eltűnt 42.08.30.

Fabula András

hadapród őrmester

 

elesett 42.08.30.

Vécsy József

hadapród .őrmester

 

elesett 42.08.02.

Fekete Károly

zászlós

 

elesett 42.08.10.

Littvay Sándor

tartalékos főhadnagy

 

elesett 42.08.11.

Szabados Ferenc

tartalékos zászlós

 

elesett 42.09.02.

Hunfalvy László

hadnagy

 

elesett 43.01.28.

Kovách Béla

tartalékos .zászlós

 

megsebesült

Hódosy Iván

zászlós

 

megsebesült

Langer Henrik

hadnagy

 

elesett 42.08.09.

Tóth Zoltán           

hadapród őrmester

 

elesett 42.08.11.

 

13/II. zászlóalj (Miskolc)

Medlits Rezső

alezredes

kivonuló

fogságba esett 43.01.17. Kondenzovo

Major László

tovább szolgáló hadnagy

kivonuló

sebesülés (fagyás) 43.01.18. Goncsarovka

Dr. Tóth István

tartalékos gazdasági hadnagy

42.09.01. tartalékos gazdasági főhadnagy

vonatoszlop parancsnok

kivonuló

 

 

13/4. század:

Massányi Tibor

százados

kivonuló

elesett 42.09.29. Perejeshaja

Mocsáry Frigyes

százados

 

elesett 43.01.16.

Juhász József

hadnagy

szakasz majd század parancsnok. 42.12.07.

sebesülés 43.01.14. Ilinka

Szentgyörgyvári Ernő

hadnagy

szakasz majd rohamszázad parancsnok

kivonuló

elesett 42.08.09.

Demeter Sándor

tartalékos zászlós (42.09.01. tartalékos hadnagy)

szakaszparancsnok kivonuló

sebesülés 43.01.14.

Kóczán László

hadapród őrmester

(42.09.01.tartalékos zászlós)

szakasz parancsnok

kivonuló

sebesülés 42.09.29.

sebesülés .43.01.

13/5. század:

Szandavári Jenő

főhadnagy

kivonuló

sebesülés 42.11.04.

Bányai Ferenc

hadnagy

szakasz, majd század parancsnok

kivonuló

sebesülés 42.08.09.

Külkey Dénes

főhadnagy

42.11.11.

 

 

Bánhegyi Gyula

tovább szolgáló zászlós

szakasz parancsnok

kivonuló

sebesülés 42.08.09 Perejeshaja

Oláh Gyula

tartalékos zászlós

szakasz parancsnok

kivonuló

sebesülés 42.09.28. Perejeshaja

Novák Béla

tartalékos zászlós

szakaszparancsnok (42.09.30.)

eltűnt 43.01.17.

 

13/6. század:

Kula Mihály

tartalékos főhadnagy

szakasz  majd század parancsnok kivonuló

sebesülés 42.08.25.

Csatay Bertalan

tartalékos zászlós

szakasz majd század parancsnok 42.09.30.

 

Fidler Barna

tartalékos zászlós

42.09.01. tartalékos hadnagy

kivonuló

sebesülés 42.09.29. Perejeshaja

Kiss István

tovább szolgáló zászlós

szakasz parancsnok

kivonuló

légnyomás 42.08.09. Perejeshaja

 

13/II. géppuskás (nehézfegyver) század:

Magyar László

százados

kivonuló

43.01.09.

 

Dr. Mezey László

tartalékos zászlós

aknavető szakasz parancsnok, majd század parancsnok

kivonuló

eltűnt 43.01.16. Ilinka

Dr. Dániel Ernő

tartalékos zászlós

géppuskás szakasz parancsnok

kivonuló

eltűnt 43.01.17.

Justh Alfonz

hadapród őrmester

42.09.01. tartalékos zászlós

páncéltörő ágyús szakasz parancsnok

kivonuló

sebesülés 43.01.15.

Sárossy János

tartalékos zászlós

géppuskás szakasz parancsnok

kivonuló

eltűnt 43.01.16.

Dr. Szarka László

karpaszományos őrmester

 

zászlósi tanfolyamra felterjesztve

 

 

13/II. zászlóaljnál ismeretlen beosztásban:

Papp József

tartalékos hadnagy

eltűnt 43.01.18.

Sólyom Gyula

tartalékos főhadnagy

eltűnt 43.01.18.

Pelle József

főhadnagy

meghalt 42.08.19.

Molnár András

hadapród őrmester

sebesülés 42.08.09.

Képes József

hadapród őrmester

elesett 42.07.24

 

13/III. zászlóalj /Tornalja/

Felcsiky Gábor

őrnagy, majd alezredes

kivonuló

fogságba esett 43.01.16.

Alpáry Károly

hadnagy

kivonuló

sebesülés 43.01.16. Szvoboda

Dr. Kovács Gyula

tartalékos orvos zászlós

kivonuló

fogságba esett 43.01.16.

Jónás János

tartalékos zászlós

kivonuló

eltűnt 43.01.17.

Detre Miklós

tartalékos gazdasági főhadnagy

kivonuló

eltűnt 43.01.19.

 

13/7. század:

Vasváry László

Főhadnagy, majd százados

kivonuló

elesett 43.01.16. Szvoboda

Bodnár Ferenc

tartalékos zászlós, majd tartalékos hadnagy

szakasz parancsnok

kivonuló

eltűnt 43.01.16.

Németh Lajos

tartalékos zászlós

szakasz parancsnok

eltűnt 43.01.

Sebeök Endre

hadnagy

szakasz parancsnok

kivonuló

elesett 42.08.09.

Krisztián György

hadnagy

szakasz parancsnok

kivonuló

sebesülés 42.08.07.

 

13/8. század:

Juhász Sándor

százados

kivonuló

sebesülés 42.08.08

Lajosházi Béla

hadnagy

szakasz majd század parancsnok

kivonuló

sebesülten fogságba esett 43.01.16.

Tóth Tihamér

tartalékos zászlós

szakasz parancsnok

eltűnt 43.01.19.

 

13/9. század:

Polányi Lipót

főhadnagy

kivonuló

1942.08-ban a 19.könnyű hadosztály rohamszázad parancsnoka

fogságba esett 43.01.17.

 

Metzing Lajos

hadnagy

szakasz parancsnok

elesett 43.01.16.

Kárpáti Dénes

tartalékos főhadnagy

szakaszparancsnok, század parancsnok is volt

kivonuló

 

Lassan János

tartalékos hadnagy

szakasz parancsnok

eltűnt 43.01.16.

Magyar László

tartalékos hadnagy

szakasz parancsnok

kivonuló

 

Rapos Pál

tartalékos zászlós

szakasz parancsnok

eltűnt 43.01.16.

Szücs János

tartalékos zászlós

szakasz parancsnok

kivonuló

elesett 42.08.18. Perejeshaja

 

13/III. géppuskás (nehézfegyver) század:

Vizkelety László

főhadnagy

kivonuló

elesett 42.08.08. Perejeshaja

Botond Béla

százados

 

 

Urr József

tartalékos hadnagy

szakasz parancsnok

eltűnt 43.01.16.

Zsigmond Ferenc

tartalékos zászlós

aknavető szakasz parancsnok

kivonuló

sebesülés 42.08.11. Scsucsje

Bartha Pál

tartalékos zászlós

aknavető szakasz parancsok

kivonuló

elesett 42.08.09.Scsucsje

Gulácsi Dénes

tartalékos zászlós

szakasz parancsnok

kivonuló

fogságba esett 43.01.18.

Kékessy Károly

tartalékos zászlós

szakasz parancsnok

meghalt 43.04.24.

 

13/III. zászlóaljnál ismeretlen beosztásban:

Toperczer Kálmán

tovább szolgáló hadnagy

elesett 42.08.30.

Zoltay Lajos

tartalékos zászlós

sebesülés 42.08.08.

Kövy József

tartalékos zászlós

sebesülés 42.10.26.

Gömöry László

hadapród őrmester

sebesülés 42.08.

Jendruszák János

tartalékos zászlós

sebesülés 42.08.11.

Teleczky János

tartalékos zászlós

sebesülés 42.08.11.

Miskolczi Pál

tartalékos zászlós

megsérült 42.08.10.

Bihar János

tartalékos zászlós

eltűnt 43.01.16.

Dr. Wéber Ottó

hadapród őrmester

elesett 42.08.30.

Banoss László

hadapród őrmester

elesett 42.08.08.

Adonyi Jenő

tartalékos zászlós

sebesülés 42.10.02.

Bartos István

tartalékos zászlós

fogságba esett 43.01.16.

Bajáky László

hadapród őrmester

meghalt

1942.08.28.

Jurányi Bálint 

Hadnagy

elesett 1942.09.21.

Petrik Ernő

hadapród őrmester

elesett 1942.08.09.

Zavarkó János

tartalékos zászlós

elesett

1942.08.11.

Bognár Ferenc

Zászlós

eltűnt 43.01.16.

 

13. gyalogezrednél ismeretlen beosztásban:

Dr. Melczer Gyula

tartalékos zászlós

 

eltűnt 43.01.16.

Pap János

tartalékos hadnagy

 

eltűnt 43.01.16.

Rásonyi Ervin

hadnagy

 

megsérült 42.08.09.

Tábori Dezső

tartalékos zászlós

 

eltűnt 43.01.16.

Steidl Ferenc

tartalékos zászlós

aknavető szakasz parancsnok kivonul

elesett 42.08.09. Scsucsje

Sárosi János

zászlós

 

eltűnt 43.01.16.

Sárváry Gyula

főhadnagy

 

eltűnt 43.03.06.

Szén Mihály

zászlós

 

elesett 43.06.19.

Majtányi Sándor

tartalékos zászlós

 

elesett 42.11.28.

Szép József            

zászlós

ezred II.segédtiszt

 

dr.Andrik   László           

zászlós

állatorvos

 

Gombos  László

Hadapród őrmester

 

fogságba esett

Vargha Gyula

Hadparód őrmester

 

Sebesülés 1943 január

Varga Orvos János

Hadapród őrmester

 

 

Végvári Ferenc

Hadapród őrmester

 

 

 

 

A  13. Gyalogezred kitüntetett tisztjei és tisztjelöltjei

Kitüntetések.

NÉV

RENDFOKOZAT
 

KITÜNTETÉS

Alpáry Károly

Hadnagy

Okirati Dicsérő Elismerés

Babos László

Főhadnagy

Kormányzói Dicsérő Elismerés Hadiszalagon a Kardokkal

Bánhegyi Gyula

Zászlós

Kormányzói Dicsérő Elismerés Hadiszalagon a Kardokkal

Banoss László

Zászlós

MÉR. Lovagkeresztje hadiszalagon a kardokkal

Bartha Pál

Zászlós

MÉR. Lovagkeresztje hadiszalagon a kardokkal

Bodnár Zoltán

Főhadnagy

Okirati Dicsérő Elismerés

Borbás János

Zászlós

MÉR. Lovagkeresztje hadiszalagon a kardokkal

Bővitz Ferenc

Zászlós

Kormányzói Dicsérő Elismerés

Csatay Bertalan

Zászlós

Kormányzói Dicsérő Elismerés Hadiszalagon a Kardokkal

Dékány Imre

Hadnagy

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Hadiszalagon Kardokkal

Demeter Sándor

Zászlós

Kormányzói Dicsérő Elismerés

dr Dániel Ernő

Zászlós

Okirati Dicsérő Elismerés

Dr Drabon József

Főhadnagy

Hadseregparancsnoki Dicséret

dr Jávor László

Főhadnagy

Kormányzói Dicsérő Elismerés Hadiszalagon a Kardokkal

Dr. Balázs Lóránd

hadnagy

Kormányzói Dicsérő Elismerés Hadiszalagon

Dudaskó Zoltán

hadnagy

Kormányzói Dicsérő Elismerés Hadiszalagon a Kardokkal

Fabula András

hadapród őrmester

Magyar Kis Ezüst Vitézségi Érem

Felcsiky Gábor

alezredes

MÉR. Lovagkeresztje hadiszalagon a kardokkal

Fidler Barna

hadnagy

Kormányzói Dicsérő Elismerés Hadiszalagon a Kardokkal

Gesztessy Gyula

hadnagy

MÉR. Lovagkeresztje hadiszalagon a kardokkal

Grassl Hugó

hadapród őrmester

Magyar Bronz Vitézségi Érem

Gyarmati Pál

címzetes zászlós

Kormányzói Dicsérő Elismerés Hadiszalagon a Kardokkal

Horváth József

zászlós

MÉR. Lovagkeresztje hadiszalagon a kardokkal

Institóris Gyula

zászlós

Kormányzói Dicsérő Elismerés Hadiszalagon a Kardokkal

Juhász Ede

hadnagy

Kormányzói Dicsérő Elismerés Hadiszalagon a Kardokkal

Juhász József

zászlós

Kormányzói Dicsérő Elismerés Hadiszalagon a Kardokkal

Justh Alfonz

zászlós

Kormányzói Dicsérő Elismerés Hadiszalagon a Kardokkal, és a Magyar Kisezüst Vitézségi Érem


Kárpáti Dénes

főhadnagy

Okirati Dicsérő Elismerés, valamint Kormányzói Dicsérő Elismerés hadiszalagon a kardokkal

Keresztes Vince

őrnagy

Okirati Dicsérő Elismerés

Kiss István

hadnagy

Kormányzói Dicsérő Elismerés hadiszalagon a kardokkal

Kövy József

zászlós

Okirati Dicsérő Elismerés, valamint a Kormányzói Dicsérő Elismerés Hadiszalagon a Kardokkal

Kretschner Lipót

főhadnagy

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Hadiszalagon Kardokkal

Kula Mihály